VB 2018, H csoport : Japán – Lengyelország, Június 28

Labdarúgás,csütörtök, 2018, Június 28, Oroszország 2018 FIFA World Cup, 16:00

Csütörtökön délután 16 órakkor Volgográdban folytatódnak a csaportok utolsó párbajai, Japán Lengyelországgal játszik itt. A japánok tökéletesen kihasználták a piros kártyát, amelyet az ellenfele kapott az első párbajban már a 3. perctől, és 2:1 arányban győztek  csoport kiemelt csapata ellen, Kolumbia ellen. A japánok azért is keltettek szimpatiát, hogy amikor vezetésbe kerültek, nem húzódtak vissza és folyton támadtak. És nem maradtak le más tevékenységben sem. Bár ez meglepő eredmény volt, de szerintem megérdemelt. A japán válogatott jobb csapat volt. Lengyelország ellen is szerintem képes lesz gólt szerezni, a legnagyobb teher a játékosain van, akik Európában játszanak, ezek Honda, Okazaki, Kagawa. A második párbajában Szenegállal játszott, itt 2:2 döntetlent ért el.

A lengyelek az első párbajukban elég sok lyukat mutattak a védelmükben, amit Szenegal kihasznált két gólra.  Egészében a párbaj 2:1 szenegál győzelemmel végződött. Nem is beszélve a második párbajáról Kolumbiával, ez 0:2 vereséggel végződött a számára. Most a gyorslábú Japán vár a csapatra, amely jól be tud fűteni a védelemnek. A Lengyelek az előkészítőben sem nem mutattak túl sokat, Chile ellen 2:2 döntetlent játszottak, Litvánia ellen 4:0 győzelmet szereztek. Lengyelország védelme gyakran kap gólokat, Oroszországban főként a védelmére fizetett rá. Japán védelme ellen Lewandowski áll, aki számára egy védelem sem nem probléma. Németországban egyértelműen megnyerte e legjobb gólszerzőt, 29 gólt szerzett, míg a második csak 15 gólt.

A japánoknak nincsen tapasztalata a védéssel egy ilyen kiváló támadó ellen, a lengyeleknek mindent bele kell adni a párbajba, egészen addig, amíg van elméleti esélyük tovább jutni. És a játékosai jó minőségű klubokban játszanak, és egy kicsit több szerencsével, mint Szenegal ellen, amikor öngólt rúgtak, és a második szerencsétlen gólt kapták meg, és egy kicsit több szerencsével a saját akciói befejeződéseinél Japánt vereséggel is fenyegethetnék. Hiszen az előkészítőben a japánok még Ghana, Ukrajna  és Svájc elen is vereséget szenvedtek, döntetlent játszottak Mali ellen. Ez már az utolsó párbajuk a csoportban. A táblázatban Japán 4 ponttal az első, mögötte Szenegal 4 ponttal, utánna Kolumbia 3 ponttal és az utolsó Lengyelország pont nélkül.

A  mi tippünk: mindkét csapat gólt szerez – a legjobb oddsok a sportingbet fogadóirodánál 1,85

read more: Bet365 apuestas