Európa Liga, Sparta Praha – FC Rostov, Február 23
Labdarúgás, csütörtök, 2017 Február 23, Európa Liga, 21:05
Harc a becsületért. Még így is nevezhetnénk a csütörtöki visszavágót az Európa Liga selejtező mérkőzését, amelyben Sparta otthon vendégli FC Rostov csapatát. A prágaiak ugyanis a múlt héten Rostovban egy négygólos adagot kaptak, és a reális esélyük a továbbjutásra már majdnem nulla.
Sparta messziről sem nincsen ideális formában. Az első találkozón Rostov ellen teljesen leégett nemcsak a védelem, de szintén a fedezetsor is. A spartaiak kifejezéstelenek voltak, sőt, a párbaj jelentős részét a kibocsájtott Tiémoko Konaté nélkül játszották, aki visszatért az alapba. A visszavágón hiányozni fog nekik.
A hétvégi első találkozón a cseh legmagasabb verseny tavaszi részében ugyan Sparta megszerezte a „kötelező” győzelmet Bohemians 1905 ellen, de egy szoros találkozóról volt szó egyetlen góllal. A prágaiak egyszerűen még mindig nem a tökéletes formában vannak. Sőt, egy következő komplikációjuk lesz az összeállításukban – a fedezetben ezúttal Bořek Dočkal fog hiányozni, aki Kínába repült tárgyalni az esetleges átlépésről. És ő egyike a kevés játékos közül, akik Sparta játékába megpróbáltak valamilyen gondolatot nyomni. Az agy szerepét Sparta középvonalán valaki másnak kell majd átvenni. Tomáš Rosický-val sem lehet számolni, aki még mindeg sérült és a visszatérése nincsen még a láthatáron sem.
Várható, hogy a kudarc után a múlt héten az edzők megpróbálják megvédeni a csapatuk becsületét és a Letná stadionon méltóságos eredményt elérni. Ugyanakkor azonban várható, hogy a játékba fiatalabb játékosok is bekerülhetnek. Mégis csak, már a továbbjutás már nincsen szóba és Sparta a hazai versenyen nem túl hízelgő helyzetben van – jelenleg a táblázatban a harmadik helyet foglalja, és ez erre a klubra kevés. A Letná stadionon a siker csak a bajnoki cím, így feltételezhető, hogy Sparta minden erejét a hazai ligára fordítja és nem kockáztatja a kulcsfontosságú játékosok esetleges sérüléseit.
Rostov velük szemben nagyon kényelmes helyzetben vannak. Egy ilyen előnnyel az első párbajból nem várjuk, hogy minden áron nyerjenek. Rostov így minden bizonnyal csak a pozicióját akarja majd megvédeni.
A fogadási tippünk erre a találkozóra egyértelmű – Rosztov nem szenved vereséget. Ez egy viszonylag tisztességes szorz´val van kínálva. Fogadni a csapat győzelmére, amelynek de facto erre nincsen szüksége, egy felesleges kockázat. És fogadni Spartára szintén nem kifizetődő lehetne – egy ilyen rövid idő alatt egyszerűen nem történnek csodák.
A mi tippünk: Rostov nem veszít dupla esélyben – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,70 szorzóval.
more: www.bet-hr.com
Bundesliga 21. köre: Hertha BSC – Bayern München, Február 18
Labdarúgás, szombat, 2017 Február 18, Németország, Bundesliga, 15:30
A német bajnokság ismét javában zajlik és a szombat egy érdekes párbajt hoz, amelyben Hertha Berlin vendégli a pályáján Bayern Münchent. Ez a találkozó érdekes lesz főleg a fogadás szempontjából. De először mondjunk valamit a statisztikákról.
A világos favorit a vendégek Münchenből lesznek, akik húsz találkozó után mindig az első helyen vannak a táblázatban hét pont előnnyel a második Leipzig-re, mellesleg, talán a verseny legnagyobb meglepetésére. Hertha tartja magának a szolíd hatodik helyet, amelyet ebben a találkozóban védeni fog a hetedik Köln ellen, amelyre csak egy pont előnye van.
Bayern mögött egy kiváló sorozat találkozó áll, az utolsó öt párbajban csak egyszer veszített pontokat, egy döntetlenben Schalkevel. Másképen mgszerezte Bremen sklapját (2:1), és a német kupán megbírkózott Wolfsburggal (1:0), azután a liga versenyben Ingolstadttal (2:0) és az emelkedési tendenciáját megerősítették a müncheniek a héten a Bajnokok Ligája találkozóján Arsenal ellen, amelyet egy megalázó 5:1 gólaránnyal zúztak szét.
Azért Hertha elveszítette az utolsó négy találkozót ötből, utoljára Schalkevel szenvedett vereséget. Azelőtt a német kupa nyolcaddöntőjében vereséget szenvedett büntető rúgásokra a hazai Dortmunddal. A házigazda azelőtt nem bírkózott meg Freiburggal, vagy leverkusennel sem., de képesek voltak legyőzni Ingolstadtot.
Az előző kölcsönös mérkőzések statisztikája egyértelműen Bayern javára szólnak, amely Herthát már ötször egymás után megverte, és minden alkalommal ez egy egyértelmű eredmény volt, amikor Bayern nem engedett az ellenfelének szerezni egy gólt sem. És ez több, mint valószínű ebben a kolcsönös találkozóban is, mert a vendégeknek van a legjobb védelmük az egész bajnokságon, eddig csak 12 gólt kaptak. Másrészt is nagyon jól müködnek, 45 góllal Bayern a legjobb gólszerző csapat a Bundesligában. Ezt elsősorban Robert Lewandowskinak köszönheti, aki ezen az adagon tizenöt góllal részesedett.
Ettől gombolyodik le a mi fogadási tippünk is erre a találkozóra. Ha Bayern győzelmére a szorzó túl alacsonynak tűnik, miért ne fogadni az esélyre, hogy a házigazda nem szerez egy gólt sem?A korábbi kölcsönös mérkőzések, a két csapat jelenlegi formája és Bayern majdnem golyóálló védelme Manuel Neuer-rel bebiztosítva a kapuba ennek a fogadásnak a javára szól.
A mi tippünk: Bayern München győzelme – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,45 szorzóval.
Európa Liga Preview: Villarreal-AS Róma
Két egység párbaja, amelyeket a szélesebb európai csúcshoz lehet sorolni, ez lesz a párbaj Villareal és AS Róma között. Ebben a párbajban csak nehezen lehet keresni a favoritot. De amit félelem nélkül lehet ígérni, az a tökéletes látvány mindkét csapat rajongói számára.
Villarreal
A spanyol gység ismét kezd rászokni a párbajokra az európai szinten. Bár az L csoportból mint második jutott tovább meglehetősen nem kiegyensújzott teljesítményekkel, az idő múlásával a teljesítményük javul és fokozódik. A hazai bajnokságon Villareal egyáltalán nem boldogul rosszul. Jelenleg a hatodik helyen van csak minimális távolsággal a helyektől, amelyek bebiztosítanák neki legalább a Bajnokok Ligája kvalifikálását a jövő évre. Éppen ez lesz nagyon fontos a párbajban AS Róma ellen. A továbbjutás látomása nagyon vonzó, de ez szétforgácsolni jelenti az erőket két versenyre, és csak nagyon nehéz megjósolni, hogy ezt Villareal ígye csinálja. A habozó teljesítmények az alapcsoportban ezzel az elmélettel csak egyetértenek. De ha Villareal megtalálja az elégséges motivációt, nyugottan egyenrangúvá válhat és az ellenfelét megverheti a selejtező szakaszban.
AS Róma
Az olasz egység a hazai versenyben sokkal jobban áll. A második helyen van és a vesztessége az első Juventuszra nem nagyon nagy. A kártyáiba játszik a fantasztikus formája is, amely az utolsó hetekben emelkedik. Az Európa Liga selejtezőjébe az olasz egység kiváló teljesítményekkel harcolta át magát, ahol a csoportban nem szenvedett vereséget egyetlen párbajban sem és az első helyről jutott tovább. Azonosan, mint Villarealnál kínálkodik a kérdés, hogy ennek az óriási klubnak az Európa Liga elég nagy motiváció azért, hogy ne zúzza szét az erejét több versenybe és így veszélyeztetve a pillanatnyi pozícióját a hazai bajnokságban. De ha AS Rómának van legalább egy csekély előnye az ellenfele szemben, akkor ez éppen a kádere szélessége és a jó minőségű játékosok számában van, akik a játékba kapcsolódhatnak.
Összefoglalás
Ez a párbaj elsősorban a motivációról szól. Ha ebből az egyik csapatban nem lesz elegendő, nem jut tovább. Így majd meglássuk, hogyan áll ezzel a két csapat. Az elegendő motivációval mindkét csapatnál azután már csak valóban a csekélységek dönthetnek a továbbjutásról.
Európa Liga Preview: PAOK-Schalke
Egy következő érdekes párbaj, amelyet az Európa Liga selejtezője kínál, kétségtelenül a mérkőzés PAOK és Schalke között. Tekintettel a káder minőségéhez biztosan helyen van a német egység enyhe favorizálására, amelynek nagyobb tapasztalatai is vannak a harcokban az európai kupákon.
PAOK
A görög klub a hazai bajnokságon az ötödik helyen áll és tekintettel arra, hogy a vezető Olympiakosnak már elég nagy előnye van, nem várható, hogy még bárki fenyegetheti őket. PAOK tehát a hazai versenyen legfeljebb a továbbjutásért harcol majd az Európa Ligába a jövő évre, ami ugyan erős motiváció, de ennek a célnak az elérése még mindig messze van. Ezért lehetséges, hogy az ereje töbségét éppen a párbajba Schalkeval veti az Európa Liga selejtezőjébe. A minőségét a görög csapat megmutatta már a csoportban, ahol egészen nyugalommal megőrizte a továbbjutását. Azonban hozzá kell tennio, hogy az ellenfelei nem tartoznak az európai csúcshoz. PAOK teljes gólaránya, ami 7:6,nem jósolja, hogy a káder minősége, bár természetesen van itt egy bizonyos szint, elegendő lehetne ahoz, hogy a görög egység képes lenne kiselejtezni egy átlagon feletti európai egységet.
Schalke
A német egység az Európa Liga dupla párbajába biztosan nagy motivációval lép. Tekintettel arra, hogy a hazai bajnokságon hosszú távon tapogatózik és csak a táblázat közepén van a már elég jelentős vesztességgel a helyekre, amelyek bebiztosítanák az európai kupákat a jövő évre is, várható, hogy a német egység számára prioritás lesz éppen az európa Liga. Itt Schalke jobban, mint jól boldogul. A csoport fázist szószerint átrepulte, amikor csak egyetlen párbajt veszített el, még pedig Salzburg ellen. Söt, ez volt az utolsó párbaj a csoportban, amikor már Schalke boztos volt a továbbjutásában, úgy hogy az edző már nem kUldte a játékba a legerősebb lehető felállítást. Kiváló játékot Schalke elsősorban a védelemben mutatott, amikor csak három gólt kapott, kettőt belőle a már említett utolsó párbajban.
Összefoglalás
Ennek a párbajnak a favorita egyértelmű. A német egység kádere sokkal jobb minőségű és hála a válságának a hazai versenyben ezen túlmenően az Európa Ligára teljes koncentrálással figyel. Csak a nagy véletlenek kölcsönhatása jelenthetné a görög egység továbbjutását.
Európa Liga Preview: Olympiakos-Osmanlispor
Az Európa Liga play-off következő párbajában az Olympiakos és a török Osmanlispor közötti összecsapása lesz. Legalább is a szorzók szerint, amelyeket a fogadóirodák kiírtak, a favorit a görög egység lesz, de a pályán ez egészen másképen nézhet ki.
Olympiakos
A görög klub a selejtezőbe egy nagy adag szerencsével is harcolta át magát. A csoportjában a második helyen végzett, de csak egy góllal és jobb kölcsönös párbajjal a harmadik Young Boys előtt. Továbbá, csak hét szerzett gól azt jelentheti, hogy a támadásban Olympiakos-nak problémái lehetnek. Hazai versenyen azonban korlátlan király. A táblázatot szuverén módon vezeti, ami előny különösen azért, hogy teljesen koncentrálhat az Európa Liga selejtezőjére anélkül, hogy aggódjon, hogy a hazai versenyen elkési a vonatot. De míg a hazai versenyen nem túl nagy a konkurrenciájuk, az európai színen ez másképen van, azért talámn enyhe meglepetés, hogy Olympiakos továbbjutására a fogadóirodák olyan alacsony szorzót írtak ki.
Osmanlispor
A török egység uralta az egészen nehéz L csoportot, ahol a spanyol Villarealon kívül még Steaua Bukarest és Zürich voltak. Tíz szerzett gól a csoportban ilyen erős ellenfelekkel azt jelenti, hogy Osmanlispor preferálja a támadás lényegű játékot. A hazai verseny, lehet hogy éppen az öszpontosítás miatt az Európa Ligára, már ez nem olyan nagy dicsőség. Osmanlispor a táblázat közepén van a már egészen jelentős vesztességgel az elhelyezkedésre, amely bebiztosítaná az európai kupákat a jövő évre és feltételezhető tehát, hogy az egység továbbá is a sikerekre és továbbjutásra öszpontosít az európa Ligában, inkább, mint a vesztesség minimalizására a hazai versenyen.
Összefoglalás
Bár a szorzókban ez nem úgy néz ki, várható, hopgy kiegyenlített dupla párbaj várható, amelyben biztosan nem lenne olyan meglepetés, ha éppen a török egység jutna tovább. Ez teljes mértékben öszpontosíthat az Európa Ligára. Az egyetlen negatív dolog, amely ellenük szól, a tapasztalatok az európai szintéren, ebben a tekintetben határozottan Olympiakos áll jobban.
Európa Liga Preview: Legia-Ajax
Ebben a párbajban nem szükséges sokáig keresni a favoritot. A holland Ajax 1,40 szorzóval világos favorit. A támadó típusu játékuk sok góllal a lengyel ellenfelére egyértelműen érvényesülhetne.
Legia
Legia a selejtező részbe a harmadik helyről jutott a Bajnokok Ligája csoportjában. Ott a továbbjutás határozottan nem volt várható, mert a lengyel egység csoportjába volt Real Madrid és Dortmund, aminek az megfelelt, hogy hat párbajban Legia 24 gólt kapott, ami hihetetlen négy gól egy párbajban. Mindazonáltal, az őszi részt ennél a csapatnál sikeresnek jelölhetünk, mivel hogy Legia átharcolta magát legalább az Európa Ligába, ahol közvetlenül az elején egy következő híres nevű ellenfelet kapott. Bár világosan látható ennél a csapatnál az utolsó években az emelkedés, amely végén a részvétel volt a Bajnokok Ligája alap csoportjában, nem túl várható, hogy a lengyel egység versenyképes az átlagon feletti európai egységekkel is. Sőt, a hazai versenyen Legia csak a harmadik, és feltételezhető, hogy éppen itt fogja akarni utolérni a vesztességet és legalább megismételni a részvételét a Bajnokok Ligáján jövőre is.
Ajax
Ajax Amsterdam a selejtező részbe az első helyről jutott a G csoportban. Egyszer sem nem szenvedett vereséget, sőt, kiváló 11:6 a gólaránya is. Ami a káder minőségét illeti, világos, hogy legalább egy szinttel magasabban van, mint a küszöbön álló lengyel ellenfele. Hazai versenyen Ajax szintén nagyon jól boldogul, jelenleg a második helyen áll, amely bebiztosítja számára a Bajnokok Ligája selejtezőjét a jövő évre. De ami Ajax javára szól elsősorban az a tény, hogy valóban széles a káder, és számukra nem probléma öszpontosítani két versenyre ugyanabban az időben. Egy ilyen luxust a lengyel legia nem engedhet meg magának.
Összefoglalás
Ajax határozottan jobb minőségű egység, amely emellett szélesebb káderrel is rendelkezik, úgy hogy lehet feltételezni, hogy a lengyel Legia ellen tovább jut. Sőt, mint előny az is lehetséges, hogy az első párbajt Ajax idegen pályán játsza, úgy hogy a vereség esetében sem nincsen semmi elveszve, mert hazai pályán a holland egység hagyományosan nagyon erős.
Európa Liga Preview: Krasnodar-Fenerbahce
Az Európa Liga következő párbaja a selejtező harcokban a párbaj lesz az orosz Krasnodar és a török Fenerbahce között. Két kiegyensújzott egységről van szó, amiről a szorzók szintje is szól a két csapat továbbjutásáról, ez ugyanis majdnem azonos.
Krasnodar
Az orosz egység az Európa Liga play-off-jába a második helyről a csoportban jutott be, amelyben Salzburg, Nice és a német Schalke csapatai voltak. A csoportot az éppen utolsó nevezett uralta és Krasnodar másodiknak végzett csak hála a jobb kölcsönös párbajoknak Salzburggal, akivel az alapcsoportban idegenben döntetlent játszott és hazai pályán nyert. A hazai ligában Krasnodar jelenleg az ötödik helyen van, közönséges egy hellyel az elhelyezkedés alatt, amely bebiztosítja a részvételt az európai kupákon a jövő évben. De ami a legnagyobb problémának nézhet ki az orosz egység számára a tény, hogy a hazai liga tavaszi része csak márciusban kezdődik, míg Fenerbahce esetében ez sokkal hamarább történik. Tehát nagyon fontos szerepet játszhat itt a gyenge összehangoltság a párbajban a továbbjutásért az Európa Liga következő szakaszába.
Fenerbahce
A török egység a csoport fázisban az első helyig sétált a konkurrens csapatok között, amelyek Zorya, Feyenoord és elsősorban Manchester United voltak. Éppen az angol óriást ezen túlmenően tudta Fenerbahce otthon megverni, ami biztosan önbizalmat öntött az ereibe. A hazai bajnokságon a török egység a negyedik, de ahogyan már meg volt említve, ez gyorsan megváltozhat, mert a tavaszi részét már január végén elkezdték, ellentétben az orosz egységgel, aki a verseny elejére egészen márciusig fog várakozni. A hosszú távon sérült játékosokon kívül a török egységből senkinek sem kellene hiányozni, de ez a tény is a harcok kezdetéig a továbbjutásért megváltozhat, úgy hogy erre nem lehet támaszkodni.
Összefoglalás
Egészen biztosan egy kiegyensújzott párbajról lesz szó, ahol a részletek fognak dönteni. Éppen ez a részlet lehet a nem összehangolt játék az orosz csapatban ellentétben a teljes bevetéssel a török Fenerbahce-val. Így majd meglátjuk, hogyan boldogulnak ezzel a csapatok.
Serie A 24. köre: FC Crotone – AS Róma, Február 12
Labdarúgás, vasárnap, 2017 Február 12, Olaszország, Serie A, 12:30
Egy következő kísérletet a remény kifaragolásához az idei Serie A bajnoki cím megszerzéséért vasárnap fél egykor AS Róma hajt végre. Jelenleg a második csapat az olasz bajnokságon az idei újonc , FC Crotone pályájára irányul. A helyzet az, hogy Róma a második helyen van hét pont vesztességgel a domináns Juventuszra, és két pont előnnyel a tolakodó Nápolyra. Komolyra fordul a dolog és bármilyen pont többlet, vagy ellenkezőleg, vesztesség, jelentősen befolásolhatja a szezon végső eredményét.
Másrészt Crotone az idei újonc. Ítélve az eddigi eredmények szerint az elit között nem nagyon melegszik meg és a jövő szezonra ismét visszatér a Serie B-be. A házigazda a táblázat utolsó előtti helyen van tizenhárom ponttal, a legközelebbi nem kiesési helyre kilenc pont vesztessége van és a pusztán három győzelmével 23 kísérletből nem úgy tűnik, hogy jelentősebb reményük lenne rákapcsolni és a szezon kedvezőtlen fejlődését visszafordítani. Ijesztőnek néz ki már a gólarány külömbsége is – Crotone 23 találkozón 20 gólt szerzett, de 40 kapott. Rosszabbul már csak a 18. Palermo áll és az utolsó Pescara.
AS sokkal jobban áll, a második legjobb gólszerző csapat a versenyen Nápoly után. A csapatot elsősorban Edin Dzeko gólszerző húzza, aki már az idén tizenhét sikeres beavatkozást szerzett az ellenfél hálójába. Nélküle AS problémákban lenne, mert a második legjobb gólszerző csak a nyolc gólos Mohamed Salah.
Az utolsó kölcsönös mérkőzés teljes pusztulással végződött. A gyenge Crotone Rómából megsemmisítő 4:0 vereséget vitt. Az utolsó öt párbajban a házigazda csak egyszer győzött és egyszer döntetlent szerzett, másképen háromszor vereséget szenvedett. A győzelmet a tizenhetedik Empolival szerezte, akit még mindig a kiesés fenyegeti. Róma ugyan az utolsó öt párbajban egyszer megbotlott Samptdoria Genova pályáján, ahol szoros 3:2 vereséget szenvedett, de ebben az esetben nem kell félni a kockázattól, bár Crotone pályáján játszódik a meccs.
A mi részünkről tehát a tipp egyértelmű – fogadás a vendég csapat győzelmére. A szorzó esetleges kijavítására javasolni lehet a fogadást is, hogy a vendégek fognak győzni és egészében 3 és több gól esik, ami tekintettel a házigazda lyukas védelmére és Dzeko és társai gólszerző képességeire, elég valószinű.
A mi tippünk: AS Róma győzelme – a legjobb oddsok a sportingbet fogadóirodánál 1,43 szorzóval.
Európa Liga Preview: Celta Vigo-Shakhtar
Egy nagyon vonzó párbaj lesz látható a spanyol Celta Vigo és egy nagyon erős egység közott Ukrajnából, Shakhtar Doneck között. Mindkét csapat a támadási felfogású játék stílust részesítik előnyben, várható tehát, hogy ez a dupla párbaj sok gólt kínál majd és a nézők számára vonzó labdarúgást.
Celta Vigo
A spanyol egység ősszel az Európa Ligában a G csoportban mutatkozott be, ahol Ajax, St. Lutych és Panathinaikosszal versenyzett a továbbjutásért. Végül ebből a nehéz csoportból csak a holland Ajax az első helyről és éppen Celta Vigo a második helyről jutottak tovább. Celta Vigo támadó játék stílust preferál és így nem csoda, hogy ilyen erős csoportban is sikerült neki tíz gólt szerezni. Nagyon gyakran azonban hála ennek a játék stílusnak elfeletkezik a védelméről és sokszor aránylag felesleges potyagólokat kap. Éppen ezt a tényt akarják majd a spanyolok minden bizonnyal javítani a párbajban Shakhtar ellen, mert végül ez a továbbjutásukba kerülhet. A hazai versenyben Celta Vigo a táblázat közepén van és bár a vesztességük a hatodik helyre, amely bebiztosítja az európai kupákot a jövő évre, csak kicsi, nem nagyon számolnak azzal, hogy Celta képes lenne ismét bejutni legalább az Európa Ligába. Ezért óriási motivációja és vágya lesz Shakhtar ellen tovább jutni.
Shakhtar Doneck
Az ukrán Shakhtar az őszi rész után biztosan nagy nyugalomban van. Mint első a hazai versenyen bebiztosította magának, hogy a csoportban a címért fog harcolni, a második egység előtt óriási előnye van és a legnagyobb valószinűséggel jövőre vár rá a Bajnokok Ligája csoportja. Az Európa Ligában Shakhtar egyértelműen bebizonyította, hogy legalább egy osztállyal feljebb tartozik, mint a konkurrensei. A csoporton keresztül teljes pontszámmal átrepült és menyűgöző 21:5 gólaránnyal. Tehát a támadó tevékenyégében nagyon hatékony és a védekező játékban csak kicsi és ráadásul csak esetenkénti kudarcokkal. Minőség és az egység szélessége az Európa Liga számára egyértelműen elegendő és Shakhtar a legnagyobb jelöltek kozé tartozik az Európa Liga címért.
Összefoglalás
Az őszi rész egyértelműen megmutatta, hogy milyen jó minőségű egység Shakhtar Doneck és ezért tehát nem nagyon várható , hogy Celta Vigo nagyobb gondokat okozhatna nekik. Hazai versenyen ráadásul Shakhtar megengedheti magának néhányszor vereséget szenvedni, ennek ellenére is szuverén módon a legjobb lesz, úgy hogy elég ideje lesz öszpontosítani az Európa Ligára. Ebben a párbajban tehát egyértelmű favorit éppen Shakhtar lesz.









