Category Archives: Sportfogadások és fogadások

Az ifjú puskák tombolnak az NHL-ben

Elkezdődött a tengerentúli NHL új évfolyama, és vele a versenybe új, fiatal játékosok repültek be, akik tele vannak tehetséggel. A legnagyobb figyelem természetesen a két legmagasabb rangú játékosra van öszpontosítva Patrick Lainere és Austin Matthewsre. Meg kell jegyezni, hogy nem ok nélkül.

Az utolsó draft egyese, Austin Matthews, belevetette magát a legrangosabb bajnokságra a világon, mint egy orkán. Azonnal az első szereplésénél négy gólt tudott szerezni és így az este fő csillaga lett. Naná, hogy nem, elvégre egy ilyen szezon kezdete nem volt egyiknek sem, az utolsó draft egyeseknek néhány évtizede. De azonban a riválisa is figyelmet kelt, akit a második helyrőlválasztott Winnipeg Jets, Patrick Laine. Neki négy párbaj után a számláján négy gól volt és egy besegítés. Éppen a két játékos gólszerző étvágyát kellene kihasználni a fogadásoknál a gólszerzőre. Mivel még mindig újoncokról van szó, akik mellesleg nagyon fiatalok, a szorzók nagyon csábítóak és nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. A további tanácsokat és tippeket a fogadásra a jégkorongra a korábbi cikkben találhatja meg.

A szorzók a gól megszerzésére Patrick Lianenél  3,5 érték körül mozognak, amelyet például az Unibet fogadóiroda is kínál, ami egy játékosnál, akinek a szezon kezdetén majdnem egy gól  egy párbajban az átlaga, egy igazán ritkán látott szorzó. És itt vannak más okok is, hogy miért rendszeresen próbálgatni ezt a gólszerzőt.  Az is fontos, hogy a játékos milyen pozicióban van a klubjában. Az év folyamán ugyan a finn játékos találkozhat egy gyengébb időszakkal is, és utazgathat a csapatban oda-vissza, de jelenleg a poziciója az Winnipeg elit támadásában van. Tehát ez azt jelenti, hogy a játékos rendszeresen lép az emberelőnyös alakulatokba és az esélye, hogy a párbajban legalább egy gólt szerez, ezzel emelkedik.  Sok új játékos, akik az NHL-be lépnek, gyakran találkoznak az alacsony öntudatosság problémájával, egyszerűen nem bíznak abban, hogy már ilyen alacsony korban sikeresek lehetnek az NHL-ben. Itt van tehát a másik előnye a bőbeszédű Laine-nek, aki röviddel a draft után azt állította, hogy éppen neki kellett volna menni az első pozicióról és nem a kollégájának Matthewsnak. Az önbizalom és az ész tehát a fiatal finnek ne hiányzik és valószínűleg nagyon sikeres jövő vár rá. Azonban, miért ne kihasználni a jelent, és nem fogadni Lainere, mint gólszerzőre már most, amikor ráadásul olyan kiváló szorzók vannak?

Egy hasonló eset Austin Matthews is. Rá a szorzók egy kicsit alacsonyabban vannak, azaz körülbelül 3,2 körülô, ennek ellenére is ebben a tippben is lehet értéket találni. Matthews meglehetősen szokatlan utat választott, hogyan bekerülni az NHL-be. Nem játszott Amerika egyetemi ligájában, ahol gyakorlatilag minden játékost  úgymondván mikroszkóp alatt figyelnek, de helyettemár nagyon fiatalon kipróbálta a jó minőségű svájci ligát. Visszatekintve azt mondhatjuk, hogy ez a döntés nagyon helyes volt. Már itt ugyanis találkozhatott sokkal öregebb játékosokkal, akiktől tapasztalatokat gyűjthetett, amelyeket most kamatoztat az NHL-ben.  Úgy, mint a finn kollégájánál, Matthewsre is egy nagyon sikeres karrier várható. Már csak a tény, hogy az első öt párbajban nyolc pontot szedett össze, sokmondó.

 

A tengerentúli NBA előszezon előrejelzései

Nehány kevés nap múlva kezdődik a tengerentúli NBA új évfolyama, tehát a legjobb kosárlabda ligája a világon. Képesek lesznek a clevelandi Cavaliers megvédeni a tavalyi címet, vagy vissza veszi a trónt Steph Curry csoportja? És mi a helyzet a többi csapattal, ők is beleszólnak a harcokba a bajnoki posztért?

A tavalyi évfolyam néhány történetet is kínált, amelyek a rajongókat a képernyők elé ültették, és nem engedték el őket onnan egészen az utolsó pillanatik.  Egyiket a történelmi torténetből már az alap részben megírták Golden State Warriors játékosai, akik leküzdték  a legendás Jordan körüli csapat régi rekordját és az alap részen átrepültek 73 győzelem és csak 9 vereség mérleglésével. Nagyon hosszú ideig azt állították, hogy Chicago volt rekordja 72-10 felülmulhatatlan, a tavalyi év megmutatta, hogy ez nem így van. Mint azt is megmutatta, hogy Cleveland nincsen elátkozva. LeBron James Cavaliers csapatát egészen az óhajtott címhez kísérte, amikor egy kiváló döntő sorozatban képes volt Cleveland megváltoztatni a mérkőzésekre 1:3 állapotot. Ugyanazt tudta bizonyítani Golden State a konferencia döntőjében a kiválóan játszó Oklahoma ellen.

Éppen Oklahoma és Golden State voltak a legtöbször emlegetett csapatok az új szezon kezdete előtt, Kevin Durant szupersztár átlépése miatt a Golden State csapatába.  Az átlépés, amelyet talán csak a váratlanságával és nagyságával James átlépésével lehet összehasonlítani Miami Heat-be néhány éve, ugyan Warriors néhány játékosába került, élen a kiváló Andrew Boguttal, de a tűzereje ennek ellenére hihetetlen. A csapatban az idei évben a kozepén éppen Durant van, azután Curry és a kiváló lövész messziről Thompson. Mint X-faktor  a tapasztalt Andre Iguodala szolgálhat. Ezért nem kétséges, hogy a tavalyi döntő vesztes az idei év verseny egyértelmű legnagyobb favoritja. Ha a csapat helyesen összeszokik, nagyon nehéz lesz őt megállítani.

Golden State döntő ellenfele a múlt évből Cleveland nem hozott semmi nagy nevet. A csapat lényegében változatlan maradt és továbra is LeBron James és Kyrie Irving teljesítményeire fog támaszkodni, akiknél ismét kihasználhatjuk a fogadásokat a pontok számára a párbajban. Egy másik csapat, amely beavatkozhatna a harcokba a címért, mint minden évben, San Antonio. De ez a nyáron a nagyon tapasztalt Tim Duncant veszítette el, aki visszavonult. Az egységet, amelyet Greg Popovich  vezet, nem érdemes soha sem alábecsülni. De Oklahomát sem nem lehet alábecsülni, aki ugyan elveszítette Kevin Durant, de még mindig a közepén Westbrook áll, akitől elvárják, hogy a csapatot a play-off-ba juttassa el.

Általában feltételezik tehát, hogy az idei év ismét Golden State párbaja lesz Clevelanddal. Warriors a nyáron jelentősen erősített és biztosan vissza akarják majd szerezni a trónt a bajnokok számára. A címvédőtől tehát várható lesz a langyosabb alap rész a teljesítmény fokozásával, mint ahogyan ez  tavaly volt. Hogy valaki más is beavatkozna a harcokba a bajnoki címért a fogadóirodák kiírt szorzói szerint sem nagyon nem számít senki.

 

A bajnoknők tornája

A tenisz szezon vége itt van és vele az idei évfolyam egész csúcspontja. A Singapuri bajnoknők tornája kínálja a harcokat a legjobb teniszezőnők között az idén. Közöttük van a cseh képviselőnő Karolína Plíšková. Lecseréli így a honfitársát Petra Kvitovát, aki ezeken a tornákon rendszeresen részt vett a múlt évfolyamokban.

Serena Williams hiányzása mellett a torna legbagyobb favoritja a német Kerber. De ahogyan már többször is bebizonyította a női tenisz, itt semmi sem nem egyértelmű. Bár a német teniszezőnőnek kiváló éve volt és néhány tornát megnyert, az évfolyam végén bekövetkezhet a fáradság az igényes programból. Talán szintén a nyomás, amelyet Kerber most érez a rajongók oldaláról és a médiáktól egyaránt valamivel nagyobb, mint amelyre korábban meg volt szokva. És ki tudja? Talán Karolina Plišková is meglephet, aki a bajnoknők tornáján először indul, és éppen  ő lesz az, aki majd unnepeli a címet. Nem szabad elfeletkezni a többi játékosnőről sem, mint például a kiváló román Halep.

A piros csoport

Általában azt feltételezik, hogy éppen a piros csoportból jelenik meg később a torna győztese. A már említett Kerberen és Halepen kívül itt van a szlovák Cibulková is, aki szintén egy kiváló évet élt át és lassan vissza jut a volt formájába, azután szintén  Madison Keys. Éppen ennek a játékosnőnek a stílusa fizethetne Cibulkovára, mert az amerikai teniszezőnő meg van szokva támadni és így az ellenfelét nyomás alá juttatni. Sokan úgy vélik, hogy ez a fiatal játékosnő a torna fekete lova, és ezen túlmenően a győzelmére nagyon csábító szorzó van kiírva, amelyet például a Bwin fogadóiroda kínál. Amikor már szóba került, hogy a verseny favoritja a német Kerber, nem szabad elfeletkezni arról, hogy a román Haleppel negatív 3:4 mérleglése van az egymásközti párbajokban. Ezen túlmenően Halep már képes volt egy ellenfélt a versenyen megverni (amikor a cikk volt írva Halep szettekre 2:0 verte meg Keyst).

A fehér csoport

A fehér csoport látszólag gyengébb, mint a piros, de azért itt is kiváló teniszezőnők vannak itt. Elsőnek a cseh karolina Plíškovát kell megemlíteni, aki a kiváló szezon után először néz  a bajnoknők tornájára is. És az esélyei tovább jutni a csoportjából határozottan nem kicsik. A játék támadó stílusa problémákat jelenthetne mint a lengyel Radwanskának, úgy szintén Svetlana Kuznetsovának, aki az utolsó pillanatban harcolta át magát a versenyre és megjelenhetne itt a fáradság az orosz játékosnőnél az utolsó hetekből, amikor egy csomó nagyon igényes párbajt játszott. A negyedik teniszezőnő ebben a csoportban asztán a spanyol Mugurza. A formája az utolsó hetekből azonban nagyon gyenge, ugyanis az utolsó öt versenyen, amelyeken részt vett, csak két párbajt egymás után volt képes megnyerni. Igen, kétszer ugyan bejutott a negyeddöntőbe, de egy játékostól, aki a világranglistán a hatodik helyen van mégis csak többet várnak. Meglássuk tehát, hogyan fog az egész torna fejlődni, és hogyan boldogul a premierjén Karolina Plíšková., akinek, persze, sok sikert kívánunk. A fogadásnál a bajnoknők tornájára emellett a fogadók kihasználhatják a tapasztalataikat a sorozatból a fogadásokról a grandslam versenyekre.

 

ENERGYBET

Az Energybet egy fogadóiroda sport párbajok és szorzók  nagyon széles kínálatával. Az Energybet, amely székhelye Máltán van, teljes mértékben megfelel a feltételeknek a szerencsejátékok  legális forgalmazásában az egész Európai Unióban, ezen túlmenően tulajdonában van a különleges engedélye is a fogadáshoz az Egyesült Királyság teruletére. Egy fiatal és friss online fogadóirodáról van szó, amely az ajánlatával buszkén versenyzik más nagy befutott internetes fogadóirodának.

Bár a sportfogadás csak nemrégen volt beindítva, a társaság az Energy logóval már hosszú ideje a piacon van – az Energybet ugyanis a kaszinó platformját az Energycasino márkával kezdte, amely sok elégedett ugyfelet szerzett magának szerte Európában. A zavartalan működés, a kifizetések késés nélkül az Energybet-nek nagyon jó hírnevet  szereztek, és a népszerűsége ennek az online  fogadóirodának egyre jobban és jobban emelkedik az igényes fogadók között.

Hogy nem egy kicsi és jelentéktelen bukmékerről van szó, de egy megbízható és dinamikus cégről, arról tanúskodik az a tény is, hogy az Energybet  lett a fő támogatója olyan hagyományos angol kluboknak, mint Leyton Orient és Aston Villa. Az Energybet logóját tehát láthatjuk a mezeken és stadionokon a legnépszerűbb labdarúgó ligán. És ez is annak a jele, hogy a pénzéért és nyereményeiért biztosan az Energyebetnél nem kell félni.

Mint már feljebb említettűk, az Energybet két fő termékből áll össze – a sportfogadásból, és a kaszinoból. Mindkét szolgáltatás bárhonnan elérhető az otthon kényelméből, tabletről és mobil alkalmazásról. Az Energycasinot nem szükséges túlságosan bemutatni – népszerű játékok, szlotok, jackpotok és bónuszok egész sora ismert a játékosok széles spektrumának világszerte. Természetesen van itt is casino bónusz  új játékosok számára, ez a bőkezűbekhez tartozik, amelyeket az interneten lehet szerezni.

Vessünk tehát egy pillantást a sportfogadásra. Ez meg van osztva hagyományosan a szabványos mérkőzés előttire és az élő fogadásra. Az Energybet-nek a sportok nagyon széles választéka van, amelyekre fogadni lehet – a hagyományos focin, jégkorongon, kosárlabdán, teniszen a kevésbé ismert sportokig a fogadási összefüggésben, mint a sakk, tollaslabda, síelés, ökölvívás, krikett, darts, futsal, rögbi és akár a gyeplabda is. Ez csak így véletlenszerűleg, a sportokból és eseményekből a fogadási kínálatban sokkal, de sokkal több van.

Mint ahogyan szokásos, minél népszerűbb párbaj, annál tőbb fogadási lehetőség és különleges ajánlatok, amelyekre fogadni lehet. A legnépszerűbbeknél, mint például a párbajok a Bajnokok Ligáján az energybet akár 140 fogadást is kínál –  ami az átlagon felettiekhez sorolja. Úgy tünhet, hogy ilyen nagy mennyiségü fogadásnál a szorzók maj az energybet-nél nem sokat érnek – de ennek az ellenkezője igaz. A szorzók az Energybet-nél  határozottan  a legjobbak közé tartoznak a piacon, amelyeket csak meg lehet szerezni – amelyek persze nagyobb nyereményeket jelentenek maguknak a fogadók számára.

Az Energybet az új játékosoknak üdvözlő bónuszokat készített. Mint ahogyan szokásos, minden új játékos, aki regisztrálja magát a kínálat által ezen a honlapon, kap az első fogadásához lehetőséget fogadni bónusz pénzért is, amelyet kap ettől a bukmékertől.

De ha bónuszt akarunk szerezni, először a saját pénzünket szukséges behelyezni a játékszámlánkra. Amint tehát regisztrálunk és egy számlát nyitunk, átmegyünk a be- és kifizetések kínálatába. A befizetésre a játékszámlájára az Energybetnél számos fizetési módszert használhatunk ki, mint például a hitelkártyák, elektronikus pénztárcák, hagyományos banki átutalások, vagy közvetlen bankhálózat, amelyet itt igazán sok bank képvisel.

Ami a kifizetéseket illeti, ezek rendszerint azonnal a kérés után a pénz kifizetésére vannak elvégezve a játékszámláról, attól függően, hogy milyen módszert választunk, amikor a pénz megjelenik a bankszámlánkon. Az Energybet határozottan megér egy próbát – a hagyományos és igényes fogadóknak van mit kínálnia.

top partner: www.sportbet-bonus.com/energybet

 

 

A fogadások bebiztosítása az út a nyereséghez

Korábban ez nem volt lehetséges, azonban a technológiai fejlődéssel fogadók kaptak a kezükbe egy hatékony eszközt a törekvésben a nyereségért. Mivel a legtöbb fogadóiroda a honlapjain kínálja szintén a live fogadás lehetőségét, nézzük meg, hogyn lehet ezeket a szolgáltatásokat kihasználni a fogadások bebiztosítására.

Mutassunk egy példát a múltból. Akkor még csak épített fiókokról volt szó, ahol beadta a szelvényét és aztán otthon figyelte, hogyan boldogulnak az önnel fogadott csapatok. A szelvényén hiányzott az uolsó párbaj és a csapat, amelyre fogadott, 1:0 vezetett. De a hosszabbításban a csapat gólt kapott, elveszítette a párbajt, tehát dontetlen játszott, és ön a szelvényét elveszítette. Az időkben, amikor nem volt lehetséges a live fogadás, ez biztosan nem volt nagyon szokatlan kép.

De helyezzük át magunkat a jelenbe és egy azonos helyzeten mutassuk meg, hogyan hála a live fogadásnak lehetünk nyereségben az utolsó elveszített párbajjal is a szelvényen. Mert a a fogadónak marad az utolsó párbaj, jó ezt nem csak nézni, hanem fogadni is erre. És fogadni az ellenkező eredményre, mint ahogyan fogadtunk az első szelvényünken. Ha ismét áthelyezzük magunkat a pillanatba, amikor az önnel fogadott csapat tíz percel a párbaj vége előtt egy góllal vezet, ez a pillanat ideális arra, hogy valamelyik fogadóiroda honlapján beadjon egy élő fogadást arra, hogy a párbaj dontetlennel, vagy győzelemmel végződik az a csapat javára, amely éppen veszít. Ezzel bebiztosítja magának azt, hogy bárhogyan végződik a párbaj, ön nyer. Természetesen, ki kell számítani, mennyit lehet fogadni, hogy minden eredménynel pluszban legyen, de ez bizonyára nem probléma.

Egy másik példa, hogyan bebiztosítani a szelvényeket egy különálló élő fogadás. Ha nem szeretne sokáig várni  és biztosítani a szelvényeket, amelyeket még a párbaj elott fogadott, fogadást köthet az egyik egységre még a játék folyamán. Ha a hazai egységre fogadunk, és ez néhány perc múlva vezetésbe kerül, ezt a fogadást is bebiztosíthatja azzal, hogy egy pillanatban amikor esik a gól, fogad arra, hogy a vendég csapat nem veszít. A szorzó megfelel ahoz, hogy a vendég csapat veszít, tehát néhány tizeddel, vagy talán egységgel magasabb, mint még a döntetlennél. Jó minőségű szorzókat az élő fogadásokra például a Betfair fogadóiroda kínál. Mint a legjobb sport az ilyen falyta fogadáshoz  a labdarúgás ajánlatos, mert itt elég az idő kiszámítani, hogy milyen magasak legyenek a tétek, hogy nyereségben legyen.

read more: www.xapostar.com

 

Tanácsok, hogyan kell fogadni teniszre élőben

Mint a többi sportban, a tenisznek is megvannak a fogadási szabályai. Bár nem általánosan érvényesek minden párbajnál és minden esetben, de sokat azért érdemes megemlíteni. Nézzünk meg tehát néhány tanácsot, hogyan fogadni a teniszre élőben.

Első pillantásra úgy tűnhet, hogy a grandslamok első körei nem kínálnak túl sok lehetőséget, mint ami a legmagasabb rangú játékosokat illeti a pályán. A valószínűsége, hogy győzni fognak, magas, és ennek felelnek meg tehát a nagyon alacsony szorzók is, amelyek nem kínálnak értéket. Azonban a live fogadásnál közvetlen a párbaj során lehet néhány lehetőséget találni. Az első fogadni , hogy minden gameban áttöri a favorit játékos az ellenfél adogatásait. Érthetően minden game-ben, amikor a párbaj outsidere fog adogatni. A statisztikusok kiszámították, hogy Serena Williams a grandslam versenyek első négy körében megtörte az ellenfelét átlagban egészen 17 alkalommal. Hasonlóan áll a férfi világ top játékosa Novak Djokovič. Ezen túlmenően a szorzók elég csábítóak, nem kevés esetben  közelednek a 2,00 értékig és néha ezt az értéket meg is haladják.

A másik tanács egy kicsit összefügg az elsővel, tehát a hittel, hogy a magasabban lévő játékos a párbaját megnyeri. Néha előfordul, hogy a favorit vereséget szenved, és az alábecsült ellenfele az adogatását elveszi. Ebben az esetben a szorzók villám gyorsan fel repülnek és itt egy tisztességes lehetőség ezt kihasználni. Különösen, ha ez a helyzet már a szet elején történik, mivel a favoritnak annál több lehetősége van vissza szerezni az adogatást és megnyerni a szettet. Éppen a fogadás a szettre, vagy párbajra egy elveszített adogatás után a második tanács, amellyel sok fogadó igazodik, és ez hasznot hoz nekik. Ugyanakkor jöhet egy sorozat vereség, amellyel meg kell bírkózni.

Ismét tanuljunk a statisztikusoktól, akik azt állítják, és természetesen, statisztikailag támogatva van az állításuk, hogy a legfontosabb game a szettben a hetedik. Ez szokott lenni a legkiegyensújzottabb és leghosszabb, a statisztikusok szerint éppen ebben a game-ben nagyon gyakran vezet egységig. Fogadás az egységre a hetedik game-ben érdekes és matematikailag támogatott lehetőség, amelyet ki lehet használni. A következő tanács a játékosok fizikai méreteivel függ össze. Sokan igazodnak a szabállyal, hogy minél magasabb a hőség a pályán és minél több időt szükséges ott tölteni a magas játékosoknak (Raonič, Isner, Karlovič), annál valószínűbb, hogy vereséget szenvednek. Az emkített játékosok a játékukat az adogatásra építik, de az ötödik szettben magas hőmérsékletben nagyon gyorsan fogynak az erők, és az első képesség, amely ilyen körülmények között romlanak ez éppen az adogatás. Ezeknek a játékosoknak nem olyan jó minőségű a játékuk az alapvonaltól, hogy könnyen vissza szerezzék az elveszített adogatást, és a vereség lehetősége itt igazán nagyon magas. Biztosan nem is kell említeni, hogy erre a fajta fogadásra is lehet találni nagyon szép szorzókat, például a Winmasters fogadóirodánál.

more info: www.xaposta.com

 

Fogadás a teniszre hendikeppel

A  tenisz a fogadók számára sok lehetőséget kínál, amelyekre fogadni lehet. Nem kivételesek a párbajok sem, amelyekben az egyértelmű favorit egy olyan játékossal találkozik, aki képességei sokkal alacsonyabb szinten vannak. A hagyományos fogadásnál a párbaj győztesére csak nehezen lehetne találni értéket olyan alacsony szorzóval. Azonban ezt a problémát megoldják a fogadások a hendikeppel.

A fogadások hendikeppel egy virtuális előnyt adnak a gyengébbnek, és hátrányt az erősebb játékosnak, hogy az esélyük sikeresnek lenni kiegyenlítődjön. Ezzel a cselekezettel a favoritra emelkedik a szorzó, és ezen túlmenően megkapjuk az annyira szukséges értéket. Hogyan működik ez? Nézzük ezt a példát egy párbajon, amelyben egymással szemben lépnek az angol Andy Murray és a francia De Schepper. A brit teniszező volt ebben a párbajban az egyértelmű favorit és a győzelmére a párbajban 1,06 értékű szorzó volt kiírva. Tehát ha az ember ezer forintot fogadott volna Murrayra, csupán hatvan forintot nyerhetett volna.

Ugyanakkor a hendikep is ki volt írva, amely öt game volt. Ez azt jelenti, hogy a gamek teljes száma, amelyet a brit teniszező megnyer, legalább hat game-vel több lesz, mint az ellenfelénél. Természetesen akkor, ha a hendikepet Murrayra fogadjuk. A párbaj eredménye várható volt. A Wimbledon, és az olimpiai játékok  győztese győzött, 6:2, 6:2 arányban. Ha osszeszámoljuk a két játékos győztes game-eit, megállapítjuk, hogy az arány 12 a 4-hez. Nyolc game külömbsége tehát kényelmesen fedezi a hendikepet Murrayra, mert a fogadásnál a hendikepre arra volt szükségünk, hogy legalább hat game-vel győzzön. Így egy párbajból a hagyományos győzelemre, ahol a szorzó csupán 1,06 volt, a hendikeppes fogadásnak köszönhetően csináltunk egy párbajt  1,85 szorzóval, és nyertünk.

Hasonlóan működhet ez a másik oldalról is. Ha a hendikep a gyengébb játékosra túlszárnyalt, fogadhatunk az outsiderre. A feljebb említett példán ez azt jelentené, hogyarra fogadnánk, hogy De Schepper nem veszít  több, mint öt game-vel. Ahogyan már meg volt írva, a francia jelentősen vereséget szenvedett, így a hendikepes fogadás rá nem lenne nyerő. Ehez legalább 6:3, 6:4 eredményre lenne szükségünk, ami nem következett be. De sokszor a hendikeppek az outsiderre rosszul vannak beálítva, és a virtuális előny, amelyet a fogadóiroda ad nekik, túl nagy. A favoritnak nem kell, hogy sikeres legyen, sőt, elveszítheti a szettet is, és a hendikep a gyengébb játékosra kényelmesen fedve lesz.  A hendikeppes fogadások ott adják az értéket, ahol a hagyományos fogadások ezt veszítik, ezért a fogadók soraiban nagyon népszerűek és gyakran sikeresek, ha ezt alapos elemzések előzik. Jó minőségű szorzókat a hendikeppes fogadásokra a Bet365 fogadóiroda kínál.

 

Jó egyesíteni az erőket más fogadókkal?

Minden fogadónak már legalább egyszer az életében eszébe jutott, milyen lenne egyesíteni az erőket a tobbiekkel, hasonló gondolkodású játékossal és együtt elérni a sikert. Sok fogadó már az elméleti feltevésektől átmentek a gyakorlatba, és egy, vagy több fogadóval már együttműködnek. A mai cikkben ránézünk az előnyökre, amelyek ilyen együttműködésből erednek.

Az első, és talán a legnagyobb előnye az erők egyesítésénél más fogadókkal az információk és erőforrások  megosztása. Ha a fogadó sikeres akar lenni, ennek a tartománynak sok időt szükséges szentelni. Függetlenül attól, hogy az információk az adott játékosokról, vagy az egységek statisztikájáról, akik egymás ellen lépnek, az információk kulcsfontosságúak a jövedelmezéshez. És éppen az együttműködés takaríthat meg önnek egy csomó időt. A fogadási kollégával megosztahtja az információs szervereket, amelyeket a fogadás előtt meg akar nézni, és a megszerzett információkat azután röviden egymásnak elküldeni. Vagy kihasználhtja azt, hogy a szaktársa más ligára, vagy versenyre specializálódik, mint ön, és jó tippeket ajánlhat cserébe az ön tippjeiért.

A legfontosabb dolog azonban az, hogy a szaktársa egy olyan személy legyen, amelyben százszázallékosan megbízhat. Sok fogadó nem csak az erejét egyesíti, hanem a tőkét is, így teht sokkal nagyobb a bankroll nekik, mint amennyi az egyéni játékosnak lenne. Ebben az esetben meg kell bizonyosodni arról, hogy a kollégája nem csapja be és váratlanul nem szakítja meg az együttműködést és a pénzét már soha nem adja vissza. Azonban ha elkeruli ezeket a problémákat  a partnere ismerésével, ebbűködésből csak pozitívumot meríthet.

Az együttműködés elkezdése előtt nagyon fontos meghatározni a célokat, amelyekkel majd mindenki egyetért. Aztán persze a fogadási stratégiát, amelyet alkalmazni akarnak majd, és melyik társaságnál akarnak fogadni. Ebben az esetben minden bizonnyal megéri nyitni több számlát több fogadóirodánál, ami biztosítja, hogy az adott sport párbajra megtalálja a legelőnyösebb és legértékesebb szorzót. Nagyon jó szorzókat kínál például a Bet365 fogadóiroda. Végül is, a célja fogadási szindikátust alapítani, amelyben közösen együttműködnek, és így a lehető legnagyobb hasznot éri el, ezért valóban szükséges nézni a részletekre is.

Ha nincsen egy kollégája, akivel elindítaná ezt a kalandot,  közvetlen a környékében, akkor megtalálhatja a fogadási fórumok által és az általáos vitákban a fogadásról. De itt határoljon magának erre több időt, hogy ne ugorjon az első lehető együttműködésre olyan fogadóval, aki határozottan nem sikeres. Megtalálni egy megfelelő társat természetesen nem konnyű, a sikeres fogadók nem túl gyakran nyilatkoznak a vitákban, és nem osztoszkodnak a nyerő szelvényeivel, de találkozhat kivételekkel is. Egyébként az együttműködés a fogadásban, mint szinte minden más ágazatban az életben, hasznos, és tisztességes nyereséget hozhat.

 

Fogadás a szezon végén? Óvatosan!

Mint az egyik legfontosabb jellemzője a választásban, hogy mire fogadunk, arra kell figyelni, hogy az adott párbaj a szezon melyik szakaszában játszódik. Mert éppen az évfolyam végén látható a legtöbb meglepő eredmény és hihetetlen történet. Mire tehát vigyázni a fogadásnál a szezon végén?

Az évfolyam vége kOzeledik, és minden változik. Az egységek, amelyek még nemrégen bővelkedtek a tevékenységeiben, most elbújtak a pálya saját felén és kíméletlenül védik a döntetlent is. Egy meglehetősen gyakori látvány, mely a hitetlenkedő fogadóknak kínálkozik a mérkőzés folyamán az évfolyam végén. Éppen ez az egyik az elemekből, amelyet szükséges felfedni korábban, ahogyan a párbajra fogadunk. Mit is figyelnek ezzel az egységek? Valójában attól függ a játékosok motivációja és ennek következtében a teljes játékuk. Ha a papíron gyengébb csapat, amely a szezon eleje előtt valahová a táblázat kozepére lett volna sorolva, egész évben szép és hatékony labdarúgást mutat be gátlások nélkül, akkor a pillanat súlya lekotheti a lábait. Az egységek, amelyeket nem tartják favoritnak, és a kiváló játékuknak koszönhetően az év folyamán feldolgozzák magukat a harcokig például a jövő évi európai kupákért, ezeknek a szezon végén már hiányozhat az egyfajta játékosság és vakmerőség, mert rádöbbenhetnek, hogy most már van mit elveszíteni. Ha nem bátorkodik közvetlen ezekre a csapatokra fogadni, akkor ajánlott fogadni legalább a kevesebb gólra, amelyek az ilyen mérkőzésekben a szezon végén szokásossak. Hogy így fogadni interneten keresztül szükséges, ahol nincs kezelési díj, természetesen nem is kell említeni.

Ha az egyik csapat nem rendelkezik elegendő motivációval és az évfolyam végén kifejezéstelen teljesítményeket nyújt, a másik egységet, ellenkezőleg , semmi sem köti le, ézért jobban játszhatnak. Jobban, mint valaha szükség van a fogadás kozben a szezon végén bekapcsolni a pszichológiát és egyfajta előrelátást, hogy mi is történhet a játékosok gondolataiban. Az egységek, amelyek az egész évfolyamot nyomás alatt játszák, felrepulhetnek abban a pillanatban, amikor megszabadulnak a nyomástól, például a bizonyosság megszerzése után, hogy nem csökkennek az alacsonyabb versenybe. Erre is tehát figyelni kell, mivel egy ilyen csapat azután kiegyensújzott párbajokat tud játszani sokkal erősebb ellenfelekkel is.

Szükséges figyelni például az egységek felállítását is. Az évfolyam végén az edző, akinek már nincs miért igyekezni, hagyja pihenni a sztárjait, éd teret kínál a tartaléknak. Emellett a fogadóirodák ilyan párbajokra tisztességes szorzókkal csábítanak, és nem egy fogadó hagyja magát elcsábítani. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a tartalék játékosok a párbajt nem akarják majd csak úgy átsétálgatni, ők is szeretnének a legjobb fényben bemutatkozni, hogy például a jövő évfolyamban több lehetőséghez jussanak. Így aztán a döntés minden fogadón marad, hogy jobb-e a sztár játékos motiváció nélkül, vagy a nagyon motivált ígéretes fiatal tehetség, aki az egész mérkőzésben gürcöl. Fogadás az évfolyam végén sok nehézségez hoz magával és néha szinte lehetetlen felismerni időben minden információt a csapat felállításáról és minden más elemről. Különösen akkor, ha ezekeből az elemekől még sokkal több van, mint ami le van írva ebben a cikkben.

 

Általános tanácsok a fogadók számára

Akár egy olyan fogadó, aki a fogadással csak az unalmat üti agyon, vagy a fogadásnak annyi helyet szentel az életében, hogy megpróbál keresni vele, és hosszú távon pozitív értékekben lenni, akkor nem csak a statisztikákra kellene fordítania a figyelmét, és idejét,  hanem a tapasztaltabb fogadók tanácsaira is. Ma néhány ilyen tanácsra közelebről is ránézünk.

Az első tanács közismert, de ennek ellenére sok fogadó figyelmen kívül hagyja. Próbálja ki szakembernek lenni a sportesemények legkissebb korének. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a nyereséges fogadók inkább csak egy ligára öszpontosítanak, egy versenyre, és így lesznek jó szakemberek, olyanok, akik képesek leleplezni a bukmékerek és fogadóirodák hibáit, akik a szorzókat írják ki. Összpontosítva egy ligára áttekintést szerez, mivel az időt az információk megszerzésére csak egy versenyre szenteli, ezért a legkisebb részletekre is figyelhet, amelyek sokszor a párbajokat dönthetik el. Ha hajlandó elfogadni egy kis hátrányt abban a formájában, hogy az önnel kiválasztott liga, mint jégkorong, úgy labdarúgó, nem lesz minden nap játszva, akkor ebből a dontésből tisztességes nyereség származhat.

A következő tanács, amellyel a sikertelen fogadók nem igazodnak, a tény, hogy nincsen értelme utolérni a napi vesztességet, és hogy fogadni hosszú távon szükséges. Állítson be egy célt, amelyet el akar érni például a jövő hónap, vagy néhány hónap folyamán, és ezt próbálja teljesíteni. De ha ennél rövidebb időtávot állít be, fenyegetheti, hogy pánikba esik egy vesztes sorozat folyamán és az egész fogadási rendszere összeomlik. Ezzel a tanáccsal , természetesen szorosan kapcsolódik szinte kötelezettség részletes nyilvántartást vezetniminden fogadott szelvényről, összegről és pénz kivételről. Röviden, mint egy fogadási könyvelés.

A játékszámla több fogadóirodánál nem csak azért jó, hogy fogadhassunk a magunk kiválasztott sporteseményre a legjobb szorzóval, de arra is szolgál, hogy bónuszokat meríthetünk, amelyeket a fogadóirodák felkínálnak. Ezen kívül a legtöbb fogadóirodánál nem csak egy üdvözlő bónuszról van szól, de különböző bónusz programokat és akciókat próbálhat ki akkor is, ha már a fogadóirodánál néhány hónapja van regisztrálva. Miért ne igyekezni pénzt nyerni kockázat nélkül, ha már a fogadóirodák ezt olyan gyakran felkínálják, ugye?

A külömbség a fogadók közott,akik a fogadást csak szórakozásnak tartják, és a fogadók, akik igyekeznek a fogadással egy kis plusz pénzt keresni, vagy akik számára ez a fő megélhetési forrása, az, hogy a sikeres fogadók határozottan a fogadással nem csak az unalmat akarják agyonütni. A fogadást befektetésnek tartják, és ha nem igazán biztosak a fogadásukban, akkor nem fogadnak. Egy unalmas nap folyamán az embert vonzza fogadni és nézni  arra, hogyan boldogul  a csapatunk, vagy játékosunk, de ez igazán nem a helyes út a nyereséges fogadáshoz. Ahogy azt is már többször említettük, a fogadásban különösen fontos az önkontroll és a helyes önigazgatás.