Hogyan kihasználni a korán megszerzett gólt a saját hasznunkra?

A korán megszerzett gól, mint a vendég csapat, úgy a házigazdánál, a labdarúgás világában egyáltalán nem ritka jelenség. Azonban, hogyan megbírkózni az adott helyzettel, és szélesíteni ennek köszönhetően a saját tőkéjét? Ez a mai cikk témája.

Ha fogadott az adott meccsre még a meccsc elkezdése előtt, és a vendég csapatot választotta rangadóvá (ha azzal számítunk, hogy egy egyszerű fogadásról van szó egy párbajra), nem történhet a számára semmi jobb, mint hogy az Önnel kiválasztott csapat korán gólt szerez. Azonban, a valószínűség, hogy a fogadás sikeres lesz, természetesen növekszik, de egyúttal ezzelnövekszik a szorzó is az ellefélre, vagy hogy az ellenfél nem szenved vereséget. Ha nem szereti a kockázatot, ez éppen a tökéletes pillanat, amikor ezt a kezdeti tétet megerősítheti LIVE fogadással is, és már néhány perc játék után alapvetően biztos nyereménye lehet, bárhogyan is végződik a párbaj.

De ha Ön azok a fogadók közé tartozik, akik inkább csak a foci meccs folyamán fogadnak, Önnek is az adott helyzetben több lehetőség kínálkozik. Ha a játék első perceiben esik a gól, amelyet a papíron gyengébb csapat szerez, nagyon valószinű, hogy ez a csapat az eredményt meg akarja majd védeni, így a párbaj hátrakévő idejében inkább védekezni fog. Ez egy olyan forgatókönyv, amelyet szintén nagyon gyakran lehet látni. Azonban ezzel ellentétben növekszik a szorzó a gólok számára a párbajban. A statisztikusok számításai szerint csak a Premier League párbajai 60% -nál 2010-bena korán szerzett góla zt jelentette, hogy a párbajban 3 és több gólt szerez a két csapat. Ennek ellenére is ez soknak tűnik? Semmi esetben sem. A korán megszerzett gól után növekszik a szorzó az eseményre, hogy kevesebb, mint három gól esik a párbajban, gyakran akár a 4,00 értékig. Ilyen szorzókat kínál például az Bwin fogadóiroda. És a negyvenszázallékos valószínűség4,00 szorzóért? Ez olyan dolog, amelyet a fogadás világában nem lehet túl gyakran látni, és ezt büntetni kell.

A korán megszerzett gól a favorizált csapat által ismét néhány lehetőséget hozhat. Határozottan figyelni kellhogyan áll a helyzethez a vesztes és gyengébb csapat. Törekedhet az azonnali egyenlítésre, amivel ismét megnyitjaa védelmét és az fenyegeti, hogy megkapja a kovetkező gólt. Vagy itt van a lehetőség, hogy a vesztes játékosok nem esnek pánikba, továbra is öszpontosítanak a kifinomult védekezésre, és elsősorban eliminálni akarják majd  a kockázatot, hogy a vezető csapat ismét gólt szerezzen, ami már 2:0 eredményt jelentene. Ha igazán egy gyenge ellenfél játszik az egyértelmű favorittal, az is megtörténhet, hogy az outsider a korán beengedett gól után öszpontosítani fog a méltósága fentartására, mert az, hogy vereséget szenved, széles körben várható volt, de a korán beengedett gól után nagyobb a kockázat a szégyenes vereségre, amelyet szeretne kikerülni.

A korán megszerzett gól felkavarja a vizeket, és minden bizonnyal a fogadók körében népszerűbb ez a forgatókönyv (természetesen az esetben, hogy a párbaj előtt nem fogadott az épen veszítő csapatra), mint a gyötrelmesen unalmas játék és 0:0 eredmény, amely mellett nagyon nehéz megtalálni a fogadás értékét hová helyezni a pénzt.