Ajax-Rapid

Labdarúgás, kedd, 2015 Augusztus 04, UEFA Bajnokok Ligája, kvalifikálás, 20:15

Kedden este a Bajnokok Ligája kvalifikálásában Ajax játszik Rapid ellen. Rapid az utolsó meccsen piros lapot kapott, így nélkülöznie kell egy kulcsfontosságú játékosát az alapcsapatból. Ajax pedig a múlt párbajban nagyon jó volt, de idegenben nagyon óvatosan játszott, elsősorban az ellentámadásokra, amikor már a meccs elején 2:0 vezetésben volt. Rapid képes volt igyekezni, sőt, tíz játékossal kiegyenlített. De nem lehet ezen csodálkozni, Rapid otthon egy nagyon erős csapat, amit már hosszabb ideje mutat, de nem egy nagy klub, amely rendszeresen részt venne az európai versenyek csoportjaiban. Ajaxnak nagyon rá kell majd kapcsolni a visszavágón amiatt, hogy elveszítette a vezetését. A keddi meccs is hasonlóan fog kinézni, mint az előző azzal a külömbséggel, hogy ezúttal Ajax megtartja a vezetését. Annál inkább, hogy hazai közönség előtt játszonak és megőrzi magának a tovább jutást.

Hiszek benne, hogy a keddi meccsen kevesebb gólt szerez a két csapat, mint az előzőben, és Ajax Rapidnak nem enged meg több, mint 1 gólt. Szerintem a végeredmény 2:0, vagy 2:1 lehet. Annál inkább, hogy a gyepre lépnek V.Rhijn és Heitinga, akik a védők támaszai, és akik Ausztriában hiányoztak együtt Lasse Schöne támadóval, aki csak a kispadról nézte a meccset. A házigazda egész biztos hogy erősebb csapattal rendelkezik, még a papíron is ő az erősebb, és a bukmékerek szerint is Ajax a rangadó.

A két csapat utolsó hat párbaja mérlege, amelyeket 2015 júliusában játszottak. Ajax három döntetlent játszott (az említett 2:2 Rapiddal, 1:1 Wolfsburggal egy baráti találkozón, és 2:2 Din. Moszkva ellen ismét baráti találkozón), két vereséget szenvedett 1:0 St. Etienne stadionján és python 1:3 Nordsjaelland ellen, mindkét meccs baráti találkozó volt. Csak egyszer győzött 2:0 Panathinaikos csapatával ismét baráti találkozón. Rapid mérlege 4 győzelem és két döntetlen.( az egyik Ajax ellen, a másik gólnélküli Jablonec ellen). Ennek ellenére Ajax a rangadó és győzni fog.

A mi tippünk: Ajax győzelme – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,80 szorzóval.