Hogyan fogadni a labdarúgásra a szezon kezdete előtt 5. rész

Bet365 Croatia

A sorozatunk előző részében rátekintettünk arra, hogy milyen okokból  játszák általában a mérkőzéseket a szezon kezdete előtt, illetve az előző szezon befejezése után. Most nézzük a motivációt és a szabályokat  a fogadásnál.

Motiváció

A legnagyobb lehetőség megtalálni az értéket a motiváció felmérése és a két csapat hírneve. Ez elsősorban az uborka-szezon elején érvényes, tehát a párbajokban, amelyek kereskedelmi jellegűek. A nagy klubok játékosai és menedzserek számára ezek a párbajok nagyon keveset jelentenek, úgy hogy a mérkőzést csak inkább mint egyfajta edzésnek vélik (ha egyáltalán). Ellenkezőleg,  a kissebb klubok játékosai és menedzserei a nagy ikonok ellen általában szeretnének felvillanni és így mindent beleadnak mérkőzésbe. Ez az ok, hogy a barátságos mérkőzésekben  gyakran teljesen kiszámíthatatlan eredményeket láthatunk. Amikor senki sem nem függ a győzelemtől, illetve, amikor csak az ellenfél játszik a győzelemért, csak nehezen tud nyerni, akkor is, ha akár Real Madrid lenne. A legtöbb fogadóiroda emellett a lehetséges állapotra az egyes csapatokban nem nagyon gondol, és a barátságos mérkőzésekre is olyan szorzókat írnak ki, amelyeket a párbajra írnának például a kupamérkőzéseken. A szorzók az óriási outsiderekre tehát óriásiak, bár az esély a győzelmükre magasabbak szoktak lenni, mint hogy ha az adott csapatok egy olyan párbajban találkoznának, amikor valamiéet játszanak. Ha tehát a szezon előtti baráti találkozókra fogadunk ( de ez igazán csak ritkán fordul elő), akkor betartjuk a szabályt, hogy csak az outsiderekre fogadunk.

A szabályok

A fogadásnál a barátságos mérkőzésekre mindig emlékezni kell arra, hogy a szabályok jelentősen eltérhetnek a verseny szabályoktól. A leggyakoribb eltérések a váltást illetik. A barátságos mérkőzésekben a csapatok gyakran többet váltogathatnak. Hála ennek az edzők próbálgathatják a külömböző variációkat, mivel a játékosok külömböző posztokra juthatnak, gyakran olyan helyre, ahol szokásosan nem játszanak. Ez a párbajnak egy egészen más dinamikát ad, mint egy hagyományos cserénél. A véleményünk szerint jobb kikerülni a fogadásokat olyan párbajokra, ahol meg van engedve a cserék végtelen mennyisége. Ezen túlmenően javaslatos elkerülni a párbajokat, amelyekben a szabályok érezhetően eltérnek a szokásos szabályoktól. Megítélni a valószínű hatásokat a szabályok változásánál ugyanis nagyon gyakran túl nehéz.

Végső összefoglalás

Minél több időt tölt fogadással, annál nagyobb a valószinűség a sikerre.  Ez érvényes a fogadásban is a barátságos találkozókra, ahol szükség a kutatásra és elemzésre  növekedhet. Azonban ha kellően figyelmes és óvatos lesz, még a szezon előtti párbajokban is képes lesz találni értékes szorzókat.