Premier League 36. köre: Brighton – Manchester United, Május 04

Labdarúgás, péntek, 2018  Május 04, Anglia, Premier League, 21:00

Manchester United már nagyon közel áll a végső második helyig a Premier League idei szezonjában, ehez már csak 2 pontra van neki szüksége. Brightonban tehát már biztos lehetne benne, de a házigazda kézzel-lábbal fog védekezni és valamit saját magának elkaparintani. Ugyanis csak 5 pont választja a csapatot az utolsó három csapattól és előttük vannak a párbajok három nagy angol klub ellen. Ezért szerintünk a nagy harc után pontosztoszkodás lehetne a vége, de többet tudunk meg az elemzésből a két csapat statisztikai adatai megtekintése után. Manchester United a Premier Leaguen azutolsó 8 párbajából hetet megnyert. Bennük, tehát az utolsó nyolcból hétben legalább 2, vagy több gólt szerzett. Brighton utolsó 6 párbajából ötben a versenyen maximum 2 gól esett. Szintén Brighton az utolsó 6 Premier league párbajában nem volt képes győzelmet szerezni.

Brighton tehát a táblázatban 35 párbaj után a 14. helyen van 37 ponttal 8-13-14 mérleggel, a gólaránya 32:47. A hazai párbajokban a 9. helyen áll 18 párbaj után 26 ponttal, 6-8-4 mérleggel és 23:25 gólaránnyal. Davy Propper már a stopját megbűnhődte, így azonnal az alap tizenegyesbe kerülhetne. United ellen így nagy erősítésnek számít. United, ahogyan megírtam, a 2. helyen áll 35 párbaj után 77 ponttal, 67:27 kiváló gólaránnyal és 24-5-6 mérleggel. Idegenben a csapat a 4. helyen áll 17 párbajban 33 pontot szerzett 10-3-4 mérleggel és 30:18 gólaránnyal. Romelu Lukakunak az Arsenal elleni párbajban megsérült a bokája, lehetséges, hogy nem fog kockáztatni a gyepre állni, mert még a hónap végén a csapatra az FA Kupa döntője vár. Phil Jones lekéste a 2:1 győzelmet Gunners ellen a sérülése miatt, Eric Bayilly ebben a párbajban még mindeg nem volt a kispadon. Sergio Romero az egyetlen igazán hosszú távon sérült játékos a vendégek oldalán.

Tehát Brighton 37 pontjával csak 5 ponttal van a kiesési zóna felett, a verseny végéig már csak 3 párbaj van, így ezeknek a párbajolnak elég kell lenni, hogy megtartják magukat az első ligában. Ugyan a csapat jó helyzetben van, de 3 nagyon nehéz párbaj vár a csapatra. Manchester United, Manchester City és Liverpool ellen. Manchester United a múlt hétvégén bebiztosította magának a helyét a jövő évi Bajnokok Ligájára és az utolsó 3 párbajban már csak 2 pontra van nekik szükségük, hogy a nagy riválisa, Liverpol előtt vegezzen a táblázat 2. helyén. Jose Mourinho a játékosaival az utolsó 3 párbaját idegenben megnyerte. Brighton nem szerzett 3 pontot már 7 párbajban egymás után, de otthon a mérlege jó, az egész szezon folyamán otthon csak 4 veresége van minden versenyt beleértve. Ha közelebről nézzük a maradó 3 találkozót, talán itt van a legnagyobb esélye valami pontot szerezni.

A  mi tippünk: döntetlen – a legjobb oddsok a betfair fogadóirodánál 3,90