Serie A 3. köre: Bergamo – Cagliari, Szeptember 02

Labdarúgás, vasárnap,  2018  Szeptember 02, Olaszország, Serie A, 20:30

Ma Olaszországba nézünk, ahol már a Serie A 3. körét játszák a hétvégén. Többek közott Atalanta Bergamo találkozik Cagliarival. Atalanta az idei szezonba úgy belerohant, mint egy hurrikán, félelem sugárzik a csapatból. Az évadot már 1 hónapja elkezdte, amikor július végén találkozott az Európa Liga előfordulójábanSzarajevóval, ebből 2:2 és 8:2 eredmények születtek Atalanta  javára. Ezután Haifa várt a csapatra, amelyet 4:1 és 2:0 vert meg, közben a hazai bajnokság is elkezdődött, ahol az első körben Frosionet 4:0 verte meg. A múlt héten Koppenhága elen játszotta az első mérkőzését, ez 0:0 döntetlennel végződött, a visszavágó még vár rá. Szintén a múlt héten AS Róma stadionján játszott meccset és egy vad lövöldözés után 3:3 volt a végeredmény. Atalanta teljesítményeiből egy biztos, ezek a gólok, ezekből a párbajaiban sok van. A csapat támadó focijával jellemzetes, a soraiban olyan játékosok vannak, mint Gomez, Rigoni, Zapata, Pasalic, Barrow vagy Haterboer. Ez a 6 játékos már együtt 16 gólról gondoskodott a 23-ból, amelyeket már az idén a csapat megszerzett külömböző verseny meccsekben.

Cagliari biztosan azt kívánja, hogy a jelenlegi évad jobban végződjön, mint a tavalyi. Tavaly ugyanis csak a 16. helyen végzett. Csak 4 ponttal a kiesési helyektől. Az idén egészen sikeres előkészítőjük volt. Mgverték Olbia, Vicenzo és Cremonese csapatait, de ezek alacsonyabb versenyekben játszanak. Fenerbache ellen 1:2 vereséget szenvedtek, döntetlent játszottak Trabzonsporral és 0:1 vereséget Atletico Madriddal. A szezont egy győzelemmel kezdték a Kupán Palermoval 2:1 győzelmet szereztek. Se a bajnokság kezdete nem nagyon sikerült nekik, először Empoliban 0:2 vereséget szenvedtek, majd otthon Sassuoloval 2:2 döntetlent. Mindkét mérkőzés kiegyensúlyozott volt, de most a csapatra sokkal jobb mnőségű csapat vár. A csapatot a csazon előtt két tapasztalt játékos erősített, ezek Dario Srna és Ragnar Klavan. Eddig azomban nem nagyon segítettek a csapatjának.

Atalanta már AS Róma ellen is megmutatta, hogy nem fél játszani és tud gólokat szerzni erősebb ellenfelekkel is. Most nem olyan jó minőségű csapattal állnak majd szemben, szerintem legalább 2 gólt szereznek. És győznek.

A  mi tippünk: Atalanta Bergamo győzelme – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,57

 

Rate this post