La Liga 32. köre: Barcelona FC – Valencia FC, Április 14

Labdarúgás, szombat,  2018  Április 14, Spanyolország, La Liga, 16:15

A spanyol La Liga szombati körében az első és a harmadik a táblázatban áll egymással szembe. Barcelona egyértelműen vezeti a bajnokságot, de moost Valencia érkezik hozzá, amely tolakodik a Bajnokok Ligájába és az utolsó hetekben jó formában van. Egyiik párbajt a másik után nyer meg, de most a legnagyobb kihívás következik a számára a híres Camp Nou-on. Barcelona egy kicsit még mindig meg lehetne rázódva a kiesése után a Bajnokok Ligájából, de semmi sem nem jobb, mint mindenről megfeletkezni és győzelemmel felelni a következő párbajokban. Mindenesetre a forduló párbaja vár ránk és nagyon örülünk rá, többet a cikkben. Egy kis statisztika. Barcelona a bajnokságon az utolsó 27 hazai találkozóból 25-öt megnyert. Benne 21-ben vezetett a félidőben és a végén is. Szintén ebből a 27 meccsből 25-ben 2, vagy több gólt szerzett. A két csapat utolsó 13 hazai  párbajban 11 alkalommal Barcelona a házigazda nyert minden versenyt beleértve. Valencia a bajnokságon az utolsó 9 párbajból 8-at megnyert, az utolsó 7-ből 5-ben úgy a félidőben, mint a végén is vezetett a versenyen. Valencia utolsó 6 párbajából a bajnokágén hatban 3, vagy több gól esett. A két klub utolsó 3 párbajában Camp Nou-on maximum 2 gól esett, minden versenyt beleértve.

Barcelonánál Sergio Busquets vissza tért a helyére a tartallékvonal szívében. A hátsó négyesbe bekerülhetnének Jordi Alba és Samuel Umtiti, akik a núltkor nem játszottak. Andres Iniesta a tartallék sor szélén állhatna. Philippe Coutinho vagy Ousmane Dembele nem játszik majd. Valenciánál Toni Lato és Gabriel Paulista a héten bekapcsolódtak az edzésbe és így a hétvégére fell lesznek készülve. Ruben Vezo a jobb oldalra több bizalmat hozhatna és így bekerülhetne az ex.barcelónai védő elé, Martin Montoya elé. Rodrigo és Simone Zaza a helyét a támadásban megtarthatná, de Santi Mina már tolakodik az alapba.

Barcelona a héten meglepően ki volt selejtezve AS Róla csapatával a Bajnokok Ligájáról, az olasz pályán 3:0 vereséget szenvedett, így most szükséges öszpontosítani az erejét a La Liga befejezésére, ahol nagy áttekintéssel vezeti a versenyt. Blaugranas az idén a bajnokságon még mindig vereség nélkül vannak, így egy jó darab történelmet teremtethetnének, ha ez sikerülne nekik a végéig. Valencia verhetetlen  9 bajnoki párbajban egymás után és az utolsó 5-öt megnyerte. Marcelino edző játékosai így a legjobb formájukban vannak Camp Nou-in is próbálkozni.

A  mi tippünk: Barcelona győzelme – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,37