Leicester-Swansea 2016, 04.24.

Labdarúgás, vasárnap, 2016 Április 17, Anglia, Premier League, 17:15

Ma a Premier League 35. fordulójáról választottam egy párbajt, amelyben Leicester találkozik Swanseával. Leicester az idén 4 fordulóval a verseny befejezése előtt 5 pont előnnyel vezeti a táblázatot a második Tottenham előtt, így biztos, hogy a jövő szezonban a milliomos Bajnokok Ligájában játszik. Érdekes lesz, hogy a csapat legnagyobb sztárjai Vardy és Mahrez a klubnál maradnak, vagy sem. Éppen Jamie Vardy , a Premier League második legjobb gólszerzője, már 22 gólt szerzett a versenyen, hiányozni fog a vasárnapi párbajban Swansea ellen, mert a múlt párbajban két sárga lapot kapott, időnek előtte el kellett neki hagyni a pályát, és még 1 párbajban tehát nem játszhat. Szintén Leicester a szilárd védelmére támaszkodik, amely már néhányszor a szezonban 0 gólt kapott. A legutolsó fordulóban Leicester csak 2:2 döntetlent játszott West Hammal, így befejeződött az 5 párbaj győztes sorozata tiszat számlával. Ezt Tottenham használta ki, amely 2 pont hiányt lefaragott a külömbségből, ezért ebben a párbajban Leicesternek nem szabad hibát elkövetni,  és minden erejévől rákapcsolni.

Swansea az idén szorosan a kiesés zóna felett mozog, jelenleg a 15. helyen van 10 pont előnnyel a 18. Sunderlandhoz képest. Azt hiszem, hogy végül is Swansea meg tudja magát menteni. A támadásban az idén igazán nem jó, 34 párbajban csak 34 gólt tudott szerezni, már csak 4 csapat roszabb a bajnokságon. Az utolsó 5 párbajban 7 pontot tudott szerezni, a londoni Chelseát is meg tudta verni, amely egy tragikus szezont él át. Úgy gondolom, hogy hasonló meglepetés nem vár ránk, a múlt fordulóban kikapott a fulladó Newcastletől 3:0, és az egész párbajban csak egy alkalommal lőtt a kapura.

Leicester ugyan Vardy nélkül játszik vasárnap, ami biztos érezhető hiány lesz, biztosan nem várható nagy góleső, de ennek ellenére Swanseával problémák nélkül megbírkózik. Mert a szezonban már néhány alkalommal 1:0 győzelmet tudott elérni, legalább ez az eredmény most is elérhető lesz a csapat számára. Swansea támadása nagyon hitvány, Leicesternek ismét tiszta maradhatna a számlája.

A  mi tippünk: Leicester győzelme – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,72  szorzóval.

Nice-Reims 2016, 04.22.

Labdarúgás, péntek, 2016  Április 22, Franciaország, Ligue 1, 20:30

A következő elemzésemet a francia Ligue 1 –ről választottam, ahol a házigazda győzelmére nagyon tisztességes szorzót írtak ki a bukmékerek az egyes fogadóirodáknál. Ez Nice és Reims párbaja, amelyet pénteken este fogják játszani az Allianz Riviera stadionon a 35.-ik fordulóban. Nice jelenleg a táblázatban a 4. helyen van, amely a csapatnak bebiztosítja a közvetlen bejutást a jövő évi Európa Ligára. De a hátára liheg St. Etienne csapata, mindkét csapatnak azonosan 54 pontja van, és a többi csapat sem nagyon nincsen lemaradva 52 ponttal Lille, 51 ponttal Rennes. A 4. helytől felfelé is hasonló a helyzet, a 2. Monacóra Nice-nek 4 pont hiánya van, és a 3. Lyonra csak kettő. És éppen Lyonban harcolták ki Nice focistái a nagyon fontos döntetlent 1:1, így a harcok a kupákért még Franciaországban nagyon érdekesek lesznek.

Ellentétben Reims a kiesési zónában mozog, jelenleg a 17. helyen, mindössze csak 2 ponttal a már kieső 18. helytől. A múlt fordulóban Reims focistái nem nagyon segítettek magukon, amikor abszolút nem bírkóztak meg a reménytelenül utolsó Troyes stadionján a mérkőzéssel, amelytől 2:1 vereséget szenvedtek. Reims 36 pontot szerzett eddig a verseny 34 párbajában, 9 győzelmet szerzett és 9 döntetlent,  16 alkalommal szenvedtek vereséget. A gólarányuk 38:50, tehát 12 góllal engedtek be többet, mint maguk osztottak az ellenfélnek.

Ebben a párbajban mindenképpen Nice focistáinak hiszek, akik bent vannak a harcokban az európai kupákért, és akik ezt a párbajt egy olyan csapat ellen vívják, amely csak kínlódik a francia legrangosabb foci versenyében, ezzel meg kell bírkózni nekik. A szorzó a párbajra nagyon kellemes, nem lehet ezt csak úgy figyelem kívül hagyni. Bár egészen biztosan harcolni fognak Reims játékosai, de a minőség inkább Nice oldalán áll, kérdéses az is, hogy idegenben Reims képes leszm vagy nem, gólt szerezni. Szerintem nem is szerez gólt a vendég csapat, bár megkísérli ezt a lehetőséget is. Hibát követhet el, és így a házigazda megszerezheti az első gólját. Sok szerencsét a fogadáshoz!

A  mi tippünk: Nice győzelme – a legjobb oddsok a Bet365 fogadóirodánál 1,90  szorzóval.

Pittsburgh-NY Rangers 2016, 04.20.

Jégkorong, szerda, 2016  Április 20, NHL, 01:00

Ez az idő is elérkezett. Az NHL verseny elkezdte a play-off harcokat. Eljött az idő, amikor a jobb minőségű védelem és a kiváló kapus fogják eldönteni a párbajt, sokkal inkább, mint eddig. A két ellenfél találkozott egymással az utolsó két szezonban a selejtezőkön, mindkét sorozatot Rangers nyerte meg. Két évvel ezelőtt meg tudták fordítani a sorozatot 1:3 állással 4:3 –ra, és a következő évben a tovább jutást 5 párbajban biztosították be. Több szempont összehasonlításával a sorozatban több tény fog jelentős szerezpet játszani. A kapusok.  Henrik Lundqvist a legjobb kapusok közé tartozik az egész bajnokságon, az utolsó 2 évben Rangersnak megszerezte a tovább jutást Pittsburghal, a tavalyi szezonban a csapatát eljuttatta egészen a konferencia döntőig. Ezek azok a beavatkozások, amikor néha csak csodálkozni tudunk.  Marc Andre Fleury egészségügyileg nincsen teljesen rendben, az idei szezonban kétszer szenvedett agyrázkódást, az utolsó párbajokban az alapcsoportban Pittsburgh kapujában hiányzott. Kérdéses, mennyire lesz rendben, ha játszani fog a sorozatban. Ha nem lép a játékbam Pittsburghnak problémája lesz, mert a második kapusa Murray sérült, és így Zatkoff kerülne a kapujába.

Védelem. Itt nem kell nagyon részletesen írogatni, Rangers védelme kiváló, McDonagh kapitány sérülésének ellenére is, a csapatban elég játékos van, aki helyettesítheti. Ehez ellentétben Pittsburgh csapatában a védelem teljesítményei a csapat legnagyobb gyengéje már hosszútávon, és éppen ez az oka annak, hogy a csapat miért nem sikeres az utóbbi években a selejtezőn. Ha Pittsburgh védelméről beszélünk, akkor alapvetően Kris Letang teljesítményéről beszélünk., aki a csapat második legtermékenyebb játékosa. A támadás. Itt a két csapatott egymáshoz lehet hasonlítani. Pittsburghnak nélkülözni kell a sérült Malkint, ellenkezőleg  Rangers Eric Staalt hozták a végső harcokba.

Rangers az alaprészben játék közben 163 gólt szerzett, Pittsburgh 160 gólt. De ennek ellenére is azt gondolom, hogy Pittsburg megbírkózik Rangers játékosaival.

A  mi tippünk: Pittsburgh győzelme – a legjobb oddsok a William Hill fogadóirodánál 1,77  szorzóval.

 

Unibet bono de bienvenida

Unibet EspanaLa mayor agencia de apuestas en la República Checa y Eslovaquia. Innovador y que emplea tecnología de punta. Para TI, hay más de treinta personas en esta agencia de apuestas. Esta es la agencia de apuestas de Unibet.

Unibet primera ventaja es que se le ha concedido la licencia directamente del Ministerio de Finanzas, por lo que sus entradas se puede recuperar rápidamente apostador y de funcionamiento está disponible para todo el día.

Otra gran ventaja de esta casa de apuestas es que están constantemente tratando de acercarse a sus clientes, por lo que los apostadores se ha acostumbrado rápidamente a ella, es muy a menudo organizado diversas competiciones por premios y bonificaciones. En cuanto a la inscripción en Unibet, el nuevo año debe ser de nueva cuenta del jugador registrado comprobar con ramas de piedra, de lo contrario todo en el viejo apostador y por lo tanto sólo se debe llenar sus datos en nuestra plataforma.

Unibet – bonificación 999 Eur – registro »

Unibet va con los tiempos y por lo tanto no es sorprendente que fue esta casa de apuestas que uno de los primeros ofrecen a sus clientes dinero en efectivo hacia fuera, que de canje de cupones cuando aún no se ha jugado todas las oportunidades en el billete. También vale la pena señalar la tarifa de manejo para apostar en Internet. El sitio web de Unibet bono de bienvenida acaba de ser rediseñado en 2015 y ahora ofrece a sus clientes un entorno amigable y transparente. La comunidad de apuestas ahora puede chatear en el chat, enviar mensajes privados y recibir una notificación para evaluar su llanta.

El depósito se puede hacer a través de una cuenta bancaria o a través de uno de los monederos de internet. Por supuesto, las formas son mucho más, solo mencionamos las más frecuentes y más populares. Vinculado a esto es también muy altos niveles de ganar para ser apostador para ganar hasta diez millones de dólares (Eslovaquia Unibet continuación, ofrece el máximo valor de victorias EUR 300 000), que es el límite que apostando en la República Checa y Eslovaquia no es muy común . Las opciones son igual de fáciles. O bien el apostante puede enviar el dinero a la cuenta bancaria o recogerlo directamente en la sucursal Stone de Unibet.

Si se menciona que Unibet utiliza la última tecnología y un muy mima a su departamento de TI no es entonces sorprendente que también hay una aplicación móvil Unibet, que está disponible en todas las plataformas móviles y está constantemente mejorado y actualizado. Entonces, la aplicación móvil ahora puede ver transmisiones en vivo, comunicarse con otros apostadores y también recibir una notificación (notificación) del éxito de sus boletos.

Una opción muy buena para apostar es también una combinación de apuestas en una rama de rock y en internet. Su cuenta de jugador en Internet está vinculado a tipkartou para ser utilizado en puntos de venta, y así se puede apostar en una rama por el dinero que la cuenta del cliente en Internet. Y si la apuesta no tiene dinero en este momento, puede usar el programa de lealtad con el so- Las LAN. Estos son esencialmente Nety dinero que recibe apuestas apostador por ejemplo, para un curso recibirán un cierto número de redes LAN y otras actividades. Cien redes representan CZK 100 (para Unibet, una huelga por 100 ataques netos por 1 euro).

Otra área que está muy interesada en las apuestas es las probabilidades y las probabilidades. Incluso a este respecto, Unibet bono está en la cima. El tipo de cambio en esta oficina de apuestas es muy alto y la oferta de oportunidades de apuestas es más variada y rica. Por supuesto que, por tanto, es una apuesta en el juego de disparos en el hockey o el baloncesto, huelgas de apoyo y reuniones de fútbol y de hockey o varias opciones desventajas y duelos de tenis.

Aunque el líder del mercado de apuestas Unibet, todavía no ha llegado a su punto más alto, ya que está en constante crecimiento y evolución, hace difícil determinar hasta qué punto se puede lograr. Sin embargo, es cierto que es una de las mejores agencias de apuestas en la República Checa y Eslovaquia, y se merece este orgullo con razón.

 

Bournemouth-Liverpool, 2016, 04.17.

Labdarúgás, vasárnap, 2016 Április 17, Anglia, Premier League, 14:30

Bournemouth egy angol labdarúgó klub, amely egy Délnyugati angol városban működik. A klub, amely tavaly bejutott a Premier League versenyébe, az idén jelenleg a 11. helyen van. A klub fő célja megmaradni a versenyben, ami eddig nagyon sikerül. És talán nem is az a céljuk, hogy bejussonak az európai versenyekre, mint az Európai Ligára, vagy a Bajnokok Ligájára. Ha a hazai párbajokra nézünk, akkor a mérleglésük  5 győzelem, 4 döntetlen és 7 vereség, ami nem dicsőség. Az utolsó 5 párbajból 3 elveszítettek,  és 2 vereségük van egymás után. Így egészen biztosan nagy erőfeszítéssel mennek a párbajba, de ez nem lesz elég. Az utolsó múlt heti párbajban Bournemouth Aston Villa stadionján 2:1 győzelmet aratott, ami inkább kötelesség volt, mint egy megérdemelt győzelem, Aston Villa ugyanis jelenleg egy reménytelen csapat.

A  kiszámíthatatlan Liverpool, ahogyan Liverpoolt nevezik már hosszabb ideje, már hosszú ideig várakozik  valami rendkívüli sikerre, a bajnoki címre. De sajnos, ez az idén sem nem sikerül a csapatnak. De egészen biztosan nem akarja majd elmulasztani a milliókat, amelyek kapcsolódnak a bejutáshoz az Európai Ligára, vagy a Bajnokok Ligájára. Liverpool most a 8. helyen van, és Southamptonra 2 pont vesztesége van, és West Hamra 4 pont. Ennél a csapatnál meg vagyunk szokva a jobb helyekhez a táblázatban, ezért biztosan nagyon fognak harcolni, hogy csökkensék a pontok hiányát legalább 6 ponttal, tehát hogy bejussanak az Európai Ligára. Liverpool jól szokott játszani otthon is, és idegenben is, ami már manapság nem is olyan igaz. Idegenben és otthon is egyaránt 24 -24 pontot szereztek.  Az utolsó 5 párbajban 3 megnyertek, Leicesterrel elveszítették a párbajt. A csapatban a nyugalom uralkodik, vannak jó gólszerzői, mint  Firmino, vagy Benteke, és Bournemouthnak ilyen játékosok hiányoznak.

Ha az egymásközti párbajokra nézünk, akkor Liverpool javára 4:0, tehát minden alkalommal Liverpool volt a győztes. Harcolnak az Európai Ligáért,  ez a hajtó motorjuk a párbajokban, Liverpool győzelmére fogadok, a sorzók szerintem már csak csökkenni fognak, ezért még most fogadjon!

A  mi tippünk: Liverpool győzelme – a legjobb oddsok az Sportingbet fogadóirodánál 2,15  szorzóval.

Duisburg-München 1860, 2016, 04.15.

Labdarúgás, péntek, 2016, Április 15, Németország, 2. Bundesliga, 18:30

Ma ismét a német 2. Bundesliga versenyébe kukkantunk egy kicsit bele, a 29. forduló slágere lesz Duisburg és München közötti párbaj. Mindkét csapat még emlékszik jobb időkre is az 1. Bundesliga versenyéről, de sajnos a valóság egy kicsit  más manapság. Ugyanis mindkét csapat a kiesés zóna közelében mozog. De eddig még semmi sem nincsen eldöntve, és ez egy nagy harc lesz minden centiméter térségért. München 1860 a 2: Bundesliga táblázatában a 16. fordulóban van 25 ponttal, 5 győzelme, 10 döntetlene és 14 veresége van a számláján, a pontokat idegen stadionokon csak nagyon nehezen tud szerezni. Ebben a tekintetben a bajnokságon a legroszabb, éppen együtt Duisburggal. De Duisburg otthon van, és otthon jók tudnak lenni a rajongók szurkolásával, amikor az ellenfelük éppen idegenben nem tud túl sikeres lenni.

MSV Duisburg az utolsó 18. helyen van a 2. bundesliga táblázatában 22 ponttal, ezeket 4 győzelemért és 10 döntetlenért szedett össze, ezen kívül még 10 vereséget szenvedett. Az utolsó 5 párbajban 2 alkalommal győzni tudott, és 2 döntetlent szerzett, ennek köszönhetően az eufória hullámán lovagolnak, és egy olyan érzésük van, hogy még semmit sem veszítettek el, még érdemes harcolni, hogy bent maradjonak a versenyben. És ebben igazuk van, még 5 forduló van hátra, ezekben 15 pontot szerezhet, és a csapatnak 6 pontja hiányzik még, hogy olyan helyre jusson, ahonnan nem esnének ki. A 16. helyre, ahol éppen München 1860 van, hogy legalább a pótselejtezőbe jutnának be, ehez csak 3 pontjuk hiányzik. És éppen ezekért a pontokért fognak harcolni pénteken az ellenfelükkel, mint az oroslányok, ehez a rajongók is besegítenek, mert egyre többen járnak el a stadionra , utoljára 15 ezer néző látta az utolsó mérkőzést, és most még több néző fog érkezni.

Ez a harc nagyon kemény lesz, Duisburg minden áron bent akar maradni a versenyben, és mindent meg tesz otthon, hogy ez így legyen. München idegenben gyenge, nem nagyon tud igazán jól harcolni  kinti stadionokon, a bukmékerek is ezt így fogták fel, a házigazda fog szerintem győzni.

A  mi tippünk: Duisburg győzelme – a legjobb oddsok az Unibet  fogadóirodánál 2,40  szorzóval.

Manchester City-Paris SG 2016, 04.12.

Labdarúgás, kedd, 2016, Április 12, Bajnokok Ligája, 20:45

Bár Párizs szerdán a véleményem szerint meglepően habozott, ezért még mindig azon a véleményen vagyok, hogy  Párizs lesz a sikeresebb csapat. Citynek nincsen meg az a minősége, hogy Párizson keresztül tovább jusson. A visszavágón hiányozni fognak Luiz és Matuidi, akik büntetés miatt nem léphetnek a gyepre. Luizot Marquinhos helyettesíti, Matuidi helyettese meglepetés lesz, mivel Verrati és Pastore sérültek. Már a szerdai párbajban lehetett látni, hogy melyik csapat a jobb, de Párizs elhagyított néhány esélyt  beleértve Zlatan kihagyott büntettőjével. Párizs a hazai bajnoki címet már erősen a kezébe tartja, hiszen már 25 pont előnye van a második csapat előtt, így teljes mértékben öszpontosíthat a visszavágóra, míg City 4. helye sem nem biztos a hazai bajnokságon, szombaton otthon a kiszámíthatatlan West Brom ellen játszik. Paris SG magyon szép focit játszik, amelyet nagyon jó nézni, egyértelműen Párizs a domináns csapat.

City a visszavágóra egy kis előnnyel indul, mivel idegenben 2 gólt szerzett, gyakorlatilag a tovább jutására 0:0 döntetlen is elég lenne. No de egy ilyen eredményre Párizs ellen játszani kész öngyilkosság lenne. Párizs sok hibát követett el a védelemben, amit biztosan kiküszöbölnek majd a visszavágón, fontos lesz, hogy ne engedjenek gólt a hálójukba, mert a támadásuk nagyon erős és nagyon magas szinten van, és Cit nem éppen tökéletes védelme ellen Párizs szerezhetne gólt, és így bebiztosítja magának, hogy tovább lépjen. City csapatában jelenleg 7 sérült játékos van, ebből talán 5 az alapcsoportból. De mivel hogy a hazai bajnokságon nem biztos még a 4. hely sem, így nem biztos a jövő évi Bajnokok Ligája sem a csapat számára, inkább a hazai bajnokságra fognak jobban figyelni. Vajon mit mondana Pepe Guardiola, City jövö évi edzője, ha nem jutnának be a Bajnokok Ligájára?

PSG egyike a három csapatból, akik harcolni fognak a verseny trófeájáért együtt Barcelónával és Bayernnel. City teljesítményei nem kiegyensújzottak, minden megtörténhet, de úgy hiszem, hogy nem lesznek képesek meggátolni Párizs tovább jutását a versenyben, Párizs győzelmére szép oddsokat írtak ki a bukmékerek, ezt ki kell használni.

A  mi tippünk: Paris SG győzelme – a legjobb oddsok az Unibet  fogadóirodánál 2,60  szorzóval.

Stuttgart-Bayern 2016, 04.10.

Labdarúgás, szombat, 2016, Április 09, Németország, Bundesliga, 15:30

A német Bundesliga 29. fordulóján Stuttgartba érkezik a mester, Bayern. A bajor klub focistái az idén is a legnagyobb valószinűséggel, a bajnoki címet fogják ünnepelni, és a szezon végsö fázisában megpróbálják hozzá adni a végső győzelmet a Bajnokok  Ligáján ( a negyeddöntő 1. párbaját otthon játszották Benficával Április 5.-kén, amelyben 1:0 győzelmet arattak.). Semmi esetben sem nem lehet majd beszélni valamiféle alábecsülésről, végül is maga Guardiola arról ismert, hogy minden játékot, amelyet a legénsége játszik, nagyon komolyan veszi. A rendelkezésére állnak Robben, Coman, Boateng, Badstuber kivételével úgymondván az egész káder, elsősorban  a támadásban az edző több lehetőségből is választhat (Lewandowski, Müller, Ribéry, Costa, Vidal, Götze, Alcantara), így majdnem mindegy, hogy kik lépnek az alapcsoportban a gyepre.

Azért Stuttgart egészen más helyzetben van.  Az utolsó 10 párbajban csak 2 győzelmet szerzett (Hoffenheim, Frankfurt), ami a táblázatban éppen a 12 helyet illeti 33 megszerzett ponttal. A gólaránya passzív, 45:56. Stuttgart az idén ugyan 45 gólt szerzett (Bayern 66 –ot), ami egyáltalán nem rosz, de a védelme a lehető legroszabb az egész Bundesliga versenyen. Átlagban 2 gólt kapnak egy meccsen, egészében eddig 56 gólt kaptak. Egy ilyen védelemmel nem sok az esélyük, a vadon támadó Bayernhez képest, sok sikerre. A házigazdát 6 pont választja el a kiesési 17. helytől, és ebben a párbajban az előnyét igazán nem lesz képes növelni, ellenkezőleg, Bayern megteszi a kötelező lépést a bajnoki cím megszerzéséhez. A Müncheni focisták Stuttgartot már 14 alkalommal egymás után meg tudták verni, míg az eddig egyetlen párbajban a hazai Alianz  Arénában az idén 4:0 eredménnyel végződött. Szombaton egy kicsit enyhébb eredmény várható, mégis csak Bayern az utolsó meccseken nem a szépségért, hanem az eredményért játszott, de a 3 pontját ezzel az alkalommal is megőrzi magának.

Stuttgart éppen nem a legjobb formájában van,  Bayern pedig mostanában kevesebb gólt szerez a párbajaiban, ezért lehet, hogy a bukmékerek egy ilyen kedvező oddsokat írtak a nüncheni klub győzelmére.

A  mi tippünk: Bayern győzelme – a legjobb oddsok az Unibet  fogadóirodánál 1,48  szorzóval.

Dortmund-Liverpool 2016, 04.07.

Labdarúgás, csütörtök, 2016, Április 07, Európa Liga, 21:05

Az Európa Ligában szoros kezd lenni a helyzet, amikor lassan már a negyeddöntőbe jutottunk, és ahol a sors Dortmundot kozta össze Liverpoollal. Sokan ezt a két csapatot úgy jelöli, mint az Európa Liga  döntő két csapatát.  A hazai Borussia formája több, mint lenyűgöző. Az utolsó 15 párbajból 13 győzelemmel, 2 döntetlennel és 0 vereséggel büszkélkedhet.  Ezekben a párbajokban nem mindig könnyű ellenfelük volt, például Borussia megszerezte Porto, Leverkusem, vagy Tottenham skalpját is. Dortmund élén Pierre Emerick Aubameyang és Marco Reus állnak, és akik rendezésében a csapatot egy támadó tankhoz lehet hasonlítani. A csapat sikeres mint a hazai bajnokságon, úgy az Európai Ligában is. És mivel a hazai ligában már nem érhetnek a csúcsra Bayernen keresztül, ezért az öszes erejüket az Európai Ligára fogják öszpontosítani, ahol talán csak Sevilla tudná őket megállítani. A német rajongók nagyon jó fognak drukkolni, így talám több gólt is lkáthatunk majd.

A vendégek Liverpoolból rosszabbul állnak, bár a játékuk az új edző Klopp vezetése alatt egy kicsit felemelkedett, az utolsó párbajai nem sikerültek, amiről tanúskodik az utolsó 15 párbaj is, 5 győzelemmel, 5 döntetlennel, 5 vereséggel. De Liverpool rajongói is követik a kedvencüket Németországba, és egy nagy szurkolásnak lehetünk majd tanúi. Liverpool eg kicsit támaszkodni fog a jó minőségű védelmére, de a támadásokat sem hagyja ki. A hazai ligában az angol klub nem nagyon sikeres, és az Európai Liga sem nem káprázatos eredményeket hozott, ugyan az utolsó 5 párbajban idegenben egyszer sem nem szenvedtek vereséget, de csak 1 győzelmet szereztek és 4 döntetlent, ezekben kétszer nem szereztek egy gólt sem, és 3 párbajban csak mindegyikben 1 gólt szereztek. Az 1. félidőben a két csapat óvatos focit fog játszani, de úgy vélem, hogy mindketten 100 % – os teljesítményt nyújtanak a rajongóknak, de mégis csak a hazai környezet dönthet az eredményen.

Ez a párbaj nagyon atraktív lesz, elejinte talán kiegyensújzott, de azután Borussia jobb formája és a hazai környezet megmutatkozik a játék folyamán.

A  mi tippünk: Dortmund győzelme – a legjobb oddsok az Unibet  fogadóirodánál 1,52  szorzóval.