Category Archives: Fogadóirodák

Hogyan fogadni a labdarúgásra a szezon kezdete előtt 4. rész

Bet365 Croatia

A minisorozatunk következő, már a 4. részében visszatérünk egy ponthoz, amelyet még az első részben említettünk meg. Ez egy tevékenység, amelyet a szezon eleje előtt szukséges megtenni.

Fogadások az előkészítő mérkőzésekre

Fogadás a szezon előtti baráti mérkőzésekre olyan lehet, mint a séta az aknamezőn. Sok fogadó teljesen elkerüli ezeket és mi teljes mértékben tisztában vagyunk vele, hogy miért van ez így. A barátságos mérkőzésekhez általában nincs elegendő szükséges történelmi adat. Nem is beszélve arról a tényről, hogy a barátságos találkozókban gyakran jönnek teljesen váratlan eredmények. Másrést, ezek a párbajok is néha sok fogadási lehetőséget kínálnak. Ahoz, hogy ezeket megtalálja, figyelmet kell fordítani a felméréseknek. Nem javasoljuk, hogy ezeknek a lehetőségeknek sok időt szenteljen. Sem nem javasoljuk, hogy nagyban fogadjon ezekre. Fogadások az előkészítő párbajokra inkább érdekes kiegészítés és főként, ha a „forrásnál” van. Nézzük meg tehát az általános elveket a fogadásnál a barátságos mérkőzéseknél.

A fogadásnál a barátságos mérkőzésekre figyelembe kellene venni a következő tényezőket: Az ok, amiért a mérkőzést játszák, a motiváció, és a szabályok.

Az ok, amiért a mérkőzést játszák

Barátságos mérkőzéseket külömböző okokból játszanak. Néha tisztán kereskedelmi okok ezek, vagy ellenkezően, jótékonysági okokból. Ez lehet egy új klub embléma bevezetése, vagy egy szórakoztató meccs, amelyben pénzt gyűjtenek egy fogyatékos kislánynak. Másrészt azonban a klub a párbajban igyekezhet próbálgatni egy új játékstílust. Általában érvényes, hogy minél korábban játszák a párbajt ( az előző szezon végétől), annál inkább van szó egy kereskedelmi párbajról és ellenkezőleg, minél később játszák a párbajt (az előző szezon végétől), vagy ha úgy akarja, minél közelebb lesz az új szezon kezdetéhez a párbaj időpontja, annál nagyobb a játékosok motivációja és annál várhatóabbak az eredmények. Tehát ha szeretne fogadni a szezon előtti párbajokra, kezdje velük csak néhány héttel az új szezon előtt.

A motivációkról és a szabályokról a sorozatunk utolsó részében teszünk említést együtt egy kis összefoglalóval.

 

Hogyan fogadni a labdarúgásra a szezon kezdete előtt 3. rész

Bet365 Croatia

A minisorozatunk első és második részében megemlítettük, hogy mi mindenre kellene gondolni a fogadónak a szezon előtt. Most alaposabban elemezni fogjuk a fogadást a szezon eredményére.

Fogadás a szezon eredményére

Már a szezon elôőtt egy csomó információt kap, amelyek segíthetnek megtalálni az értéket a hosszú távú fogadási piacokon (például a fogadás arra, hogy ki foglalja el a szezonban az 1. helyet, vagy ki esik ki). Emlékezzen rá, hogy a bukmékerek is azonosan bizonytalanok, hogy hogyan fejlődhet a szezon. Ebből rejlik a fogadóirodák néhány hibája, amelyeket ki lehet használni a saját javára. Hogy képes legyen felfedni a legnagyobb hibákat (vagy ha úgy akarja, a lehetőségeket), akkor a kutatásból és a fogadások elemzéséből kellene kiindulni. Emellett a elsősorban azokat a pontokat kellene figyelembe venni, amelyeket a sorozatunk első és második részében említettük meg. A fogadásokban a szezon eredményére javasoljuk a keresést elsősorban ezeken a fogadási piacokon: A liga győztese, bejutás a magasabb ligába, kiesés az alacsonyabb liába, a legjobb gólszerző, a TOP 3/TOP5 elhelyezkedés.

Természetesen, nem azt állítjuk, hogy megtalálni az értékeket ezeken a piacokon túlságosan egyszerű. Nem. Csak azt gondoljuk, hogy a legfontosabb fogadási lehetőségekről van szó, amelyekre mi magunk öszpontosítunk. Másrészt azt javasoljuk, hogy a szezon előtti fogadásnál arra öszpontosítani, amihez ért, amiben a legjobb az áttekintése. Ön lehet a legnagyobb szekértő  a fogadásban a kupák győztesére, vagy a bejutásra a Bajnokok Ligájába. Függetlenül arra, hogy miről van szó, ne féljen az előnyét kihasználni.

A legjobb tanács a végére

Sok hosszú távú fogadási piac az egész szezonban rendelkezéshez áll (például a szorzók a liga győztesére). A szorzók minden kör után változnak függően ahoz, hogyan alakulnak az egyes mérkőzések. Ha ezeket a változásokat gondosan figyelemmel kiséri, lehet hogy megtalálja a stratégiát, amely nyereséget hoz Önnek.

A sorozatunk következő részében rámutatunk a fogadásra az előkészítő mérkőzésekben a szezon előtt.

source: www.sportbet-bonus.com/betclic

 

Hogyan fogadni a labdarúgásra a szezon kezdete előtt 2. rész

Bet365 Croatia

A cikkünk második részében tehát nézzük meg részletesebben, hogy mit kellene áttanulmányozni a szezon előtt az egyes pontok szerint:

Az eredmények és a teljesítmények az előző szezonban

A szezon folyamán a sportfogadók általábanarra oszpontosítanak, hogy mi történhet. Sok időt fordítanak elemzések és előrejelzések készítésére, de valójában nem sok figyelmet fordítanak arra, ami már megtörtént. Bár ez egészében érthető, a tudásban ez hiányosságot hagy. Hogy növelje az esélyét a sikerre, a lehető legtöbb információt kell felszívni. Ideális esetben mint  a klubról, úgy az egyes játékosokról is mindent kellene tudnia. De, sajnos, a reális életben nem lehetséges, azonban az alapok, mint például hogy melyik csapat teljesen kiváló hazai pályán, vagy melyik csapat nem túl sikeres az ellenfelek pályáján, ezeket meg kellene tanulnia.

A megfelelő fogadási lehetőségek keresésénél segíthetnének a válaszok ezekre a kérdésekre:

Milyen volt a csapat hazai formája a formájához képest idegenben?

Hogyan boldogult a csapat a védelemben?

Hogyan ment ez neki a támadásban?

Hogyan játszott nyomás alatt?

A teljesítménye függött csak egy, vagy két sztárjátékostól?

A játékosai gyakran voltak (vagy súlyosan) sérültek?

Gyakran voltak a játékosai kizárva?

Az eredmények az előző találkozókból önmagukban nem mindig egyértelmű mutatók a jövőbeli eredményeknek. Azonban ha  a korábbi eredményekről van áttekintése, biztosan ez segít magának jobb döntésekért.

Az Ön fogadási jegyzetei

A múlt fogadásait és a saját eredményeit folyamatosan kellene elemezni. Sok fogadó erre nem talál időt, mert a szabad idejüket inkább jövedelmező lehetőségek keresésére szentelik. Azonban előfordulhat, hogy ez az erőfeszítés teljesen felesleges, mert az Önnel választott stratégia egyszerűen nem működik. És éppen ezt leplezi le az előző fogadások elemzése.

A változások az edzői és menedzser posztokon

Az edzői és menedzser posztok elfoglalása új arcokkal radikális változásokat hozhatnak a csapat működésében és a játék kifejezésében is. Új edzők egészen új stratégiával jöhetnek, vagy teljesen átássák az alapcsapatot. Ismét nagyon fontos felismerni minden ilyen változást és jól felmérni a lehetséges hatásukat a csapatra.

A következő szezonra való sorsolás (a párbajok sorrendje)

Az egyes ligák töbféle módon közzétszik a párbajok sorrendjét a következő szezonra, ezek az információk azonban általában az emberek kozé jutnak még a szezon eleje előtt. Amint elérhetővé válnak, javasoljuk ezeket áttanulmányozni és gondolkodni ezeken, hogy milyen hatással lesz a sorsolás a csapatok teljesítményeire. A párbajok sorrendje tanulmányozása során öszpontosítani kellene a:

– csapatokra a különösen nehéz szezon elejével – ha a csapat az elején nehéz ellenfelet kap, elveszítheti az esélyét bármilyen osztönzésre beilleszkedni a szezonba, ami hátrányosan befolyásolhatja az egész szezonra.

– csapatokra a túl könnyű szezon elejével – ha a csapat az elején túl könnyű ellenfelet kap, nyugottan öszhangba juthat a csapat és így önbizalmat szerezhet. Ez segíthet neki a szezon maradék részében is.

– csapatokra néhány nehéz párbajjal a nagyon igényes szezon folyamán – több kimerítő párbaj gyors egymásutánban extrém nyomást teremt a játékosokra. Ez a forma elveszítéséhez vezethet, sőt, sérülésekhez és kizárásokhoz.

Hogyan fogadni a labdarúgásra a szezon kezdete előtt 1. rész

Bet365 Croatia

A minisorozatunk első részében szeretném megmutatni, hogy akkor sem nem unatkozik a szorgalmas fogadó, aki komolyan veszi a dolgot, ha éppen nem tud fogadni a kedvelt bajnokságaira, mert ezek szünetet tartanak. Lehetséges, hogy a nyár népszerű, de a foci rajongók nem nagyon szeretik. Miért? Mert a legtöbb labdarúgó ligát nyáron nem játszák, a szurkolók tehát néhány hétig az örömei nélkül maradnak. Egyes években nemzetközi versenyek vannak rendezve, amelyek a liga labdarúgás hiányát általában egészen jó helyettesítik, de más években a nyarak egészen szárazak. Sok labdarúgó tippelő a szezon végén ugyanúgy érzi magát beleértve a szabadidős tippelőket is – hiányzik nekik a sok fogadási  lehetőség és az izgalom, amelyet ennél a tevékenykedésnél átélnek. Lehet valami mást is csinálni, mint csak várakozni a következő szezon kezdetére? A  válasz IGEN.

Az ügyes fogadó kihasználja a szezon végét az előző eredmények elemzésére és felismeri a közelgő lehetőségeket. Egy hasznos tevékenységről van szó, amit önnek is el kellene végezni – legalább is abban az esetben, ha a fogadást komolyan veszi. Éppen az elemzés a szezon eleje előtt, esetleg az új lehetőségek keresése és a sikeres stratégiák kidolgozása általában nagyon hasznosak az eredmények miatt. Foglaljuk össze, mi mindent lehet csinálni a szezon kezdete előtt.

Felmérés és elemzés a szezon előtt

A szezon előtti időszak tökéletes alkalmat ad önnek, hogy komoly felmérést és elemzést végezzen. Tekintettel ahoz, hogy ebben az időszakban nem várható sok mérkőzés, amellyel foglalkozni akarna, a megtakarított időt a tanulmányokra lehet felhasználni és a felkészülésre a következő szezonra.  Lehet, hogy ez nem olyan szórakoztató, mint figyelni a mérkőzést, de megígérhetjük, hogy ez a munka eredményt hoz.

Mit kellene áttanulmányozni a szezon előtt?

Az eredményeket és teljesítményeket az előző szezonban. Az Ön fogadási jegyzeteit. Az átlépéseket. A változásokat az edzői és menedzser posztokon. A következő szezonra való sorsolást (a párbajok sorrendjét). Nézzük meg közelebről az egyes pontokat a sorozatunk második részében.

 

A futballklubok már vadásznak a szponzorokra a következő szezonra

A jelenlegi liga szezon még nem is ért véget és néhány csapatnak  már új partnerei vannak a jövő szezonra, amely a nyár végén kezdődik. Dortmund bejelentette az együttműködést a Bwin márkával, Newcastle pedig az ázsiai FUN88 céggel eggyezett meg. Borussia fizet az óriási sport fogalomért, azonosan mint a bwin a fogadóirodák szegmensében. A nagy nevek most összefognak az erejükkel, bwin a következő négy évben (a 2020/21 évfolyam végéig) az úgynevezett Champion partner, amely a szonzorok hierarchiájában a második legmagasabb szint. A fogadóiroda logója elkezd megjelenni a LED képernyőkön a Signal Iduna Parkban, ami mellesleg a legnagyobb labdarúgó-stadion Németországban. A képernyőkön kívül a bwin-t látni lehet majd más típusú médián is, azonosan, mint az online platformokon.

„bwin és a csúcs labdarúgás, egyszerűen osszetartzoznak. Hisszük, hogy együtt lesz sikeres a fekete és a sárga még jobban, mint a múlt években,” emlékeztette Carsten Cramer, a BVB kereskedelmi igazgatója mindkét jogalany közös szinét. A felújított résztvevő a Premier Leaguen, Newcastle, a jövő szezonban új felirattal indul a mezen. A  Wonga társaságot, aki szakember a fizetési rendszerekben, kicseréli a FUN88 fogadóiroda. A neve a párbaji trikók elején jelenik meg legalább a jövő három évben. A cég támogatni fogja többek között a rajongók külömböző tevékenységeit angol és nemzetközi szinten is.

Hogyan fogadni a sportra

Ha sikeres akar lenni a sportfogadásban, szükséges itt is néhány szabályt követni. E szabályok célja megvédeni a fogadót a pénzügyi válság előtt, amelybe a fejetlen fogadással bejuthat.

Az első és legalapvetőbb szabály a sportfogadásban az, hogy a fogadónak csak annyi pénzt kellene fogadni, amennyit megengedhet magának elveszíteni. Ez a szigorú szabályönnek segít betartani a jó minőségű money managmentet, amely kötelező felszerelés mindenki számára, aki a fogadást komolyan veszi. Ebbe a naplóba minden fogadás be van írva, nyremények és bármilyen pénzmozgások a számlákon.

Egy következő fontos lépés, amelyet meg kell tisztázni azelőtt, mielőtt még elkezdene fogadni az, mennyiért akarná a fogadásait megkötni. Általában meg van adva, hogy az ideális fogadási összeg 4-től 6 százallékik mozog az egész tőke összegéből. A legmagasabb fogadásnak nem kelene meghaladni az egész összeg tizedét, amit a fogadásra szánunk. Sajnos sok fogadó nem követi ezeket a szabályokat és nagyon gyakran és nagyon korán negatív számokban végez.

Azonosan, mint minden másnál, szükséges például átgondolni például a helyes taktikát és stratégiát is. Ezekből nagy mennyiség van és természetesen csak öntől függ, hogy melyiket választja. De megint nem szabad elfelejtkezni a korábbi szabályokról és szerintükmódosítani a stratégiát. Ezután szükséges meghatározni a hatáskört is, ahol a bukmékereket szeretnénk legyőzni. Tehát hogy milyen sportnak szeretné szentelni a figyelmét.

Minden sportnak megvannak a saját sajátosságai. A labdarúgás ugyan igényes az információk megszerzésére és egészében a dinamikára a fogadás kiválasztásánál, de sokkal több ideje van reagálni a váratlan változás esetében, tehát a kulcsfontosságú játékos sérülésénél és hasonló esetekben. Ebben külömbözik például a jégkorongtól, ahol nincsen túl sok idő reagálni, de kompenzációt lehet találni az alkalmak számosságában, amelyekre a hét folyamán lehet fogadni. Hasonlóképpen van ezzel a tenisz is, ahol fontos szerepet játszik a felület is, amelyen játszanak és a teniszezők jelenlegi formája.

 

 

Fogadás a jégkorongra

Bár az európai jégkorong bajnokságok nyári szünetet tartanak és a játékosai észülnek az új szezonra, nézzük a fogadás elveit a jégkorongnál.

Ellentétben az európai labdarúgó versenyekkel szemben a jégkorong versenyeket a hét folyamán is játszák. Ami, persze, sok előnnyel is jár. Egyikük a várakozás megszüntetése a következő mérkőzésre. A legtöbb európai ligában három kört játszanak egy hét folyamán és ez számos lehetőséget jelent, mire fogadni. Ugyanakkor azonban egy ilyen program nagyon igényes maguk a hokisták számára, akiknek gyakran muszáj utazni. Éppen a fáradság az utazásból, vagy jobban mondva az idő, amely a játékosok rendelkezésére áll a pihenésre, az egyik fő mutatója a fogadott lehetőségek kiválasztásánál.

Továbbá biztosan figyelemmel kell kísérni, hogy milyen formában vannak a csapatok. Mivel a jégkorong szezon hosszú, a csapatok formája fokozatosan változik és a tippelőkön van a meghatározás, hogy az eredmények az előző párbajokból  tükröződhetnek-e a következő párbaj teljesítményén. Némelyik sorozatok nagyon hosszúk lehetnek és ha egy vereségi sorozatról van szó, az adott egység játékosainak problémái lehetnek az önbizalmuk visszaszerzésével néhány héten át is. Az egység formája és átlagos hangulata tehát egy következő fontos jelző.

Ha a fogadók számára jó, hogy a párbajokat rövidebb időközökben játszák, mint a labdarúgást, az esélyek nagyobb számánál emlékezni kell arra is, hogy a helyes és nyereséges tippeléshez a helyzet annál bonyolultabb. Így sokszor előfordulhat, hogy a tippelő csak néhány órával a párbaj elkezdése előtt értesül  a kulcsfontosságú játékos sérüléséről, és csak tőle függ, hogy milyen gyorsan tud reagálni és az adott helyzettel kibékülni.  És természetesen nem csak a játékosok sérüléséről van szó, de más aszpektusokról is, amelyekre a fogadóknak gyorsabban kell reagálni, mint más sportágban.

 

Fogadás a teniszre

Fogadás a teniszre valószínűleg egyike a legnehezebb tudományágak közül, amelyet a sportfogadásban meg lehet találni. Bár itt a kollektív sportokkal ellentétben nem fenyeget a döntetlen, egy csomó attribútumot szükséges figyelni, amelyek hatással lehetnek a végeredményre.

Rengeteg fogadó az elemzését csak úgy elüti futólagos megtekintéssel, hogy az adott játékosok hogyan állnak a ranglistán. De ez, természetesen, nem elég és sokszor inkább félrevezető adatról van szó. Elsősorban tehát fontos megérteni, hogyan működik maga a teniszezők ranglistája. Hogy a játékosoknak meg kell védeni a pontokat a sikereikért a tavalyi év versenyeiből és a csökkenés a ranglistán nem a formájuk veszítésével van okozva, de például a pihenéssel is egy fontos verseny előtt.

Létfontosságú a tenisz mérkőzések előtt természetesen a flület, amelyen játszanak. A játékosoknak megvan a maga kedvenc felületük, amelyeken a világos outsider is képes kiegyensújzott párbajt játszani a favorittal és ellenkezőleg, jobb minőségű játékos is a nem kedvelt felületen kínlódhat. Főként a spanyol játékosok ismertek azzal, hogy többnyire inkább a téglaport kedvelik, a gyorsabb felületek problémássak.

Jobban, mint bármilyen más sportnál, szükséges figyelni a tenisznél, hogy hogyan boldogultak a játékosok a múlt párbajokban és milyen a terhelésük a párbajokban. Gyakran előfordul, hogy a játékosok három napon belül két nehéz párbajt is le kell hogy játszanak, mindegyiket más kontinensen. Nem tekintve az utolsó évek trendjére, amikor a single szakemberek is a páros versenyeken vesznek részt, amely természetesen szintén meríti az erejüket.

A változók száma a teniszben igazán bőszámú és gondosan figyelni minden részletet nagyon időigényes.