Category Archives: Fogadás

Hogyan zajlik le a sportesemény elemzése (2. rész)

A sorozatunk a sportesemény elemzéséről a második részével folytatódik. Benne a fontos információkra öszpontosítunk, amelyek gyakran el vannak temetve és el vannak dugva a másodrendű információk között. Minden elemzőnek tehát ezeket magának kell megtalálni.

A háttéri információk.

A sportesemény elemzésénél nagy szerepet játszanak az információk. Az alap statisztika elmzése után tehát olyan információk kerülnek sorra, amelyeket a táblázatból nem tudunk meg. A technológiák és a szociális hálózatok feljésével ez ugyan az első pillantásra könnyebb, de valójában ez így nem igaz. Gyakorlatilag minden profi csapatnak megvan a saját Facebook, vagy Twitter számlája, ahol közzéteszik a friss híreket a csapatról. És éppen ezek az információk nagyon fontosak. Még mielőtt a sportmédiák közlik a hírt, a Facebook, vagy Twitter által megtudhatjuk, hogy a velünk kiválasztott párbajba nem lép a kulcsfontosságú játékos. Ebben az esetben szükséges az egész elemzést módosítani ehez a tényhez és akár módosítani kell a tippet is.

Éppen tehát ez az oka annak, hogy miért csak néhány órával, vagy néhány tíz perccel a párbaj elkezdése előtt tudunk az ügyfeleinknek tavábbítani a jó minőségű elemzéseket. Ha tehát végigmegyünk az elemzés statisztikai oldalán és átnézzük a szociális hálózatokat és a sport médiákat, ahol nem találunk különleges híreket a párbajunkról, szükséges figyelemmel kisérni minél tovább a helyzetet, mivel a változás tényleg csak pillanatokkal a párbaj előtt  torténhet.

Azonban a háttéri információk nem csak a szociális hálózatokat illetik. Minden egység rendelkezik hivatalos honlappal, amelyre a fogadás kötése előtt szükséges szintén ránézni. Nem szabad lebecsülni az adott klub rajongói vitázását sem, akik gyakran nagyon fontos üzenettel jöhetnek elő. Ha tehát az elemző jól és gondosan végzi a munkáját, a sportelemzésnek ennek a része gyakran sokkal több időt vesz igénybe, mint a statisztikai rész. Az elemzés mindkét része azonban fontos és szükséges a tipp helyessége miatt.

 

Hogyan zajlik le a sportesemény elemzése (1. rész)

Ha valaha is hallotta, hogy a profi fogadó munkája egy teljes munkaidős állás, akkor tudja meg, hogy ez valóban így van. A mi mini-sorozatunkban bemutatjuk önöknek, hogy miből áll össze egy klasszikus sportesemény elemzése, amelyre fogadni akarunk.

A statisztika

Minden elemzés statisztikával kellene elkezdeni. Azonban nem csak a szokásos, tehát csak a megtekintés arra, hogy hanyadik a csapat a táblázatban, amelyre fogadni akarunk és hogy hogyan boldogul az ellenfele a táblázatban. A statisztika nagyon fontos és ezért komolyan kell venni. Amellett, hogy hogyan áll a táblázatban még szükséges megtudni azt is, hogy hogyan boldogulnak a csapatok hazai pályán és idegenben, de nem csupán a győzelmek és vereségek, hanem a megszerzett és beengedett gólokat is. Szintén fontosak a kölcsönös mérkőzések is, akár a néhány év öregek is, ezekből is lehet következtetni valamilyen képletet, amely segíthetne a fogadásnál.

Ha elemeztük  feljebb megemlített adatokat, sorra kerülnek a statisztikák az utolsó párbajokból, megszerzett és beengedett gólok, sárga lapok száma és így tovább. Az internetnek köszönhetően manapság nem probléma a statisztikákhoz jutni, mint a lövések a kapura, vagy a labda tartása (ha a labdarúgásról beszélünk), bár a párbajt akkor nem láttuk, a statisztikákból jó képet csinálhatunk magunknak, hogy hogyan zajlott le a mérkőzés.

A nyerő tippek a tökéletes elemzésen alapulnak és az első lépés a statisztika. Valaki számáral ehet hogy unalmas és fárasztó, de tudni kell, hogy nagyon fontos. A következő lépés a háttéri információk, ezekről a cikk következő részében írunk.

 

London labdarúgó felosztása

Ha a leg..focissabb várost keresi a világon, ezt Nagy Britannia fővárosában, Londonban találja meg. London valóban a focinak van elkötelezve, mert ott több, mint tíz labdarúgó klubnak van a székhelye.

Talán a leghíreseb klubok, amelyek Londonban székelnek, Arsenal és Chelsea. Ez a két klub között már hosszú idő óta nem uralkodott olyan versengés, mint az utolsó években. Több, mint tíz éve ugyanis Chelsea többségi részesedését  az orosz milliárdos Roman Abramovič vásárolta meg és egy kolosszust kezdett építeni. Ennek köszönhetően Chelsea gyorsan felugrott a táblázat első helyeire, ahol ellenkezőleg, Arsenal hosszú távon tartózkodott és létrejött a rivalizálás, amely az előzőtől elsősorban abban külömbözött, hogy a táblázat csúcsáért  mindkét csapat versenyez.

Elfeletkezni nem szabad azomban a harmadik nagy egységről sem Londonbol. Tottenham Hotspur székhelye London északi részében van és szintén rendszeresen helyezkedik el a táblázat első helyein. Lehet, hogy még nagyobb rivalitás, mint Arsenal és Chelsea között, Gunners és Tottenham között uralkodik. Arsenal 1913-ban London déli részéből átköltözött az északiba, ami Tottenham hazájától nem messze van. Így meg volt zavarva Spurs uralma London ez a része felett. Sokkal több szenvedélyt keltett az esemény 1919-ből. Akkor a bajnokság 20-ról 22 klubbra szélesedett ki. Tottenham akkor az utolsó helyen végzett, tehát a huszadikon, és feltételezte, hogy a bajnokság szélesedésének köszönhetően elkerüli a kiesést. De nem ez történt, Tottenham kiesett és a második liga első csapatán kívül az elit versenybe Arsenal is bejutott. Gunners az évet a második ligában csak a 6. helyen fejezte be, ezért egészen máig vitatva van, hogy milyen machinációk álltak e határozatok mögött.

A többi klubok közé Britania fővárosából, amelyek a Premier leaguet játszák, Crystal Palace  és West Ham is tartoznak. Ezek között az egységek között is uralkodik a rivalitás, de nem olyan mértékben, mint a fent említett egységek között. Azonban ha West Ham Unitednek van igazi riválisa, akkor ez Millwall egysége. Bár ennek a rivalitásnak nincsen alapja tényleges eseményekben és csak egy regionális derbiről van szó, rendszeresen a legkockázatosabb mérkőzésekről van szó Angliában, mindkét csapat ki van kiabálva a rajongóival. Az utolsó években ezek a csapatok nem találkoznak túl gyakran, Millwall alacsonyabb versenyben játszik. A klubok közé, amelyek ugyan jelenleg nem játszanak a legmagasabb versenyben, de már belenéztek a múltban, és néhányan nagyon jól boldogultak benne, Fullham is ide tartozik, Chelsea közeli szomszéda, aki stadionja csak néhány kilométerre van Chelsea stadionjától, Queens Park Rangers-től, Chelsea és Fullham következő nem messzi szomszéda Charlton Athletic, amely jelenleg csak a harmadik legmagasabb versenyben játszik.

London tehát a labdarúgó klubok szempontjából igazán tarka és gazdag. Emellett az említett egységeken kívül még van néhánynak a székhelye éppen ebben a városban, de nem érnek el olyan dicsőséget, mint a Premier League vezető egységei. De természetesen nem kétséges, hogy másképen, mint labdarúgó város, nem lehet Londont elnevezni. A fogadónak ezekre a tudásokra szüksége van elsősorban ahoz, hogy tudja, hogy melyik klubok között uralkodik milyen erős versenygés és ez szerint állítsa be megfelelően a fogadását.

 

Miért nem muszály a sportrajongóknak jó tippelőknek lenni ?

Sok ember nem lát külömbséget a sportrajongók között, akik fogadnak és a sport tippelők között. De a külömbség óriási közöttük. Legalábbis a nyereségesség szempontjából. Miért tehát a sportrajongóknak nem muszály automatikusan jó tippelőknek lenni?

A külömbség a rajongó és tippelő között világos. Az érzelmek. Míg a rajongók csak nehezen nyomják el az érzelmeit és vágyait az után, hogy a kedvenc csapatuk győzzön, a sportfogadónak felülnézete van és hajlandó nyugotd lelkiismerettel fogadni az a csapat ellen, amelynek más körülmények között győzelmet kívánna. Elmével fogadnak és nem szívvel, ami hosszútávon éppen ez a külömbség a nyereséges és a vesztességben lévő fogadók között. A hagyományos fogadó számára például nagy csábítás, amikor a kedvenc egysége tévé mérkőzést játszik és általában megadja magát a vágynak fogadni rá. Elvégre győzelmet fog neki kívánni az online közvetítés figyelése alatt. Azonban már nem veszi figyelembe annyira, hogy milyen minőséggel rendelkezik az ellenfél, hogy képes-e a rajongó kedvenc csapata ezt megverni, vagy olyan mérkőzésről van szó, amelyet a fogadók inkább elkerülnek. És már egyáltalán nem jöhet szóba az, hogy a kedvenc csapata ellen fogadjon, ilyen fogadások számára tilosak.

Míg a sprtfogadó az élő közvetítést talán csak egy kellemes bónusznak veszi, de határozottan számára nem jelent kötelességet fogadni erre a párbajra. Sőt, a párbaj előtt egy alapos elemzést csinál, amely határozottan nem áll össze csak érzelmekből és benyomásokból, hogy kinek kívánná jobban a győzelmet. Ezen túlmenően a rajongók hajlamosak túlbecsülni az egység minőségét, amelynek szurkolnak, és ez természetesen ez nem az igazi a fogadásban. Ahogyan már ez töbször meg volt írva, a sikeres fogadás kulcsa elsősorban a tehetség megfékelni az érzelmeket. Egyúttal meg kell tudni kölömboztetni az érzelmeket és az intíciókat, amely sok esetben hasznos lehet, hosszú távon szerinte természetesen szintén nem lehet fogadni, de vannak pillanatok, amikor ki lehet használni ezeket, akkor biztosan ne aggódjon ezeket kihasználni.

Mi tehát a következtetés és miért nem mindegyik sport rajongó egyúttal jó sportfogadó is? Mert sokkal nehezebben uralkodja az érzelmeit ellentétben a fogadónak, aki a fogadást mint befektetést veszi és ezzel képes felismerni a kockázatokat és ezeket a minimumra csökkenteni.

 

Bajnokok Ligája Review: PSG – Barcelona

Talán a legérdekesebb kettős-párbaj a találkozó volt PSG és Barcelona között. Az első találkozó után ugyanis úgy nézett ki a dolog, hogy a továbbjutóról már el van döntve, de a második párbajban a kártyák teljesen megfordultak és a másik egység jutott tovább.

Az első párbaj a párizsi Princes Parkban egyértelműen a hazai csapat rendezésében zajlott. Ezek a vendégeket Barcelonából meglepték a támadó és bátor játékkal és nagyon gyorsan vezetésbe jutottak. Már a 18. percben Di Maria először hullámzásba hozta a hálót. Bár Barcelona futballcipőin a labda gyakrabban volt, nem voltak képesek nagyobb esélyeket teremteni és így röviddel a félidő szünet előtt a házigazdák másodszor is örülhettek. Ezúttal a vendégek kapusát Draxler győzte le. De PSG ugyanazzal a taktikával, amellyel a párbajt elkezdték, a szünet után is folytatták. Nem valósult meg tehát az eredmény őrzése és védelme. Ez kifizetődött, Di Maria tíz perccel a szünet után a harmadik gólt is megszerezte az egységének és Barcelona továbbjutó reményei nagyon rosszul néztek ki. Ezen túlmenően az utolsó szöget a 72. percben Cavani ütötte be, a hazai versenyen PSG legjobb gólszerzője, és a 4:0 végeredmény azt jelentette, hogy ha Barcelona képes lenne ezt a kedvezőtlen eredményt megfordítani, az első csapat lenne a Bajnokok Ligája torténelmében, akinek ez sikerülne.

És pontosan ez is történt. Barcelona a hazai visszavágón PSG csapatára kihúzta a teljesen támadó stílusú játékát, amellyel már három perc után sikert ünnepelt, amikor Suarez talált a kapuba. Sőtt, roviddel a szünet előtt a vendégek öngólt adtak és az öltözőbe 2:0 állással mentek a házigazda javára. Nekik ebben a percben tehát két gól hiányzott ahoz, hogy a párbajt legalább a hosszabbításig vigyék. Szintén, ahogyan a házigazdák belerohantak a párbajba, úgy rohantak bele a második felébe is és az első ellentmondásos büntetőrúgás után a párbajban Messi már 3:0 adta. De ezután a gyors ellentámadásból a vendégek szereztek gólt, és így ismét karnyújtásnyira volt számukra a továbbjutás, mert ebben az esetben Barcelonának még három gólt kellett volna szerezni, hogy tovább jusson. Ez sikerült is nekik az utolsó tíz percben. Először Neymar egy parádés közvetlen rúgással adta 4:1 –re és azután a kollégája a támadásból Suarez tért a büntetőrúgásért. Az ismételt filmfelvételekből egyértelmű volt, hogy ez nem volt büntetőre méltó.Éppen ez a pillanat okozott nagy emóciókat és még sokáig a párbaj után ezt vitatták. Neymar a következő büntető után emelte a vezetést és a hosszabbítás  utolsó percében Robertobefejezte a csodát, aki a végső 6:1 –re vitte az eredményt és tehát Barcelona továbbjutását.

A verseny egyik legnagyobb favorita tehát kimászott a kritikus helyzetből és képes volt tovább jutni. A tovább jtása még sokáig fog a gyomrukban feküdni PSG rajongóinak és játékosainak, mert a bíró teljesítménye Barcelona stadionján határozottan nem volt pártatlan.

 

Bajnokok Ligája Review: Benfica – Dortmund

Bayern mellett Dortmund a következő tovább haladó csapat Németországból. De neki sokkal igényesebb kettős-párbajt kellett lejátszani Benfica Liszabonnal, mint a német bajnoknak.

A két csapat első találkozója nagyon érdekes műsort hozott. Bár a Dortmundi vendégek egyértelműen jobb csapat voltak, az összeges labda tartás 60 százallék felett volt, a párbajt nem voltak képesek megnyerni. Benfica a hazai párbajban megmutatta a kiválóan szervezett védelmét és nem engedte meg az ellenfelének egy gólt sem szerezni. . Ellenkezőleg, a hazai nyitó párbajt megnyerték Mitroglou góljának köszönhetően, aki röviddel az oldalak változása után megszerezte az egyetlen gólt a nyitó párbajban. Dortmund vendégeknek azután hatalmas esélyük volt  büntető rúgás formájában, amelyet végül Aubameyang góllövő eldobott. Ez volt a vendég csapat csúcspontja az erőfeszítésben a gól megszerzéséért, mert az egész idő alatt a játékuk határozottan magasabb szinten volt, mint Benficáé. De ez nem vezetett gólig és az első párbaj tehát 1:0 végeredménnyel végződött a portugál egység javára.

A visszavágó hasonló szellemben játszódott, mint az első párbaj. Azzal a külömbséggel,  hogy hazai pályán ,ár Dortmund az esélyeit képes volt megvalósítani. Azonnal a legelsőt, a negyedik percben Aubemeyang használta ki, és így kiegyenlítette a kettős-párbaj eredményét 1:1-re. Dortmund azonban továbbá is támadott, bár az első félidő végéig már nem sikerült neki gólt szerezni, egyértelműen ő volt a jobb csapat.  A továbbjutó csapatról a kritikus két perc döntött, amikor az 59. percben és azután a 61. percben Pulisic és Aubameyang találtak a kapuba. Ebben a pillanatban már Dortmund kezében volt szilárdan a gyeplő és világos volt, hogy li jut tovább. Aubameyang ezen túlmenően még a párbaj végén hozzáadta a harmadik gólt is égy így hattrickot szerzett magának.

Dortmund ebbena kettős-párbajban határozottan megmutatta a minőségét és türelmét is, amikor az első párbajban elégetett néhány esélyt, nem adta fel, és a második találkozóban döntött a továbbjutásáról. Kiválóan mutatkozott be szintén Aubameyang gólszerző is, aki a visszavágón hattricket szerzett. Dortmundnak az idén igazán nagyon jó minőségű kádere van és a Bajnokok Ligáján igazán magasra juthat.

 

Bajnokok Ligája Review: Bayern – Arsenal

Hasonlóan, mint a kettős-párbajban Real madrid és Napoli között, ebben a párbajban is végül várt a továbbjutó. A német Bayern kétszer gúnyolta meg Arsenal focistáit és mélyítette így a válságot, amelybe az utolsó időkben a londoni egység bejutott.

Eközben az első félidő után a nyitó párbajban úgy nézett ki a dolog, hogy az angol egység tisztességes konkurrense lesz a német bajnoknak. Robben nyitó gólja, amely már a tizeneggyedik percben esett, Arsenal képes volt Sanchez érdemével visszafelelni, amikor a harmincadik percben ez a chilei forvard kiegyenlített. Igen, Bayern volt egyértelműen a jobb egység, de az 1:1 állás az első félidő után határozottan a vendégek számára volt előnyösebb, tekintettel arra, hogy sikerült nekik gólt szerezni az ellenfél pályáján. De a szünet után jött a vihar, amely Arsenal továbbjutásába került. Fokozatosan Lewandowski talált a kapuba, kétszer Alcantara és végül Müller, így a párbaj győzteséről és alapvetően a továbbjutóról is el volt dontve. Az első párbajt tehát Bayern uralta 5:1 eredménnyel.

A visszavágó, amelyet az Emirates stadionján játszották más látványt hozott. Legalábbis az első félidőben. Benne ugyanis a házigazdák az ellenfelüket túljátszották, jobb csapat voltak, sőt, sikerült nekik megszerezni is az első gólt. Természetesen, megfordítani a kedvezőtlen helyzetet, amelyet Arsenal Németországból hozott, lehetetlen volt, de mégis a rajongóit legalább a támadó és merész játékával felvidíthatott. Sajnos, csak addig az időig, míg az 53. percben nem kapott Koscielny nagyon ellentmondásos piros lapot. Ebben a percben Arsenal játéka szétesett. Lewandowski büntetőrúgásból kiegyenlített és a hazai egység az ismét beindult Bayern gépezetét már nem volt képes leállítani. Robben, Costa góljai után és Vidal két gólja után az eredményjelző táblán azonos eredmény világít, mint az első párbajban. Ismét a német egység javára. Ez tehát továbbjutott 10:2 végső gólaránnyal.

Ez a pusztító vereség és a nem meggyőző teljesítmények a bajnokságon ismét kényszerítették a londoni Arsenal rajongóit tiltakozni Wenger edző ellen. Hogy ez a francia edző aláírja-e ezek után a teljesítmények után az új szerződést, eddig ez nagyon bizonytalan.

 

Bajnokok Ligája Review: Real Madrid – Napoli

Ebből a kettőspárbajból végül a várt továbbjutó jutott tovább, tehát a spanyol király klub Real Madrid. De határozottan nem volt szó egy nyugott erőmérésről, ahol már az első párbaj után el volt döntve a dolog.

A nyitó párbajt a csapatok Real Madrid hazai pályáján játszották. Bár Napoli csapatát papír outsiderének tartották, ezeknek az előrejelzéseknek szembe akart állni. És ez nagyon gyorsan sikerült is nekik, amikor már a nyolcsadik percben a vendégcsapatot vezetésbe küldte Insigne, Hamšík passzja után. Hogy milyen értékes volt ez a gól, az is tanusítja, hogy az ellenfél pályáján volt megszerezve, ami a kupák matematikájában egyenlő „két gólnak” az azonos végső gólaránynál. De Napoli a iváló kezdet után meghúzta magát a védelemben, amire ráfizetett már a játék tizennyolc perce után, amikor a fehér balett Benzema érdemével kiegyenlített.

Az első félidő végéig már nem esett gól, de határozottan a hazai egység volt az aktívabb. Az a dominanciáját megerősítette a második félidőben, amikor öt perc leforgása alatt gólt szereztekKroos és Casermino és így megszabták a 3:1 végeredményt az első találkozó után Real Madrid javára. Ennek ellenére hála a gólnak az ellenfél pályáján nem volt Napoli sem játékon kívül, akinek otthon elég lenne a 2:0 győzelme, hogy tovább jusson.

És a kívánt eredményhez Napoli a hazai visszavágón nagyon gyorsan hozzáközeledett. 24 perc után Mertens nyitotta a gólszámlát és ebben a percben Napolinak elég lett volna egyetlen gólt löniahoz, hogy a továbbjutáshoz közelebb lett volna, mint Real. Bár Napoli enyhén jobb egység volt, mint Real, egy következő gólt már nem sikerült nekik hozzáadni. Ellenkezőleg. Az oldalok váltása után a fejeselő Ramos kiegyenlített és Napoli végleges végét ebben az évfolyamban a Bajnokok Ligáján Mertense öngólja jelentette. A hosszabbításban még a vendég Real Madrid győzelmét Morata biztosította. A végleges gólarány ebben a kettős mérkőzésben egyértelműen Real Madrid javára szólt 6:2 arányban. Azonban a fejlődés egyáltalán nem volt olyan egyértelmű, elvégre egy pillanatban elég lett volna Napolinak egyetlen gólt szerezni és megtartani a gólarányt ahoz, hogy ő legyen az, aki tovább jut.