Winnipeg-Dallas

Jégkorong, szerda, 2016 Február 03, NHL, 02:00

Dallas, mint a Nyugati Divizió nemrégi vezetőjje, egy egész sor kudarc után, a kiválóan játszó Chicago nyomta a második helyre a táblázatban, és lassan, de biztosan távolodnak Blues csapatától. De Dallas felfogásukban még mindig van remény az első fokra jutni a divizióban, mivel Chicagora nehéz párbajok várnak idegenben, ahol nem nagyon sikeresek, és meg van a remény, hogy ismét valahol kikapnak. Dallas a sikertelen sorozatát megszakította, amikor végre néhány mérkőzést meg tudott nyerni, de viszont eddig csak a saját stadionján és a saját rajongói óriási támogatásával. Ahozm hogy ismét az első helyen ragyogjonak, ehez át kell törni a sikrtelenséget az ellenfelek stadionján, és győzelmeket szerezni idegenben. Itt mégmindig meg van a kedvezőtlen mérleglésük, amikor 1 győzelmet szereztek 10 párbajban, és 8 párbajban egymás után nem tudtak győzelmet szerezni, és ez számomra nagyon feltűnő. Nyolc párbaj sorozata, amely vereséggel végződik, már túl sok, és egyszer ennek véget kell érni, éppen most van meg rá az alkalom Jets csapatával, amelyek csak a 12. helyen vannak a táblázatban. Ehez még jó hír a vendégenek, hogy hazai környezetben Jets csak átlagon alatti csapat.

Azonban Dallas formája idegenben nagyon alacsony. Éppen Dallas katasztrofális formája idegenben az, amit javítani és fejleszteni kell. Elég idejük és terük van rá, hogy az edző kispadja találjon megoldást ezekre a párbajokra. Jets nem valami káprázatos ellenfél, otthon nem sikeresek, ugyan az utolsó otthoni párbajban győzelmet arattak, de ez néhány vereség után jött, még gyengébb ellenfelekkel, mint Dallas.

Elegendő pihenés és szorgalmas felkészülés, illetve bármilyen változás a játék stratégiájában ismét győzelemig vihetik Stars csapatát az ellenfél stadionján is, semmi sem tart örökké, még Dallas vereségei sem az idegen jégpályán. Csak néhány tized a külömbség a szorzóknál Winnipeg és Dallas győzelmére, amelyekett a bukmékerek írtak ki, én egyértelműen Dallas győzelmére fogadok, bízok benne, hogy a kudarcjainak már vége.

A mi tippünk: Dallas győzelme – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 2,25 szorzóval.