Élő fogadás labdarúgásra: Milyen eredményt várni az első góltól?

Képzelje el azt a helyzetet, hogy éppen egy foci találkozót néz, amikor az egyik csapatnak sikerül megszerezni az első gólt a párbajban. Eddig még nem fogadott, de szeretne. Kinek van most nagyobb esélye a győzelemre? A mindent-tudó válasz megismertetné Ӧnt egy halom változóval. Nem felejtené el megemlíteni a két csapat aktuális formájával, a csapat felállítására, sőt, az időjárásra is. De mi is lenne végül hasznos az ilyen mindent-tudó válaszból? Az első gól problematikájára a labdarúgásban inkább tisztán statisztika adatok alapján néztünk és nagyon sajátos és gyakran egészen megdöbbentő válaszokra jutottunk.

Az első megszerzett gól után az esélyek a párbaj megnyerésére meredeken emelkednek

A taulmányunkban elkezdtük nézni a statisztikákat a premier League versenyben 2009/10-i szezontól egészen a 2015/16-i szezonig. Ezekből kiderült, hogy a csapat, amelynek sikerült megszerezni a találkozó első gólját, a párbajt 69%-ában egészen a győzelemig tudta vinni. A döntetlen az esetek19%-Bn volt látható, míg az ellenfél csak az esetek 12%-ban volt a győztes. Az élő  fogadásoknál a labdarúgásban tehát általában abból kell kiindulnia, hogy a csapat, amely a párbaj első gólját megszerzi, az esetek 88%-ában nem szenved vereséget. Ez egy igazán megdöbbentő szám, nem gondolja? A még részletesebb statisztikák még érdekesebb eredményeket hoztak. Ezek azt mutatják, hogy ha az első gólt sikerül megszerezni a top 4 legjobb csapatnak a versenyen, a győzelem valószínűsége  tovább növekszik, egészen 80%-ig! De ellenkezőleg, ha az első gólt a legrosszabb 4 csapatnak sikerül megszerezni a táblázatban, a győzelem valószínűsége lecsökken egészen 50%-ra!

Milyen gyakran fordul eredmény?

Tekintettel a feljebb említett információkra nem meglepő, hogy az eredmény fordulat nem következik be olyan gyakran a labdarúgásban. Ismét kűlömbség van abban, hogy egy gólla veszít egyik a 4 legjobb, vagy legrosszabb csapatokból. Míg a csapatok a top 4-ből az 1:0 veszítést az esetek 27%-ában tudták győzelemig vinni, az utolsó 4 csapat a táblázatban az eredményt csak 6,9% esetben tudta megfordítani.

Mire tehát fogadni az első megszerzett gól után?

Tehát a választ a kérdésre a cikk elejéről már megtaláltuk. Ha a párbajban az első gól megszerzik, sokkal biztonságosabb fogadni a csapatra, amely megszerezte a gólt. Ez a tendencia annál intenzívebb, ha az első gólt az egyik a legjobb 4 csapatból szerezte. Másrészt fogadni az eredmény fordulatára olyan csapattal, amely a táblázat alján van, nagyon kockázatos, mert egy ilyen helyzet csak az esetek 6,9%-ban történik. Az első megszerzett gól a labdarúgásban fontos szerepet játszik. De soha sem nem szabadna nézni csak az első megszerzett gólra, de a két csapat minőségére is. Fogadás a győzelemre az első megszerzett gól szerint nagyon érdekes fogadási stratégia, amely nagyon érdekes pénzt hozhat. Hogy sikeres legyen, soha ne feleggye fogadni kizárólag a value bet-teket, tehát a szorzókat, amelyek alacsonyabb valószínűséget hoznak, hogy az adott lehetőségek valóban megvannak.