Category Archives: Fogadás

Bajnokok Ligája: Besiktas – Bayern München, Március 14

Labdarúgás, szerda, 2018  Március 14, Bajnokok Ligája, 18:00

Bayern előtt meglehetősen egyszerű feladat áll, és ez átjutni a török Besiktason keresztül a Bajnokok Ligája  selejtező következő körébe. Otthon Bajorországban egyértelműen jobb csapat voltak, 5:0 arányban verték meg az ellenfelüket, így néhány játékosát kímélheti és ez nem veszélyezteti az indulását a negyeddöntőben. Besiltas ugyan az idén otthon ragyog, de most a lehető legnehezebb ellenfél érkezik a stadionjára és így a házigazdának lesz mit csinálni, hogy megvédje a verhetetlenségét. Mint máskor is, a heves rajongói hajtani fogják, akik jobb eredményt érdemelnek, mint amelyet Németországból kaptak. Nézzük a párbajt. Besiktas utolsó 11 párbajában a Bajnokok Ligáján 3 vagy több gól esett. Bayern a Bajnokok Ligája utolsó 5 párbaját megnyerte, mindegyikben legalább 2 gólt szerzett. A versenyen az utolsó 7 párbajból Bayern ötben  mint a félidőben, úgy a párbaj végén is vezetésben volt.

Besiktasnák Domagoj Vida játékost szuszpendálták és Pepe sérült, így a házigazdának problémái lesznek a közép védő helyén. Ricardo Quaresma ismét rendelkezésre áll, a hétvégén a bajnoki találkozón nem játszhatott a kártyák miatt. Quaresma, Duško Tošič, Tolgay Arslan, Caner Erkin és  Anderson Taqlisca egy sárga lappal állnak a stoptól a következő esetleges párbajra a Bajnokok Ligájára. Mivel Bayern az első párbajt 5:0 arányban megnyerte, Jupp Heynckes edző a csapatban egy kis változtatást tesz. Csak egy kártyával állnak a stoptól Robert Lewandowski, Joshua Kimmich, Sebastian Rudy és Corentin Tolisso. Ez jelentősen befolyásolhatná az edző döntését. A  párbajban gyengélkedés miatt nem vesznek részt Manuel Neuer, Kingsley Coman, Tolisso és talán  James Rodriguez sem.

Besiktas elégé lemaradt, de legalább a rajongói előtt szeretné kijavítani a hírnevét. Ez sikerülhetne is, mert a csapat az idén még otthon nem szenvedett vereséget. Bayern München megnyerte az utolsó 7 verseny találkozóját idegenben 19:2 gólaránnyal. A venégek minősége olyan hatalmas lehetne, hogy ez lenne az első klub, aki itt győzni tudna és így tovább jutna a Bajnokok Ligája következő részébe.

A  mi tippünk: Bayern München  győzelme – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,59

 

Bundesliga 26. köre: Bayer Leverkusen – Mönchengladbach, Március 10

Labdarúgás, szombat, 2018  Március 10, Németország, Bundesliga, 18:30

Bayer Leverkusen vendégli Mönchengladbacht egyikben a Bundesliga 26. kör slágerében szombaton.  A párbaj egy erőmérést kínál a táblázat 5. és 8. csapatai között, amelyeket 6 pont választja egymástól. A helyzet annál érdekesebb, hogy mindketten be szeretnék maguknak biztosítani a jelenlétüket a 2018/2019 szezonban az európai kupákon és ideális helyzetben a résztvételt a Bajnokok Ligáján is. Ki fog jobban megbírkózni a szombati párbajban, és hogyan tippelni a párnajra? Egy kis statisztika. Leverkusen vendégli Mönchengladbachot, amelyet 2-szer egymás után megvert, az utolsó 6 párbajukból Bayer 3 –szor, és Mönchengladbach is 3-szor győzött. A két csapat utolsó 7 párbajýból hatban 2,5, vagy több gól esett. Leverkusen két párbajt nyert meg a hatból, 2 párbajt elveszített. Leverkusen utolsó 6 párbajából háromban több, mint 2,5 gól esett. Szintén 2 hazai párbajt egymás után elveszített, az utolsó 5 hazai párbajból 3 párbajt veszített el. Leverkusen 2 hazai párbajában egymás után kevesebb, mint 2,5 gól esett. Mönchengladbach csak 1 párbajt nyert meg az utolsó 6-ból, 4-et elveszített.  Kettőt egymás után nem veszített el, az utolsó 6 párbajából ötben kevesebb, mint 2,5 gól esett. A csapat az utolsó 6 párbajából idegenben 5-öt elveszített, 1-et megnyert.

Leverkusen csapatánál Panagiotis Retsos egy hete kitöltötte a büntetését egy korre és így a 26. körre egy lehetőség lehet, hogy a jobb oldalra álljon. Leon Bailey már meggyógyult az izom sérüléseiből és már az 1. perctől a bal oldalra állhat. További támadási lehetőségeket Kai Havertz és Karim Bellarab kínálják. Mönchengladbachnál Tony Jantschke és Reece Oxford harcolnak  a helyükért védő négyesben. Bizonytalan a jobb szárny helye elfoglalása is, ahol Jonas Hofmann és Patrick Herrmann harcolnak a hasonló esélyeivel. Kérdőjel függ Raffaelo egyészségügyi állapota felett, ha szombat estéig nem jön rendbe, a támadás élén ismét Raúl Bobadilla helyettesíti.

Bayer Leverkusen megtartotta magát a Top 4-ben azután, hogy egy hete győzött Wolfsburg stadionján, ezt folytatni szeretné Mönchengladbach ellen is hazai környezetben, ez a csapat egy valódi konkurrenst jelent a számára a harcokban az európai kupákért. De Borussia nagyon sikertelen kezdetet élt át a tavaszi rész indulásában, amikor az utolsó 6 párbajból 4 alkalommal vereséget szenvedett és így a Bundesliga táblázatában folyamatosan csökken. Tekintettel az ellenfelek jelenlegi formájukra a házigazdára javasoljuk tippelni. Azzal, hogy a párbaj több, mint 2,5 gólt kínál majd.

A  mi tippünk: Bayer Leverkusen  győzelme – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,69

 

Premier League 29. köre: Liverpool – Newcastle, Március 03

Labdarúgás, szombat, 2018  Március 03, Anglia, Premier League, 18:30

Liverpool ebben a szezonban az egyike a legjobb teljesítményeiből mutatja a bajnokságon és így egyike a legjobb 4 csapat közül. Newcastle pedig kézzel-lábbal tartani akarja magát a versenyben, így az Anfieldennagyon bonyolult helyzete lesz. A házigazda a párbajba úgymondván belerohan és nem lenne csoda, ha az elején egy-két gyors gólt szereznének. A vendégek hátul tartják magukat és nagy erőfeszítéssel akarják majd tartani a kedvező eredményt. Nézzük a két csapatot alaposabban. Liverpool otthon Newcastlevel már 17 párbajban nem szenvedett vereséget, minden versenyt beleértve. A csapat a Premier leaguen otthon 16 párbajban nem szenvedett vereséget egymás után. Az utolsó 11 párbajából a versenyen 9-ben 3, vagy több gól esett. És a verseny utolsó 11 párbajából 10-ben 2, vagy több gólt szerzett.

Liverpoolnál Nathaniel Clyne már részt vett az U23 párbajban, de az első csapatra még egy kicsit korán van a sérülése után. Georginio Wijnaldum és Danny Ings aWest Ham-i párbajban gyengélkedtek, de Newcastle ellen már rendben lehetnének és játszhatnának. Jordan Henderson-nak az utolsó párbajaiban kisebb sérülései voltak, az állapotát figyelni fogják. Newcastle csapatánál Islam Slimani még mindig nincsen rendesen felkészülve az első párbajára a Szarkákkal, Jonjo Shelvey így a volt klubja ellen szintén hiányozni fog a térde sérülése miatt. Ciaran Clark vissza tér az alapba, de Jesus Gamez még mindig a játékon kívül áll. A csapat hasonló felállításban játszik, mint régebben a szezonban Manchester Cityn. Rafa Beniteznek döntenie kell, hogy Dwight Gaylt állítja a pályára, aki a kedvens ellenfele ellen játszana, vagy Joselát, aki jobban tartja a labdát.

Liverpoolnak esélye van a második Manchester United szintére jutni, aki csak hétfőn este játszik. Jurgen Klopp és társai egyike a két csapat közül, amely otthon még nem ízlelte meg a vereség keserűségét. Newcastle az Anfielden utoljára1995-ben szenvedett vereséget. Newcastle az utolsó 8 bajnoki párbajból csak 1 alkalommal szenvedett vereséget és jelenleg már 4 alkalommal egymás után ne veszített – legtöbb az egész szezonban. Magpies csak 2 ponttal vannak az utolsó 3 csapat felett, így a dontetlenjeit győzelmekre kellene átváltani. Úgy, ahogyan ez a múltkor volt idegenben Bournemoutt-on, ahol a csapat már 2:0 vezetett, de végül 2:2 végeredménnyel végződött a meccs. Rafa banitez a volt klubja ellen, Liverpool ellen, nem szenvedett vereséget már 5 alkalommal egymás után, de a jelenlegi munkáltatójával igazán nagyon nehéz dolga lesz.

A  mi tippünk: Liverpool  győzelme – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,23

 

Premier League: Arsenal – Manchester City, Március 01

Labdarúgás, csütörtök, 2018  Március 01, Anglia, Premier League, 20:45

Csütörtökön játszák a Premier League következő párbaját, benne a házigazda Arsenal játszik a vendégeivel, Manchester City csapatával. Ez a két nagy klub már vasárnap is találkozott, amikor együtt játszott aCarabao Cup döntőjében, és amikor Cityzens világos győzelme után ünnepelte az idei lehető legelső trófeáját. A bajnoki párbajban is ők lesznek a kiemelt csapat, bár a házigazdák az Emirates hazai pályán nem szoktak vereséget szenvedni. A nagyobb minőség a vendégek oldalán áll, majd látni fogjuk, hogyan bírkózik meg ezzel Gunners csapata és hogy tanul-e a hétvégei párbajból. Lássuk a tényeket. City megnyert 22-őt az utolsó 25 párbajból a Premier Leaguen, mivel a verseny utolsó 20 párbajából 17-ben 2, vagy több gólt szerzett. Arsenal a Premier League utolsó 16 párbajából 14-ben 2, vagy több gólt szerzett. Szintén a verseny utolsó 20 találkozójából 19 alkalommal nem szenvedett vereséget. A két klub utolsó 8 párbajából Arsenal stadionján 7-ben 3, vagy több gól esett. Arsenal utolsó 4 bajnoki párbajában otthon 3, vagy több gól esett. City Arsenalnak az utolsó 7 kölcsönös párbajában 6 alkalommal 2, vagy több gólt adott, minden versenyt beleértve. City az utolsó 5 párbajában Arsenallal minden versenyben verhetetlen volt.

Henrikh Mkhitaryan Arsenalnál a Liga Kupa döntőjében nem játszhatott, de a bajnoságra már rendelkezésre áll és indulhatna az Emirates stadionon. Aaron Ramsey már vasárnap rendben volt és játszott, Alexandre Lacazette és Santi Cazorla gyengélkednek és még hosszabb ideig fognak is. Nacho Monreal a hétvégén megsérült és majdnem hogy biztos, hogy nem vesz részt ebben a párbajban. Sead Kolasinac így őt a bal oldalon helyettesíti. Petr Čech vissza tért a kapuba, Mohamed Elneny-nek is esélye van játszani az első perctől. Pep Guardiola Manchester-nél a csapatban néhány változást tesz és olyan játékosokat állít a pályára, akik nem játszottak a döntőben. Fernandinhonak Wembley-ben megsérült a lába, majdnem hogy biztos, hogy nem játszik, így City-nek egy kis provlémái leszneka védekezésben. John Stones és  Aymeric Laporte az alap tizenegyesbe szeretnének jtni, mivel a hétvégén csak a kispadon ültek. Fabian Delph is rendelkezésre állhat, mivel a döntőben a kártyák miatt hiányzott. Gabriel Jesus vasárnap a párbajba a két hónapos sérülése után lépett, így ismét vissza tért a játékba. Raheem Sterling hiányzott a Kupán a sérülése miatt és ebben a párbajban is elégé bizonytalan az indulása.

Arsenal elveszítette Manchester City-vel a Liga Kupa döntőjétegyértelmű 3:0 eredménynel, így ma esélye van javítani a hangulatán és a rajongóit megörvendeztetni, akik folyamatosan követelik Wenfer edző távozását. City gyűjteményeiben ott van az első trófea és most nagyon fog öszpontosítani a Premier League-re, itt 16 pont előnyük van és a lehető leghamarabb ünnepelni szeretnék a bajnoki címet, hogy több erejük legyen a Bajnokok Ligájára. Pep Guardiola és társai már három párbajban idegenben  a bajnokságon nem szeretzek 3 pontot, de nehéz elgondolni, hogy az Emirates Stadiumon verewséget szenvednének. Vasárnap egyértelműen jobbak voltak, és így fog ez most is folytatódni.

A  mi tippünk: Manchester City  győzelme – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,81