Bajnokok Ligája: AEK Athens – Celtic Glasgow, Augusztus 14

Labdarúgás, kedd, 2018  Augusztus 14, Bajnokok Ligája, 20:00

Először is meg kell, hogy mondjam, hogy a bukmékerek ezt a mérkőzést kiemelt csapat nélkül látják. A szorzók majdnem hogy csak azonosak mindkét csapat győzelmére. De én egy kicsit úgy látom, hogy a görög csapat mégis egy apró előnyben lehetne, mivel a skóciai Glasgowban 1:1 döntetlent harcoltak ki maguknak. Mindkét gól az első félidőben esett, amikor egy negyed óra múlva az elejétől Mc Gregor  juttatta előnybe a skót csapatot, de szorosan a szünet előtt Viktor Klonaridis egyenlített. Sőt, a görögök több, mint egy félórát gyengítésben játszottak, amikor két sárga lap után Galanopoulos távozott a pályáról nem is egy óra játék után a pályáról. A fogadásom tehát AEK győzelme lesz döntetlen nélkül, amikor a döntetlen esetében a tét vissza jár. Tehát ha Celtic győzne, elveszítenénk a fogadásunkat. Ennek a csapatnak ahoz, hogy legalább 1:1 legyen az eredmény, gólt kell szereznie a visszavágón. De ez számára nagyon nehéz lesz, mivel AEK otthon nagyon erős csapat. Tavaly egy kiváló szezont éltek át, amikr a görög ligában 6 pont előnyük volt PAOK –al szemben, csak 2 vesztes párbaja volt az egész szezonban. Otthon szereztek meg 40 pontot a lehető 45-ből 32:5 gólaránnyal. A nyáron az előkészítőkben 2 gólnélküli döntetlent szeretek AEK Larnaca és Atromitos-al, Galatasaray ellen 3:2 győzelmet szereztek.

A pálya másik oldalán Celtic áll, egy hagyományos skót klub, az utolsó években nem nagyon volt számára konkurrencia, de ez lassan-lassan nem is igaz, mivel Rangers visszatérésével a versenybe és Aberdeen harciasságával ez lassan változik. Ezen túlmenően Celtic nem kezdte az új évadot a legjobban, ugyan otthon az újoncot Livingstonet 3:1 aránnyal megverte, de a hétvégén Hearts csapatával 1:0 vereséget szenvedett. A második előfordulóban a visszavágón Rosenburgban 0:0 döntetlent szerzett. De mivel otthon győzött, ez elég volt a tovább jutáshoz.

 

Nem sok gólt várok a párbajban, AEK szerintem nagyon fog védeni, a vendégek idegessége növekedni fog,támadni kell majd nekik, így hibákat követhetnek el.

A  mi tippünk: AEK Athens győzelme döntetlen nélkül  – a legjobb oddsok a William Hill fogadóirodánál 1,91