UEFA Nemzetek Ligája: Magyarország – Észtország, November 15

Labdarúgás, csütörtök, 2018  November 15, UEFA Nemzetek Ligája, 20:45

Annak ellenére, hogy Magyarországnak a Nemzetrek Ligáján csak 4 pontja van négy párbaj után, egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy risszul játszik. Ellenkezőleg, a játéka szép, látványos a kedvezőtlen eredményeknek ellenére is. Magyarország a csoportjában 2 alkalommal is vereséget szenvedett, de csak egy szoros gólkulömbséggel 1:0. Először Finnországban, ezután majd Gorögországban is. Azonban egyik párbajban sem nem Magyarország volt a rosszabb csapat. A szerencse, sajnos, az ellenfelei oldalán állt mindkét esetben. Hazai pályán Görögországot le tudtuk győzni, tekintettel a fejleményekhez, egészen megérdemelten. A selejtezőben a csapat 14 gólt tudott szerezni, ami tisztességes szám, ha figyelembe vesszük, hogy olyan erős ellenfelekkel játszott, mint Portugália, vagy Svájc. Emellett sok gólt is kapott. Éppen ezért, ha a nemzeti csapat szép eredményeket szeretne elérni, mint például a 2016-os EURO-n, akkor éppen a védelmen kellene dolgozni. Ezt már a Nemzetek Ligáján is tapasztalta, mivel az első 3 párbajban legalább 1 gólt kapott. Az utolsóban hármat.

Észtország nem éppen olyan csapatok közé tartozik, amely kádereében jelentősebben jó minőségű játékosokat lehetne találni, és ez az eredményein is tükröződik. Az utolsó 10 párbajából csak egyet tudott megnyerni. Az utolsó 6 párbajából ötöt elveszített annak ellenére, hogy olyan ellenfelekkel is játszott, mint például Marokkó. Hogy ennek a csapatnak nincsen meg a túl erős kádere, a csoportokban is megmutatkozott, ahol az első 3 párbaját a Nemzetek Ligáján elveszítette. Pontot csak a párbajban Magyarország ellen tudott szerezni egy 3:3 döntetlenért. Az oroszországi VB-én egészében 19 gólt szerzett, de 19 gólt kapott is, ami átlagban majdnem 2 gól egy párbajra. Éppen ezért a csapat gyengéje a védelem.

Tekintettel arra, hogy Magyarország otthon játszik, a hazai közönség óriási támogatását használhatja ki, a csapat minősége is magasabb szinten van, nem marad más hátra csak az, hogy a házigazda győzelmére javaslom a fogadásokat megkötni. Aki a gólok számára is szeretne fogadni, talán sikerül többet látni a párbajban, mint 1,5 gólt.

A  mi tippünk: Magyarország győzelme – a legjobb oddsok a 888 fogadóirodánál 1,40