Bundesliga 19. köre: Freiburg – Hoffenheim, Január 26

Labdarúgás, szombat, Január 26, Németország, Bundesliga, 16:30 

A Bundesliga első idei párbaját Freiburg Frankfurt stadionján játszotta, és a 2019 év nyitó mérkőzése nem sikerült a csapatnak, amikor az első félidő utolsó nem egész tíz percében 3 gólt kaptak.  Ezután Frankfurt a maradék időben nagyon jól őrizte a mérkőzés fejleményét és az ellenfelének csak 1 gólt engedett meg. Hoffenheim az idei első párbaját hazai pályán játszotta, és szintén 1:3 eredménnyel szenvedett vereséget. Azonban még egy osztállyak erősebb ellenféllel játszott, mégpedig Bayern Münchennel. Az első félidőben Bayern kétszer szerzett gólt. De az első félodőben a véndégek voltak dominánsak, és a második félidőbe Hoffenheim jól lépett, és azt lehetne mondani, hogy jobb csapat volt. De már csak csökkenteni lehetett a gólkülömbséget, ez 1 volt. Nem maradt már más hátra, csak kockáztatni, és ez a házigazda részére, sajnos, a vendégek harmadik gólját hozta.

Mit lehet várni egy párbajtól, amikor a 13. csapat a táblázatban fogadja a nyolcadikat? Hoffenheim eddig jól boldogul az ellenfelei stadionjain, ezeken 8 párbajt játszottak, és csak két alkalommal tértek haza pontok nélkül., míg teljes pont számmal egészen háromszor tértek haza. A házigazda támadó ereje határozottan gyengébb és a megszerzett góljai száma csak 22. A vendégek 11 gólall többet tudtak szerezni. Ami a védelmet illeti, itt egészen kiegyensúlyozott lehet az erő a két oldalon. Statisztikai szempontból a vendégek állnak jobban, ezek ugyanis 2 góllal kaptak kevesebbet.

A Bundesliga második köre az idei évadban Hoffenheim stadionján hozott párbajt Freiburg ellen, amelyben Freiburg pontok nélkül tért haza 3:1 vereséggel. Ez a találkozó nagyon kiegyensúlyozott lehet, és döntetlen eredmény is lehet a végén. Ha pedig mégsem nem, akkor a vendégek győzelmében bízok, ahol oldalán áll a jobb minőség és ahol a csapat jobb összahgban van. Ezért a fogadás arra, hogy Hoffenheim nem szenved vereséget egészen jó bejöhetne. A végén még egy apró statisztikai adat összefoglalásnak, Freiburg mérlege 5-6-7, gólaránya 22:28, 21 pontot szerzett a csapat, míg a 8. Hoffenheim mérlege 6-7-5, gólaránya 33:26, és öszesen 25 pontot szereztek. Sok szerencsét.

A  mi tippünk: Hoffenhem  győzelme dupla esélyben – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,33