Bundesliga 12. köre: Bremen – Hannover 96, November 18

Labdarúgás, vasárnap, 2017  November 18, Németország, Bundesliga, 18:00    

Bremen az idén nagyon rosszul áll, és ha nagyon gyorsan nem szedik magukat össze, akkor jövőre egy szinttel alacsonyabb versenyben játszanak. Hannover elég jól játszik, például Dortmundot is megverte. A céljuk lépést tartani a táblázat első csapataival, úgy hogy Bremen stadionjára három pontért szeretne utazni. De Bremen csapatában új edző van, így talán ez tükröződik a csapat taktikájában is már, nézzük tehát egy kicsit a párbajt aprólékosabban. Bremen a Bundesligán az utolsó 14 párbajban nem győzött. Sőt, otthon már 3 párbajban nem tudott gólt sem szerezni. Hannover utolsó 5 párbajában a Bundesligán 3, vagy több gól esett. Bremen otthon Hannover csapatával 14 utolsó párbajból 13-ban nem szenvedett vereséget, ha minden versenyt beleértünk. Bremen Hannovernek ötben az utolsó 6 kölcsönös párbajban Bremen stadionján 2, vagy több gólt szerzett minden versenyt beleértve. És végül Bremen ötben az utolsó 6 Bundesliga találkozóból hazai pályán 2, vagy több gólt kapott.

Bremen-ben Florian Kohfeldt menedzser most a 23 évesek csapatába jutott, és ezt a posztott télig meg is tarthathatná magának. Kohfeldt az első párbajában úgy határozott, hogy elhagyja a 3 tagú védelmet és a 4-3-3 felállítást használta ki. Ez a párbaj előtt nincsen a csapatban új sérült játékosa, így talán ezt megismétli. Ishak Belfodil egy lehetőség az élre és Max Kruse egy kissé mélyebb pozicióba helyezkedhetne át. Hannoverben Andre Breitenreiter vissza térhetne a 4 tagú védelemhez, amikor a múlt párbajban Lipcse ellen megpróbálta a 3-4-3 felállítást. Martin Harnik így ismét visszakerülhetne a csapatba, mint egy különleges támadó játékos. Waldemar Anton nem gyógyult meg a térde sérüléséből, helyettesítve lesz Florian Hubner-el. Matthias Ostrzolek és Miiko Albornoz harcolnak a helyért a bal oldalon.

Werder Bremen igazán nagy problémákban van a kiesésre. Az idén még nem volt képes 3 pontot szerezni. Az új menedzser Florian Kohfeldt a csapatot leginkább a támadásban erősíthetné, de előtte nehéz dolga van. Az első párbaját a múltkor elveszítette és a főnökei egy azonnali válaszra várnak. Hannover a szezont jól kezdte és tele van önbizalommalaz után, ahogyan legyőzte Borussia Dortmundot 4:2. Bár a csapat vereséget szenvedett 1:2 Lipcsével, a teljesítménye egészen jó volt és ez a hétvége után is közel akar állni az első hat-hoz.  Ennek egy egészen kemény párbajnak kellene lenni az észak-németországi riválisok között. Arra is fogadhatunk, hogy Bremen gólt szereznek egy szokásos helyzet után.

A  mi tippünk: mindkét csapat gólt szerez  – a legjobb oddsok a sportingbet fogadóirodánál 1,62

 

Bundesliga 12. köre: Bremen – Hannover 96, November 18 5.00/5 (100.00%) 1 vote