Monthly Archives: March 2016

Leicester-Southampton 2016, 04.03.

Labdarúgás, vasárnap, 2016 Április 03, Anglia, Premier League, 14:30

Leicestert az egész szezon folyamán alábecsülték.  A szakértők és laikusok is azt hitték, hogy fokozatosan elkezdi veszíteni a pontokat, és hogy Leicester harcolhatna a bajnoki címért, ezt a gondolatot hihetetlennek tartották akkor is, ha leicester még mindig az első helyezeteken mozgott a táblázatban. De most már a szorzó a győzelmére alaposan lecsökkent, és úgy gondolom, hogy még csökkenni is fog tovább. Az egyetlen konkurrense Tottenham, amely 5 ponttal szedett össze kevesebbet.  A táblázatban 3. Arsenalnak 11 pont hiánya van már az első Leicesterre, bár egy párbajjal kevesebbet játszott le. Igaz, meg kell mondani, hogy hihetetlen szerencséje volt Leicesternek a sorsolásnál is, a legkedvezőbb sorrend várt a csapatra. De remélem a verseny jelenlegi fázisában már nem engedi, hogy elvedyék tőle a bajnoki címet. És ehez az első lépés éppen a hazai párbaj Southampton ellen.

Southampton a táblázatban a szép 7. helyen van, sőt, az utolsó párbajban otthon 3:2 verte meg Liverpoolt. Igaz, hogy egy nagy adag szerencsével, mert gyorsan kezdett 2:0 veszíteni, és csak az utolsó 10 percben fordította meg a párbaj eredményét, 4 alkalommal lőtt a kapura, Liverpool 12 alkalommal, és ebből született a 3:2 győzelem. A vendégek legkonn gólszerzője Pelle 9 gólall, azután Long 7 gólall. De a házigazda oldalán olyan gólszerzők vannak, mint Vardy 19 gólall és Mahrez 16 góllal. És Vardy még bekérezkedett az angol nemzeti csapatba is, ahol még jobban növelheti az önbizalmát. Southampton idegenben 15 párbajban egyaránt 5 győzelmet, 5 döntetlent és 5 vereséget szerzett, 13:14 gólaránnyal. Idegenben a teljesítménye nagyon ingadozik, pékdául Manchesterben 1:0 győzött, de 2:0 vereséget szenvedett Bournemouthban.

Leicester a saját stadionján a legsikeresebb, az egész bajnokságból mint egyetlen csapat csak 1 alkalommal szenvedett otthon vereséget., 5 döntetlene volt és 9 győzelme, a hazai párbajok gólaránya 25:15. Az utolsó időkben nagyon szorgalmasan játszik és keményen dolgozik a bajnoki cím megszerzésén és az utolsó percig fog harcolni. Például Manchesterben csak a játék 31% tartotta magánál a labdát, de City cxsapatát csak 4 alkalommal hagyta a kapura lőni, mivel a végeredmény 3:1 volt Leicester javára.

A  mi tippünk: Leicester győzelme – a legjobb oddsok a Bet365  fogadóirodánál 2,15  szorzóval.

Monaco-Bordeaux 2016, 04.01.

Labdarúgás, péntek, 2016  Április 01, Franciaország, Ligue 1, 20:30

A francia Ligue 1 –ben a32. fordulóban pénteken este játszik a kinlódó Bordeaux a kiválóan játszó monaco stadionján. A házigazda kiváló formában van, és ezt bizonyítja az elhelyezkedése is a Ligue 1 táblázatában, ahol jelenleg a második helyen van. Már jobban nem is helyezkedhet el, mert az idén PSG csapatának nincsen veszélyes konkurrense. Az utolsó 10 bajnoki párbajban a házigazda mérleglése 5-4-1. Hazai környezetben a monakói csapat nagyon erős. Az utolsó 5 hazai párbajból Monaco játékosai egészen 4 alkalommal voltak a győztesek, egyszer pont osztoszkodás volt. Sőt, az utolsó fordulóban Párizsban 0:2 győzelmet aratott.  Ahogyanmár írtam, az első helyre nem juthat, de a másodikon sem nincsen veszélyeztetve. A szezon végeig meg tudja magának ezt tartani a táblázatban, mégis csak 5 pont előnye van Nice előtt, amely még ráadásul SG Paris csapatával fog játszani, és 6 pont elyőnye van Lyonhoz képest.

A vendégek számára az idei szezon nem volt sikeres, Girondins csak a táblázat alsó felében motozkodik, jelenleg a 14. helyen Az utolsó 10 bajnoki párbaj mérleglése 2-4-4. Bordeaux az utolsó 5 fordulóban csak 2 pontot tudott szerezni, ezeket hazai döntetlenekkel Bastia és Ajaccioval. Idegenben utoljára 4:0 vereséget szenvedett Toulouseben, azelőtt 4:1 Reimsben. Idegenben 15 párbajban Bordeaux csak 12 pontot tudott szerezni. Ebből a szempontból már csak 3 csapat roszabb a bajnokságon. Ha összehasonlítjuk az egymásközti párbajokat a múltban a jelenlegi helyzettel, akkor meglepően megállapítjuk, hogy az utolsó 5 párbajban Monaco csak 1 alkalommal volt gőztes, kétszer döntetlent játszott, és kétszer vereséget szenvedett. Az utolsó egymásközti párbajban 3:1 vereséget idegenben tavaly Novemberben.

Ennek ellenére Monakónak hiszek és bízom a győzelmükben, mivel jó a formája ellentétben a vendégekkel, a hazai környezet is sokat segít, hiszen az idén bordeaux erősen az átlag alatt mozog, a szorzók tisztességes szinten mozognak, így Monaco győzelmére fogok fogadni.

A  mi tippünk: Monaco győzelme – a legjobb oddsok az Unibet  fogadóirodánál 1,75  szorzóval.

 

Portugália-Belgium

Labdarúgás, kedd, 2016, Március 29, nemzetközi barátságos mérkőzések, 20:45

Az előkészítő mérkőzés a belga és portugál labdarúgók között, amelyet március 29.-ére terveztek Brüsszelben, a keddi terrortámadások miatt nem a belga fővárosban játszál, hanem a portugál Leiria városban. Brüsszel város ugyanis úgy döntött, hogy Baudouin király stadionján megelőzési és biztonságos okokból nem játszonak párbajt. A belgák vezetik a FIFA világranglistájátn de a felkészülésüket az EURO-ra a terrorizmus jelölte meg. A komoly fenyegetések miatt már az előkészítési párbajt Spanyolországgal is nem játszották le, amelyet november 17. –én kellet volna nekik játszani, tehát csak 4 nappal a véres támadások után Párizsban. Így az utolsó incidensek ismét hangsújozták a biztonság szükségét a döntő párbajokban június10. és július 11. között , amelyet 9 francia városban játszonak.

Portugália már nem az a csapat, amely néhány éve volt.  A kvalifikálási csoportját az EB 2016-ra ugyan meg tudta nyerni, de ez nem volt számukra könnyű dolog. Mind a 7 párbajt megnyerték, de mindegyiket csak 1 gólkülömbséggel. Az 1:0, vagy 2:1 eredmények nem túl meggyőzőek. A csoporti harcokat agy hazai vereséggel kezdték Albániától. És eddig a barátságos mérkőzésekben is hitvány eredményeket érnek el. A vereségük Oroszországban és a hazai vereségük Bulgáriától egy nagy figyelmeztetés. A győzelmük a gyengécske Luxemburg felett kötellesség volt. Belgium is nagy nyugodtsággal léptt tovább a csoportjából, az ellenfeleit egyértelműen gólokkal lesöpörtem amikor 24:5 volt a gólaránya. De másrészt sokkal könnyebb csoportja volt, mint Portugáliának. Az egyetlen előkészítő párbajban a favorizált Olaszországgal egyértelmű 3:1 győzelmet aratott. Belgiumnak éppen az a generáció lép a gyepre, akik Hazard, Kompany vagy De Bruynehez csatlakoznak, és amelyikek Franciaországban igen messzire juthatnak.

Bár enyhe rangadónak a bukmékerek Portugáliát írták, jobban hiszek a vendégeknek, mert szerintem, ha nem is győznek a párbajban, legalább nem mennek haza vereséggel, tehát dupla esélyben győzelem, vagy döntetlen a vendégek javára, sok szerencsét.

A  mi tippünk: Belgium győzelme, vagy döntetlen dupla esélyben – a legjobb oddsok az Unibet  fogadóirodánál 1,60  szorzóval.

 

Cesta z temnoty. Otázky bez odpovedí. Kvitová bojuje v náročnej bitke

Zdalo sa, že v nasledujúcej sekunde omdlie. Ruky sa jej triasli nervozitou. Propínala nohy, do ktorých sa jej zahryzávaly kŕče. Tvár sa jej v brazílskom horúčave sfarbila do červena, tiekli po nej potôčiky potu. Napriek tomu z nej nezmizla túžba poraziť Rusku Makarovovou a postúpiť pred zrakmi desiatok nadšene fandiacich krajanov do štvrťfinále olympiády.

S podobnou vervou sa teraz Petra Kvitová trhá s osudom a ním nachystanú krušné skúškou. Tri mesiace po prepadnutí v jej Prostějovská byte pokračuje v pokuse o návrat k povolaniu, v ktorom patrila k svetovej špičke.Rozhýbava v potýčke porezanou a potom starostlivo zošitou ľavačku, ktorú skôr pálila cez sieť “pecky”, za ktorými sa sokyne hocikedy len zúfalo otáčali.

“Stále vám nepoviem, kedy sa Bet 365 bonus vrátim, ale môžem povedať, že mám obrovskú motiváciu, “napísala na sociálnych sieťach v odkaze pre fanúšikov. “Uvedomila som si, ako mám rada výzvy. Môj pohľad na život sa výrazne zmenil. Robím všetko, aby som si zaslúžila druhú šancu na kurtoch. ”

Petra Kvitová na stretnutí s novinármi po prepustení z nemocnice.

Útok, krv, bolesť, šok, strach, zžieravá neistota. .. Kvitová sa v decembri ocitla v najhlbších temnotách.Ako žena, ako športovkyňa. Štvrť roka sa driape ​​na výslnie. Úvodná fáza zotavovanie skončila úspešne. Rezné rany sa jej napohľad zahojili. Už na nich nenosí dlahu ani obväz.

“Môže uchopiť predmet, upraviť si vlasy alebo sa najesť,” hovorí jej hovorca Karel Tejkal. “Pre bežný život je vlastne fit.”

Lenže dvadsaťsedemročná Kvitová potrebuje pevne stlačiť raketu a zároveň s ňou jemne manipulovať tak, aby spoľahlivo posielala žltý loptičku na druhú stranu dvorca s centimetrovou presnosťou.

Kto mal niektorú z končatín len pár týždňov znehybniť v sadre, vybaví si, v akom stave ju uvidel po odstránení panciera. O dosť menej citlivú. Ochabnutú.Kvitová ju potrebuje rozhýbať, spevniť, posilniť. Zvoľna v nej nájsť niekdajšiu istotu.

“Pomaly sa pripravuje na budúce comeback,” povedal Tejkal.

Podľa optimistických predpovedí by si začiatkom leta mohla skúsiť zľahka pinknout. Ak by ešte tento rok nastúpila k ostrému zápasu, bolo by to jej veľké víťazstvo.

Bohužiaľ stále nemožno vylúčiť variant, že dvojnásobná wimbledonská šampiónka svoju kariéru už nevzkřísí. Takéto myšlienky však Kvitová úporne vymetá z mysle.

Drží sa v ústraní. Nebaží po pozornosti. Statočne zápasí s fyzickými problémami. S kondičným trénerom Davidom vydry podstúpila dve sústredenia na Kanárskych ostrovoch.Zároveň je zvyknutá na pestrý až hektický život, a tak jej cestovanie pomáha zahnať nudu. Čím menej času má na rozjímanie, tým lepšie.

Netuší, či sa ešte predstaví na obľúbených turnajoch. Kedy sa jej to prípadne pošťastí a v akej forme. Bude znova pózovať s trofejami po finálových bitkách, v ktorých je tak úspešná? Alebo ju následky zranení pustí na podnikoch WTA Tour len do priemeru? Toľko pálčivých otázok. A zatiaľ žiadne odpovede.

Jej psychike prirodzene nesvedčí ani skutočnosť, že doteraz nebol chytený páchateľ minuloročnej lúpeže. Vyšetrovanie jej neprináša úľavu.Aj preto stúpla z iniciatívy muža, ktorý chcel zostať v anonymite, odmena za informácie vedúce k odhaleniu totožnosti útočníka z čiastky sto tisíc korún na pol stavkove bonusy Unibet milióna.

bezvýsledné pátranie budí údiv a pochybnosti. Prospel by mu nejaký čerstvý podnet. Vyššia suma by mohla prinútiť na konanie aj človeka, ktorý doteraz dotyčného z nejakého dôvodu kryl či mu napomáhal.

Pokrok kriminalistov by povzbudil Kvitova rovnako ako podpora jej priaznivcov, ďalších ľudí z brandže, ale aj súperiek, ktoré jej posielajú súcitné odkazy. Na turnaji v Indian Wells usporiadatelia vyvesili obrie plagát s fotkou českej hviezdy a prianím skorého uzdravenia.Podpisovali ho bežní diváci aj celebrity – napríklad slávny tréner Nick Bollettieri.

Vľúdna želania Kvitova určite teší. Sakramentsky ťažkú ​​bitku si však musí vybojovať predovšetkým sama. Ako vtedy v pamätné režim Makarovovou na rozpálenom betóne v Riu.

Melbourne City-Wellington

Labdarúgás, hétfő, 2016, Március 28, Ausztrália, A-League, 10:30

Tekintettel ahoz, hogy az európai bajnokságok szünetet tartonak hála a nemzetközi barárságos találkozóknak,  így egy számunkra nagyon távoli bajnokságról választottam egy párbajt az elemzésemhez, mégpedig az ausztrál  labdarúgó A-League versenyről. Egy olyan mérkőzésről van szó, amelyben az AAMI stadionon Melbourneben a hazai City csapata fogadja Wellington Phoenix csapatát. A hazai csapat három fordulóval a verseny vége előtt a táblázatban a második helyen vannak 41 ponttal csak 1 pont vesztességel a vezető Western Sydney csapata mögött. A háziigazda otthon a stadionján nem nagyon szokott pontokat osztogatni, mint ez látható a mérlegléséből is, 12 hazai párbajban 8 győzelmet és 2 döntetlent szereztek, és csak 2 vereséget szenvedtek 32:18 gólaránnyal. Az otthon megszerzett gólok számával a legsikeresebb csapat a versenyben. Az utolsó 5 párbajban 4 alkalommal győztek, és csak egyszer szenvedtek vereséget éppen a hétfői ellenfél stadionján 1:2 végeredménnyel. Egy hónappal azelőtt Melbourneben találkoztak, ahol City 3:1 eredménynel győzött.  A csapat célja kiharcolni a legjobb poziciókat a play-off-ba, amire még 3 forduló ideje van, így a győzelem kötelesség a csapat számára.

A Wellingtoni vendégek a táblázatban az utolsó előtti helyen vannak, és az idegenben játszott párbajok statisztikája  nem valami híres, 3 győzelem, 2 döntetlen és 8 vereség, a gólarányuk 18:27. De hazai gyepen is az eredményei aligha átlagossak, 4-2-5, 15:18 gólaránnyal, ezért nem csoda, hogy a csapat a táblázat alsó részeiben tartózkodik. Ez a csapat két bajnokságon is játszik, ezen kívül még az új-zélandi bajnokságon is, amelyben a döntőben megverte Auckland City FC csapatát 4:2 és így megszerezték az új-zélandi bajnoki címet.  Az utolsó 5 párbajban kétszer győztek, FC Sydney stadionján1:3, és a hétfői ellenfelével, a következő 3 párbajban pont nélkül maradtak.

Nem nagyon éri meg összehasonlítani a két csapat motivációit,  egyértelmű, hogy a házigazda igényei nagyobbak és jobban fognak harcolni a győzelemért.  Az egész szezon folyamán a házigazda csapata jobb, most sem lesz ez másképen.

A  mi tippünk: Melbourne City győzelme – a legjobb oddsok az Unibet  fogadóirodánál 1,57  szorzóval.

Szlovákia-Lettország

Labdarúgás, péntek, 2016, Március 25, nemzetközi barátságos mérkőzések, 20:30

A mai elemzésemhez egy előkészítő barátságos mérkőzést választottam, amelyet Nagy pénteken játszák Szlovákiában Lettország ellen. Jobban a szlovák csapatban bízok, akik először jutottak a közelgő foci EB-re.  A múltban a két nemzeti csapat már találkozott a kvalifikációs mérkőzésekben a tovább jutásért a 2006-os VB-re, illetve 2014-ben. A szlovákok még soha nem szenvedtek vereséget, 4 párbajban 2 alkalommal a szlovák csapat győzött és 2 alkalommal a párbaj döntetlen eredménynel végződött. A döntetleneknél mindig a szlovákok az ellenfél stadionján játszottak.  A szlovák csapatban ott kellene lenni a fő támaszainak, az angol FC Liverpoolból Martin Škrtel és a középpályás Marek Hamšík az olasz SSC Napoliból.  A jelöltek között nem hiányzik Filip Hološko sem, aki az ausztrál FC Sydney játékosa. A  kapuban Martin Dúbravka áll, aki Esbjerg FB csapatában játszik. Nem hiányzik majd Stanislav Šesták sem, aki Ferencváros Budapest csapatában játszik.  Azután négy nappal később Ján Kozák játékosai Dublinban játszanak egy hasonló párbajban Írország ellen, de ez már egy másik elemzés lenne.

A vendégcsapatnak az edzőtáborból a spanyol Marbelleből kellene érkeznie. A lett csapat számára is az idén ez lesz az első összecsapás a párbajok előtt a kvalifikálásra a 2018 –asi VB-re. A Lettországi csapatban sérült játékosok is vannak, Aleksandr Caunas és Denis Rakel, de ellenkezőleg, Robert Savalnieksnek kellene a gyepre lépni az angol Premier Leagueből. Lettország a történelmében figyelmébe veszi a párbajt, amelyet 2000, február 6-odikán játszották Cipruson, ahol Szlovákiát az olimpiai csapat képviselte, amely Sydneybe készült. Akkor 3:1 volt a végeredmény a szlovákok javára, Kisel, Mintál és Babnič góljaival..

Tekintettel a hazai környezetre és a szlovák játékosok nagyobb tapasztalatára a házigazdák győzelmére fogadok. Trnavában, ahol a párbajt játszák, a játékosokra viharos légkör vár. A játékosokra ugyanakkor megkezdődik a harc a helyért a végső jelölésekben a Franciaországi versenyre. Van mire örülni. Ezt a bukmékerekis figyelembe vették, nem nagyon magas szorzókat írtak szlovákia győzelmére, de miért ne fogadjunk a majdnem biztos tuti tippre.

A  mi tippünk: Szlovákia győzelme – a legjobb oddsok az Unibet  fogadóirodánál 1,45  szorzóval.

 

Freiburg-Karlsruhe

Labdarúgás, hétfő, 2016, Március 21, Németország, 2. Bundesliga, 20:15

A Bádeni derbin hétfőn találkoznak a 2. Bundesliga versenyén SC Freiburg, aki párbajaiban a legtöbb gól esik, és Karlsruhe SC, aki párbajaiban ellenkezőleg a legkevesebb gól esik. A2. Bundesliga lassan a végére jár, még 8 párbaj marad hátra, és Freiburg az utolsó 5 megnyert métkőzésével egymás után a legjobb úton van a közvetlen bejutásához az 1. Bundesliga versenyére, így hétfőn egy kicsit közelebb akarnak majd állni ehez a célhoz. A házigazda támadása egyértelműen a legjobb az egész 2. Bundesliga bajnokságon, és a védelme a 3. legjobb. A táblázatban már a 2. helyre kerültek, a csapatukban található a verseny legjobb gólszerzője, Petersen is. Freiburg előnyben van a kazai környezetével, rajongóival. A formája nagyon jó, már hosszabb ideig novekszik, a csapat minősége egyértelműen jobb, mint az ellenfél minősége. Karlsruhevel,aki a táblázatban a közepén tartózkodik, szerintem könnyen megbírkózik, ugyanis a csapat ambiciói nem irányulnak sem feljebb, sem a kieséshez.

Az egymásközti párbajokban mégis Karlsruhe jön ki jobban, aki 17 találkozóból 8-ban győzött, 4-ben kikapott, 5 alkalommal osztozkodtak a pontokkal. De az utolsó egymásköztipárbaj már 10 éve játszódott Freiburg stadionján, és azóta nagyon sok minden változott. Most az aktuális forma a csapatban egyértelműen a házigazda oldalán áll. Ezek az utolsó 10 párbajból hetet megnyertek, 3 vereséget szenvedtek, ebből két alkalommal idegenben. Karlsruhe az utolsó 10 párbajból csak négyet nyert meg, ebből 3 párbajt az ellenfélnél, 3 alkalommal játszott döntetlent otthon, kétszer idegenben vereséget szenvedett. Freiburgnak ugyan hétfőn hiányozni fog a kikártyázott Niederlechner, aki az utolsó 4 párbajban 5 gólt szerzett, de az alapcsapatba jutott a verseny legjobb gólszerzője, az említett Petersen. Karlsruhe csapatában pedig Manuel Torres fog hiányozni, aki 4 gólal a klub második helyén van. A házigazda nem akar majd semmit sem a véletlenre bízni, harcolni fog a győzelemért.

A bukmékerek erre a mérkőzésre szerintem nyugodt, tisztességes oddsokat írtak ki, sem szenzáció, sem alábecsült értékek, ezért fogok én is a házigazda győzelmére fogadni.

A mi tippünk: Freiburg győzelme – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,75 szorzóval.

Real Madrid-FC Sevilla

Labdarúgás, vasárnap, 2016 Március 20, Spanyolország, Primera División, 20:30

Real Madridra egészen biztosan nem vár könnyű mérkőzés, sőt, Segi Ramos és Pepe nélkül kell nekik megbírkózni a párbajban. Ramos a múlt fordulóban ismét Las Palmas stadionján piros lapot kapott, Pepe a sárga lapok miatt nem indul. Tehát a védelem közepe gyengítve lesz, de Varane – Nacho duó talán boldogul a sevillai ellentámadásokkal. Gareth Bale, Luka Modrič és Marcelo is már visszatértek a múlt fordulóban, így legalább néhány jó hír Real számára. Real otthon és idegenben teljesen eltérő teljesítményeket nyújt. Míg otthon a párbajok zömét megnyeri néhány gólkükömbséggel is, idegenben kínlódik. Szerencsére, most otthon játszik az idegenben nagyon gyenge Sevillával, úgy hogy meg kellene neki szerezni a 3 pontot. Real otthon megnyert 10 párbajt az utolsó 11 párbajból 54:9 gólaránnyal. Az átlagos eredmény így korülbelül 5:1. Ez kiváló eredmény, például két hete Real otthon Celta Vigot 7:1 verte meg. Nagyon különös, hogy idegenben Real sokkal rosszabbul játszik.

Másrészt Sevillának hiányozni fog Ever Banega, aki a múlt fordulóban volt kibocsájtva. Szintén két sérült középpályás sem játszik Sevilla csapatában, Grzegorz Krychowiak és Vitolo. Sevilla is hasonlóan áll, már ami a hazai és idegenben párbajokat illeti. Otthon kiváló, idegenben szintén gyenge. Sevilla az egyetlen csapat az egész Primera Divisionban, amely még idegenben nem szerzett győzelmet. Ha az európai kupákot is beleszámoljuk, akkor 0 győzelme van idegenben 19 lejátszott párbajból az idei szezonban. És ezen túl Sevilla Real stadionján már hosszú távon sikertelen. Utoljára Santiago Bernabeu stadionon Sevilla 2008-ban tudott pontokat szerezni. Azóta mind a 8 párbajt elveszítette, és most is ez vár a csapatra.

Sevilla a táblázatban az 5. helyen áll, és bizonyára be akar jutni az európai kupákra. Real csapatának semmit sem ád ingyen, és igyekezni fognak pontot szerezni, ha ez nehéz is lesz számukra. A bukmékerek a fogadóirodáknál 1,30 körül mozgó oddsokat írtak Real győzelmére, lassan csökkennek. Ezt kombinálni lehet a gólkülömbségekre is, illetve, hogy legalább 2,5 gólt szerez a két csapat. Hogy szerez-e mindkét csapat gólt, inkább nem, mint igen.

A mi tippünk: Real Madrid győzelme – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,35 szorzóval.