VB 2018, nyolcaddöntő : Horvátország – Dánia, Július 01

Labdarúgás, vasárnap, 2018, Július 01, Oroszország 2018 FIFA World Cup, 20:00

Horvátország egyértelműen uralta a csoportját, ahol nyugalommal túlszárnyalták Nigériát és Argentinát. A B csapatukkal képesek voltak Izlandot is megverni.  Mint a svájci óra úgy működnek Modrič és Raktič. A gólarányuk 7:1. A jétékuk is szép, nagyon jó nézni, idegesség nélkül játszana, ami korábban ennek a csapatnak a gyengéje volt. Az utolsó párbajban luxust engedtek meg maguknak, amikor kímélték a játékosukat sárga lappal, vagy fáradtsággal, így az ellenfél elé teljes erőben állnak. Tehát a csoportot pontvesztesség nélkül járták meg, amit határozottan értékelni kell. Csak 1 gólt kaptak, ezt is Izlandtól büntetőrúgásban. Horvátország 8 sárga lapot kapott, ami a play-off-ban gátolhatná a csapatot. A horvát csapat produktivitása kiváló, Nigéria ellen két lövést küldtek a kapura, ebből 2 gól lett, Argentina ellen 5 lövést, ebből 3 gól lett, Izland kapujára 2 lövésből 2 gól lett.

Dánia gólaránya az alapcsoportok után 2:1. Dánia védelme egészen szilárdnak néz ki. De volt nekik azért szerencséjük is, már az első párbajban, amikor kritikus helyzetet éltek át Peru ellen a büntető rúgásnál. Ha Peru sikeres lett volna, akkor az egész csoport másképen nézne ki. A dán csapat elsősorban a védelemen van felállítva, a támadási részt Eriksen kezeli, aki eddig nem sok mindent talált ki. Dánia sem szenvedett vereséget a csoportjában, és szintén csak 1 gólt kapott, de csak 2 gólt szerzett. Perut megverték, Ausztráliával és Franciaországgal döntetlent játszottak. Tehát Franciaország után végeztek a második helyen. Dánia tehát ismét a védelemre öszpntosít, egyik párbajában sem nem tartotta a labdát 50% felett. Peru rúgott ellenük büntetőrúgást, de nem volt sikeres. A jobb csapat a kettőből Spanyolországra, vagy Oroszországra talál a következő párbajban.

Várható, hogy a horvátok lesznek a domináns csapat, ahol Dánia igyekezni fog az ellentámadásaival, de ez ne lesz elég. A horvátok figyelni fognak arra, hogy győzelmet szerezzenek. Rakitič és Modrič többet tud együtt, mint a magányos Eriksen. A védelemben jobban hiszek a horvátoknak, mert rendesen tesztelve voltak az előző párbajokban. A dánok pedig csak Peru ellen játszottak, ahol a befejezések rosszak voltak, a tehetetlen Ausztrália ellen, és Franciaország B csapata ellen, ezek a döntetlent megvédték.

A  mi tippünk: Horvátország győzelme – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,93

more: Bet365 bono