Európa Liga Preview: Villarreal-AS Róma

Két egység párbaja, amelyeket a szélesebb európai csúcshoz lehet sorolni, ez lesz a párbaj Villareal és AS Róma között. Ebben a párbajban csak nehezen lehet keresni a favoritot. De amit félelem nélkül lehet ígérni, az a tökéletes látvány mindkét csapat rajongói számára.

Villarreal

A spanyol gység ismét kezd rászokni a párbajokra az európai szinten. Bár az L csoportból mint második jutott tovább meglehetősen nem kiegyensújzott teljesítményekkel, az idő múlásával a teljesítményük javul és fokozódik. A hazai bajnokságon Villareal egyáltalán nem boldogul rosszul. Jelenleg a hatodik helyen van csak minimális távolsággal a helyektől, amelyek bebiztosítanák neki legalább a Bajnokok Ligája kvalifikálását a jövő évre. Éppen ez lesz nagyon fontos a párbajban AS Róma ellen. A továbbjutás látomása nagyon vonzó, de ez szétforgácsolni jelenti az erőket két versenyre, és csak nagyon nehéz megjósolni, hogy ezt Villareal ígye csinálja. A habozó teljesítmények az alapcsoportban ezzel az elmélettel csak egyetértenek. De ha Villareal megtalálja az elégséges motivációt, nyugottan egyenrangúvá válhat és az ellenfelét megverheti  a selejtező szakaszban.

AS Róma

Az olasz egység a hazai versenyben sokkal jobban áll. A második helyen van és a vesztessége az első Juventuszra nem nagyon nagy. A kártyáiba játszik a fantasztikus formája is, amely az utolsó hetekben emelkedik. Az Európa Liga selejtezőjébe az olasz egység kiváló teljesítményekkel harcolta át magát, ahol a csoportban nem szenvedett vereséget egyetlen párbajban sem és az első helyről jutott tovább. Azonosan, mint Villarealnál kínálkodik a kérdés, hogy ennek az óriási klubnak az Európa Liga elég nagy motiváció azért, hogy ne zúzza szét az erejét több versenybe és így veszélyeztetve a pillanatnyi pozícióját a hazai bajnokságban. De ha AS Rómának van legalább egy csekély előnye az ellenfele szemben, akkor ez éppen a kádere szélessége és a jó minőségű játékosok számában van, akik a játékba kapcsolódhatnak.

Összefoglalás

Ez a párbaj elsősorban a motivációról szól. Ha ebből az egyik csapatban nem lesz elegendő, nem jut tovább. Így majd meglássuk, hogyan áll ezzel a két csapat. Az elegendő motivációval mindkét csapatnál azután már csak valóban a csekélységek dönthetnek a továbbjutásról.