Bajnokok Ligája: Benfica Lisboa – PAOK Solun, Augusztus 21

Labdarúgás, kedd, 2018  Augusztus 21, Bajnokok Ligája, 21:00

PAOK tavaly a bajnokságán a 2. helyen végzett 6 pont vesztességgel az első AEK Athens csapatára. A csapat támaszai Fernando Varela és Léo Matos védő játékosok, majd Robert Mak és Dimitrios Pelkas. A támadásban nem lehet kihagyni a legjobb gólszerzőt Alexander Prijovicet. PAOK elsősorban a támadó stílusára támaszkodik, és éppen ez a csapat legerősebb tulajdonsága. Azomban a csapat gyengéjét éppen a védelemben látom. PAOK sok gólt tud szerezni, főként gyengébb ellenfeleinek, mint például ez így volt az előkészítő párbajokban, ahol nem volt olyan jó minőségű ellenfele. Szintén sok gólt kap is. A spanyol védő Crespo együtt Matos és Varalavaleddig nem olyan teljesítményeket nyújtanak, amelyeket a román edzőjük Lucescu kívánhatna. Hogy ez javulni-e fog az évad során, ezt majd meglátjuk. A csapatot a nyáron elhagyta Dimitriou védő, aki Baselbe irányult, majd Jairo és Henrique támadók, ezek Astanába távoztak. A csapat erősített, a brazil támadó Léo Jabá és Akpom érkeztek Arsenaltól.

PAOK ellenfele Benfica lesz, ez a csapat tavaly a 2. helyen végzett aq riválisa, Porto mögött. Ez a csapat tavaly főként a kiváló támadóra támaszkodott, a brazil Jonasra, aki majdnem 40 gólt szerzett. De meg kell említeni még Raúl Jimenézt is, a második támadót. A védelemben támaszkodhatott a csapat Alex Grimaldora és Jardelere. A lényeg az, hogy Benficának az említett játéksokból majdnem mind megmaradt, csak Raúl Jimenez távozott a csapattól, és persze, sajnos Jonas is. Ezeken kívül a támadók Goncalves és Amaral, Carvalho, vagy Lisandro Lopez is elhagyták a csapatot, de ezek a játékosok nem jelentenek naqgy vesztességet a csapat számára. A csapat erősített Vlachodimos kapussal, védők Conti és Christiano Lema, támadók Nicolás Castilla és Fakunda Ferreyra érkeztek. Benfica így ismét erős káderrel rendelkezik, ezt megerősítette az előfordulókban is Fenerbahce ellen 1:0 eredménnyel. Ezen a meccsen Benfica volt a jobb csapat

Egyértelműen Benfica csapatában bízok, ezért is a győztesre fogadok, ez Benfica lesz. Az idén a játékstílusa tetszik, és nem lehet kihagyni a hazai környezetet sem, ez biztosan besegít a győzelemhez.

A  mi tippünk: Benfica győzelme  – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,44

 

Rate this post