Category Archives: Sportfogadások és fogadások

Az időjárás hatása a fogadásra

Bet365 Croatia

Bizonyára töbször Önnél előfordult, hogy az Önnel fogadott párbajt elégé befolyásolta az időjárás. Valami, amivel sajnos nem tehetünk semmit. Éppen azért ezt a látszólag jelentéktelen szempontot is szem előtt kellene tartani, amikor létrehozzuk a szelvényt.

Az időjárásnak a legnagyobb hatása  már hagyományosan a labdarúgásra van. Az esővel áztatott pálya sokkal gyorsabb, a labda gyorsabban csúszik és így a támadó egységek javára játszik. Nemegyszer láttuk a kapus óriási hibáját, aki nem tudta fékezni a gyors labdát az átázott gyepen és így egy potya gólt kapott. Azonban ügyelni kell arra, hogy milyen mértékben esik. Ha egy nagyon sűrű és intenzív esőről van szó, a pálya túl átízik és ez ellemező tulajdonosságokkal rendelkezik majd, mint az első esetben. Tehát a labda a tócsákban  váratlanul megáll és a lehetőségek a kombinációkra és támadó focira minimálisak lesznek. Ebben az esetben érvényes, hogy ilyen párbajokban nem esik túl sok gól.

Az időjárás hatása elkerülhetetlen a teniszben is. Ott ugyan az esőben nem játszanak, de éppen ez lehet egy fontos szempont, amely dönt a győztesről. Időközben, amikor várakoznak, amíg eláll az eső, ugyanis a jelenleg veszítő játékos visszatérhet mint mentális, úgy fizikai jólléthez, aki erőket szed össze a következő fordulathoz. Ha a játékos mögött igényes program áll a korábbi fordulókból és nyilvány frissebb ellenfél elé áll, az eső ismét segíthet neki az erők merítéséhez, míg az ellenfelét visszafogja az eufóriától. Az időjárás hatását tehát szükséges figyelni olyan sportoknál is, amelyekkel látszólag nincsen semmi összefüggése. Ezt ki lehet használni a fogadóirodáknál, amelyek erre a szempontra túl gyakran nem figyelnek.

A következő sport, ahol az időjárás gyakran hatással van a menetre és talán az összecsapás eredményére is, az amerikai futball. Hazánkban nem igen népszerű és fogadott, de mégis csak megjelenik a fogadóirodáknál. Itt például az erős szélnek lehet hatása, amely hátrányba hozza az egységeket, amelyek támaszkodnak a hosszú szétjátszásra. Az eső kombinálva a széllel ezen túlmenően minden bizonnyal befolyásolja a csapat kulcsfontosságú játékosa teljesítményét, quarterbackét, akinek problémái lehetnek a pontos passzokkal, amelyekre a csapatának szüksége van a győzelenhez. Az időjárás hatása tehát vitathatatlan és az elemzések létrehozásánál a fogadóknak ügyelni kell erre a gyakran elfelejtett aspektusra is.

 

Minden tippértékesítő csaló?

Az elmúlt néhány évben nagyon elterjedt a sport tippek értékesítíse a profiktól. A profik szót mindenki a belátása szerint idézőjelbe teheti. De miért nem minden ilyen értékesítő nem csaló?

Az első dolog, amely biztosan minden fogadót, de akár csak az egyszerű embereket is megdőbbent, a tény, hogy tulajdonképpen egy sikeres fogadó, aki profinak hívja magát, miért kínálja a tippjeit? Miért nem fogad velük nagy pénzért és nem hagyja meg ezeket magának? Erre a látszólag nehéz kérdésre tulajdonképpen nagyon egyszerű a válasz. Ők ezt csinálják, vagy bizonyos esetekben szeretnék csinálni, de nem lehetséges nekik. Hosszú távon sikeres és jövedelmező fogadó semmiképpen nem menekül el a fogadóirodák szemei elől és elsősorban kis fogadóirodák, amelyeknek még nincsen meg a hírnevük, igyekeznek  egy ilyen játékost eliminálni. Néha elég brutális módon, amikor egyszerűen blokkolják a számláját, amelyhez az adott személy már nem tud jelentkezni, vagy csak az adott fogadónak adnak egy határt, mennyit fogadhat maximálisan. Mondanom sem kell, hogy ezek a határértékek nevetségesen alacsonyak és lényegében nincsen értelme fogadni.

És egy ilyen sikeres tippelő tehát keresi a módját, hogyan értékesítje a jó minőségű tippjeit. Az első lehetőségnek kínálja magát eladni ezeket a tippeket. De azonban annak köszönhetően, hogy az internet el van ársztva ilyen szolgáltatásokkal, igazán nagyon nehéz megkülömböztetni, hogy tényleg egy profi fogadóról van szó, vagy csak egy csalóról.

Amire ezekben az esetekben a legjobban kell vigyázni, az adott fogadó tippjei torténelmére. Gyakran előfordul, hogy törli a történelmét, hogy a tippjei hibátlanul nézzenek ki.  Ha ezt a fajta tevékenységet valakinél megállapít, biztos lehet benne, hogy valójában nem egy profiról van szó.  Továbbá meg kell állapítani, hogy az értékesítő néhány ingyenes tippet is kínál, amelyekhez ingyenesen is hozzá lehet férni, és milyen a sikeressége ezeknek a tippeknek. Ha jó, akkor biztosan nem kell félni fizetni neki a VIP tippekért.

Nagyon fontos a fogadók világában a gyorsaság. Ezért ellenőrizze, hogy mennyi idővel a párbaj elkezdése előtt fogja önnek a tippjeit elküldeni és hogyan. Ugyanis nagyon szép kapni helyes tippet szép szorzóval, de ha csak néhány pillanattal a mérkőzés elkezdése előtt fér hozzá, hiábavaló lesz ez az Ön számára. A profi fogadók , akik a tippjeiket eladják, sajnos a nagyszámú csalók miatt ebben az ágazatban, szinte üldözve vannak, de az az igazság, hogy igazi szakembereket is találhatunk itt, csak nagyobb erőfeszítést kell fejleszteni a keresésükhez.

 

Építsen egy sikeres akkumulátort

Az úgynevezett akkumulátorok a fogadók körében nagyon népszerűek. Segítségükkel nagyon tisztességes nyereményekhez juthat. De mit kell elkerülni ilyen fogadásoknál, és ellenkezőleg, mit keresni? Ezt megtudhatja a mai cikkben.

Bizonyára már ön is kihasználta a fogadóirodák ajánlatát és fogadott egy klasszikus akkumulátorra sok sporteseménnyel. Szórakozásnak ez biztosan nem rosz, de jövedelezőségnek bizonyára igen. Mert az akkumulátorok fogadásában is szükség van valamilyen rendszerre, ahogyan ezeket a fogadásokat csináljuk. De ha ön csak egy alkalmi fogadó és csak szórakozás miatt fogad, akkor ajánlani lehet a hagyományos „lepedőt” sok párbajjal, de mások számára ez a fajta fogadás nem jó. Elolvashatja szintén a cikket a kockázatmentes fogadási lehetőségekről is.

Az első stratégia az lehet, hogy a szelvényén csak olyan egységeket fog előnybe tenni, amelyknek meg van a hazai környezet előnye. Ott az egységek rendszerint erősebbek, mint a párbajokban idegenben. Ismét érvényes itt, hogy nagyon fontos a fogadott párbajok száma is. Általában maximum négy ajánlatos. Minden következő fogadott párbajjal ugyan növekszik az esetleges nyeremény, de egyaránt szintén csökken a valószínűsége, hogy ezt eléri.

A második stratégia lehet a fogadás az outszaiderekre. Ennél a típusú akkumulátornál, amikor a papíron gyengébb egységekre fog fogadni, előny, hogy alacsony számú párbajjal is tisztességes nyereményeket érhet el, mivel magasak lesznek a szorzók. Különösen ebben az esetben ajánlatos nem tölteni a szelvényre a „titi” tippet alacsony szorzóval. Semmi sem rosszabb, mint amikor a szelvényét magas szorzókkal  és nyereménnyel végül is elrontja a párbaj, amellyel egy kicsit emelni akarta volna a szorzót ,és amelyben az egyértelmű favorit elveszíti a párbajt.

A következő stratégia az akkumulátoroknál a fogadások a párbajok favoritjaira. De itt a problémát az alacsony szorzókkal fogjuk oldani, annál több párbajra lesz szükségünk. De ezzel ismét emeljük a vesztesség kockázatát. Ragaszkodni kell az elvhez, hogy több, mint négy párbaj az akkumulátorba nem tartozik. Ezen túlmenően itt csak néhány példát mutattunk a stratégiákra, a saját fogadási repertoárjukat kiegészítheti a stratégiával, amelyet maga talált ki, a kreativitásnak a fogadásban nincsenek határai.

 

Hogyan javulni a fogadásban?

Unibet Magyar

Legyen az a személyes élet, vagy a fogadási,nagyon fontos a minőségéhez a haladás. Folyamatosan törekedni dolgozni önmagunkon és javulni. Ha így állítja be magát, akkor a siker biztos lesz. Ma néhány tanácsot mutatunk be.

Az információk a kulcs. Ez az alapvető mottója minden fogadónak, de mit is jelenthet ez valójában? Két egység egymásközti párbaját megnézni, amelyek egymás ellen lépnek és aztán még az elhelyezkedésükre a táblázatban? De ez nem elég. Igyekezzen kihasználni minden pillanatot az új információk megszerzésére. Akár sport tudósítást, amelyet csak félfüllel figyelt, valami belőle az eszébe juthat éppen akkor, amikor fogadni szeretne valamelyik egységre, amelyről szólt a tudósítás. A technológiai fejlődésnek hála gyakorlatilag korlátlan lehet őség van az informásiók megszerzésére.  Televízió, rádió, internet, minden a javunkra van és az osszes média ömleszti az információkat egyiket a másik után. Próbáljon koncentrálni ezekre az információkra és összegyűjteni őket, ez nem olyan nehéz, ahogyan ez első pillantásra látszik.

A feljebb említett ponttal összefüghet a tény is, hogy egyszerűen tobbet kell látni, mint csak statisztikákat és puszta számokat. Szánjon rá időt és nézze a csapatok vagy játékosok párbajait felvételről, amelyekre fogadni akar. Bár ez időigényesebb, az információk, amelyeket hála ennek megszerezhet, fontosak. Maga is meggyőződhet, hogy milyen hatása van a csapatra például  a kulcsfontosságú játékos elveszítése és hogyan néz ki a csapat játéka ez után a vesztesség után. A teniszezőkről is csinálhat képet, milyen a legerősebb ütésük, vagy ellenkezőleg a legnagyobb gyengéjük, és hogy ezt az ellenfelei képesek e kihasználni a saját javukra.

A fogadók néha az egzotikus fogadások világába is ellátogatnak. Legyen szó akár az elnökválasztásról, vagy más társadalmi eseményről, amely nem is függ össze tulajdonképpen a sporttal. A mi tanácsunk úgy szól, hogy mindenképpen elkerülni ezeket a fogadásokat, amíg nem nyereséges. Természetesen, ha egy százforintos fogadásról van szó, semmi sem nem történik, ha ezt elveszíti, de vannak fogadók, akik képesek ezekre a fogadásokra is magas tétet tenni, amely azután hiányozhat nekik a fogadásban  a hagyományos sporteseményekre.

Ha úgy érzi, hogy a fogadási életében stagnál és némi előrelépés nincsen is a láthatáron, ne aggódjon segítséget kérni. Mindegy, hogy ez összetartás lesz egy konkrét fogadóval, illetve csatlakozni valami új közösséghez, például valami csoporthoz az interneten, új ötleteket és gondolatokat kaphat, és egészen biztosan új tippeket is. És ön is átadhatja a tapasztalatait másoknak és egyaránt meríthet az öveikből. És ha ezen túlmenően meglehetősen sikeres fogadó, találni néhány ilyen közosséget biztosan nem lesz probléma.

 

Hogyan befojásolja a csoportosulási effektus a fogadót?

A saját gondolatok és vélemények háttérbe szorulnak, és az emberek úgy tesznek, ahogyan a töbség tesz. A mi térségünkben tehát úgy fogadnak, mint a legtöbb fogadó fogad. Tapasztalta már ezt a jelenséget valaha? Ha igen, akkor önt befojásolta a csoportosulási effektus, amely egyike a legveszélyesebbekből a sportfogadásban.

A csoportosulási effektus olyan valami, aminek nagyon gyakran megadjuk magunkat a magánéletben is. Ez egy olyan állapot, amikor figyelmen kívül hagyjuk a saját kritikus gondolkodásunkat és helyettesítjük a a kollektív gondolkodással. Lényegében a véleményeit és benyomásait valaki más teremti, nem Ön. De éppen a saját gondolkodás kulcsfontosságú a sikeres fogadáshoz. Biztosan nemegyszer történt, hogy a párbaj, ami biztos dolognak tűnt, nem jött be. Sok ember fogadott rá anélkül, hogy azelőtt alapos elemzést tett volna. És éppen a csoportosulási effektusra számít sok bukméker, akik éppen ennek a jelenségnek hála alábecsül sok szorzót némelyik sporteseményre, bár tudják, hogy az emberek fogadni fognak rá a kedvezőtlen szorzó ellenére is. Egy friss példa a kozelmúltból a French Open döntőjéről Novak Djokovic és Stan Wawrinka között. A szorzó Djokovicra körülbelül 1,3 volt, sok embert befolyásolta a csoportosulási effektus, és ezzel az egyértelműen kedvezőtlen szorzóval fogadott.

Hogyan tehát elkerülni a csoportosulási effektust? Tulajdonképpen egészen egyszerűen. Meg kell jegyezni, hogy a fogadás, ha igazán komolyan veszi, egyszerűen egy befektetés, ami már néhányszor említett jelszó, és biztosan nem akarja, hogy arról, hogy nyerni fog, vagy nem, mások véleménye és benyomása döntsön. Természetesen fontos tudni a mások véleményét vagy akár más fogadók  tippjeit, de a legnagyobb sújt  a saját belátására kellene fektetni. Az elemzései létrehozásánál próbálja kikapcsolni az érzelmeit és előítéleteit és olyan jól csinálja őket, ahogyan csak tudja. A környezet hatásait és véleményeit egyszerűen figyelmen kívül kell hagyni és elsősorban a saját munkájára kell oszpontosítani.

Tehát ha az elemzése végső értékelésénél az jön ki, hogy valaki másnak kellene győzni, mint annak, akiben mindenki korlátlanul bízik, ne féljen fogadni rá, hiszen saját gondolkodásával jött idáig saját elemzésével, nem volt szüksége vakon bízni valaki másnak. Azt gondolom, hogy a vesztesség esetében jobb érzése lesz. Ha a párbaj előtti információk gyűjtésébenaz jön ki, hogy valóban annak a csapatnak kellene nyerni, amelyet általánosságban favoritnak vélnek, szintén fogadjon rá. Ugyan megosztja a töbség véleményét, de a saját helyzet felmérése után, nem a másokkal felmért helyzettel.