Carabao Cup 2017/2018: Chelsea – Arsenal, Január 10

Labdarúgás, szerda, 2018  Január 10, Anglia, Carabao Cup, 21:00

A liga Kupa 2. elődöntőjében 2 nagy londoni klub találkozik, Chelsea Arsenallal. Az 1. párbajt Stamford Bridgen játszák, így Blues lesz előnyben. Gunners itt igyekezhetne kedvező eredményt elérni a visszavágóra, mert az idén idegenben nem nagyon sikeresek, és itt ez nem lesz könnyű számára. Nézzünk tehát néhány tényt a két csapatról. Chelsea-nél Ross Barkley még várakozni fog a debutjára Blues-nél, mert gyógyulásban van a komoly ín sérülésből, amely miatt az idei szezonba még nem szólt bele. Antonio Contenek a gyengélkedője ures, így Arsenalra az 1. párbajban a legerősebb legénységét vetheti be. Talán azonos csapat áll a gyepre, mint a múlt héten, amikor a két csapat az Emirates pályán versenyzett egymással és ahol 2:2 volt a végeredmény egy kiváló előadásban. Talán valami hasonló vár ránk most is. Tiemoue Bakayoko Észak Londonban nyomorúságos volt és Conte így talán gondolkodhatna Danny Drinkwater bevetésén. Alvaro Morata talán az élen maradhatna, bár a találkozó után Gunners ellen egy egész sor kritika esett a sok elhanyagolt esély miatt.

Arsenalnál Arsene Wengernek döntenie kell, hogy a kapuba Petr Čech, vagy David Ospint állítja. Opin állt a kapuban a hétvégi vereségnél Nottingham Forrest ellen 2:4. Granit Xhaka Blues ellen a gyepre álhatna, bár kisebb izomi problémái vannak, de Sead Kolasinac, Olivier Giroud, Nacho Monreal és Laurent Koscielny egészen a hétvégéig nem jelennek meg a legénységben. Aaron Ramseynek esélye van, hogy szerdáig beáll, Arsenalnál már 8 párbajban hiányzott.

Chelsea ki akarja majd használni a jazai környezetet, hogy a liga kupán Arsenal felett előnyben legyen. Blues Gunnerset nem verte meg az utolsó 4 párbajban, de otthon velük nem szenvedtek vereséget 2011 októbere óta. Arsene Wenger több párbajt csak Manchester United ellen veszített el(26 vereség), másképen Chelsea-vel a mérlege nem jó (19 vereség). Az elődöntőben a csapata outsider. Arsenal ugyanis az utolsó időkben kínlódik, főként az ellenfelei pályájain. Csak 3 alkalommal győzött az utolsó 12 verseny találkozóból idegenben. Az FA Cup-ból kiesett az első kisérletre (harmadik kör) a csapattal a második ligából Nottingham Forrest-el. A két ellenfél már egy hete találkozott, amikor az Emirates stadionon az idei szezon egyik legszebb mérkőzését játszották és ahopl a gólarány sokkal magasabb lehetett volna, mint 2:2. A párbaj Stamford Bridgen minden alkalommal nagyon nehéz és Gunners igyekezhetnének azon, hogy a visszavágón legyen miért nekik játszani.

A  mi tippünk: Chelsea győzelme  – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,74