Wales – Szlovákia labdarúgó 2016 Európa-bajnokság, Június 11

Európa legnagyobb labdarúgó ünnepe lassan közeledik, egészen huszonnégy csapat indul, nem hiányoznak a középeurópai országok sem. Amíg a Csehek még egy kicsit várnak az első párbajukra, a szlovák válogatott már a második napon a verseny hivatalos megnyitója után gyepre lép. Az ellenfele a kiszámíthatatlan Wales csapata lesz, a csoportjukban még Anglia és Oroszország vár rájuk.

A szlovákok október óta nem veszítettek, Walesnek nem sikerült az előkészülés.

Míg a szlovák csapat az idén még nem veszített egyszer sem az öt előkészítő találkozóból és utoljára például megszerezte Németország skalpját, Wales azért nem volt olyan sikeres. De a védelmére meg kell mondani, hogy aránylag erős ellenfeleket vendégelt, például Hollandiával és Svédországgal játszott. Mindazonáltal, a párbajban a kompakt szlovákokkal , akik az erős csoport ellenére harcolni jöttek a továbbjutásért, a rövidebbet húzzák.

A világ foci  történelme  két  egymásközti párbajt ismer ez a két csapat között, az eredmény minden alkalommal más volt.  Az EURO 2008 selejtezőjén a szlovákok megverték Walest 5:1 arányban, de otthon vereséget szenvedett három gól külömbségével 2:5. Ez nem azt jelenti, hogy ismét támadó jellegű focit látnak a B csoport következő párbajában is, itt ugyanis minden sikeres cselekvés dönthet.

Szlovákiának sikerülni kell eliminálni Wales sztárjátékosait, a szigetország csapat kirakata főleg a fedezet játékosai. Említsük például a neveket, mint Joe Allen, Gareth Bale, vagy  Aaron Ramsey. A védelembe egy kovetkező walesi ékszer lép, Ben Davies. A szlovák sztárok pedig Marek Hamšík, Miroslav Stoch, vagy Vladimír Weiss. A két csapat fedezék ereje igazán kiváló, a gyengéjük egyaránt talán a kapus roszabb minősége lehetne. Ha Szlovákia gondolni akar a sikerre az európai bajnokságon, egyszerűen győznie kell – azután már csak várni, hogyan végződnek a párbajok az angolokkal és az oroszokkal, ahol ök a kivülállók. De emlékezzenek csak vissza a világbajnokságra hat éve, milyen helyzetben volt Olaszország…

A  mi tippünk: Szlovákia győzelme – a legjobb oddsok a Bet 365 fogadóirodánál 2,90 szorzóval.