UEFA Nemzetek Ligája: Németország – Franciaország, Szeptember 06

Labdarúgás, csütörtök, 2018  Szeptember 06, UEFA Nemzetek Ligája, 20:45

Ezen a héten egy teljesen új rendszer  indul az Európai nemzeti csapatok számára az UEFA-n belül, amely a Nemzetek ligája néven indul. A csapatok a koeficiensei értékétől függően vannak elosztva mégy ligába. A csapatok ezeken belül juthatnak feljebb, vagy alacsonyabb ligába. Ezen túlmenően, az elitt ligában minden csoport győztese a Nemzetek Ligája döntőjébe juthat, ahol eldől, hogy ki lessz a Nemzeti Liga bajnoka. Nézzük tehát Németország és Franciaország párbaját. Franciaország, a sikere után a VB-én, amelyre pontosan 20 évig várakozott a Vb 1998-óta, amikor a trófeát Zidane és társai emelték a fejük fölé, pszichikailag jobban áll. A nemzeti hős és edző Deschamps, aki 1998-ban mint játékos állt a trófeánál,  később mint edző, a párbajba Németország ellen a szokásos csapattal számíthat, amely Oroszországban is játszott. Elül Griezmann, Mbappe és Dembele, készen áll Giroud is, és a hatalmas zálog sor Kanteval, vagy Pogbával az élen.

A hibák után a védelemben, amelyeket a németek a VB mutattak, és ahol végül a csoportjukban az utolsó helyen végeztek,  Franciaország ellen játszanak a verseny legelején. Végre már Leroy Sané is jelölt a csapatba, a fiatal tehetséh Manchester Cityből, aki után egy kiváló szezon áll. Ennek ellenére sem Joachim Low nem vitte el őt a VB-re, amiért meg is kapta  kritikát. Franciaország ellen még olyan játékosokat láthatunk a pályán, mint Kroos, Reus, Muller, Werner és a többiek.

Németország Franciaországgal évröl évre rendszeresen találkozik, tavaly egy baráti találkozón  2:2 volt a végeredmény egy vad lövöldözés után. A francia gólokat akkor Lacazette szerezte, aki most hiányozni fog, a németek először Werner, majd a hosszbbításban  Stindl szereztek gólokat. Tavaly előtt az EURO-n Franciaország jutott tovább Griezmann két gólja után. Ebben a párbajban ismét gólokra várhatunk, de óvatosan fogadjunk erre a lehetőségre. Meglepő módon a németekre a bukmékerek alacsonyabb szorzót írtak, főként az idei VB után, ezért is merek ellentmondani nekik, fogadni Franciaország győzelmére szeretnék döntetlen nélkül, tehát a döntetlen esetén vissza jár a tét.

A  mi tippünk: Franciaország győzelme döntetlen nélkül – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 2,02