Ki uralja majd a World Tour versenyt?

Néhány napja Londonban elkezdődött a szezon utolsó nagy versenye. Az idei évfolyam nyolc legjobb teniszezője találkozik a  World Tour versenyen . Megvédi a címet a szerb Novak Djokovic, vagy a kupát a győztes számára a friss világelső Andy Murray viszi haza?

A csoport

Az első csoportban található a jelenlegi világelső, a brit  Andy Murray. A kiváló menete az utolsó hetekből először a pályafutása alatt a világelső elsőbbségét hozta, és úgy tűnik, hogy talán a torna legnagyobb favoritát is. A brit játékos a H2H értékelésben minden ellenfelével a csoportjából pozitív arányban van és így általában feltételezhető, hogy a csoporton habozás nélkül átjut. Ennél a játékosnál, aki motivációja óriási, mert a verseyn Britanniában játszódik, legalább is a párbajoknál a csoportban, biztosan megéri hendikepeket fogadni, mivel szorzók a hagyományos győzelmekre a párbajban nagyon alacsonyak és alulértékeltek. A tanácsokat, hogyan fogadni a teniszre, ebben a cikkben leírtuk. A harc tehát a második tovább jutó helyért várható, amelyen Wawrinka, Čilič és Nishikori verekednek össze. És éppen az utolsó nevezett áll nagyon jól eddig ebben, mert egy kiegyensújzott párbajban a japán képes volt megverni Stano Wawrinkát és egy fontos győzelmet szerzett.

B csoport

A második csoportban, amely általában erősebbnek van tartva, a leváltott király Novak Djokovic van. Annak ellenére is, hogy az utolsó hetekben nem olyan sikeres, mint ahogyan ezt a rajongók megszokták az utolsó években, biztosan nem ajánlatos ezt a játékost alábecsülni. Nála is valószinü, hasonlóan, mint Murray-nál, hogy a csoporton simán átjut. Továbbá a csoportban a kanadai Raonic, Geal Monfils, és a kezdő a szezon végei tornán Dominic Thiem vannak. Ez a fiatal játékos eddig teljesíti az előrejelzéseket a nagy ígéretről a jövőbe és bár az első párbajban kikapott Novak Djokovictól, elvett tőle egy szettet, és ez a torna későbbi fázisában kulcsfontosságúnak mutatkozhat. Ugyanis a győzelmek egyenlőségénél mint a következő jellemző éppen a megnyert szettek száma dönthet.

Általában tehát feltételezhető, hogy a torna döntőjét a jelenlegi és a volt világelső kezelik majd, Andy Murray és Novak Djokovic. De a többi játékosról sem szabad elfeletkezni, akik biztosan szintén szeretnének sikeresek lenni. A verseny több TV csatornán is látható, és nagyon vonzó szorzókat és gazdag ajánlatokat erre a versenyre kínál például az Unibet fogadóiroda is.