Category Archives: Európa Liga

Európa Liga Preview: Krasnodar-Fenerbahce

Az Európa Liga következő párbaja a selejtező harcokban a párbaj lesz az orosz Krasnodar és a török Fenerbahce között. Két kiegyensújzott egységről van szó, amiről a szorzók szintje is szól a két csapat továbbjutásáról, ez ugyanis majdnem azonos.

Krasnodar

Az orosz egység az Európa Liga play-off-jába a második helyről a csoportban jutott be, amelyben Salzburg, Nice és a német Schalke csapatai voltak. A csoportot az éppen utolsó nevezett uralta és Krasnodar másodiknak végzett csak hála a jobb kölcsönös párbajoknak Salzburggal, akivel az alapcsoportban idegenben döntetlent játszott és hazai pályán nyert. A hazai ligában Krasnodar jelenleg az ötödik helyen van, közönséges egy hellyel az elhelyezkedés alatt, amely bebiztosítja a részvételt az európai kupákon a jövő évben. De ami a legnagyobb problémának nézhet ki az orosz egység számára a tény, hogy a hazai liga tavaszi része csak márciusban kezdődik, míg Fenerbahce esetében ez sokkal hamarább történik. Tehát nagyon fontos szerepet játszhat itt a gyenge összehangoltság a párbajban a továbbjutásért az Európa Liga következő szakaszába.

Fenerbahce

A török egység a csoport fázisban az első helyig sétált a konkurrens csapatok között, amelyek Zorya, Feyenoord és elsősorban Manchester United voltak. Éppen az angol óriást ezen túlmenően tudta Fenerbahce otthon megverni, ami biztosan önbizalmat  öntött az ereibe. A hazai bajnokságon a török egység a negyedik, de ahogyan már meg volt említve, ez gyorsan megváltozhat, mert a tavaszi részét már január végén elkezdték, ellentétben az orosz egységgel, aki a verseny elejére egészen márciusig fog várakozni. A hosszú távon sérült játékosokon kívül a török egységből senkinek sem kellene hiányozni, de ez a tény is a harcok kezdetéig a továbbjutásért  megváltozhat, úgy hogy erre nem lehet támaszkodni.

Összefoglalás

Egészen biztosan egy kiegyensújzott párbajról lesz szó, ahol a részletek fognak  dönteni. Éppen ez a részlet lehet a nem összehangolt játék az orosz csapatban ellentétben  a teljes bevetéssel a török Fenerbahce-val. Így majd meglátjuk, hogyan boldogulnak ezzel a csapatok.

 

Európa Liga Preview: Celta Vigo-Shakhtar

Egy nagyon vonzó párbaj lesz látható a spanyol Celta Vigo és egy nagyon erős egység közott Ukrajnából, Shakhtar Doneck között. Mindkét csapat a támadási felfogású játék stílust részesítik előnyben, várható tehát, hogy ez a dupla párbaj sok gólt kínál majd és a nézők számára vonzó labdarúgást.

Celta Vigo

A spanyol egység ősszel az Európa Ligában a G csoportban mutatkozott be, ahol Ajax, St. Lutych és Panathinaikosszal versenyzett a továbbjutásért. Végül ebből a nehéz csoportból csak a holland Ajax az első helyről és éppen Celta Vigo a második helyről jutottak tovább. Celta Vigo támadó játék stílust preferál és így nem csoda, hogy ilyen erős csoportban is sikerült neki tíz gólt szerezni. Nagyon gyakran azonban hála ennek a játék stílusnak elfeletkezik a védelméről és sokszor aránylag felesleges potyagólokat kap. Éppen ezt a tényt akarják majd a spanyolok minden bizonnyal javítani a párbajban Shakhtar ellen, mert végül ez a továbbjutásukba kerülhet. A hazai versenyben Celta Vigo a táblázat közepén van és bár a vesztességük a hatodik helyre, amely bebiztosítja az európai kupákot a jövő évre, csak kicsi, nem nagyon számolnak azzal, hogy Celta képes lenne ismét bejutni legalább az Európa Ligába. Ezért óriási motivációja és vágya lesz Shakhtar ellen tovább jutni.

Shakhtar Doneck

Az ukrán Shakhtar az őszi rész után biztosan nagy nyugalomban van. Mint első a hazai versenyen bebiztosította magának, hogy a csoportban a címért fog harcolni, a második egység előtt óriási előnye van és a legnagyobb valószinűséggel jövőre vár rá a Bajnokok Ligája csoportja. Az Európa Ligában Shakhtar egyértelműen bebizonyította, hogy legalább egy osztállyal feljebb tartozik, mint a konkurrensei. A csoporton keresztül teljes pontszámmal átrepült és menyűgöző 21:5 gólaránnyal. Tehát a támadó tevékenyégében nagyon hatékony és a védekező játékban csak kicsi és ráadásul csak esetenkénti kudarcokkal. Minőség és az egység szélessége az Európa Liga számára egyértelműen elegendő és Shakhtar a legnagyobb jelöltek kozé tartozik az Európa Liga címért.

Összefoglalás

Az őszi rész egyértelműen megmutatta, hogy milyen jó minőségű egység Shakhtar Doneck és ezért tehát nem nagyon várható , hogy Celta Vigo nagyobb gondokat okozhatna nekik. Hazai versenyen ráadásul Shakhtar megengedheti magának néhányszor vereséget szenvedni, ennek ellenére is szuverén módon a legjobb lesz, úgy hogy  elég ideje lesz öszpontosítani az Európa Ligára. Ebben a párbajban tehát egyértelmű favorit éppen Shakhtar lesz.

 

Európa Liga Preview: Beer Sheva-Besiktas

A cseh szurkolókkal jól ismert következő egység, amely az Európa Liga selejtezőjébe átharcolta magát a Beer Sheva. Ez a tovább jutásért találkozik a török Besiktasszal, amely már hosszú távon az átlagon feletti európai egységekhez tartozik.

Beer Sheva

Az izraeli egység ismert a cseh rajongók körében elsősorban azért, hogy éppen ez az egység együtt Spartával képes volt tovább jutni a nehéz K csoportból, ahol még Inter Milano és Southampton voltak. Beer Sheva illusztrálja, hogy az izraeli labdarúgás az utóbbi években emelkedik. Mert Sheeva-nak sikerült a hazai párbajban legyőzni a híres Inter Milanot és nem szenvedett vereséget Southampton stadionján sem. A hazai versenyen éppen ő az, aki uralja, és egészen jelentős előnnyel, a táblázat első helyén. Bár a fogadóirodákkal alábecsült és viszonylag magas szorzó van rá kiírva, nem lehet biztosra venni Besiktas továbbjutását, mint természetességet.

Besiktas

Egy következő török egység, amely átharcolta magát a selejtező fázisba, Besiktas. Neki csak két ponttal szökött meg a továbbjutása a Bajnokok Ligája csoportjából, és így az évfolyam tavaszi részében meg kell elégednie az Európa Ligával. A hazai versenyen Besiktas jelenleg az első helyen van, de tekintettel arra, hogy az előnye a tobbi egységekre nem valami jelentős és például ellentétben az orosz bajnoksággal a török már régen folytatódik, lehetséges, hogy az időben, amikor lejátszódik az első párbaj Beer Sheva-val, már nem biztos, hogy az első lesz a hazai bajnokságon. De semmit sem változtat ez azon, hogy egy hosszútávon jó minőségű egységről van szó, amelyet be lehet sorolni az európai átlagon felettiekhez. Megmarad a kérdés, hogy Besiktas számára az Európa Liga elegendő motiváció-e lesz, és hogy inkább nem-e öszpontosít jobban a hazai versenyre, amelyből bebiztosíthatj amagának a Bajnokok Ligáját a jövő évre.

Összefoglalás

Beer Sheva minden bizonnyal veszélyes ellenfél és abban az esetben, hogy Besiktasnak nem lesz elegendő motivációja ahoz, hogy két versenyt játszon ugyan abban az időben, lehetséges, hogy az izraeli egység tovább jut és folytatódni fog a meséjük az Európa Ligában. Tehát attól függ ez elsősorban, milyen nagy étvágya lesz Besiktasnak versenyezni a számára leginkább másodrendű Európa Ligában.

 

Európa Liga Preview: Alkmaar-Lyon

Két érdekes párbaj, amely sok szép akciót és gólt kínál és végül a francia egység tovább jutása. Így képzeli el a szurkolók tobsége a dupla párbajt  Alkmaar és Lyon között. De a párbaj fejlődésének azonban egyáltalán nem kell hogy olyan egyértelmű legyen.

Alkmaar

A holland egység a selejtezőbe a D csoport második helyéről jutott, amelyet egyértelműen Zenit Szentpétervár  uralt. Éppen Alkmaar győzelmének köszönhetően az orosz óriással az utolsó körben, amikor már Zenitnek be volt biztosítva a tovább jutása, és a holland egységnek is bebiztosította a tovább jutást. A selejtező harcok sorsolása nem volt túl irgalmas iránta és Lyont sorsolta nekik ki. Alkmaarnak elsősorban a védelemmel van problémája, mivel hat párbajban a csoportban tíz gólt kapott, ami majdnem két gól átlagban egy párbajban. Ha jelentősen gyorsan nem javít ezen a játék tevékenységen, a selejtező harcokban nagyon gyorsan a véghez ér. A hazai bajnokságon Alkmaar meglehetősen jól boldogul,  jelenleg az ötödik helyen van, de mivel Hollandiában a bajnokság tavaszi része már régen folyamatban van, ez az elhelyezkedés nagyon gyorsan változhat. A párbajban Lyonnal tehát Alkmaar biztosan nem lesz favorit.

Lyon

A francia egység az európai kupák őszi részében csalódást élt át, amikor kiesett a Bajnokok Ligája játszható csoportjából. Lyon legalább részleges vigaszt találhat abban, hogy a harmadik helyen végzett, amely bebiztosítja neki  a harcokat az európai kupákon a tavaszi részben is. A H csoportban a francia egységen kívül  Dinamo Zágreb, Sevilla és Juventusz Torino is ott voltak, aki a csoportot végül uralta is. Érdemes megemlíteni azt is, hogy éppen az olasz egység  nemsokár aa tovább jutás után változtatta meg  a régi logóját. De ami Lyont illeti, nagy kérdés, hogyan fogja fel a szereplését az Európa Ligán. A hazai bajnokságon ugyanis a negyedik, nyolc pont vesztességgel a harmadik helyre, amely a jövő évre bebiztosítaná legalább a kvalifikálást a Bajnokok Ligájára.

Összefoglalás

Meglássuk, hogy Lyon az Európa Ligát részben kiereszti és jobban a hazai versenyre összpontosul, mivel a bajnokok Ligája csábítása a jövő évre bizonyára nagy. Ha nem így torténik, és Lyon Alkmaar ellen teljes erejében lép, akkor a holland csapaton keresztül nem lenne problémája tovább jutni.

 

Európa Liga Preview: Gent-Tottenham

Az Európa Liga következő preview mérkőzése a párbaj a belga Gent és az angol Tottenham között lesz. A favorit természetesen az angol csapat, de a kérdés az, hogy milyen magas fontosságban tartja Spurs az Európa Ligát.

Tottenham

Tavaly Tottenham nagyon jó tartotta magát és ezért az idei évre bebiztosította magának a Bajnokok Ligája alapcsoportját. Sőt, a sorsolásra is Spurs-nak meglehetősen szerencséje volt,  a csoportjában nem talált semmi európai óriásra. De ez sem volt elég ahoz, hogy Tottenham tovább átharcolta volna magát, így a harmadik helyen végzett és a szezon tavaszi részében már csak az Európa Ligában játszik. Éppen a motiváció játsza majd ebben a dupla párbajban Gent-tel a nagy szerepet. Ugyanis nem kivétel, amikor az angol egység nem veszi az Európa Ligát túlságosan komolyan és inkább a hazai versenyre öszpontosít. Ezek a kérdések ébrednek a rátekintésnél az angol Premier League táblázatára, ahol Tottenham a tovább jutás határain áll az európai kupákba a jövő évben. Ami a káder minőségét illeti, akkor természetesen sokkal magasabb szinten van, mint a belga ellenfeléné, mégis nagyon nehéz megjósolni, hogy Tottenham el akar e jutni az Európa Ligában minél tovább, és lesz e elegendő motivációja.

Gent

Ami a motivációt illeti , akkor Gentnek ebben a tekintetben biztosan nem lesz problémája, a belga egység az őszi részben elsősorban a párbajokra öszpontosított az európai versenyen, ami az oka, miért található a bajnokságon csak a táblázat kozepén a már egészen érezhető vesztességgel a táblázat éléhez képest. Annál nagyobb motivációjuk lesz a belgáknak minél tovább jutni az Európa Ligában. Ahogyan már meg volt említve, a káder minőségével Tottenhamhoz nem egyenlíthető, de hazai pályán Gent erős és kombinációban az alacsony motivációval az ellenfélnél Tottenhamot meglepheti. Javítani elsősorban a védelemben szükséges,  mert az Európa Liga alapcsoportjában ez a csapat tizenhárom gólt kapott, ami átlagban több, mint két gól egy párbajban.

Összefoglalás

Minden Tottenham motivációjától függ. Ha a motiváció nem hiányzik nekik, akkor a káder jobb minősége megmutatkozhatna és az angol egtységnek kellene tovább jutni. De ha Tottenham inkább a bajnokságra dönt öszpontosítani, Gent az ellenfelét meglepheti és tovább juthat.

 

Európa Liga Preview: Sparta-Rostov

Az Európa Liga nyolcaddöntő sorsolása egymással szembe állította az utolsó cseh képviselőt Spartát és Rostovot. Enyhe favorit az orosz egység, de Sparta is képes fontos párbajokban megfelelően motiválni magát, amit bebizonyított a tavalyi tovább jutásával a verseny negyeddontőjébe.

Sparta Prága

Sparta a verseny következő szakaszába egy nehéz csoporton keresztül jutott Inter Milánóval vagy Southamptonnal. Hazai pályán azonban sikerült neki legyőzni mindkét ellenfelét és tovább jutni. Éppen Sparta teljesítménye hazai pályán lesz kulcsfontosságú Rostov ellen is. Hazai környezetben Sparta rendszeresen nagyon erős szokott lenni, ezért nagyon fontos lesz, hogy jó eredményt érjen el az első párbajban, amelyet Rostovban játszák majd. Hazai bajnokáson Sparta az ősz után a harmadik helyen tartja magát Pilzen és Slavia mögött. Bár a vezetőedző posztjáról távozni kellett a sikeres Holoubeknek, nem hivatalosan még mindig vezeti a csapatot. A vezetése alatt Sparta vonzó és nagyon hatékony focit játszik, legalábbis az európai versenyeken. A terjedelmes gyengélkedés, amely Spartát az ősz végén sújtotta, az Európa Liga nyolcaddöntő elkezdéséig sokkal alacsonybnak kellene lenni, ami Spartának minden bizonnyal szintén nagyon besegít.

Rostov

A meglepő második helyen Rostov végzett az orosz bajnokság tavalyi évfolyamán. Ez legalább bebiztosította nekik  a kvalifikálást a Bajnokok ligájaért. Ezzel Rostov sikeresen átment és egészen az alapcsoportba jutott. Ott a harmadik helyen végzett, de az erejét  megmutatta elsősorban hazai győzelemmel az erős Bayern München ellen. Ebből kiolvasható, hogy hazai pályán Rostov erős és vigyázni kell majd a támadó játékosaira, hogy a visszavágó ne váljon puszta formalitásá. Hazai bajnokságon Rostov ráfizet a résztvétért a Bajnokok Ligájában, mert ez a csapat nem rendelkezik olyan széles káderrel, mint a legjobb csapatok, most Rostov csak a táblázat közepén van és eddig nem úgy néz ki, hogy tovább jut a kupákba a hazai bajnokságról. Úgy, mint Sparta számára, az Európa Liga nyolcaddöntője Rostov számára is az első verseny párbaj lesz a tavaszi részben. Az egység minőségével Rostov határozottan egyenlő lehet Spartával, talán egy kicsit túl is haladja, de Sparta képes az Európa Ligában nagyon hatékonyan és kellemetlenül játszani az ellenfele számára.

Összefoglalás

Nagyon nehéz megjósolni, ki lesz ebben a párbajban a favorit. Rostov javára szól elsősorban az, hogy saját pályáján képes volt megverni Bayern Münchent. De marad a tény, hogy ha Sparta képes lesz gólt szerezni az első párbajban Rostovban, akkor az oroszoknak ez nagyon nehéz lesz. Az esélyeket a tovább jutásra itt kiegyensúlyozottaknak látnám.