Specializáció a kiválasztott ligákra

Ahogyan már sokszor megvolt mondva és írva, ha egy fogadó sikeres akar lenni, manapság nagyon bonyolult helyzetben van. Rengeteg információt kell elemezni, hogy egy helyes tippet érjen el, ez sok időt vesz igénybe. Sőt, ha figyelembe vesszük, hogy a szelvényre két-három eseményt is bead, a fogadószelvény összeállítása több tíz percig, talán néhány óráig is eltart.

De mit szólna ahoz, ha elkezdene specializálódni csak egy ligára? Az ilyen specializációnak számos előnye van, de egyaránt buktatója is. Az első lépés az, hogy válasszo, milyen sportot és ligát fogunk valójában fogadni. Az előkelő európai ligáknál (ha a labdarúgásról beszélünk), mint például az angol, spanyol, vagy olasz liga, fennáll annak a veszélye, és nem alaptalanul, hogy a szorzók a párbajokra nagyon alá lesznek értékelve, mivel ezek olyan bajnokságok, amelykre a bukmékerek a legjobban összpontosítanak, ami logikus, mert a legtöbben ezekre fogadnak, és egyértelmű, hogy a ritkán fogadó is inkább Arsenalra, vagy Manchester Unitedre fogad, mint valamilyen egységre a második spanyol ligából.

Tehát ha a fogadó specializálni akar valamilyen előkelő európai bajnokságra, szükséges nagyon jól kiválasztani a fogadóirodát, ahol majd beadja a tippjeit, hogy a szorzók és a nyeresége a lehető legmagasabbak legyenek. Ezeknél a ligáknál az előnye a nagy informáltság.A helyes webodalakon nagyon gyorsan meg lehet tudni,melyik játékos sérült, vagy kiesett a formájából, hogyan fog valószínüleg kinézni a csapat felállítása a következő párbajra, és további hasznos információk, amelyek befolyásolhatják a végeredményt. Továbbá a specializálódásnál egy ligára a fogadónak nem szükséges több tucat külömböző nyelvű weboldalat átböngészni, hogy megtalálják a szükséges információkat. A bukmékerek néhány ligára összpontosítanak egyszerre, és ha Ön csak egy ligára összpontosít, lehetséges, hogy legyőzi a bukmékert, mivel több információ áll rendelkezésére a legkisebb részletekben. Fogadással az előkelő európai ligákra egyszerre kiküszöböli a buktatókata korrupciós botrányok formájában, mégis csak nagyon valószínűtlen, hogy a csapatok, mint Chelsea vagy Manchester eladná a mérkőzéseit.

De mi van akkor, ha a fogadó összpontosítani akarna valamelyik alacsonyabb ligára? Itt ugyan a szorzók nincsenek annyira alábecsülve, mint a magasabb versenyeknél, de az információk beszerzése és egyaránt az előny a bukmékerek előtt annál bonyolultabb. Ezen kívül mgjelenhetnek itt olyan párbajok is, amelyekre hatása lehet a döntőbírónak, ami egy tény, amelyet nagyon kellemetlen elismerni, de az alacsonyabb bajnokságokon ez a jelenség gyakrabban fordul elő, mint ritkán. A  magasabb szorzók a nagyobb igényességgel a keresésnél van kompenzálva, de ha jól bírja valamelyik idegen nyelvet, ez az akadály sem nem leküzdhetetlen. De ami sok fogadó számára leküzdhetetlen, a tény, hogy az európai ligákat többnyire csak a hétvégén játszák, így a hét folyamán nem lehetséges a kiválasztott párbajokra fogadni. Ezért minden fogadó preferenciáján függ, hogy egy bajnopkságra akar specializálni, ami természetesen egy nyereségi kulcs lehet, de a lejátszott párbajok száma hétkoznap nulla, vagy felületesen több verseny felül fog érdeklődni a párbajok iránt az egész hét folyamán.

Rate this post