Bajnokok Ligája: Besiktas – Bayern München, Március 14

Labdarúgás, szerda, 2018  Március 14, Bajnokok Ligája, 18:00

Bayern előtt meglehetősen egyszerű feladat áll, és ez átjutni a török Besiktason keresztül a Bajnokok Ligája  selejtező következő körébe. Otthon Bajorországban egyértelműen jobb csapat voltak, 5:0 arányban verték meg az ellenfelüket, így néhány játékosát kímélheti és ez nem veszélyezteti az indulását a negyeddöntőben. Besiltas ugyan az idén otthon ragyog, de most a lehető legnehezebb ellenfél érkezik a stadionjára és így a házigazdának lesz mit csinálni, hogy megvédje a verhetetlenségét. Mint máskor is, a heves rajongói hajtani fogják, akik jobb eredményt érdemelnek, mint amelyet Németországból kaptak. Nézzük a párbajt. Besiktas utolsó 11 párbajában a Bajnokok Ligáján 3 vagy több gól esett. Bayern a Bajnokok Ligája utolsó 5 párbaját megnyerte, mindegyikben legalább 2 gólt szerzett. A versenyen az utolsó 7 párbajból Bayern ötben  mint a félidőben, úgy a párbaj végén is vezetésben volt.

Besiktasnák Domagoj Vida játékost szuszpendálták és Pepe sérült, így a házigazdának problémái lesznek a közép védő helyén. Ricardo Quaresma ismét rendelkezésre áll, a hétvégén a bajnoki találkozón nem játszhatott a kártyák miatt. Quaresma, Duško Tošič, Tolgay Arslan, Caner Erkin és  Anderson Taqlisca egy sárga lappal állnak a stoptól a következő esetleges párbajra a Bajnokok Ligájára. Mivel Bayern az első párbajt 5:0 arányban megnyerte, Jupp Heynckes edző a csapatban egy kis változtatást tesz. Csak egy kártyával állnak a stoptól Robert Lewandowski, Joshua Kimmich, Sebastian Rudy és Corentin Tolisso. Ez jelentősen befolyásolhatná az edző döntését. A  párbajban gyengélkedés miatt nem vesznek részt Manuel Neuer, Kingsley Coman, Tolisso és talán  James Rodriguez sem.

Besiktas elégé lemaradt, de legalább a rajongói előtt szeretné kijavítani a hírnevét. Ez sikerülhetne is, mert a csapat az idén még otthon nem szenvedett vereséget. Bayern München megnyerte az utolsó 7 verseny találkozóját idegenben 19:2 gólaránnyal. A venégek minősége olyan hatalmas lehetne, hogy ez lenne az első klub, aki itt győzni tudna és így tovább jutna a Bajnokok Ligája következő részébe.

A  mi tippünk: Bayern München  győzelme – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,59