Európa Liga: Bate Borisov – Chelsea, November 08
Labdarúgás, csütörtök, 2018 Novmber 08, Európa Liga, 18:55
Csütörtökön, természetesen, az Európa Liga 4. körét játszák a csapatok, benne találkoznak Borisov és Chelsea is. A vendég csapatot tartják a bukmékerek kiemelt csapatnak, ez érthető. Chelsea csapatát az idei évadban Marizio Sarri vezeti, és a klub az idén sikeres. A Premier Leaguen a 2. helyen áll, csak 2 ponttal a második City mögött. Az Európa Ligában egyértelműen vezeti a csoportját. Blues az idei szezonban mint a hazai versenynen, úgy az Európa Ligán sem nem ízlelte meg egy alkalommal sem a vereség keserűségét. Idegenben PAOK stadionján 1:0 győzelmet szereztek, othon 1:0 Videotonnal és 3:1 BATE csapatával. A jó hír az, hogy Chelsea nem kíméli a sztárjait az Európa Ligán sem, tulajdonképen minden párbajukban minden sztár a gyepre lépett. Az utolsó párbajukban BATE ellen egyértelműen jobb csapat voltak, Loftus-Cheek hattricket szerzett, így látható, hogy a szélesebb káderből is tudnak a játékosai gólt szerezni. Blues kádere zsúfolt, nem is lehet összehasonlítani a fehéroroszok csapatával.
BATE Borisov egy fehérorosz csapat, amely rendszeresen játszik az európai versenyekben. A hazai versenyen már csak 3 körük marad hátra a verseny végéig, de már most a zsebükben van a bajnoki cím. Ez azért, mert már most 14 pont előnyük van a második Soligorsk előtt. Az Európa Ligában idegenben Videotonnal szereztek győzelmet 2:0, ezután otthon vereséget szenvedtek 1:4 PAOK csapatával, és már az említett veresége Chelseaval. PAOK is jobb csapat volt BATE stadionján, és most még jobb csapat vár a fehéroroszokra. A csapatban elsősorban hazai játékosok játszanak, sztárokat nem találunk a csapatban, még Aljaksandr Hlebat érdemes megemlíteni, aki Arsenal csapatában is játszott valaha, de mégis már 37 évesen a karrierje mögött áll és már nem is áll rendszeresen a gyepre. De a csapat motivációja óriási, és biztosan harcolni fognak.
A minőség egyértelműen Blues oldalán áll, ezek biztosan 3 pontért utaznak. A bukmékerek erre a lehetőségre, természetesen, nem írtak magas szorzókat. Mivel a házigazda igyekezni fog, talán sikerülhetne neki gólt szerezni, ez már egy kicsit jobb szorzókkal fogadható.
A mi tippünk: mindkét csapat gólt szerez – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,86