Rapid-Ried

Labdarúgás, szombat, 2015 Július 25, Ausztria, Bundesliga, 18:30

Rapid Wien a tavalyi szezonban a második lett, 67 ponttal a számláján és csak hat ponttal szerzett a csapat kevesebbet, mint a bajnok Salzburgból. A csapatot elhagyta Marko Maric kapus, aki úgy is csak hét bajnoki párbajban állt a kapuban, így a csapat számára nem olyan nagy veszteség. Továbbá a jobbszélső Dominic Starkl, aki 15 meccsben játszott és a csere játékosok közé tartozott. Végül a középpályás Brian Behrendt, tíz párbajt játszott le és a fő – és tartalék csapat között mozgott. A csapathoz érkezett Richard Strebinger kapus, aki Werder Bremen tartalékából érkezett, és legvalószinűbb, hogy mint második kapus illeszkedik be a csapatba. Stephan Auer védő Admira Wacker csapatából érkezett. A bal középpályás Philipp Huspeka, középpályás Stefan Nutz, csatár Tomi Correa, mindhárman Grödigból érkeztek. Ezért egyértelműen azt lehet mondani, hogy a csapat erősített a múlt szezon óta. Olyan játékosok mentek el, akik nem nagy hasznot hoztak a csapatnak, és néhány érdekes játékos érkezett.

SV Ried tavaly a 6. helyen végzett 44 ponttal. A csapatot Stefan Lainer, Lorenz Höbarth, Thomas Burghuber, Emrah Krizevac, Thomas Fröschů, Julius Perstaller, Harald Pichler, Gabriel Schneider és Denis Thomalla hagyták el. A játékosok zöme az alapcsapatba tartozott, eltávozott a múlt szezon legjobb 3 gólszerzője. A csapathoz érkeztek Nico Antonitsch, Thomas Bergmann, Daniel Sikorski, Alberto Prada, Manuel Gavilán, Markus Schöller, Fabian Schubert, Niklas Kölbl, Sebastian Dirnberger és Albin Ramadani.Nehéz közöttük nagy erősítést találni, minden játékos csak átlagos, esetleg átlagon alatti erre a bajnokságra.

Ha összefoglaljuk az írottakot, akkor Rapid megtartotta a fontos játékosait, enyhén még erősített is, kiváló előkészülettel 4 győzelem, 1 döntetlen egy majdnem hihetetlen 21:2 gólaránnyal. Ried csapatát elhagyta majdnem minden fontos játékos, erősítés majdnem semmi, és az előkészület tragikus, 4 párbajban 17 gólt kaptak. Természetesen a rangadó a hazai csapat, egyértelműen a győzelmére fogadok, bár a fogadóirodák alacsony szorzókat írtak ki erre a lehetőségre. Talán még ki lehet próbálni a fogadást, hogy legalább két gólt szerez a két csapat a párbajban egy kicsit érdekesebb szorzóval.

A mi tippünk: legalább 2,5 gólt szerez a két csapat – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,62 szorzóval.