Mikor fogadni arra, hogy „Mindkét csapat gólt szerez” (2.rész)
A cikkünk első részében arról írtunk, hogy minden párbajt külön-külön kell kiértékelni. Megemlítettünk néhán helyzetet, amely a pályán történhet, amikor külömböző csapatok találkoznak a gyeppen, amelyknek külömböző adotságai vannak. És, persze, a helyzetek is külömböznek egymástól. Nézzünk ma tehát egy helyzetre, amellyel találkozhat a foci pályákon. Ez egy gyakori helyzet, nézzük mikor következik be.
Mindkét csapatnak szüksége van a győzelemre.
Úgy tűnhet, hogy a játékosok a labdarúgásban mindig igyekeznek győzni. De ez egészen nem olyan igaz. Néha a csapatnak elég a döntetlen is, főleg ha jelentősen erősebb ellenféllel játszanak. Néhány esetben minden erőfeszítésüket beleadhatják csak a védelembe és mindent azért megcsinálhatnak, hogy ne szenvedjenek vereséget. Ezekben a találkozókban a fogadás, hogy mindkét csapat gólt szerez nem nagyon okos. Ha az egyik csapat nem igyekszik a párbajt megnyerni, akkor a gólok mindkét oldalon csak ritkán láthatóak. De másrészt vannak olyan párbajok, amelyben mindkét csapat rohan a győzelemért. Ezek közé tartoznak a párbajok a szezon végén, amelyekben mindkét csapatnak szüksége van a pontokra, hogy megmaradjonak az adott szinten a bajnoki táblázatban. Ilyenek közé taroznak a selejtezők is a selejtező versenyeken. Ilyen párbajok a fogadásra, hogy mindkét csapat gólt szerez általában teljesen tökéletesek egyetlen okból: a csapatok, amelyek győzni szeretnének jobban, mint a védelemre, a gólszerzésre öszpontosítanak.
Ez logikus, nem? Ha a csapatnak kell a győzelem, nem bújhat hátra csak védeni. Gólt kell neki szereznie, hogy a riválisa elé kerüljön. És így arra öszpontosít, hogyan eljutni az ellenfele kapujáig és a labdát a kapus háta mögé juttatni. Ha mindkét csapat ilyen módon játszik, nagy az esély, hogy mindketten gólt adnak.
Tehát mi más hozhat gólokat a pálya mindkét oldalán, ezt megtudhatjuk a cikkünk harmadik részében. Most nem marad hátra más, csak figyelni és keresni a párbajokat, amelyekben a csapatok igyekeznek győzni. Jelenleg most itt a ligákban a nyári szünet, de jövőre ez teljesen aktuális lesz.