Category Archives: Fogadóirodák
Európa Liga Preview: Lyon-Besiktas
További negyeddöntős párt az Európa Ligán a francia Lyon és Besiktas alakítja. Ebben a párbajban a favorit egyértelműen Lyon, de kérdéses, hogyan bírkózik meg ezzel a szereppel. Különösen, ha az európa Ligáról van szó és nem a Bajnokok Ligájáról.
Lyon
Az ígéretes kezdet után Lyon a hazai versenyen a lehetőségei alatt boldogul. Jelenleg a negyedik helyen van, de a harmadikra , amely bebiztosítaná számára legalább a Bajnokok Ligája előfordulóját a jövő évre óriási tizenhárom pont vesztessége van. Tehát úgy néz ki, hogy a jövő évbenis Lyon csak az európa Ligát fogja játszani, ami bizonyára kár, mert a minőségével ez a csapat a legrangosabb klub versenyre is képes lenne. Benne az idén Lyon nagyon jól boldogul. Alkmaar kiselejtezése után, amellyel egészében 12:2 gólaránya volt, a francia egység játszva megbírkózott AS Rómával is. Az első 4:2 győzelme után már Lyon ráfigyelt a továbbjutására. Paradox módon a verseny következő fázisában már gyengébb ellenfélnek kellene rá várni, mint amilyenre rátalált egy körrel korábban. Lyon nem jelent semmi sérülést a kulcsfontosságú játékosok köréből.
Besiktas
Nem ajánlatos alábecsülni Besiktast. Ez a hazai versenyét vezeti és ha kibírja az adott utemet, jövőre a Bajnokok Ligájában játszik majd. Arról, hogy a konkurrenseit a hazai bajnokságon mennyivel haladja meg tanúskodik a tény is, hogy Besiktasnak van a legjobb védelme és támadása az egész versenyen. Ezt bizonyítja a török egység az Európa Ligában is, ahol megbírkózott először Beer Shevával egészében 5:2 eredménnyel és a következő fázisban kikisértea görög Olympiakost is. Emellett hasonló szuverén gólaránnyal, mint az izraeli csapatot. Dönteni tehát elsősorban az fog, hogyan áll Besiktas ehez a párbajhoz, és hogy a legjoibb játékosait-e veti be, vagy őket inkább a hazai versenyre fogja kímélni. De a fogadóirodákkal kiírt szorzók nem sok esélyt adnak Besiktasnak. Legalább is nem az első párbajban, amely Lyon pályáján játszódik. Sőt, ott a Besiktasra kiírt szorzó meghaladja az 5,00 értéket is.
Összefoglalás
Lyon határozottan az Európa Ligában ki akarja javítani a benyomását a sikertelen szezonból, amelynek köszönhetően valószínűleg nem játszik jövőre a Bajnokok Ligájában. De Besiktas az idén nagyszerű formát ragadott meg és a hazai bajnokságon kívül az európa Ligában is sikeres. Ez tehát határozottan kiegyensújzott párbaj lesz, amelyet apróságok fognak eldönteni.
A Bajnokok Ligája negyeddöntője: Bayern München – Real Madrid, Április 12
Labdarúgás, szerda, 2017 Április 12, Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 20:45
A két gigáns párbaját kínálja a szerdai Bajnokok Ligája negyeddöntő első része Bayern München és Real Madrid között. Mindkét egység az aspiránsok közé sorolódik a verseny abszolút győzteseért, úgy hogy könyörtelen küzdelmet várhatunk, lehet hogy elég drámai bonyodalommal. Kire fogadni a nyitó találkozón?
Pillantással a két egység utolsó eredményeire egy kicsit Bayern áll jobban, ha bár az utolsó előtti párbajban Hoffenheim pályáján sikerült neki vereséget szenvedni 1:0 arányban. De egyébként a müncheniek nagyrészt a hagyományos hengerüket adják elő, Dortmundot hengerelték le 4:1, Augsburgot 6:0, Frankfurtot 3:0 és ehez hozzá adták az 0:1 győzelmüket idegenben Monchengladbach pályáján. Ebből nyilvánvaló, hogy hazai környezetben Bayern igazán sikeres, nem nézve az ellenfél erejére.
Real Madrid az utolsó öt párbajban szintén csak négy győzelmet írt a számlájára, két pontot veszített a hétvégi döntetlenben Atléticoval 1:1 arányban. Másképen a számláján két hazai győzelem van Aláves felett (3:0) és Real Betis felett (2:1), és ezután két győzelem idegenbenBilbaoban (1:2) és Leganesben (2:4). Real az ellenfelek pályáján nem olyan magabiztos és gyakran szüksége van utolérni a mulasztásait.
Érdekesen hat a tekintet az utolsó kölcsönös találkozóra. A két legújabb párbaj mindig 1:0 eredménnyel végződött, egyszer Bayern javára, másodszor Real javára. A Bajnokok Ligájában a két csapat utoljára a 2013/14 szezonban találkozott, amelyben először Real otthon győzött 1:0 és azután az Allianz arénában az ellenfelét négygólos adaggal szétzúzta.
Azóta azonban már egy csomó idő letelt és Real most hazai pályán igazi szuverén. Jobban, mint magára a találkozóra inkább a fogadást a megszerzett gólok számára lehet ajánlani. A nyolcaddöntőn Bayern tíz gólt adagolt, amikor kétszer verte meg Arsenalt 5:1 arányabn. Real Napolinak hatot osztott szét. Mindkét csapat támadó jellegű és motiválva vannak a rajongók és vezetőségük követelményeivel, a játékot a biztosra senki sem nem engedheti meg magának. Javasoljuk fogadni, hogy a találkozón 3 és több gól esik.
A mi tippünk: a találkozón 3 és több gól esik- a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 2,60 szorzóval.
Bajnokok Ligája Preview: Bayern-Real Madrid
Sokan ezt a párbajt az időnek előtti döntőnek tartják. A két talán a legnagyobb jelöltje a Bajnokok Ligája címre már azonban a negyeddöntőbe találkozik. Csak nehezen találjuk meg itt a favoritot, mindkét egység nagyon jó minőségű összeállítással rendelkezik.
Bayern
A német egység a tétovázó kezdet után ismét kiváló formát vett fel újra. A bajnokságon már tíz pont előnye van a második Leipzigre és a következő címért irányul. A Bajnokok Ligájában is Bayern csodálatos formával bővelkedik, amikor az előző körben teljesen kigúnyolta Arsenalt, amelyet kikisért a Bajnokok Ligájából teljesen 10:2 gólaránnyal. Bayern egy kolplex egység, akinél a gyengéi csak nagyon nehezen kereshetők. Nem is érdemes emlékeztetni, hogy a formája kiváló, mert ez az egység ezt tartja az egész évben. A játékosok minősége mint a támadók, úgy a védők is a legjobbak közé tartoznak az egész Európában. Igazán nagy kár, hogy éppen ez a két egység Bayern és Real talál egymásra már a verseny ilyen korai szakaszában.
Real Madrid
A spanyol gigáns hasonlóan áll ezzel, mint a német riválisa. Vezeti a bajnokságot, bár nem olyan nagy előnnyel, mint Bayern és a Bajnokok Ligája előző körében szintén simán bírkózott meg az ellenfelével. Egészében 6:2 gólarány Napoli ellen mindenért beszél. Varanen kívül rendelkezéshez áll a párbajba Bayernnel talán minden fontos sztár a csapatban. Realnak abban van enyhe előnye, hogy ezt a párbajt az ellenfél pályáján kezdi, ahol, ha sikerül neki gólt szerezni, vagy tobbet is, nagyon megközeledhet a továbbjutáshoz. De a német egység ereje a saját pályáján óriási és Real határozottan nem feledkezhet meg a hátsó ajtóról. A német Bundesliga legtámadóbb egysége ezt ugyanis nagyon konnyen kihasználhatná.
Összefoglalás
Mint már említettük, ebben a párbajban szinte lehetetlen megtalálni a favoritot. Mindkét egység óriási minőséggel rendelkezik és ezen túlmenően rendben vannak és készek pályára állni a csapatok sztárjai is. Az egyetlen előny, amely talán a mérleget kibillentheti Real oldalára, az első párbaj, amelyet idegenben játszák, amit a kupákon előnynek tartanak.
Bajnokok Ligája Preview: Atletico Madrid-Leicester
A tavalyi év angol szenzációja továbbra is meghökkent és a premier részvétele során benéz a negyeddöntőbe. Ott fog várakozni a tapasztalt egységre Atlético Madridból. Bár a favorit egyértelmű, most is Leicester meglephet.
Atletico Madrid
A spanyol egység az előző körben akiszámíthatatlan Leverkusenen keresztül jutott tovább, amikor a 4:2 győzelem után az első találkozóban már a visszavágó nem hozott gólokat. Azonban meglepetés volt már a két beengedett gól az első mérkőzésben, mivel Atlético rendelkezik talán a legjobb védelemmel Európában. Ez fog szerepet játszani a dupla párbajban Leicesterrel is. A jól átdolgozott védelemen kívül ugyanis Atletico szintén nagyon erős támadást is kínálhat és egészében ezért is tekinthető ennek a párbajnak a favoritává. Hazai versenyben Atletico a harmadik helyen van jelentős vesztességgel a vezető párra Real Madridra és Barcelonára. Azonban mégis neki van a legjobb formája az utolsó párbajokban a spanyol egységek közül. Az utolsó öt találkozót képes volt Atlético minden alkalommal megnyerni. Ezt a fazont biztosan magával hozza a párbajba Leicesterrel is, ahol ezen túlmenően az első párbajt hazai közönség előt játsza. És éppen itt fogja akarni letenni az első téglát az úton a továbbjutásért az elődöntőbe.
Leicester
Az angol bajnok az előző évből továbbra is elképeszti a futball világát. A szenzációs továbbjutása után a Bajnokok Ligája alapcsoportjából ugyanis Leicester Sevillán keresztül is tovább jutott, amikor a hazai visszavágón tökéletes teljesítményt mutattak és nagyobb gondok nélkül győztek. Még a visszavágó előtt elbocsátották Ranieri edzőt, a tavalyi siker előkészítőét. A távozása után Leicester emelkedik a hazai versenyben is, ahol egy pillanatban a kieső helyeken is megjelent. Csak a második csapat lett volna az angol liga történelmében, amely egy évvel a bajnoki cím megszerzése óta kiesett volna az alacsonyabb versenybe. Bár Leicester formája kiváló, nagy kérdés, hogy ez elég-e lesz a tapasztalt Atletico Madridra, amelynek a párbajokkal az európai szinten gazdag tapasztalatai vannak a múlt évekből.
Összefoglalás
A favoritok minden bizonnyal a spanyolok, ezek ha megmutatják a tökéletes védelmüket és ha nem engedik Leicestert esélyekbe, akkor tovább jutnak. Ezen túlmenően a spanyolok sok tapasztalattal bővelkednek hasonló párbajokból. A sors barátságos volt számukra és ők valószínüleg nem hagyják elmulasztani a nagy esélyt tovább jutni a Bajnokkok Ligája elődöntőjébe.
Bajnokok Ligája Preview: Dortmund-Monaco
Az első negyeddöntős párt a Bajnokok Ligája idei ávfolyamában a német Dortmund és a francia Monaco alkotják. Ennek a párbajnak enyhe favorita a német egység, de az ellenfele is már megmutatta, hogy meg tud verni erős klubokat is.
Dortmund
A német egység a Bajnokok Ligája múlt körében Benfica Lisabonon jutott keresztül és ez elsősorban a parádés teljesítményének köszönhetően a saját pályáján, ahol az ellenfelének 4:0 balsikert raktak be. Éppen a hazai környezet előnye játsza a főszerepet ebben a dupla párbajban is Monacoval. A hazai stadion varázsára támaszkodnak majd Dortmund játékosai ezúttal is. A külömbség abban rejlik, hogy hazai pályán már az első párbajt játszák, Benfica ellen már a visszavágó volt. A házigazdának hiányozni fognak a sérült sztárjai Götze és Schürrle, mégis az egysége megfelelő minőséggel bővelkedikahoz, hogy képes legyen Monacon keresztül jutni. Az első hazai párbajra a fogadóirodák 1,65 értékben kínálnak szorzókat, ami nagyon szolíd tekintettel arra, hogy milyen erős szokott Dortmund otthon lenni. Ezen felülbiztosan szeretne előnyösebb helyzetet teremteni magának a visszavágóra.
Monaco
A francia egység az angol gigánson Manchester City-n keresztül örvendezett a továbbjutásnak. Mindkét párbaj, amelyet ez a két csapat játszott, a nézők szeme számára gyönyörű volt, mivel az egyikben négy, és a másikban pedig nyolc gól is esett. Éppen a támadó erő lesz az, amire a monacói focisták támaszkodni fognak a párbajban Dortmunddal. Belőni Manchester City kiváló védelmének két párbajban egészen hat gólt biztosan tiszteletet ébreszt. Monaco számára beszél az is, hogy az első párbajt az ellenfél pályáján játszák, ahol a beadott gólok nagyon értékelve vannak, így beszél tehát a kupa matematika. A hosszú távon sérült játékosokon kívül Monaco nem jelent a negyeddöntő előtt semmi további távollétet a kulcsfontosságú játékosok közül.
Összefoglalás
Sok függ majd az első találkozótól. Ha Monaconak sikerül az ellenfél pályáján belőni három gólt, mint ahogyan ez Manchester Cityn volt, Dortmundnak problémái lesznek. De nem lehet ezzel nagyon számolni és a fovoritot inkább a német egységben kell keresni.
Bajnokok Ligája Preview: Juventusz-Barcelona
Az egyik legvonzóbb negyeddöntős párbajok közül egymás ellen harcot vívnak az olasz bajnok Juventuszból és a katalán Barcelona. Ahogyan ez szokásos, a favorit a spanyol egység, egyike a legnagyobb jelöltek közül a címre a Bajnokok Ligájában.
Barcelona
A katalánok a Champions League előző körében átírták a történelmet, amikor a legnagyobb fordulatot követték el a verseny történelmében. Az első párbaj után PSG-vel ugyanis négy gól hátrányuk volt. Ezt otthon egy szenzációs teljesítmény után töröltek és 6:1 eredmény után tovább jutottak a következő fázisba. A párbaj az érzelmek nagy hullámát keltette, mivel Barcelona javára két büntető volt lefújva, miközben legalább egy nagyon vitatott volt. Némelyek azt állítják, hogy egyiket sem kellett volna lefújni. De ez már a történelem, Barcelonát a következő fázisban Juventusz ellen látjuk. A katalán egység kiváló formában van, a spanyol bajnokságon kergeti a vezető Real Madridot és ezen túlmenően , mint már hagyományosan, a legjobb támadása van a hazai versenyben. Barcelona már 88 gólt szerzett. A katalánok támadó ereje tehát óriási és nem lehet nagyon elvárni, hogy Juventusz képes lesz neki szembenézni. Ami az egység minőségét illeti, a fölény egyértelműen a spanyol egység oldalán van.
Juventusz
Juventusz a Bajnokok Ligáján keresztül már hagyományosan nagyon csendesen, de meggyoen halad előre. A múlt körben Portot selejtezte ki, amikor a kettős párbajban ezzel a portugál egységgel nem kapott egy gólt sem. Egészében Juventusz gólaránya 3:0 volt. Most azonban egy teljesen más kihívás áll előtte. Kivédeni Barcelona támadó erejét. Bár Juventusz védelmét az egyike a legfejlettebbnek tekinthetjük, a katalánok ereje óriási. Juventusznak nagyon nem segít a tény sem, hogy az első párbajt hazai pályán játszák, úgy hogy az esetben, ha gólt kapnak, a kilátásai a továbbjutásra nagyon halványan néznek ki majd. Marad a kérdés is, hogyan boldogul az olasz bajnok egységének a támadó része. Ez ugyanis az erős egységek ellen elégé gyakran tapogatózik, és nem mutatkozik olyan magabiztosan, mint a gyengébb egységek ellen. A hazai versenyt Juventusz ismét uralja, mint már néhány éve, úgy hogy itt csak nehezen találhatunk valamifajta mércét.
Összefoglalás
A favorit egyértelműen Barcelona. Ha sikerül neki gólt szerezni az ellenfél pályáján, Juventusz számára ez nagyon bonyolult lesz. Sőt, a győzelmére Juventusz pályáján nagyon vonzó szorzó van kiírva 2,70 értékben.
Hogyan zajlik le a sportesemény elemzése (4. rész)
A sorozatunk utolsó részében arról, hogy hogya zajlik le a sportesemény elemzése, a szorzók témájára öszpontosítunk. Ez ugyanis a legjobban befolyásolja azt, hogy az adott esemény kellően vonzó-e arra, hogy fogadjunk rá.
Az elemzés utolsó részének a szorzó analízisének kellene lenni. Ugyanis csak olyan szorzókkal fogadunk, amelyek magukba értéket rejtenek. De hogyan találjuk meg ezt az értéket? Ha az elemzés előző lépéseiből arra a következtetésre jutunk, hogy a szorzó egy bizonyos egységre például 3,8 értékben kell hogy legyen, de a fogadóirodák 4,2 értékű szorzót kínálnak, akkor éppen rátaláltunk a fogadás példájára, amelynek értéke van. De ezt az értéket nem csak a párbajokban találhatjuk ,eg, ahol a szorzók ilyen magasak, megtalálhatók azoknál is, amelyek 1,2 körül mozognak.
Az eredmény valószinűségét matematikai képletek szerint becsülhetjük meg, különböző indexek, vagy információk mennyisége szerint az adott párbajról. Az eredmények szerint ezután az adott eseményre saját szorzót írhatunk ki és ezeket ezután összehasonlíthatjuk a szorzókkal, amelyeket a fogadóirodák kínálnak. Ha valahol magasabb szorzó jelenik meg, mint az, amelyet mi írtunk ki, akkor a fogadásban a fogadásról az értékkel van szó.
Kulcs a hosszútávó nyereséghez éppen az ilyen fogadások típusa, tehát az értékkel. Az elemzésekben, amelyeket a mi tapasztalt cspatunk alkot, gyakran találkoztunk jó minőségű párbajokkal, de a szorzókna, amelyek rájuk ki voltak írva, hiányzott az érték, ezért jobb volt rájuk nem fogadni. Lehet, hogy valaki megkérdezi, miért nem ezt a lépést csináljuk elsőnek, hogy időt takarítjunk meg az esetben, hogy ha a fogadásnek nem lesz értéke? A válasz nagyon egyszerű, az elemzés első lépései nélkül csak nehezen tudnánk felmérni, hogy milyen értékünek kell lenni a megfelelően kiírt szorzónak. Arra, hogysaját szorzót tudjunk kiírni, amelyet azután összehasonlítunk a fogadóirodák szorzóival, szükségünk van az információkra, amelyeket éppen az előző lépésekből kapunk meg.
Hogyan zajlik le a sportesemény elemzése (3. rész)
A sorozatunk következő részében arról, hogy hogyan zajlik le a sportesemény elemzése, a gyakran elmulasztott jelenségre öszpontosítunk, az úgynevezett többi változó. Olyan informácoókról van szó, amelyeket nem lehet megtalálni semmi sport statisztikákban vagy a játékosok Facebook profiljaiban.
Minden fogadó, aki azt akarja, hogy a nyereségessége a lehető legmagasabb legyen, az elemzéseit vezetnie kell egészen valaki számára a képtelen részletekig. Egyik az ilyen részletekből például az is, hogy a szelvény beadása előtt a tippelőnek tudnia kellene, hogy milyen lesz az időjárás a párbaj napján. Igen, ilyen apróságok is óriási szerepet játszhatnak a végsö számlálásban. Mert ha az elemzés első két lépése ahoz vezet, hogy az adott labdarúgó mérkőzésben sok gólnak kellene esni, de az időjárás jelentés a párbaj napjára esőt jelez, a fogadónak erre figyelnie kell. Az eső ugyanis elég gyakran egy csomó elveszített labdát jelenthet, rossz leadást és kevés gólt.Egy következő részlet a nézők száma is lehet, akik eljárnak támogatni az egységet, amelyre kész fogadni. Ismét az elemzés első két lépéséből az jön ki, hogy a házigazda azonos szinten van, mint az ellenfele, de a hazai környezet előnye a serpenyőt az oldalára billenti. De ha ennek a csapatnak a hazai párbajaira csak a rajongók minimális száma jár el és a párbaj idejében intim hangulat van, a hazai pálya előnye semlegessé válhat és a végeredményre ennek nem kell hogy hatása legyen.
És például az olyan utazás. Tudja, hogy az önnel fogadott egység idegenbe a párbajokra egy kényelmes repülőgépen utazgat, vagy rendszeresen rá vár a kellemetlen és gyakran nagyon hosszú út egy autóbusszal? És mikor érkezik a párbaj helyszinére az egység? Időben arra, hogy akklimatizálódjon, vagy lassan nem elég az idő egy mérkőzés előtti edzésre sem?
Mindezzel a látszólag jelentéktelen aprósággal a szorgalmas fogadónak foglalkoznia kellene minden találkozónál, amelyre készen áll fogadni. Lehet hogy éppen az ilyen apró részletek keresésben találjuk meg a képzeletbeli vonalat a fogadó között, aki csak a szórakozás miatt fogad, és a tippelő között, aki a fogadást igazán komolyan gondolja.
Hogyan zajlik le a sportesemény elemzése (2. rész)
A sorozatunk a sportesemény elemzéséről a második részével folytatódik. Benne a fontos információkra öszpontosítunk, amelyek gyakran el vannak temetve és el vannak dugva a másodrendű információk között. Minden elemzőnek tehát ezeket magának kell megtalálni.
A háttéri információk.
A sportesemény elemzésénél nagy szerepet játszanak az információk. Az alap statisztika elmzése után tehát olyan információk kerülnek sorra, amelyeket a táblázatból nem tudunk meg. A technológiák és a szociális hálózatok feljésével ez ugyan az első pillantásra könnyebb, de valójában ez így nem igaz. Gyakorlatilag minden profi csapatnak megvan a saját Facebook, vagy Twitter számlája, ahol közzéteszik a friss híreket a csapatról. És éppen ezek az információk nagyon fontosak. Még mielőtt a sportmédiák közlik a hírt, a Facebook, vagy Twitter által megtudhatjuk, hogy a velünk kiválasztott párbajba nem lép a kulcsfontosságú játékos. Ebben az esetben szükséges az egész elemzést módosítani ehez a tényhez és akár módosítani kell a tippet is.
Éppen tehát ez az oka annak, hogy miért csak néhány órával, vagy néhány tíz perccel a párbaj elkezdése előtt tudunk az ügyfeleinknek tavábbítani a jó minőségű elemzéseket. Ha tehát végigmegyünk az elemzés statisztikai oldalán és átnézzük a szociális hálózatokat és a sport médiákat, ahol nem találunk különleges híreket a párbajunkról, szükséges figyelemmel kisérni minél tovább a helyzetet, mivel a változás tényleg csak pillanatokkal a párbaj előtt torténhet.
Azonban a háttéri információk nem csak a szociális hálózatokat illetik. Minden egység rendelkezik hivatalos honlappal, amelyre a fogadás kötése előtt szükséges szintén ránézni. Nem szabad lebecsülni az adott klub rajongói vitázását sem, akik gyakran nagyon fontos üzenettel jöhetnek elő. Ha tehát az elemző jól és gondosan végzi a munkáját, a sportelemzésnek ennek a része gyakran sokkal több időt vesz igénybe, mint a statisztikai rész. Az elemzés mindkét része azonban fontos és szükséges a tipp helyessége miatt.