Egy profi fogadó élete (2.rész)

Ebben a részben a profi fogadó életények hátrányaira osszpontosítunk. Az előző részben megtudtuk, hogy milyen pozitívumokat kínál ez az élet. Azonban szükséges a szemközti szögletből is ránézni erre. Milyen hátrányokkal jár tehát ez a szakma?

Nagyon fontos és igényes az alaptőke, tehát a bankroll. Ennek viszonylag magasnak kell lenni, mert akárhogyan igyekszik, a fogadó életében egyszerűen a vesztességek sorozata bekövetkezik, és önnek elég nagy bankroll-al kell rendelkeznie, hogy leküzdje ezt a sorozatot. Egyúttal élég nagy tőkéjének kell lenni, hogy tudjon fogadásokat kötni, amelyek tisztességes havi jövedelmet hoznak. Ha ugyanis a tippelő úgy dönt, hogy igazán  tippeléssel akarja magát fenntartani, nem fogadhat néhány ezerrel, vagy még kissebb összegekkel. Ez, persze, bizonyos igényeket hoz a pénzügyekre.

Mint ahogyan már az előző részben megjegyeztem, a másik hátrány az lehet, hogy a jovedelme nem lesz állandó és tartós. Természetesen, a fogadó kitűzheti célnak azt, hogy havonta egy bizonyos pénzösszeget nyer, de sajnos, nem muszáj neki ezt mindig elérni. Továbbá, a labdarúgás és jégkorong bajnokságok végződő időszakában a fogadóirodák éppen nem bővelkednek lehetőségekkel, mire fogadni. Ez, természetesen az egyes fogadók preferenciájától függ, és attól, mikyen sportra fogadnak, és milyen sporthoz értenek. Mindenképpen, a ténnyel, hogy a jövedelmének nem kell, hogy rendszeres legyen, hamarább meg kell békülni, mielőtt beleugrik ebbe az iparágba.

A következő hátrány a fogadással nem annyira függ össze, mégis nagyon fontos. Abban az esetben, ha csak önmaga kerül a profi fogadó pályájára, számítson vele, hogy az élete elég magányos lehet. Egy hagyományos munkahelyen minden nap emberekkel találkozik, kollektívval, de ebben az esetben ez nem így van. Csak maga dolgozik. Ami, ahogyan már említve volt, viseli az előnyöket abban, hogy ön dönti el a helyet, időt és a hosszát a munkaidejének, de a kollektívet semmi sem nem helyettesíti. De ha ön inkább egy introvert típus, nem lesz ez onnek nagy akadály, mint a fogadóknak, akiknek szukségük van más emberekre maguk körül.

Az utolsó hátrány a fogadóirodák alkudozásai. Ezek ugyanis az ügyfeleire nagyon jó vigyáznak, és ha előfordul, hogy hosszútávon fog jövedelmezni a fogadással, megtorténhet, hogy a fogadóirodák korlátokat kezdenek adni a fogadásaira, vagy egyenesen törlik a számláját. De ennek nem szabadna megtörténni a megbízható fogadóirodáknál, mint például az Unibet, vagy Bet365. Egy másik alternatíva ezután fogadni a külföldi fogadóirodáknál, de bármilyen ilyen eltérések az eredeti tervtől igényesek az időre és a  pénzre is.

A sportfogadó élete tehát határozottan nem egyszerű és rózsaszín, mint ezt sokan elképzelik. Mindenkinél ez attól függ, hogy az előnyök túlhaladják-e a hátrányokat, vagy sem, és hogy meg-e próbál menni ezen az úton.