Premier League 10. köre: Brighton – Southampton, Október 29

Labdarúgás, vasárnap, 2017  Október 29, Anglia, Premier League, 14:30  

Brighton vendégli vasárnap Southamptont. Kihasználja a hazai környezetét? Az újonc Brightonból fogadja a szintén ingadozó Southamptont az első és második liga között. Southampton Brighton ellen sikeres szokott lenni, de ittnagy szerepet játszik majd a hazai környezet. Sok gólt ne várjon senki sem ebben a párbajban, mert a tét nagy, aki az idén meg akarná magát menteni, annak itt-ott meg is kell nyerni valamilyen találkozót. Nézzünk tehát néhány információra a két csapatról. A két csapat utolsó 4 párbajában Brighton pályáján 3 vagy több gól esett, ha minden versenyt bele számítunk. Southampton Brightonnak ötben az utolsó 6 találkozón 2, vagy több gólt beadott, szintén minden versenyt bele számiítva. Southampton a táblázatban a 10. helyen van, Brighton a 12.-en. A  megszerzett pntok száma az első esetben 12, míg a másodikban 11, tehát 1 pont választja egymástól.

Brightonban Tomer Hemed ismét rendelkezésére áll a csapatának, de elképzelhető, hogy csak a kispadon fog ülni, mert Brighton a múltkor West Ham csapatát 3:0 verte meg. Így Chris Hughtonnak nincs oka arra, hogy a csapatot bármilyen módonn forgatná. Southampton vezető edzője Mauricio Pellegrini figyelmeztette Sofiane Boufalot, hogy nincsen biztos helye az első tizeneggyesben még akkor sem, ha a gólja West Brom ellen versenyzett az októberi legjobb gól helyéért. De így is nagy meglepetés lenne, ha végül nem játszana egyáltalán. Mario Lemina sérült, úgy hogy a helyére Steven Davis áll.

Brighton a múltkor egészen jó volt és a múlt körben West Hamot 3:0 verte meg. Söt,ez a pályáján az Olimpiai stadionon történt meg. A csapat így igyekezni fog elérni az első két győzelmét egymás után és erre vasárnap ideális ellenfele lesz. Azonosan, mint Vrighton, Southampton is másodszor örülhet a három pontnak. A múltkor a csapat West Brommal 1:0 vereséget szenvedett. Saint így nem sok gólt adtak, az utolsó három párbajban idegenben nem adtak többet, mint egyet, ami Pellegrini menedzsert  aggaszthatná. Brighton három hazai párbajban verhetetlen volt eddig, és vasárnap itt van a lehetőség, hogyan ezt folytatni. A saját sadionján a Szentek ellen nem nagyon sikeresek, de akkor is legalább 1 pontot szerezhetnének. A párbajban kevesebb, mint 2,5 gól esik, és döntetlen eredmény várható.

A  mi tippünk: maximum 2,5 gól esik a párbajban – a legjobb oddsok a sportingbet fogadóirodánál 1,55