UEFA Super Cup 2019: Liverpool – Chelsea, Augusztus 14

Labdarúgás, szerda, 2019,  Augusztus 14, UEFA Super Cup, 21:00

A mai elemzésemet a Liverpool és Chelsea közötti mérkőzésére készítettem a Super Kupa versenynen. Ezt a mérkőzést már a Premier League elkezdése után játszák, ezért úgy gondolom, hogy a két csapat nem a legjobb felállásban lép a gyepre. Számomra Liverpool  az egyértelmű kiemelt csapat. Megmaradt az edzőjük, minden kulcsfontosságú játékosa, és éhes a sikerekre, a Bajnokok Ligája után egy következő trófeát szeretnének a gyűjteményéhez hozzáadni. Amkor Liverpool Manchester Cityvel játszotta a párbaját, ezt csak a szabadrúgásokra veszítette el, fontos megmondani, hogy a második félidőben Liverpool sokkal jobb volt, mint City, Htározottan megérdemelte volna, ha győzelmet szerzett volna. És éppen Salah tetszett a legjobban ebben a párbajban, akinek a legtöbb gólhelyzete volt. Liverpool a Premier Leaguet az első körben Norwich-al kezdte, egy 4:1 győzelemmel, senki nem is várt itt más eredményt.

Chelsea az első körben Manchester United stadionján nagy vereséget szenvedett, 4:0. Meg kell említeni, hogy jelenleg Liverpool, vagy City egy egy szinttel feljebb vannak,mint United. Ezért nem csodálkoznák, ha Liverpool Chelseat nyugottan 3 g=ollal is verné meg. Chelsea édelme ugyanis nagyon hiányos. Lampard, az új menedzser, több időt fog igényelni arra, hogy maga szerint alakítsa át a csapatot. Hazard távozása nagyon gyengítette a csapatot, az utolsó 4 mérkőzésben 4 gólt kpaott Unitedtől, 2 gólt Mönchengladbachtól, 3 gólt Salzburgtól és 3 góltReadingtől. Igen, baráti találkozókról volt csak szó, de ezek az eredmények is tanúskodnak valamiről, és az utolsó 3 nevezett csapatot még véletlenül sem lehetséges összehasonlítani Liverpoollal. Mindenesetre, Chelsea csapata gyngült, ez észrevehető a játékán is.

Ellenkezőleg, Liverpool csapata az egyike a legjobbakból még a világ méretében is, Salah egy kiváló támadó, aki nagyon jól tudja, hogy hol a helye, talán jelenleg van a legjobb formájában az életében. Nem lehet így mást fogadni, mint Liverpool győzelmét, szerintem több góllal is.

A  mi tippünk: Liverpool győzelme – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,65

 

UEFA Super Cup 2019: Liverpool – Chelsea, Augusztus 14 5.00/5 (100.00%) 1 vote