UEFA Nemzetek Ligája: Magyarország – Finnország, November 18

Labdarúgás, vasárnap, 2018  November 18, UEFA Nemzetek Ligája, 20:45

Magyarország válagatotja egy olyan csapat, amely gólokat tud és szeret szerezni. A selejtezőben az oroszországi Vb-re 14 gólt szerzett, ami azért már egy tisztességes mérleg, ha figyelembe vesszük, hogy a csoportunkban ott voltak a portugálok és a svákciak, ezek erős csapatok. De sok gólt kaptunk is, és sajnos, gyakran egészen feleslegesen. Ha ismét szeretnénk sikereket elérni, mint például a 2016-os EURO-n, akkor éppen a védelemmel lenne szükséges dolgozni és javítani ezt. Ezt a tényt a Nemzetek Ligáíjában is megerősítettük, ahol az első 3 párbajban minden alkalommal elgalbb 1 gólt kaptunk. Az utolsó előttiben, ahogyan már ezt megírtam, hármat. Tiszta számlát a fiúk csak az utolsó párbajban Észtországgal tartottak, velük 2:0 arányban nyertek. Mindennek elllenére az az igazság, hogy Magyarország tud gólokat szerezni problémák nélkül. Csak az utolsó két párbajban a Nemzetek Ligáján 5 gólt szereztünk.

Az ellenfelünk Finnország, ez az utolsó hónapúokban kiválóan játszik. Az utolsó 14 párbajából csak 2 alkalommal szenvedett vereséget, egyszer Romániával 2:0 egy baráti találkozóban, majd az utolsó párbajában a Nemzetek Ligáján Görögország ellen 1:0. Ebben a párbajban nem utattak jó teljesítményt, egyetlen gólhelyzetet sem nem dolgoztak ki maguknak, egyszer sem nem lőttek a kapura. Ez talán azért is történt meg, hogy a csapat motivációja már csökkent, az edző talán egy kicsit cserélheti is a játékosait.  És olyan országok ellen is játszottak, mint Horvátország. Finnország sikeres a Nemzetek Ligáján is, ahol 4 párbajban szerzett győzelmet. Gyakorlatilag övék az első hely a csoportjukban, így nem szükséges a csapatnak törni magát, inkább a fiatalabb játékosokkal  játszik. Nem beszélve arról, hogy Görögországból Magyarországra utaznak, így a fáradság is beszélhet a dolgokba.

Mivel a magyar csapat sem nem végezhet sem jobban, sem rosszabbul, mint a harmadik helyen, várható, hogy nem lesz ez egy kimondottan védelmi játék, a csapatok lazíthatnak és ez gólokat ígérhet a rajongóknak. Magyarország esélyei a győzelemre magasabbak, bár egy kicsi kockázat vele jár, inkább döntetlen nélkül fogadok.

A  mi tippünk: Magyarország győzelme döntetlen nélkül – a legjobb oddsok a 888 fogadóirodánál 1,56