Sorozat: Fogadások a Grand Slam versenyekre – US Open

A negyedik és egyaránt az utolsó része a minisorozatunknak a fogadásokról a Grand Slam versenyekre, az amerikai US Open versenyt butassuk be. Rendszeresen a legjobban javadalmazott torna az évfolyamban a szezon végén játszódik, ami megdöbbentő eredményeket hozhat.

Bár az US Open után még néhány verseny játszódik, a győztes kinevezése az Arthur Ashe stadionon, amely egyébként a világ legnagyobb tenisz stadionja, nem hivatalosan ez a szertartás a szezon végét jelenti. Legalább is így érzékelik ezt egyesek, bár még mindig programon van a népszerű World Tour Masters. De ezt hagyjuk oldalt, és nézzük meg, hogy mi az, ami az US Open-ből olyan egyedülálló versenyt csinál, és hogyan lehet rajta keresni. A verseny kinti pályákon játszódik kemény felulettel, így ismét nagyon fontos itt a jó minőségű adogatás. Mivel a teniszpálya kemény és gyors, nem igazán láthatóak itt hosszadalmas párbajok, mint például a French Open-en.

Figyelembe kell venni szintén azt a tényt is, hogy már a szezon végéről van szó, és a játékosok már fáradtak lehetnek. Semmit sem változtat ezen a legmagasabb dotáció sem, amely értéke egyébként évről évre növekszik.  Még a legjobb játékosok számára is nagyon nehéz egész évben állandó formát tartani magas szinten, és ezért játszódnak le itt sokszor nagyon meglepő eredmények a favoritok rovására. Éppen a fáradság a fontos mutató, hogy kire fogadjunk.. A fogadóknak ezen túlmenően jó megtudni, milyen hosszú idő állt a játékosoknak a regenerálásra, és mikor játszották az utolsó versenyt. És természetesen, milyen eredménnyel. Fontos szintén a közönség, amely minden évben a saját hazai játékosokat nyomja. Ezért különösen a nyitó körökben minden bizonnyal kifizetődő találni egy értéket a fogadásban valamelyik hazai játékosra, aki talán a favorizált ellenfelet meglephetné.

Az amerikai US Open devizája az éjszakai párbajok, amelyeket mesterséges világításnál játszanak. Ezek a mérkőzések rendszeresen vonzzák a nagy számú rajongókat és különösen a televízió kamerákat. Különösen a fiatal és tapasztalatlan játékosokra lehet ez a nyomás túlságosan nagy, és a párbajban teljesen leéghetnek. Természetesen, ezekre az eseményekre jobb fogadni még a párbaj előtt, mint közben, mert a szorzók az értékes hendikepekre nagyon gyorsan csökkennek az esetben, amikor már látni, hogy a fiatal játékos nem állja meg a nyomást.  Nagyon jó szorzókat ezen a területen például a Bet-at-home fogadóiroda kínál.

Szintén figyelembe kell venni, hogy ezen a versenyen gyakran esik az eső, és a mérkőzések meg vannak szakítva. Ez inkább a párbaj outsider javára szól, aki a kikényszerített szünet alatt összeszedheti magát, és új erőket meríthet. Ellenkezőleg, a párbaj favoritja kieshet a tempójából, és elveszítheti a párbajt. Ismét tehát megéri létrehozni egy játékszámlát olyan fogadóirodánál, amely jó minőségű live lehetőségeket kínál.

Az US Open tehát kedvez a játékosoknak a jó minőségű adogatással, akik jó fizikai erőnlétben vannak, és nem annyira fáradtak a szezon menetéből. A külső behatások, mint a szél vagy a hőség itt nem játszanak olyan szerepet, mint például az Australian Open-nen, és így a jó minőségű párbaj előtti elemzésekkel könnyen juthat zöld számokba. A fogadók számára ez az egyik kedvenc verseny az év folyamán.