Serie A 13. köre: AC Milan – Inter Milan, November 20

Labdarúgás, vasárnap, 2016  November 20, Olaszország, Serie A, 20:45

Jelenleg AC Milan, a házigazda, a harmadik a Serie A táblázatában, egy pont vesztességgel a második AS Rómára és öt pont mankója van az idei szezonban eddig elérhetetlen Juventuszra. De azért Inter, akinek a verseny favoritai kozé kellene tartozni, jelentősen kínlódik. Ugyanis csak a kilencedik helyen van a táblázatban tizenhét pontjával  és az idén csak öt bajnoki találkozót volt képes megnyerni a tizenkettő lehetőből.

Az utolsó öt lejátszott találkozó egyértelműen AC javára szól, amely bennük négy győzelmet szerzett. Csak idegenben veszített Sampdoria Genova csapatával. Azért Inter az utolsó öt párbajban háromszor vereséget szenvedett, ebből egyszer az Európa Ligában Southampton területén, és továbbá is érvényes, hogy a kupákban FC Internazionale jelentősen kínlódik.

Az olasz bajnokság igazából soha nem volt a támadó párbajok nagy bemutatója. Itt-ott ugyan mutatkozik kivétel is, de többnyire igaz, hogy főleg a gigánsok párbajai csak néhány kevés gól kérdése. Erről tanúskodik az utolsó öt egymásközti találkozó is AC és Inter Milan között – csak egyben az utolsó öt párbajból esett több, mint egy gól, amikor AC megverte Intert 3:0. Másképen ugyanis kétszer Inter győzött 1:0 arányban, egyszer AC azonos arányban, és egyszer gólnélküli döntetlen volt az eredmény.

És mit jelent ez számunkra, mint fogadóknak?Elsősorban magas és érdekes szorzókat az egyik, vagy másik ellenfélre, de vonzó szorzókat hogy ne szenvednek vereséget azoknak, akik nem szeretnek kockáztatni. Az olasz bajnokság igazán nagyon kiszámíthatatlan, és bár a kártyák egyértelműen a házigazda javára szólnak, inkább csak hogy nem zenvednek vereséget javasoljuk a fogadást. És ha inkább a gólok számára szeretnének fogadni, akkor javasoljuk, hogy 1-2 gól esik a párbajban. Ezzel az eredeti tétet tekintettel az átlagos szorzókhoz a legtöbb fogadóirodánál meg is duplázhatja.

A  mi tippünk: AC Milan nem veszít dupla esélyben – a legjobb oddsok a Bet365 fogadóirodánál 1,53 szorzóval.