VB 2018, A csoport : Uruguay – Oroszország, Június 25

Labdarúgás, hétfő, 2018, Június 25, Oroszország 2018 FIFA World Cup, 16:00

Az új hetet hétfőn délután 16 órakkor kezdi Uruguay  Oroszországgal Samara városában a Samara Arénában. Oroszország és Uruguay tovább jutottak az A csoportból a nyolcaddöntőbe a 2018-asi világbajnokságon. Erről a szoros 1:0 győzelem döntött, amelyben Uruguay Szaúd Arábiát verte meg. A mérkőzés egyetlen gólját  FC Barcelona gólszerzője Luís Suárez szerezte, amikor hibásan kirohant a szaúd kapus a kapujából. Ez a párbaj aránylag kiegyensúlyozott volt, egyik csapat sem nem dolgozott ki magának jelentősebb esélyeket. Az uruguayi játékosok csak 4 komolyabb lövéssel veszélyeztették a szaúd kaput. Ebben a párbajban a szaúd játékosok csak 3 alkalommal veszélyeztették az ellenfelük kapulyát. Ahogyan Uruguay edzője Óscar Tabárez kijelentette, hogy a csapata nem volt hosszabb ideig veszélyes az ellenfele számára, annak ellenére bejutottak a nyolcaddöntőbe, és éppen ezért javítani szeretné a játékukat. Nem tudni, hogy a motivációval majd hogyan áll a csapat, de itt már arról van szó, hogy a csoportban az első, vagy a második helyről lépnek tovább.

Az oroszok a tovább jutásukról a nyolcaddöntőbe a győzelmükkel Szaúd Arábia felett döntöttek 5:0 arányban azonnal az első párbajban, és persze, Egyiptomot meg 3:1 arányban. Míg az oroszoknak elég lesz a döntetlen is, Uruguaynak győznie kellene. A párbajukban egyiptommal az első félidőben nem esett gól az egyik oldalon sem. De ezután 15 perc lefolyása alatt 3 gólt kaptak az egyiptomiak. Az elsőt saját maguknak adtak, majd Denis Ceryshev és Artom Dzjuba. A vendégek oldalán már csak Mohamed Salah javított a gólarányon. Az orosz csapat ebben a párbajba aktívabb volt az elején, főleg  Dzjubát keresték a játéktársai, mivel magas, ezért a támadás élén állt.

Ismét nehéz a győztest megnevezni ebben a párbajban, de szerintem Uruguay dupla esélyben győzhetne, tehát döntetlen, vagy győzelem. Bár a csoportban a győzelemre Uruguaynak győznie kellene, a második hely is nem eldobnivaló. Az uruguayi játékosok tudnak védeni,ezért az oroszoknak nehéz lesz győzni.

A  mi tippünk: Uruguay győzelme dupla eséllyel 1X – a legjobb oddsok az Sportingbet fogadóirodánál 1,45