Category Archives: Sport tippek

Premier League: Liverpool – Tottenham, Március 31

Labdarúgás, vasárnap, 2019,  Március 31, Anglia, Premier League, 17:30

A Premier League következő kör slágere vár  ránk vasárnap délután, amikor Liverpool találkozik Tottenhammal. Liverpool edzője Klopp olyan játékosokkal rendelkezik, mint Salah, Firmino, Mane, Fabinho, Wijnaldum, Van Dijk, vagy például a brazil kapus Alisson. Nem csoda ezért, hogy ez az egység manapság a legjobb angol csapatok közé tartozik, amit az eredményeivel is alátámaszt. Az utolsó 10 mérkőzéséből Liverpool egyetlent sem nem veszített el annak ellenére is, hogy olyan ellenfelekkel állt szemben, mint Manchester United, vagy Bayern München. Éppen az említett Bayernnel találkozott Liverpool a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, és a csapat teljesítménye, elsősorban Németországban, fantasztikus volt. Liverpool a visszavágón határozottan jobb volt, a párbajban néhány veszélyes helyzetet tudott magának teremteni, veszélyesebb volt, és ezt megfelelően értékelni is tudta. Egészen megérdemelt volt tehát a győzelme és a tovább jutása a legjobb 8 közé. A tény, hogy Liverpool formája jelenlegkiváló, az utolsó bajnoki találkozóban is megerősítette, amikor Fulham stadionján győzött.

Az ellenfelük Tottenham, és bár nem szeretném alábecsülni ezt a csapatot, igaz marad, hogy a teljesítményei, amelyeket az utolsó hetekben bemutatott, messziről sem nem olyan kiválóak, mint például Liverpool esetében. Ezt a tényt támogatják az eredményei is az utolsó párbajaiból. Ugyanis 4 bajnoki körben egymás után ez az angol egység nem szerzett győzelmet. Ebből 3 alkalommal vereséget szenvedett. Utoljára Southamptonban 2:1, amely csapat jelenleg a táblázatban csak a 16. helyen áll. Tottenham 30 párbaj lejátszása után a 3. helyen áll 61 ponttal, csak 1 ponttal van neki több, mint a 4. Arsenalnak, a gólaránya 57:32, a mérlege pedig 20 győzelem, 1 döntetlen és 9 vereség. Arsenal holnapután a 13. –ik Newcastlevel játszik, nagy az esély, hogy megelőzi a táblázatban Tottenhamot, mivel nem hiszek Tottenham győzelmében.

Tekintettel már Liverpool formájára sem, a kádere sokkal erősebb, és nem utolsósorban a hazai környezet előnye is beleszól a végeredménybe.

A  mi tippünk: Liverpool győzelme -2,0  – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,61

more: es-sportbet.com

 

Ligue 1 : Rennes – Lyon, Március 29

Labdarúgás, péntek, 2019,  Március 15, Franciaország, Ligue 1, 20:45

Haggyuk most egy kicsit a selejtezőket az EURo-ra pihenni, ismét a labdarúgás világában az egyes országok bajnokságai léptek a napfényre, pénteken este a francia Ligue 1 versenyét Rennes és Lyon csapatai párbajával kezdik. Rennes határozottan nem azokhoz a csapatokhoz tartotik, amelyeknek problémái lennének gólt szerezni. Ezt megerősíti az a tény is, hogy az utolsó párbajaiban mint a hazai bajnokságon, úgy az Európa Liga versenyén is például Betis ellen hazai pályán 3 gólt is szereztek. Azonos számú gólt szereztek Spanyolországban is a nyolcaddöntőben az erős Arsenallal. A támadásuk minőségéről Caen is meggyőződhetett az utolsó előtti hazai bajnoki körben, amely Rennes stadionján 3:1 eredménnyel szenvedett vereséget. Nem csoda tehát, hogy Rennes az utolsó 10 párbajából 8 ellenfelének tudott gólt rúgni. Egészében tehát az idei évadban már 39 gólt szerzett, ami egyáltalán nem rossz mérleg. A rend kedvéért még néhány statisztikai adat, tehát 8. hely a táblázatban, 41 pont 28 párbajban 11-8-9 a mérlege és 39:36 a gólaránya, mögötte Nice áll azonos pontszámmal, de 1 párbajjal többet játszott.

Az ellenfele Lyon, ennek a csapatnak sem nem probléma a gólszerzés, csak az utolsó 5 párbajbanöszesen 14 gólt szerzett, ami átlagban 3 gól 1 párbajra. Utoljára Montpellier csapatát verte meg 3:2 eredménnyel. De a csapatnak van gyengéje, ez a védelme.Az utolsó 10 párbajban Lyon csak 1 alkalommal nem kapott gólt, minden más párbajban kapott gólt, és határozottan nem csak 1 gólról volt szó minden esetben. Például a Bajnokok Ligája utolsó párbajában Barcelona ellen Lyon 5 gólt kapott, a végeredmény 5:1 volt. Össze29 párbajban 53 pontot szerzett 15 győzelemért és 8 döntetlenért, 6 vereséget szenvedett, a gólaránya 50:35. Előtte Lille áll 57 ponttal, tehát 4 pont a külömbség a két csapat között.

Összefoglalva, a két csapat tud gólokat szerezni, de be is enged jó néhányat, a védelem nem az erős oldala egyik csapatnál sem, egészen biztosan legalább 2 gólt láthatunk a párbajban, de én azt hiszem, hogy a fogadás, hogy mindkét csapat gólt szerez szintén megfontolni való.

A  mi tippünk: mindkét csapat gólt szerez  – a legjobb oddsok a William Hill fogadóirodánál 1,62

 

EURO 2020: Norvégia – Svédország, Március 26

Labdarúgás, kedd,  2019 Március 26, EURO 2020, 20:45

Svédország is egy olyan válogatottal rendelkezik, amelynek nem probléma gólokat szerezni még a legjobb európai országok ellen sem. A támadó minőségét bizonyította az utolsó baráti találkozójában is Izland ellen, amelynek 2 gólt lőttek. Hála a jó minőségű támadó játékosainak győzni tudtak a Nemzetek Ligáján Oroszország ellen is, amelyet 2:0 eredménnyel verték meg, amivel bebiztosították maguknak az 1. helyet a csoportban, és nagyon jó munkát végeztek az első selejtezőben is, ahol Romániát 2:1 győzelemmel küzdték le. Azonban a svédek elégé sok gólt kapnak is, ez hála a kifejezetlen védelmük miatt. Ezt bizonyítja a tény, hogy az utolsó 10 párbajból csak 3 volt győzelem. Anglia, Törökország és Ausztria minden alkalommal legalább 2 gólt lött nekik. Azonosan, mint Izland a feljebb említett párbajban. Tehát Svédország feladata ismét az, hogy javítani tudja a védelmét.

Ellenük Norvégia áll a gyepre, és ha ismét vissza nézünk a nemzeti csapat utolsó eredményeire, világos, hogy ennek az országnak sem nincsen problémája a gólok megszerzésével. Ezt az is támogatja, hogy az utolsó 10 párbajból egészen kilencben tudtak az ellenfelüknek gólt lőni, beleértve az erős Spanyolországot is azonnal a selejtező elején. Azonban hála annak, hogy 2 gólt kaptak, a végeredmény 2:1 volt, tehát a spanyolok megbírkóztak a csapattal. De ennek ellenére a norvég játékosok teljesítményei jók voltak, elsősorban a támadásban volt ez látható, kevésbé a védelemben. Egészében a benyomás jó volt. Norvégia az utolsó években sok jó mnkát végzett és határozottan a csoportban az egyértelmű spanyolokkal, románokkal és svédekkel nem ajánlatos alábecsülni a csapatot. Éppen a svédekkel harcolhat a második tovább jtó helyért a csoportjában.

Ebben a párbajban látni kell egy pikáns tényt is, Lars Lagerback, jelenleg a norvég csapat edzője, valaha a svéd válogatott edzője volt. Majd Nigéria csapatában és Izland csapatában is tevékenykedett. Nehéz eredményt tippelni. A svédek megelégedhetnének elméletileg a döntetlennel is, míg a norvég csapat a győzelmet szeretné leginkább. Ezért inkább a gólok számára fogadok, szerintem legalább 1,5 gólt látunk a párbajban.

A  mi tippünk: legalább 1,5  gól esik a párbajban  – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,40

 

EURO 2020: Lengyelország – Lettország, Március 24

Labdarúgás, vasárnap,  2019 Március 24, EURO 2020, 20:45

Lengyelország a csoportban egyértelműen a kiemelt csapat. A zsúfolt legénysége Lewandowski, Milik, Grosicki, Krichowiak és a társai a minőség garanciája. Korábban a lengyel labdarúgó nemzeti csapat csak az átlagos csapatok közé tartozott. Manapság a legjobbak közé tartoznak elsősorban az erős generációjának köszönhetően. Ezt az is bizonyítja, hogy a csapat eljutott egészen a tavalyi oroszországi VB-re. A legnagyobb devizája a támadás Lewandowski előadásában. Azonban a nemzeti csapat nem csak róla szól. Az edző rendelkezésére állnak más jó minőségű játékosok is, mint Milik, Grosicki, Krychowiak, Glik, vagy például a kiváló kapus Szczesny. A játék minőségét bizonyították az első selejtező párbajban is, amikor Ausztriában 0:1 győzelmet szereztek. Alengyelország néhán veszélyes helyzetet teremtett, és egyet gólra váltott. Tekintettel a védelem kiváló munkájára, gólt a párbajban nem kaptak. Egészében Lengyelország teljesítményét  nagyon jónak lehetne mondani.

Az ellenfele Lettország. A labdarúgásuk minősége lassan, de biztosan csökken. A nemrégi Nemzetek Ligáján a lettek 2 párbajban nem tudtak Andora csapatának gólt löni. Ha az ember belegondol, hogy valaha az EURO-n hogyan játszottak, amikor például a cseh válogatott óriási problémákkal küzdött a játékban ellenük, majdnem hogy csak hihetetlen. Lettország nem tudta helyettesíteni a kulcsfontosságú embereit, így most a legkissebb labdarúgó törpékkel is problémája van győzni. Az utolsó 10 párbajából csak 1 győzelmet szerzett, ezt is már egy éve a gyenge Észtország ellen. Azóta már csak vereségek következtek a döntetlenekkel, ezek is csak gyenge ellenfelekkel. A selejtezőn is folytatja a gyenge teljesítményeit, az elején Macedóniában szenvedett 3:1 vereséget, amikor majdnem az egész párbajban csak védekezett.

Ezért úgy gondolom, hogy a lengyelek győzelmére fogadhatunk egészen nyugodtan, mivel a házigazda kihasználja a hazai pálya előnyét, nem beszélve a hazai közönség szurkolásáról. Fogadni lehetne még a gólok számára is, szerintem nem maradunk 1 gólnál, legalább 1,5 gólt azért fogadhatunk.

A  mi tippünk: Lengyelország győzelme hendikepben -2,0  – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,45

 

EURO 2020: Luxemburg – Litvánia, Március 22

Labdarúgás, péntek,  2019 Március 22, EURO 2020, 20:45

A B csoportban két outszaider találkozik,  Luxemburg és Litvánia. A luxemburgiak nemrégen szégyennel vereséget szenvedtek a Nemzetek Ligáján Fehéroroszországgal 0:2, ezért is van mit javítani, mivel lebukni egy ilyan minőségű ellenféllel otthon nem egészen szokásos dolog. Merem mondani, hogy a fehéroroszok nem győztek volna, ha nem játszott volna Alexander Hleba, aki visszatért a nemzeti csapathoz. Luxemburg határozottan nem tartozik az olyan csapatok közé, amelyeknek problémái lennének a gólszerzéssel. Ezt a tényt az eredményei is támogatják. A Nemzetek Ligáján 11 gólt szereztek oszesen és a baráti találkozókban sem nem tevékenykedtek rosszul, amelyekben máltát, vagy grúziát verték meg. Ahol azonban Luxemburgnak jelentős hiányai vannak, az elsősorban a védelme. Mindenekelőtt, csak is a védelmének koszönhetik, hogy az utolsó 4 párbajból csak egyetlen párbajban győztek. Ezt bizonyította a baráti találkozója Ausztriával is, tőle 4 gólt kaptak.

Az ellenfelük litvánia, neki sem állnak rendelkezésére jó minőségű védő játékosok. Ezt bizonyítják az utolsó párbajai is, hiszen már 6 alkalommal egymás után Litvánia vereséget szenvedett. Gyakran osztálykülömbséggel, mint például az utolsó párbqajában Szerbiában, ahol magas gólkülömbséggel veszítettek, 4:1. Sokkal jobban nem végezetk az előző párbajukban sem Románia stadionján, ahol 3:0 vereséget szenvedtek. Litvánia jelenleg a balti országok közötta leggyengébb csapattal rendelkezik, amikor Éstország sokkol az utolsó eredményeivel. Litvánia eredményei egy kicsit félrevezetőek, mert nehéz ellenfelei voltak és 2018-ban kétszer annyi párbajtban játszottak, mint a jelenlegi házigazda, így talán jobb összhangban lehetnének.

Mivel Luxemburg legkönnyebb ellenfeléről van szó a selejtezőn, kötelességük otthon győzni. Azonnak ez után Ukrajnát fogadják otthon, és ez már egészen más minőségű mérkőzés lesz, ez az ellenfele valószínűleg megfosztja az összes pontjaitól. A csoportjában még ott van Portugália és Szerbia. Így ez a két ellenfél jelölt az utolsó két helyre a csoportban. A csapat otthon tud játszani, így talán a győzelmet is tippelhetném, de biztosítom a döntetlent.

A  mi tippünk: Luxemburg győzelme döntetlen nélkül – a legjobb oddsok a William Hill fogadóirodánál 1,67

 

EURO 2020: Szlovákia – Magyarország, Március 21

Labdarúgás, csütörtök,  2019 Március 21, EURO 2020, 20:45

A tavasz érkezésével hosszabb idő után néhány nemzetközi párbaj kezdődik, indul az EURO 2020 selejtezője. Ma a nemzeti csapatunkra nézünk, amely Szlovákiában játsza az első párbaját. Az E csoportban még Horvátország, Wales és Azerbajdzsán indulnak. Jelenleg a szlovák csapatban sok jó név található híres csapatokból. Például Vavro Kopenhágából együtt Skriniarral egy kiváló kettőst alkotnak. A széleken pedig Pekarík Herthából és Hancko Fiorentinából léphetnének. Hamšík kapitány mellett még Lobotka játszhatna Celta Vigoból és Kucka, aki a visszatérése után az olasz Serie A-ba ismét kiváló formában van. Kérdéses, hogy hol játszik majd Duda, aki a Bundesliga legjobb játékosai közé tartozik – eddig itt 10 gólt szerzett. Nyílt a kérdés, hogy a következő nevekből ki jut majd a válogatottba, az említett Duda, vagy a kiváló Rusznák, Real Salt Lake csapatából, vagy a meglepően tehetséges Safranko, aki Skóciában már 11 gólt szerzett. A kapuban egészen biztosan Dúbravka áll majd Newcastle csapatából. Ebből látható, hogy nem érdemes alábecsülni ezt a csapatot, ahol ilyen sok az ismert játékos, meg van a minőség a csapatnál. Más kérdés az összehangoltság, itt azért lehetnek problémák. De azért a szlovákoknál is van provléma, ez a védelem lehetne, mivel a csapat tud gólokat szerezni, de azért kapnak is bőven.

Magyarország határozottan nem azokhoz a csapatokhoz tartozik, ahol probléma a gólszerzés. Ezt az utolsó párbajai is megerősítik. Csak az utolsó 3 párbajban együtt 8 gólt szereztek. Utoljára Finnországban 2:0 győztek, az utolsó előttiben azonos eredménnyel Észtorzágot is megverték. Azonban, amit javítani szükséges, az elsősorban a védelem. Ez a csapat gyengéje, és ezért csak 3 alkalommal szerzett a válogatott győzelmet. Az utolsó 10 párbajból pedig csak 2 alkalommal nem kapott gólt.

Bár az utolsó 5 kölcsönös mérkőzésben nem szenvedtek a szlovákok vereséget, nem a győztesre fogadok. Inkább a gólok számára. Mindkét csapat igyekezni fog, hogy tovább jusson, ez gólok nélkül nem megy. És mindkét csapat tud gólt rúgni. Szerintem legalább 1,5 gól esik a párbajban.

A  mi tippünk: legalább 1,5  gól esik a párbajban  – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,40

 

Serie A 28. köre: AC Milan – Inter Milan, Március 17

Labdarúgás, vasárnap,  2019 Március 17, Olaszország, Serie A, 20:30

A hétvégén az olasz Serie A 28. köre vár ránk, ez a kör egy milánói derbivel végződik, AC és Inter között. És ez nem csak városi derbi lesz, hanem táblázati is, mivel AC Milan csak 1 ponttal van előbb, mint Inter. AC Milan kiváló formában van és Karácsony óta minden találkozójában pontokat szedeget. Otthon az idén még nem szenvedett vereséget, és már két alkalommal fogadta otthon a táblázat második csapatát, Napolit. Az egyetlen vereségét az idén Juventusz stadionján szenvedtea Szuperkupán. Miben is rejlik a házigazda ereje, ez a védelmi tevékenysége, mivel az idén még a saját rajongói előtt nem kapott egy gól sem, és ez 5  találkozóból nagyon is jó eredmény. Ezen túlmenően az utolsó 5 körben minden alkalommal győzelmet szerzett és egészében 12 gólt szerzett bennük, ami szintén nagyon jó eredmény. A csapat 27 párbajban 51 pontot szerzett, a mérlege 14-9-4, a gólaránya pedig 41:23. A második Napoli csapatára már 6 pont hiánya van.

Inter Milan 1 ponttal késik AC mögött, tehát a 4. helyen áll és a formája szintén nem rossz. Azonban csütörtökön egy nagyon igényes találkozót játszott Franfurkt ellen az Európa Ligán, amelyben 0:1 vereséget szenvedett. Fiorentinában is 2 értékes pontot veszített, amikor hosszabbításban Fiorentina büntetőrúgást rúgott. Ezután jött a veresége Cagliari stadionján, és a klub játékosai a kedvüket csak az utolsó körben javították, amikor otthon Spal ellen 2:0 győzelmet szereztek. Inter az utolsó 2 mérkőzésében idegenben együtt 5 gólt kapott, ami szokatlanul sok. A csapatnál tehát ismét nem a támadás a probléma, ezt láthattuk több alkalommal is. Észrevehetően a védelem náluk a problematikus, ezért ha valamit javítani szeretne a csapat,az a védelem. Összefoglalva, a csapat 27 párbajban 50 pontot szerzett 15 győzelemért és 5 döntetlenért, 7 vereséget szenvedett és a gólaránya 40:22.

Ez a derbi egészen biztosan feszült lesz és mindkét csapat számára igénye. Ezek az eredmények szorosak szoltak lenni és az utolsó 3 párbaj döntetlen eredménnyel végződött. Most is nagyon kiegyensúlyozott mérkőzést várok, amelyben nem túl sok gólt láthatunk majd. Szerintem kevesebbet,mint 2,5.

A  mi tippünk: kevesebb, mint 2  gól esik a párbajban  – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,68

 

Bundesliga 26. köre: Mönchengladbach – Freiburg, Március 15

Labdarúgás, péntek, Március 15, Németország, Bundesliga, 20:30

Mönchengladbach eredményei az utolsó időkben nem olyanok voltak, ahogyan ezt a rajongói kívánták volna. Különösen a magas vereségük Bayernel határozottan nem tetszett a csapat rajongóinak, ennek ellenére meg kell mondani, hogy a teljesítményük egészében az utolsó bajnoki párbajban Meinz stadionján, tetszett. Mönchengladbach a mérkőzés folyamán néhány esélyt tudott teremteni, jobb volt, mint az ellenfele, végül tehát teljesen megérdemelten győzött is. A csapat edzője olyan játékosokra támaszkodik, mint Stindl támadó,   Hazard, Strobl, Zakaria, vagy Elvedi, aki az utolsó bajnoki párbajban gólt lőtt. Ezek a játékosok vannak  legnagyobb részesedéssel abban, hogy Monchengladbach jelenleg a táblázatban a 4. helyen áll, amely még biztosítja a közvetlen résztvételét a Bajnokok Ligája csoportos szakaszát a jövő évi évadban. Emellett a harmadik Lipcse ugyanolyan számú ponttal rendelkezik. Így Monchengladbachnak óriási a motivációja.

Az ellenfele Freiburg. Olyan csapat, amely az idén csak átlagos teljesítményeket nyújt, és az eredményei is erről tanúskodnak. Ez a német egység 25 bajnoki kör után a bajnoksági táblázatban a 12. helyen áll jelenleg. A csapat óriási gyengéje éppen a gyenge védelme, ezt bizonyítja a tény is, hogy Freiburg az utolsó 10 párbajában csak 1 alkalommal nem kapott gólt. A többi esetben mindig kapott gólt és határozottan nem csak egy gólról volt szó. A gyenge védelmének az oka az, hogy ez a német egység az utolsó 10 párbajából csak 2 alkalommal szerzett győzelmet. Ha van valami, amit javítani kellene, ez elsősorban éppen a védelem a csapatnál. Bár otthon ez a csapat kellemetlen is tud lenni, és erősnek látszik, most idegenben játszik, ahol már az eredményei nem olyan káprázatosak. Hiszen 12 párbajban itt csak 10 pontot szerzett 2 győzelemért és 4 döntetlenért, 6 alkalommal vereséget szenvedett. A gólaránya idegenben 11:21, ami negatív mérleg.

Tekintettel arra, hogy Monchengladbach motivációja óriási, ezen túlmenően a hazai környezet előnyeit élvezheti, a győzelmére fogadok, mivel az ellenfele idegenben gyenge.

A  mi tippünk: Mönchengladbach győzelme – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,66