Serie A 24. köre: Udinese – Juventusz, Március 5

Labdarúgás, vasárnap, 2017  Március 5, Olaszország, Serie A, 15:00

A Serie A 27. körében a vasárnapi találkozón Udinese és Juventusz között  a vendégcsapat minden rajongójának kellemes látványnak kellene lenni. A domináns Juvenstisz , aki már hét pont előnnyel vezeti a bajnokságot a második AS Róma előtt, eddig az idén még csak négy párbajban nem játszott három púontért. Sőt, Udinesere Juventusz tud. Érdemes rájuk ebben a találkozóban fogadni?

A házigazdák a táblázatban a tizennegyedik helyet foglalják el és minden pont számukra aranyat ér. A kieső helyektől ugyan meglehet fényűző 14 pont előny választja, de jelenleg egy nagyon rosz sorozatot élnek át. Az utolsó négy bajnoki párbaj Udinese számára csak egyetlen egy pont nyereséget jelentett a gólnélküli döntetlenben Chievoval. Ezután következett az egyértelmő 3:0 vereség Firenzében, vereség otthon Sassuoloval, és Udinese utolsó skalpját Lazio Róma nyerte el a szoros 1:0 győzelemmel.

Juventusz sokkal jobban áll, uralja az olasz bajnokságot, és egy kecses menetet mutat a bajnokok Ligájában is. Az utolsó napok eredményeiből megemlíthetjük például a 3:1 győzelmét Napoli felett az olasz kupán, de szintén a nyolcaddöntőt  Bajnokok Ligáján Portoban, ahol az első találkozóban Juventusz egy értékes 2:0 győzelmet szerzett és egy kényelmes előnyt a visszavágóra.

A házigazda legjobb gólszerzője Cyril Thereau számláján kilenc pontos találat van. De a csapattársai nem túl produktívak, sőt, Udenese gólaránya negatív. Azért Juventusz ellenkezőleg. Csak Gonzalo Higuaín, a csapat legjobb gólszerzője, már 19 gólról gondoskodott a csapat 55 bajnoki találatából ebben az évfolyamban. Ha ehez hozzátessük a tényt, hogy Juventusz az idén a bajnokágon csak 17 gólt kapott, ami kevesebb, mint egy gól egy párbajban, az derül ki, hogy érvényesülni ellenük nagyon nehéz.

És ebből az okból is javasolhatjuk a fogadást a vendég csapat győzelmére. Minden statistika Juventusz javára szól. És önöknek, a fogadók számára, pedig a javukra szól a tény, hogy hála az idegen környezetnek Juventuszra valamivel érdekesebb szorzók vannak kiírva.

A  mi tippünk: Juventusz győzelme – a legjobb oddsok a betfair fogadóirodánál 1,50 szorzóval.