Category Archives: Labdarúgás

Bajnokok Ligája, elődöntő: Ajax Amsterdam – Tottenham, Május 08

Labdarúgás, szerda, 2019,  Május 08, Bajnokok Ligája, 21:00

Az utolsó párbajban a döntő előtt Ajax találkozik a visszavágón Tottenham csapatával. Szerintem a házigazda egyértelműen a kiemelt csapat. Az idén a hihetetlen formáját ismét megerősítette, amikor a hazai kupán Willem II. csapatát 4:0 verte meg. A hazai bajnokságon pedig PSV csapatával versenyzik az első helyért, így még mindig a megálmodott célja megvalósulhat, tehát a Kupa, a hazai bajnokság és a Bajnokok Ligája megszerzése. Ez az álma reális lehet, mivel szerdán Tottenham áll az útjába, amely formája teljesen gyenge. Ajax Real Madriddal győzött, megbírkózott Juventusz csapatával idegenben, ahol 2:1 eredménnyel utazott haza. Most a visszavágóba nagyon jó 0:1 eredménnyel megy, mivel otthon még jobban játszik, mint idegenben, még jobb eredmény várható számára. A hazai párbajaiban egy szóval kiváló ez a csapat.

Tottenham az utolsó hetekben siralmasan játszik. Mintha valami elromlott volna a csapatban. Ezt bizonyította az utolsó bajnoki párbaja is, amikor Tottenham Bournemouthban 1:0 vereséget szenvedett, és ehez még két oiros lapot is kapott. Ezzel a balszerencsével a 4. helyre csökkent a hazai bajnokságon. Nagyon úgy néz ki, hogy ez már így is marad, így a jövő évi Bajnokok Ligáján az előfordulókban fog részt venni. Tottenham az utolsó 6 párbajában 5 alkalommal szenvedett vereséget, az egyetlen győzelme otthon volt 1:0 Brightonnal. Idegenben ez még nagyobb siralom, mert Tottenham az utolsó 10 párbajában idegenben, ha minden versenyt beleszámítunk, 9 mérkőzésben vereséget szenvedett, csak Dortmundban győzött. Tottenham a legjobban Kane hiányára fizettett rá, amióta hiányzik, azóta csak 1 gólt szerzett az utolsó 5 párbajában. Ez ennek a legjobb bizonyítéka, hogy Kane nélkül a csapat nem ért volna el ilyen eredményeket .

Ajax az utolsó 20 párbajában hazai pályán minden versenyben 15 párbaját megnyerte, töbször magasabb gólkülömbséggel is. Egy szóval otthon Ajax nagyon jól működik, mint egy svájci óra, és természetesen, otthon még erősebb. Tekintettel ezekre nem marad más, csak a győzelmére fogadni.

A  mi tippünk: Ajax Amsterdam győzelme – a legjobb oddsok az 22Bet fogadóirodánál 2,19

 

Premier League 37. köre: Arsenal London – Brighton, Május 05

Labdarúgás, vasárnap, 2019,  Május 05, Anglia, Premier League, 17:30

Angliában a jelenlegi évadban nagy harcok folynak az első 4 helyért, amelyek elhelyezkedést jelentenek a jövő évi Bajnokok Ligájába. Arsenal szépen belekezdett a szeonba, de ezután jött a kellemetlen 3 vereségű sorozata, ez a csökkenést jelentette az 5. helyre.  Jelenleg tehát Chelseára 2 pont vesztessége van, így már nem engedheti meg magának habozni. Van még egy esélye hogyan bejutni a Bajnokok Ligájába, ez az Európa Ligán keresztül sikerülhetne, mivel csütörtökön otthon 3:1 győzelmet szerzett Valencia ellen. Arsenal otthon nagyon erős, az utolsó 15 hazai párbajában 12 alkalommal Arsenal győzött, csak háromban szenvedett vereséget. Az egyetlen sokkoló hazai vereség nemrégen jött, amikor Crystal Palace győzött Arsenal stadionján 2:3. Mind a  15 hazai párbajban legalább 2 gól esett. Igen, általában a dolog úgy néz ki, hogy Arsenal a hazai bajnokságon nem túl sikeres, de mégis csak nem engedheti meg magának már pontokat veszíteni.

Brighton a bajnokságon még csak a 2. szezonját játsza, a célja játszani a jövő évadban is. Jelenleg 2 körrel a verseny vége előtt a 17. helyen állnak, mivel az első kieső csatra 4 pont előnye van. Bár Brighton tragikus formában van, amikor az utolsó 8 párbajban csak 1gólt szerzett, ezért nem meglepő, hogy ebből csak 2 döntetlent szerzett. A nemrégi párbajában idegenben Tottenham ellen Brighton nem volt képes eljutni a pálya második felébe. Mivel nem lehet feltételezni, hogy Arsenallal győzni fog, és az utolsó párbajban Manchester City várja, itt sem nem feltételezhető a győzelme,  így már csak arra támaszkodhat, hogy Cardiff nem szerez győzelmet Crystal Palace ellen, vagy Manchester United ellen, ami elégé valószínű.

Arsenal számára ez egy nagyon fontos párbaj lesz, mellesleg, ez Arsenal utolsó hazai párbaja is. Ezért a saját rajongói előtt a szép teljesítmény mellett gólokat is szeretne szerezni, természetesen győzni is szeretne, a motivációja így óriási. Ahogyan megírtam, nem feltételezhető, hogy a vendégek ezt megakadályozzák, mivel a mérkőzései idegenben nagyon tragikusak. Nem beszélve a káderük minőségéről.

A  mi tippünk: Arsenal London győzelme – a legjobb oddsok az 22Bet fogadóirodánál 1,43

 

La Liga 36. köre: FC Sevilla – Leganes, Május 03

Labdarúgás, péntek,  2019, Május 03, Spanyolország, La Liga, 21:00

Úgy tűnik, hogy Spanyolországban senki sem nem szeretne jövőre játszani a Bajnokok Ligájában, hasonló módon,mint Angliában. Az utolsó körben Sevilla vereséget szenvedett, szintén Getafe is és Valencia. A megálmodott 4. helyen ebben a pillanatban ugyan éppen Getafe áll, de Sevillának éppen annyi a pontja,mint neki, csak rosszabb a gólaránya. Se Sevilla és Getafe előtt is még nehéz ellenfél van, Sevilla Atletico Madrid stadionján játszik, míg Getafe Barcelonába utazik. Így még ez a kérdés nyílt marad egy ideig. Az esélyére várakozik a hatodik Valencia is, de ennek a csapatnak már 3 pont hiánya van, bár már az utolsó 3 párbajban a legkönnyebb ellenfelei vannak.

Sevillának így feltétlenül otthon Leganes ellen győzelmet kell szereznie, amely csapat már gyakorlatilag nem játszik semmiért sem. Ezzel tehát Sevilla megbírkózhatna, mivel az utolsó hazai párbajokban nem veszített pontokat, Valenciával 5:0 volt a végeredménye, Betissel 3:2, Alaves csapatával pedig 2:0. leganes az utolsó 2 párbajában otthon játszot, és nem szerzett itt egyetlen gólt sem, 0:0 Vigoval és 0:1 Betis csapatával. Leganes formája idegenben nem valami káprázatos, 3-4-10 és a gólaránya 14:25. Sevilla az utolsó körben Gironában játszott, ott 0:1 vereséget szenvedett ott, és Banega is büntetést kapott. De Sevilla kádere elégséges ahoz, hogy jó minőségű játékosokat tudjon állítani a gyeppre, így ez talán nem jelent számára nagy problémát.

A két csapat utolsó kölcsönös mérkőzését Leganes stadionján játszották, ez pontosztoszkodással végződött 1:1 eredmény után. De az utolsó kölcsönös mérkőzésben, amelyet Sevillában játszott a két csapat, a házigazda győzelmével végződött, 2:0 végeredménnyel, és azelőtt is Sevilla volt a sikeresebb csapat, ez 2:1 győzelemmel végződött a javára. Sevillának már nincs hová visszavonulni, mert az La Liga is kiesett, így ha be szeretne jutni jövőre a Bajnokok Ligájába, akkor már csak a spanyol bajnokságon kell neki jó eredményeket szerezni, ezért számára a 3 pont kötelesség. Az ellenfelének gyakorlatilag hiányzik a motiváció, miért nem kihasználni ezt a helyzetet?

A  mi tippünk: Sevilla győzelme – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,43

 

Bajnokok Ligája, elődöntő: FC Barcelona – Liverpool, Május 01

Labdarúgás, szerda, 2019,  Május 01, Bajnokok Ligája, 21:00

Szombaton Barcelona a spanyol bajnokságon Levantevel találkozott, első látásra ez csak egy  párbaj a sokból, de ez Barcelona számára egy fontos mérkőzés volt. A győzelmével Levante ellen ez a katalán klub elkezdhette ünnepelni a bajnoki címet, bár még 2 kör vár a csapatokra. Ez arról tanúskodik, hogy ez az egység milyen kiváló formában van az idei évadban. Barcelona már 12 párbajban egymás után nem szenvedett vereséget, ebből 10alkalommal győzelmet szerzett. A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében megverte az angol Manchester Unitedet 3:0 eredménnyel, és tekintettel a mérkőzés fejleményeire, egészen megérdemelten. A nyolcaddöntőben pedig Lyont selejtezte ki, amikor a két párbaj végeredménye 5:1 volt. Az spanyol bajnokság utolsó párbajaiban még Atletico sem tudta megfékezni a csapatot, amely 2:0 vereséget szenvedett Barcelonától. Egyszerűen, az idén megállíthatatlan ez a csapat. Főleg hazai pályán, amikor itt utoljára Novemberben szenvedett vereséget. Barcelonának biztosan az is besegít, hogy a kulcsfontosságú játékosai, mint Suarez, Messi, Dembele, Coutinho, Rakitič, Piqué vagy a kapus Stegen rendben vannak.

Liverpool a szezon vége felé szintén nagyon jó formában van, talán a legjobb formájában az egész évadból, a védelme kiválóan játszik, és olyan játékosai, mint Keita vagy Henderson is kiváló teljesítményyeket kínálnak. Természetesen, a teljesítményeik idegenben a Bajnokok Ligáján nem voltak nagyon káprázatosak a csoport fázisban, de mostanában már sokkal jobban játszik, és a nyolcaddöntőben idegenben kiváló eredményei voltak. Bayern ellen 3:1 győztek, Porto ellen 4:1. Amit azonban fontos megjegyezni, Firmino talán nem játszik a párbajban, és ez valószínűleg érezhető lesz.

Nagyon nehéz megjósolni, hogy ki lesz a győztes, mivel Barcelona otthon nem szeretne vereséget szenvedni, Liverpool pedig jó eredményt szeretne vinni a visszavágóra. Ezért, úgy gondolom, hogy ha nem sikerül valamelyik csapatnak egy gyors gólt szerezni az elején, akkor a játék inkább óvatosabb lesz, mint nyíltabb. De ha az első gól bejön, akkor a csapatok gyorsan észhez kapnak és a gólokból így már több is lehet. További információ a : brasfutebol.com

A  mi tippünk: kevesebb, mint 3,0  gól esik a párbajban  – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,71

 

Ligue 1 – 34. köre : Marseille – Nantes, Április 28

Labdarúgás, vasárnap, 2019,  Április 28, Franciaország, Ligue 1, 21:00

Ma nézzünk egy francia mérkőzést közelebről, Marseille és Nantes találkoznak. Marseille edzője elsősorban olyan játékosokra támaszkodik, mint Balotelli, Thauvin, Germain, Ocampos, vagy például Lopez középpályás. És úgy látszik, hogy az utolsó hetekben megy nekik, ezt az eredšményei is bizonyítják. Az utolsó bajnoki körben Guingamp stadionján 1:3 eredménnyel nyertek, és tekintettel a helyzetekre a pályán, egészen megérdemelten. Marseille egyszerűen jobb volt, mint az ellenfele, sok veszélyes helyzetet teremtett és három alkalommal gól lett belőlük. Nagyon jó teljesítményt mutatott az utolsó előtti bajnoki párbajában is, amikor otthon játszott Nimes ellen, itt 2:1 győzelmet szerzett. Bár az eredmény csak szoros volt, a játék dominancia ismét maeseiile oldalán állt. Tehát ismét egészen megérdemelt győzelem. Ez csak megerősítette a jelenlegi formáját. Marseille még mindig az 5. helyen áll, ahoz, hogy bejussanak az Európai kupákra még 2 pnt hiánya van a 4. St. Etienne-re. Azonban az évad végéig már csak 5 mérkőzés marad hátra, így a motivációja bizonyára óriási lesz.

Az ellenfelük Nantes, ez a csapat az idén csak átlagos teljesítményeket nyújt, ehez az eredményei is megfelelnek. Jelenleg a bajnoki táblázatban csak a 13. helyen állnak, a kiesése már gyakorlatilag lehetetlen, mint az is, hogy eljusson az európai versenyekbe. Így már a csapat nem játszik semmiért, motiváció nélkül játszik. Legalább már nyugodtabban játszhatnak, és bár az ellenfeleinek nem sok gólt adnak, azért sikerülhetne nekik most is legalább egyet beadni, főleg, amikor a házigazdavédelme talán gyengébb mostanában. Nantes 33 párbajban 40 pontot szerzett 11 győzelemért és 7 döntetlenért, 41:45 a gólaránya, a vereségeiből 15 volt. Az utolsó 3 bajnoki párbaját megnyerte, utoljára otthon Amiens ellen 3:2, de azelőtt otthon meglepően szintén 3:2 Paris SG csapatát, és ezelőtt még Lyont is 2:1 eredménnyel szintén otthon.

Bízok azonban a hazai környezet varázsában, a jobb motivációban és mégis csak valamivel jobb minőségű káderben, tehát Marseille győzelmében.

A  mi tippünk: Marseille győzelme – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,55

 

Premier League 36. köre: Liverpool – Huddersfield, Április 26

Labdarúgás, péntek, 2019,  Április 26, Anglia, Premier League, 21:00

Klopp, Liverpool edzője, olyan játékosokkal rendelkezik, mint Salah, Firmino, Mane, Fabinho, Wijnaldum, Van Dijk, vagy például a brazil kapus Alisson. Ezért nem csoda, hogy ez az egység jelenleg a legjobb angol csapatok közé tartozik, amit az eredményei is bizonyítanak. Az utolsó 10 mérkőzésében egyetlen párbajban sem nem szenvedett vereséget annak ellenére sem, hogy olyan ellenfelei voltak, mint Manchester United, vagy Bayern München. A minőségét nem csak otthon bizonyítja, hanem európai szinten is. A csoporrt fázisban együtt PSG csapatával jutott tovább és a háta mögött hagyta az erős Napolit. A nyolcaddöntőben Bayern Münchent selejtezte ki, és a teljesítmény, amelyet elsősorban Németországban mutattak meg, kiváló volt. Egészen megérdemelt volt a győzelme és a tovább jutása a nyolc legjobb közé. Itt Portora talált, amelyet otthon 2:0 verte meg. Portugáliában pedig egy magas győzelemmel 1:4 söpörték le a pályáról az ellenfelét. Így csak még jobban megerősítették a jelenlegi kiváló formáját. Az angol bajnokságon sem nem rosszabbak a teljedítményei, Cardif stadionján 0:2 győzelmet szereztek, ezt is megérdemelten. Az évad végéig már csak 3 párbajt játszik le a csapat, a bajnoki címért harcol Manchester Cityvel, ezért minden habozásáért drágán fizetne meg. Így a motivációja óriási lesz.

Az ellenfele Huddersfield. Olyan csapat, amely az idei évadban a leggyengébb tagja a Premier League versenyének. Ugyanis 35 párbajban csak 3 győzelmet szerzett, ezért nem is csoda, hogy a táblázatban csak az utolsó helyen áll. Az esélyei megmenteni magát már nem is élnek. Biztosan kiesik a versenyből. Nézzünk még egy kis statisztikát, 35 párbajban 14 pontot szerzett, a mérlege 3-5-27, a gólaránya 20:69. Szörnyű.

Azért nem szabad elfelejteni, hogy az angol liga nagyon jó minőségű, a táblázat első 10 helyén híres angol klubok állnak, és a többiek sem nem ismeretlen csapatok az európai versenyekben. Természetesen, ebben a párbajban nem a győztesre fogadok, az alacsony szorzó miatt, hanem arra, hogy nem szerez mindkét csapat gólt.

A  mi tippünk: mindkét csapat nem szerez gólt  – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,59

more: www.campeoesdofutebol.com.br

 

Premier League 35. köre: Tottenham – Brighton, Április 23

Labdarúgás, kedd, 2019,  Április 23, Anglia, Premier League, 20:45

Az angol Premier League lassan, de biztosan a végére ér. Ebbena párbajban egyértelműen a házigazda a kiemelt csapat. Jelenleg a táblázatban a 3. helyen állnak, a hátuk mögött szorosan a konkurrensei állnak Chelsea,  Arsenal és Manchester United, tehát mind híres angol nagy klubok. Így a harcok az első 4 helyért kiegyensúlyozottak, azonban az első két hely már foglalt Liverpool és Manchester City csapataival. Ezért négy híres csapatra két hely marad, így Tottenham nem engedheti meg magának most megbotlani. Ezen kívül bejutottak a Bajnokok Ligáján az elődöntőbe, nemrégen 3 párbajt játszottak Manchester City ellen, ez sok erejébe került. Ezért várhatóak némi változások a legénységnél. Sőt, a sérült Kane sem segít nekik, valamint kérdéses a kapusuk indulása is, Lloris a legjobbak közé tartozik a világon. Még egy apró statisztika, tehát 34 párbajban 67 pontot szereztek 22-1-11 mérleggel és 64:35 gólaránnyal.

A vendégeknek Brightonból egészen eltérő problémái vannak. A megmentésért harcolnak! Jelenleg a táblázatban a 17. helyen állnak és a kiesési 18. helytől már csak 3 pont választja. A vendégeknek szükségük van a győzelemre, de így a verseny vége felé kinek nem a táblázat éléről és a végéről? Az egyetlen esélyük az, hogy az ellenfele talán alulbecsüli, és a vendégektől senki nem vár el semmit. Eddig 34 párbajban 34 pontot szereztek 9 győzelemért, 7 döntetlenért, 32:53 gólaránnyal, 18 vereséget szenvedtek. Idegenben 17 párbajban 12 pontot szerezetk, 3 győzelmet és 3 döntetlent. Itt 15:30 a gólaránya. A vendégek számára ez csak a 2. évad a versenyben, gyakran nehezebb a 2. szezon, mint az első.

Az utolsó 6 párbajából Brightonnak 5 veresége van és az utolsó körben döntetlent szerzett Wolves stadionján. Sőt, Brighton ezekben a párbajokban nem szerzett 1 gólt sem, tehát 540 perc gól nélkül igazán sok. Ez a sorozat azonban nem tarthat örökké. De Tottenham számra is ez egy nagyon fontos párbaj, nem szabat nekik hibázni, mert azonnal elveszítené a helyét a táblázatban, ezért a győzelmére fogadok.

A  mi tippünk: Tottenham győzelme – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,29

 

Bundesliga 30. köre: Wolfsburg – Frankfurt, Április 22

Labdarúgás, hétfő, Április 22, Németország, Bundesliga, 20:30 

Ismét egy nehéz mérkőzés a győztes meghatározására. A Farkasok otthon már 7 alkalommal ne veszítettek az utolsó 8 hazai párbajukból, sőt ötöt megnyertek, és 3 pontot szereztek bennük. De az ellenfelük Frankfurt lesz, amelynek az évad rendkívül jól sikerült. Harcol a 4. helyért, amely bebiztosítaná neki a résztvételét a jövő évi Bajnokok Ligájában. Szintén az Európa Ligán eljutottak az elődöntőig, ahol a híres Chelsea várakozik majd a csapatra. De még ott sem nincsenek esélyek nélkül a döntőbe jutni. Egészen biztosam szeretné kihasználni Mönchengladbach megbotlását, ez Lipcsével veszített 1:2. Azonban tekintettel a kiányzásokhoz, a program igényességéhez és a valószinű rotációra Frankfurt legénységében, úgy gondolom, hogy Frankfurt nem játszik majd nílt mérkőzést és legalább is a félidőig kitarthatna a döntetlen. A kérdés az, hogyan tükröződik a vendégeken a fáradtság. Mindenesetben nem játszanak Haller, Fernandes, Chandler, Tawatha, Stendera és Hinteregger indulása kérdéses.

A statisztikák kiegészítése miatt említem csak, hogy Wolfsburg a 9. helyen áll 45 ponttal 13-6-10 mérleggel és 47:44 gólaránnyal, Frankfurt pedig az említett 4. helyen 52 ponttal 15-7-7 mérleggel és 57:34 gólaránnyal. Ez a két csapat nem olyan, amelyeknek problémái lennének a góllok megszerzésével. Azonban a házigazda gyengéje a védelem, itt javulásra lenne szüksége. Már 6 párbajban egymás után minden alkalommal gólt kapott. A statisztikák szerint Wolfsburg tud játszani Frankfurt ellen. Az utolsó 4 kölcsönös mérkőzésből hármat Wolfsburg nyert meg. Tavaly egyet otthon, 2017-ben pedig mindkét párbaját megnyerte. Az idén Wolfsburg teljesítményei nem kiegyensúlyozottak, egyszer nyer, máskor pedig veszít. Az utolsó hazai vereségét Bayer Leverkusentől kóstolta még januárban.

Tekintettel a leírottakra nem fogadok a győztesre, mivel nem tudni, milyen taktikát választ Frankfurt, inkább védelem lesz a játék, vagy a támadás is szóba jön. Mindkét csapat tud gólokat szerzni, lehetne a gólokra is fogadni. Talán arra fogadok, hogy Frankfurt nem szenved vereséget, mivel a motivációja sokkal nagyobb.

A  mi tippünk: Frankfurt győzelme dupla esélyben – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,52

 

La Liga 33. köre: FC Barcelona – San Sebastian, Április 20

Labdarúgás, szombat,  2019 Április 20, Spanyolország, La Liga, 20:45

Ismét a spanyol La Liga versenyre nézünk jobban, ahol Barcelona találkozik San Sebastian csapatával. San Sebastian az utolsó időkben nem mutat meggyőző teljesítményeket. Az utolsó előtti körben celta Vigo stadionján 3:1 vereséget szenvedett, amely csapat csak a 17. helyen áll a spanyol liga táblázatában. Majd az utolsó körben Eibarral 1:1 döntetlent szerzett, azonban Eibar volt egyértelműen a jobb csapat. Így San Sebastian örülhet, hogy legalább 1 pontot szerzett ebben a párbajban. Nem csoda, hogy ez a spanyol egység az utolsó 8 mérkőzéséből csak 1 alkalommal szerzett győzelmet. Jelenleg a bajnokságon a 10. helyen áll 41 ponttal, ezeket 10 győzelemért és 11 döntetlenért szerezte. A vereségeiből szintén 11 volt. A csapat gólaránya 38:39. Idegenben San Sebastian 16 párbajt játszott, bennük 5 győzelmet és 5 döntetlent szerzett, 6 alkalommal szenvedett vereséget, 20 pontot szerzett 20:22 gólaránnyal.

Az ellenfelük Barcelona, ez az idei évadban egyszerűen lenyűgöző, főleg az utolsó hetekben, amikor egyik ellenfelét a másik után semmisíti meg. Említésre méltó a magas 5:1 győzelme Lyon ellen a Bajnoko Ligája nyolcaddöntőjén. Vagy az utolsó előtti bajnoki körben, amelyben 2:0 győzelmet szerzett az erős Atletico Madrid ellen, és tekintettel az eseményekre a pályán, egészen megérdemelten. A Bajnokok Ligája nyegyeddöntőjében az első párbajban Manchester United stadionján is győzelmet szerzett, amikor a házigazda majdnem hogy nem jutott rendes esélyhez. Az egész párbajban nem lőtt Barcelona kapujára. Így egygólos előnnyel utazott haza a spanyol egység. Barcelona edzője Valverde olyan játékosokkal rendelkezik, mint Suarez, Vidal, Busquets, Rakitič, Piqué, Alba, és természetesen meg kell említeni a nagy sztárt, Messit is. Jelenleg a csapat 32 bajnoki kör után az 1. helyen áll 74 ponttal 22 győzelemért és 8 döntetlenért, a vereségeiből kettő volt. A gólaránya 81:31.

Tekintettel arra, hogy Barcelona kádere minőségben megelőzi az ellenfele legénységét, a hazai környezet előnye, Barcelona kiváló formája, nem marad más, csak a győzelmére fogadni, bár az oddsok nem a legjobb értékűek.

A  mi tippünk: Barcelona győzelme  – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,25