Premier League 22. köre: Tottenham – Manchester United, Január 13

Labdarúgás, vasárnap, 2019,  Január 13, Anglia, Premier League, 17:30

Tottenham már hihetetlen 21 párbajában döntetlen nélkül játszik, gyakorlatilag az egész évadban nem volt döntetlene. A Kakasok minden szezon elején nagyra törőek, és bár 17 mérkőzéssel a szezon végéig az első Liverpoolra csak 6 pont vesztességük van, valószinűleg a harcokba a bajnoki címért már nem szólnak bele sokat. Liverpool és City közott folytatódik a nagy csata a címért. Tottenham váratlanul habozott az utolsó hazai bajnoki párbajban és Wolves ellen 1:3 vereséget szenvedett, ami bebizonyította, hogy még mindig felkészületlenek a harcokra a bajnoki címért, mivel ilyen típusú habozások a csapatok ellen a táblázat közepéről elengedethetetlenek.

Ebben a párbajban az ujjászületett manchester United áll szemben, amely az új edző vezetése alatt nagyon jól működik és egyik elenfelét semmisíti a másik után. De egyenesen meg kell mondani, hogy eddig nem találkoztak egyenrangú ellenféllel, mindegyik csapat a táblázat alsó feléből volt. Éppen Spurs lessz az első nagyobb kihívás a csapat számára az új edzővel. Ahogyan említettem, United sikeres az új vezetésével, 5 mérkől 5 győzelem született és a gólaránya 16:3 volt. United nem szeretné befejezni ezt a sorozatot, de pontok nélkül Spurs sem szeretne maradni hazai közönség előtt.

A múlt hétvégén nem játszották a Premier leaguet, mindkét csapat pihentette a legénységét az A csoportból, Tottenham oldalán 8 változás volt, United oldalán 9 változás tekintettel a bajnoki párbajokra. De Tottenham már kedden játszotta a következő kupa párbaját és Chelsea ellen gyepre állította az öszes sztárját, így az előny a  játékosok pihenéseéből a vendégek oldalán áll. A kölcsönös mérkőzések az utolsó 4 évben minden alkalommal a házigazda győzelmével végződött, kivéve az utolsó párbajt tavaly augusztusából, amikor Tottenham győzöttUnited stadionján 3:0. United Tottenham stadionján utoljára március 2012-ben győztek 3:1, a többi párbajban legfeljebb ha döntetlen volt. Mivel nem nagyon szeretem a fogadásokat a döntetlenekre, inkább arra fogadok, hogy mindkét csapat gólt szerez a párbajban.

A  mi tippünk: mindkét csapat gólt szerez  – a legjobb oddsok a William Hill fogadóirodánál 1,53

 

Rate this post