Tottenham-Leicester 21.3.

Labdarúgás, szombat, 2015 Március 21, Anglia – Premier Liga, 16:00

Premier League

A „kakasok“ egy hete nem bírkóztak meg a presztízsi párbajjal Manchester united csapatával, amelyben 3:0 kikaptak, ma ezt szeretnék kijavítani. Hazai környezetben a csapat nagyon jól boldogul, különösen az utóbbi hetekben (4-2-0). A verseny újonca így nem lesz nagy akadáj az úton a három pont megszerzéséért. Leicester ugyanis a premier Liga táblázatában az utolsó, és a párbajokban idegenben nagyon siralmas eredményeket ér el (2-2-11). A csapat sikertelen az akciók befejezésében, valamint a védelem is nagyon pórózis. Tottenham csapatában van az egész verseny egyik legjobb gólszerzője, Hary Kane, aki már 16 szor sikeres volt. Mellette van Eriksen is, aki nem csak jól passzol, hanem gólokat is tud szerezni. Éppen a nagyobb kreativitás és változékopnyság beszél a házigazda javára, míg a vendégek inkább a harciasságukra támaszkodnak, amit magukkal hoztak a második ligából. A két játék stílus konfrontációjában a házigazda lesz a sikeresebb, akinek szüksége van a pontokra a harcokban a kupákért.

Leicester már hétszer egymás után nem aratott győzelmet a bajnokságon, a képtelenségét bizonyítja az utolsó párbaj is, amikor otthon csak 0:0 döntetlent tudott elérni a gyenge Hull csapatával. Ezen kívül, a játék utolsó 20 percében a vendég csapat gyengítésben játszott, ennek ellenére Leicester csak egyetlen egyszer tudott közvetlen a kapura lőni. Végül Hull nyerhetett is volna Leicester stadionján, mert több volt az esélye és veszéjyesebb csapat volt, mint a házigazda. Mit várhatunk tehát ma egy erősebb ellenflnél?

Egyértelműen a házigazda győzelmére javasolom, hogy fogadjonak, de erre a fogadásra alacsony oddsok vannak kiírva. Lehet fogadni a gólok számára, legalább 2,5 gólt szerez a két csapat a párbajban, itt egy kicsit jobbak a szorzók.

A mi tippünk: a párbajban a két csapat legalább 2,5 gólt szerez – a legjobb oddsok a Bet365 fogadóirodánál 1,875 szorzóval.