Európa Liga Preview: PAOK-Schalke

Egy következő érdekes párbaj, amelyet az Európa Liga selejtezője kínál, kétségtelenül a mérkőzés PAOK és Schalke között. Tekintettel a káder minőségéhez biztosan helyen van a német egység enyhe favorizálására, amelynek nagyobb tapasztalatai is vannak a harcokban az európai kupákon.

PAOK

A görög klub a hazai bajnokságon az ötödik helyen áll és tekintettel arra, hogy a vezető Olympiakosnak már elég nagy előnye van, nem várható, hogy még bárki fenyegetheti őket. PAOK tehát a hazai versenyen legfeljebb a továbbjutásért harcol majd az Európa Ligába a jövő évre, ami ugyan erős motiváció, de ennek a célnak az elérése még mindig messze van. Ezért lehetséges, hogy az ereje töbségét éppen a párbajba Schalkeval veti az Európa Liga selejtezőjébe. A minőségét a görög csapat megmutatta már a csoportban, ahol egészen nyugalommal megőrizte a továbbjutását. Azonban hozzá kell tennio, hogy az ellenfelei nem tartoznak az európai csúcshoz. PAOK teljes gólaránya, ami 7:6,nem jósolja, hogy a káder minősége, bár természetesen van itt egy bizonyos szint, elegendő lehetne ahoz, hogy a görög egység képes lenne kiselejtezni egy átlagon feletti európai egységet.

Schalke

A német egység az Európa Liga dupla párbajába biztosan nagy motivációval lép. Tekintettel arra, hogy a hazai bajnokságon hosszú távon tapogatózik és csak a táblázat közepén van a már elég jelentős vesztességgel a helyekre, amelyek bebiztosítanák az európai kupákat a jövő évre is, várható, hogy a német egység számára prioritás lesz éppen az európa Liga. Itt Schalke jobban, mint jól boldogul. A csoport fázist szószerint átrepulte, amikor csak egyetlen párbajt veszített el, még pedig Salzburg ellen. Söt, ez volt az utolsó párbaj a csoportban, amikor már Schalke boztos volt a továbbjutásában, úgy hogy az edző már nem kUldte a játékba a legerősebb lehető felállítást. Kiváló játékot Schalke elsősorban a védelemben mutatott, amikor csak három gólt kapott, kettőt belőle a már említett utolsó párbajban.

Összefoglalás

Ennek a párbajnak a favorita egyértelmű. A német egység kádere sokkal jobb minőségű és hála a válságának a hazai versenyben ezen túlmenően  az Európa Ligára teljes koncentrálással figyel. Csak a nagy véletlenek kölcsönhatása jelenthetné a görög egység továbbjutását.