Category Archives: Sport tippek
Arsenal-Olympiakos
Labdarúgás, kedd, 2015, Szeptember 29, Bajnokok Ligája, 20:45
Valószínűleg szükségtelen részletesen leírni az angol klubot, mindannyian ismerjük a minőségét és a játékosok felállását a különböző posztokra. Mégis megemlítem, hogy Arsenal Zágrábban igen módosított felállításban lépett a gyepre. Arsenal meglepően nem bírkózott meg a Bajnokok Ligája első mérkőzésével a csoport fázisban Zágrábban, ezért kedden feltétlenül győznie kell. Arsenal nem kezdte a meccset szerencsésen, már a 24. percben egy öngólt rúgott magának. Ezen felül már a 40. percben eleveszítette Olivier Giroudot és ezzel a ténnyel már nem tudott megbírkózni. Az 58. percben a házigazda másodszor is a kapuba talált. Arsenal már csak walcot góljával a 79. percben csökkenteni tudott, de hiába igyekezett az egyenlítésre, sikertelenül. Bár a csapatnak több lövése volt, és a labdát is hosszabb ideig tartották, ennek ellenére is a párbajt Dinamo csapatával elveszítették 2:1. Most tehát igazán nagy szüksége van megverni idegenben a görög Olympiakos csapatát.
Ez a görög csapat nem tesz nagyobb ellenálást. A görög foci minősége csökken, ezt bizonyítja Olympiakos magas hazai veresége Bayerntől 0:3, bár az utolsó két gólt Olympiakos csak a párbaj végén kapta a kapujába. És Olympiakos otthon sokkal jobb teljesítményeket nyújt, mint idegenben. A bizonyíték a tavalyi szezon, amikor a Bajnokok Ligáján minden hazai párbajt megnyert, és minden párbajt idegenben elveszített, beleértve a párbajt Malmö ellen.
Arsenal 2009 óta otthont Olympiakost negyedik alkalommal vendégli. Mindig a házigazda örült, bízok benne, hogy ez a sorozat folytatódik. Mégis csak Arsenal minősége ellentétben az Olympiakoszéval külömböző. Ehez kell számítani a hazai környezetet az Emirates stadiumon, valamint annak szükségességét, hogy megszerezzék a 3 pontot. Az angol csapat jobb, és meg kell hogy bírkózzon a görög csapattal. A keddi meccsben Arsenal nagyobb gólkülömbséggel is nyerhetne, de inkább egy óvatosabb fogadást javaslok, tisztán csak Arsenal győzelmére. Az oddsok nem nagyon csábítóak, de nem szeretek kockáztatni, ha nem feltétlenül van erre szükség.
A mi tippünk: Arsenal győzelme – a legjobb oddsok a Bet365 fogadóirodánál 1,40 szorzóval.
Dortmund-Darmstadt
Labdarúgás, vasárnap, 2015 Szeptember 27, Németország, Bundesliga, 17:30
Ma nézzünk egy német párbajra a Bundesliga 7. forduló mérkőzésére Borussia és Darmstadt között a vasárnapi programmban. Hogy Borussia a rangadó, ez vitatlatathan, de ennek ellenére szeretném megerősíteni a tényeket. Szerdán Dortmund váratlanul habozott idegenben Hoffenheim stadionján, amely csapatnak eddig csak egyetlen pontja volt. Az 1:1 döntetlen Hoffenheimet így a 17. helyte tolta, de Dortmund elveszítette a vezetést a táblázatban. Borussia csapatának nem marad más hátra, csak az, hogy vasárnap teljes erővel rohanni a pályára és teljesítményeket nyújtani. A második habozást egymás után, méghozzá otthonm csak nehezen bocsájtanák meg a rajongók. A szerdai döntetlen előtt Dortmund hihetetlen 17 győzelemmel büszkélkedhett egymás után. Ezért nincsen oka arra, hogy a szerdai kihagyása folytatódjon. Dortmund gólaránya a bajnokságon 6 párbaj után káprázatos 19:4, illetve az utolsó hatodikot kivéve az elsőötből 18:3. Otthon eddig Borussia a bajnokságon három párbajt játszott10:1 gólaránnyal.
Bár Darmstadt erősen a védelemre hangolt csapat, hat párbajban 6:7 a gólaránya, nem hinném, hogy Dortmundnak sokáig ellenálna, amely teljes erővel játszik majd, és nem engedhet meg magának egy másik kudarcot. A csapat csak nemrégen jutott be a német legmagasabb foci verseny ligájába, 33 év után a 2. bundesliga 2. helyéről. Jelenleg a csapat a 10. helyen van, háromszor szerzett döntetlen eredményt 2:2 Hannoverrel otthon, 1:1 Schalke csapatával idegenben, és gólnélkülit Hoffenheim ellen ismét otthon. Egyszer győzött 0:1 Leverkusenben, egyszer kikapott Bayerntől 0:3 otthon, és az utolsó fordulóban verte meg otthon 2:1 Werder Bremen csapatát.
A házigazda győzelmére nagyon alacsony szorzók vannak kiírva az egyes bukmékereknél, és mivel hogy a vendégek játéka a védelemre van alapítva, nem merek a gólok számára fogadni, hogy 4, vagy 5 gólt szerez a két csapat, de hogy legalább 2 gólkülömbséggel fog győzni a házigazda, ez elégé valószínű. Fogadjunk tehát 0:1 hendikepre, ahol kielégítő, bár nem valami káprázatos oddsok vannak erre a lehetőségre kiírva.
A mi tippünk: Borussia Dortmund győzelme 0:1 hendikepben- a legjobb oddsok a Bet 365 fogadóirodánál 1,36 szorzóval.
Tottenham-Manchester City
Labdarúgás, szombat, 2015 Szeptember 26, Anglia, Premier League, 13:45
Manchester a legutóbbi találkozón váratlanul otthon kikapott West Hamtól 1:2. manchester az egész játék folyamán egyértelműen aktívabb volt, kombinálta a játékot, és esélyeket hozott létre, amelyeket , sajnos, nem tudott kihasználni. A vendégek a labda tartásában 72% a28%-hoz veszítettek, hasonlóan a a lövések számában is 27:6. Az első gólt egy hosszú távú lövésből kapták a háziazdák, és a másodikat egy szöglet után. Csökkenteni a gólarányt de Bruyne csak a félidő hosszabbításában tudott egy kombinálás és egy lövés után. De a szombati párbaj egy kicsit más lesz, remélem, hogy a játékosai tanultak az előző meccs hibáiból és Pellegrini edző a játékosait 100% felkészíti és motiválja. Manchester City hat forduló után 15 pontot szerzett (5-0-1) és a gólok átlaga 2,33 egy párbajban. Ez elég ahoz, hogy a táblázat élén legyen a csapat.
Ellentétben a házigazda Tottenham, aki az utolsó párbajban otthon képes volt megverni Crystal Palace játékosait egy szoros 1:0 eredménnyel, egy kiegyensújzott párbajt játszott. Mindkét csapat sokat kombinált, és a meccset a 68. percben Heung-Min Son döntötte el egy szép egyéni akció után a góljával. De ennek ellenére azt kell hogy mondjam, hogy Tottenham az utolsó években nem mozdul előre, a csapat stagnál. A táblázatban hat forduló után Tottenhamnak 9 pontja van (2-3-1), a megszerzett gólok száma 1,5 átlagban egy párbajban., ez a nyolcadik helyre elég.
Az utolsó négy egymásközti párbajt Manchester City uralta, az utolsót 2015 május 5.-én Tottenhamban 0:1 megnyerte. Mindkét csapat programja a héten azonos, egy Capital One Cuppárbaj vár a két csapatra hétköznap, és továbbá az egymásközti bajnoksági párbaj után az európai kupa párbaja vár a két csapatra. City Tottenhamban sikeres tud lenni, bízok benne, hogy szombaton is győzni fog. A bátrabbak tehát fogadhatnak City tiszta győzelmére, az óvatosabbak pedig mint én, fogadás a döntetlen nélkül sikeres lehetne. Mert a döntetlen esetében a tétet a fogadóirodák vissza adják. Ezen túl úgy gondolom, hogy a párbajban nem látunk sok gólt.
A mi tippünk: Manchester City győzelme – a legjobb oddsok a Bet365 fogadóirodánál 1,90 szorzóval.
Lorenzo(2015-C)
Motorkerékpár, péntek, 2015 Szeptember 25, 2015-ös MotoGP, 09:55
Hosszú várakozás után itt a motorkerékpár VB verseny következő évfolyama, ami egy 18 részes Grand Prix sorozat, amely 1. fejezetét 1949-ben írták. A 2015-ös rajt Katar fényei alatt kezdődik a Losail körfolyamaton, ahol csütörtök délután óta edzenek majd a versenyzők a MotoGP, Moto2 és Moto3 csoportokban. Szombaton a selejtezők várnak a versenyzőkre, és vasárnap az első három verseny.
Marc Márquez védi a világbajnoki címet, ami számára nem újdonság, mert tavaly ezt már egyszer bebizonyította. Az utolsó 5 évben megnyerte a 125 cm3 csoportot, Moto2 és a MotoGP csoportot. Ez egy érdekes mérleglés, mert egy sor csúcs is ehez hozzá tartozik, mint például a legfiatalabb világ bajnok, és hasonlók. Tavaly egy versenyt a másik uán nyert meg, Katartól Indianopoliszig. Először nem győzött és nem is állt a dobogón Brünnben. Az idén valószínűleg nem lesz olyan könnyű dolga, mert az ellenfelei jobb formában vannak. De természetesen Márquez és a Honda számára csak egy a cél, és ez megnyerni a harmadik MotoGP díjat . Marqéz minősége vatatlanul jó, de az idei szezonban pechje van. A bizonytalan szezon start után nem bírta a nyomást, a pályán vadul versenyzett, néhányszor elesett. Jelenleg Lorenzora, aki a legnagyobb rangadó, 52 pont hiánya van, ami ugyan nagy külömbség, de nem elérhetetlen. Marcnak szüksége van egy-két győzelemre, hogy a szezon új lélegzetet kapjon.
Bár eddig Márqézről írta, a látszat az, hogy a győzelmére szeretnék fogadni, de nem ez az igaz. Lorenzo győzelmére fogok fogadni, aki jelenleg jó formában van, és gyorsabb is, mint a legendás Rossi. Tizenegy forduló után mindkettőnek azonos 211 pontja van, a sorozat befejezéséig még 7 forduló van hátra. Érdekességül a tavalyi utolsó hét fordulóban Lorenzo 126 pontot szerzett, Rossi 122. Ez a tavalyi hét forduló azonos helyeken volt, mint az idei. Márqéz a harmadik helyen van, és hogy utolérje az első két helyezetet, az első két motorkásnak le kellene esni. Az első helyért 25 pontot lehet szerezni, a másodikért 20 pontot. Így tehát Lorenzo és Rossi között folyik a csata, és én inkább Lorenzoban hiszek. Lorenzo lesz a győztes.
A mi tippünk: Lorenzo győzelme – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 2,20 szorzóval.
Liverpool-Norwich
Labdarúgás, vasárnap, 2015 Szeptember 20, Anglia, Premier League, 17:00
Bár a házigazda az utolsó időkben egy kicsit kínlódik, meghiszem, hogy vasárnap végre megszerzik a három pontot. Az új szezon indulása Liverpool számára jó volt, amikor az első és a második fordulóban is győzelmet aratott, azután egy értékes döntetlent szerzett az Emirates Stadiumon Arsenal ellen, ahol mindkét kapus jó fénybe mutatta meg magát, mint Arsenal oldalán Petr Cech, úgy Liverpool oldalán Mignolet. De azóta mindha minden elromlott volna. Ezután Liverpool kétszer egymás után vereséget szenvedett. Először otthon meglepően 0:3 West Ham ellen, és azután az utolsó forduloban Manchester United stadionján 3:1. Liverpoolt az utóbbi időkben a lövészeti impotencia kínozza, amikor három párbajban csak egy gólt tudtak szerezni, amely ráadásul a jelölt volt az év góljára, amelyt Benteke szerzett az utolsó párbajban Manchester United ellen. Rodgers edző a Liverpool vezetéségétől egyértelmű ultimátumot kapott, 5 párbaj ideje van, hogy javít a csapat játékán, és elsősorban a pontokon a táblázatban. Így minden bizonnyal a csapat a maximumot fekteti a játékba, visszatér Daniel Sturridge, aki együtt Bentekevel gondoskodik majd a gólok megszerzéséről.
Norwich a szezon elejével méltóan boldogult. Az eddig lejátszott 5 párbajban kétszer aratott győzelmet, egyszer ért el döntetlen eredményt, és kétszer szenvedett vereséget. Így a táblázat közepén foglalja a helyét, ahol a lehető leghosszabb ideig szeretne maradni, és így elkerülni a harcokat a megmentésért. Norwich képes volt nyerni a második fordulóban Sunderland stadionkán 3:1, és szintén 3:1 győzni otthon Bournemouth csapata ellen. Igaz, hogy eddig még nem találkozott egy erősebb csapattal sem a top négyből.
Az egymásközti találkozókból egyértelmű a statisztika, Liverpool megnyerte az utolsó 5 párbajt, kétszer otthon, háromszor idegenben. Minden párbajban legalább három volt a gólok száma, így javaslom, hogy a gólokra is lehet fogadni, szép a szorzó a lehetőségre, hogy legalább 2,5 gólt szerez a két csapat a meccsen. De a házigazda győzelmére is érdemes fogadni, a szorzók nem eldobni valók.
A mi tippünk: Liverpool győzelme – a legjobb oddsok a Bet365 fogadóirodánál 1,61 szorzóval.
Manchester City-West Ham
Labdarúgás, szombat, 2015 Szeptember 19, Anglia, Premier League, 18:30
Az angol legmagasabb labdarúgó verseny hatodik fordulójában Manchester City találkozik West Ham legénységével. Minden józanon gondolkodó bukméker City csapatát teszi a rangadó szerepébe, és én remélem, hogy ezt a tényt a csapat megerősíti a szombati párbajban.
Manchester City a bajnoksági táblázatban az 1. helyen van, eddig 15 pontot szedett össze 5 párbajban. Tehát eddig a csapat nem veszített egy pontot sem, ezen túlmenően, ami nagyon meglepő, nem engedett a kapujába egy gólt sem. City 5 párbajban egy káprázatos 11:0 gólaránnyal világít a statisztikákban. Már a verseny elején West Brom csapata ellen 0:3 győzelemmel kezdte a szezont, azután a következő párbajban egyértelmű 3:0 eredménnyel megverte Chelsea csapatát. Ezek után következtek a 0:2 és 2:0 győzelmei Everton és Watford csapataival, hogy végül is az eddigi utolsó párbajában megverje Crystal Palacet 0:1 eredménnyel.
West Ham az az első négy párbajban kétszer tudott győzelmet érni, és kétszer szenvedett vereséget. Meglepő módon mindkét győzelmét idegenben szerezte az erős Arsenal (0:2) és Liverpool (0:3) ellen. Ellenkezőleg, otthon vereséget szenvedett Leicestertől (1:2) és Bourmemouthtól (3:4). West Ham a táblázatban a tizedik helyen van, hat pontot szerzett, és a gólaránya 9:6. Ha az egymásközti mérkőzésekre nézünk, amelyeket Manchester otthon játszott, akkor az utolsó háromban a csapat sikeres volt West Ham ellen. Az eredmények 2:0, 2:0, és 6:0 mindent megmondonak. Ezen túlmenően Mancsester ezekben a párbajokban nem kapott ismét egy gólt sem. És itt kínálja magát egy másik fogadási lehetőség is, hogy szombaton West Ham ismét nem szerez egy gólt sem. A második lehetőség a fogadásra az, hogy a párbajban legalább 2 gólt látnak a nézők. Ha egy kicsit spekulálunk a párbajjal, akkor egy szép szelvényt rakhatunk ki, pld. fogadhatunk a házigazda győzelmére, a gólok számára, és hogy mindkét csapat nem szerez gólt.
A mi tippünk: Manchester City győzelme – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,25 szorzóval.
Olympiakos-Bayern
Labdarúgás, szerda, 2015, Szeptember 16, Bajnokok Ligája, 20:45
A Bajnokok Ligája alapcsoportjában Olympiakos Pyreus lép Bayern München ellen. Mint Olympiakos, úgy Bayern is az alapcsoportba közvetlenül jutott be. Mindkét csapat a hazi ligákban a legjobb. Olympiakos már 5 alkalommal egymás után nyerte meg a bajnoki címet, Bayern 3 alkalommal egymás után a német bajnokságot. De az európai versenyekben Olympiakos nem nagyon ragyog. A tavalyi szezonban a Bajnokok Ligája csoport fázisában a harmadikok lettek, és azután az európai ligában kiestek Dneper csapata által. Ezzel Bayern sokkal jobban áll. Már 4 szezonban egymás után legalább az elődöntőbe jutott, pontosabban egyszer győzött, és egyszer vereséget szenvedett a döntőben, és kétszer kiesett az elődöntőben. Úgy gondolom, hogy most sem jelent problémát Bayernnek Olympiakos csapata, és ismét legalább az elődöntőig jut. Egymásközti mérkőzései nincsenek a két csapatnak. Bayern csapatában olyan játékosok vannak, mint Neuer, Müller, erősítés Vidal, Götze vagy Robben. Ilyen játékosokról Olympiakos csak álmodhat.
Bayern München az egyike a legjobb európai egységekből, az erejét rendszeresen mutatja a német bajnokságon, amelyben tavaly is bebiztosította magának a bajnoki díjat. A tavalyi Bajnokok Ligájában Bayern az elődöntőbe jutott, ahol a Bajnokok Ligája későbbi győztese, Barcelona verte meg. A német klubot elhagyta Bastian Schweinsteiger, aki évek óta támogatta a csapatot, Manchester United csapatába távozott. A már így is nagyon erős csapatba Douglas Costa és Arturo Vidal érkezett. Costa már a hazai bajnokságon meg is szerezte az első gólját. A német bajnokságon eddig Bayern száz százallékos. Olympiakos jelenleg a görög bajnokságban a legjobb, uralja a hazai versenyt, de ezt a két csapatot nem lehet összehasonlítani.
A Müncheni csapat számára nem jelenthet problémát megverni a házigazdát, és az idei szezon Bajnokok Ligája első párbajáról három pontot haza vinni. A csapat egy világos rangadó, remélem ezt be is fogja bizonyítani, és aki a tiszta győzelmére fog fogadni, nem bánja meg. Ugyan a szorzó három nap alatt lecsökkent egy kicsit, még mindig megéri fogadni. Főleg ha meggondoljuk, hogy szerdáig még a szorzók csökkenhetnek is.
A mi tippünk: Bayern győzelme – a legjobb oddsok a Bet365 fogadóirodánál 1,40 szorzóval.
Inter Milan-AC Milan
Labdarúgás, vasárnap, 2015 Szeptember 13, Olaszország, Serie A, 20:45
Ebben a párbajban törlődik az otthoni környezet előnye, mert a Giuseppe Meazza stadion hazai környezetű mindkét csapat számára. A két régi rivális párbajai mindig kiegyensúlyozottak, ezért egy kicst meglepett a szorzó, amelyet a bukmékerek az AC Miláno csapatára kiírtak. Igen, Inter jól lépett a szezonba, amikor megnyerte az első két párbajt, de ezeket a gyenge Bergamo és Carpi újonc ellen játszották. Ac Csapata eddig ugyan csak 3 pontot szerzett, de úgy néz ki a dolog, hogy Rossoneri csapatánál jobb időkre villant, ázsiai jobb időkre, mert az AC csapatába ázsiai befektető lépett, Olaszországban Mr. Bee becenevén ismert, és már erőteljesen el is kezdte újítani a csapat elmúlt dicsőségét. AC egy új, saját stadiont épít, új edzője van, sok érdekes erősítés érkezett a csapathoz, mint Carlos Bacca, Mario Balotelli , Juraj Kucka és mások. Még mindig spekulálnak Zlatan Ibrahimovic visszatéréséről. Ac igyekezni fog ismét a csúcshoz tartozni Olaszországban, lehet, hogy az idén még nem, de a kupákért már biztosan fog akarni harcolni.
Inter is vásárolt játékosokat,mint Perisic, vagy Jovetic. De pénzügyi okokból kénytelen volt eladni Hernanest Juventusznak, és egy szuper tehetséget Kovacicet Real Madridnak. Ez a tény nem sok jót ígér. Inter az első két párbajban megszerezte a lehető legtöbb 6 pontot, ahogyan már ezt említetten, egyértelműen jobb volt a pályán mindkét párbajban. Bergamo ellen 21 lövése volt, az ellenfelének csak 5, 1:0 végeredménnyel, Carpi ellen 10:12 volt a lövések aránya, 1:2 volt a végeredmény. AC az első párbajban Fiorentínától érdemelten 2:0 kikapott, a második meccsben már AC megbírkózott az ellenfelével, otthon Empolival 2:1 győzött, de a milánói csapat nem volt jelentősen jobb.
Az utolsó 5 egymásközti párbajból 3 döntetlennel végződött, egyet nyert meg Inter. A gólok száma ezekben a párbajokban nagyon sovány, nem várható itt nagy góleső. Fogadni arra lehet, hogy AC nem szenved vereséget, illetve arra, hogy nem esik több, mint 2,5 gól a párbajban. AC tiszta győzelmére az egyes fogadóirodák 3,30 szorzót írtak ki, ami ugyan kockázatos lehet, de egyaránt nagyon csábító is.
A mi tippünk: a két csapat nem szerez többet, mint 2,5 gólt a párbajban – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,75 szorzóval.
Espanyol-Real Madrid
Labdarúgás, szombat, 2015 Szeptember 12, Spanyolország, Primera División, 16:00
A legmagasabb spanyol Liga harmadik fordulójában Espanyol Barcelona találkoziik Real Madriddal. Ezen a mérkőzésen a vendég csapat az egyértelmű rangadó, és magam szerint úgy hiszem, hogy legalább két gólkülömbséggel fog győzni. De ne hamarkodjuk el az egészet, szépen egymás után magyarázzuk meg, hogy miért.
Espanyol Barcelona az első bajnoki párbajban 1:0 győzött a gyenge Getafe felett, amely a mérkőzésen világosan jobban játszott. A labda tartásban egyértelműen Getafe volt a jobb 33:67, és a lövésekben 5:13. Ez a győzelem nem volt Espanyol számára megérdemelt. A második párbajban már Espanyol vereséget szenvedett 3:1 Villareal ellen, és ebben a mérkőzésben is Espanyol volt egyértelműen a gyengébb csapat. A labda tartásban ismét Villareal volt a jobb 57:43, lövésekben pedig 14:5. Espanyol tehát a táblázatban két forduló után a nyolcadik helyen van három ponttal 2:3 gólaránnyal egy győzelemmel és egy vereséggel.
Real madrid a bjanokságba nem lépett győzelemmel, csak 0:0 döntetlennel Gijon stadionján. A párbajt Real játszotta jobban, de Gijon megvédte a gólnélküli döntetlent. A labda tartásában Real volt a jobb, 34:66 és a lövésekre szintén, 6:27. Gijon így nagyon is örülhetett a döntetlennek. A második párbajban már Real könnyen megbírkózott Betis csapatával 5:0. Real ismét dominált a párbajban, labda tartásban 68:32, lövésekben 21:7. A táblázatban az ötödik helyen van négy ponttal 5:0 gólaránnyal, közvetlen FC Barcelona után, amelynek 6 pontja van. Persze, a verseny még csak a kezdetében van, még sok minden történhet bármelyik csapattal, most még a sorrend nem mutat sokat. Az utolsó egymásközti párbajban, amelyet májusban játszottak, Real egyértelműen 1:4 megnyerte. Szombaton sem lesz ez másképen, főleg, ha eddig Barcelona, a legnagyobb riválisa, még nem habozott, Real sem habozhat szombaton. Maguk a bukmékerek sem írnak Real javára jó oddsokat, 1,28 körül mozognak, nem nagyon éri meg a tiszta győzelmükre fogadni, próbáljunk tehát hendikepre, vagy a gólok számára fogadni, én inkább a gólok számára fogadok, legalább 2,5 gólt látnak majd a szurkolók.
A mi tippünk: legalább 2,5 gólt szerez a két csapat a párbajban – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,47 szorzóval.









