Category Archives: Fogadás
La Liga 17. köre: Rayo Vallecano – Levante, December 23

Labdarúgás, vasárnap, 2018 December 23, Spanyolország, La Liga, 18:30
Levante legerősebb oldala kétségtelenül a támadás. Azt a tényt is alátámasztja az is, hogy az idén az utolsó tíz mérkőzésében szinte minden alkalommal gólt tudtak szerezni, még a spanyol bajnokság legjobb csapataival szemben is. Gólt szerezni nem sikerült nekik csak az utolsó bajnoki körben az ersős Barcelona ellen. Nem csoda tehát, hogy az idén ez a spanyol egység már 27 gólt szerzett. Többet már csak Barcelona, Celta Vigo és Sevilla szereztek. Az utolsó előtti párbajukban a támadási minőségeiről Eibar bizonyosodott, amelynek Levante négyet rúgott a kapujába. Ennek ellenére végül is a párbaj 4:4 döntetlennel végződött. Az edzőjük olyan játékosaira támaszkodik, mint a spanyol támadó Roger, aki egyúttal a csapat legjobb gólszerzője. Majd Morales és Campana középpályások. Nélkülözhetetlenek Rober és Postigo védők, és természetesen, a kapusuk Olazábal. Ezek a játékosok együtt alakítják a csapat gerincét, amely az idén nagyon jól játszik. A bajnokságon jelenleg Levante a 9. helyen áll.
Vallecano ebben a szezonban éppen nem a legjobb eredményekkel büszkélkedhet. Ugyanis 16 bajnoki kör után jelenleg csak az utolsó előtti helyen áll a táblázatban. Ennek ellenére kétségtelen, hogy a támadásban ez a csapat is nagyon veszélyes tud lenni az ellenfeleinek. Az, hogy jó minőségű támadói vannak, bebizonyították a párbajukban Villareal ellen is, amelynek 2 gólt tudtak rúgni, végül a végeredmény 2:2 döntetlen volt. Nagyon jól játszottak Barcelona ellen is, amelynek azonos számú gólt rúgtak. .Azonban ezt a párbajt már 2:3 vereséggel fejezték be. Ennek ellenére azért a teljesítményei miatt nem szükséges nekik szégyenkezni. Az utolsó bajnoki párbajukban az erős Real Madrid stadionján 1:0 vereséget szenvedtek. A csapat gyengéje elsősorben a védelme, Vallecano nagyon sok gólt kap. Az idén már 31 gólt kapott, ami Huesca után a legtöbb a spanyol bajnokságon. Ha valamit szeretne javítani ez a csapat, ez egészen biztos a védelem legyen.
Ismét két olyan csapat áll egymással szemben, amely gólokat tud szerezni, de kapni is, ezért nem marad más hátra, csak arra fogadni, hogy mindkét csapat gólt szerez.
A mi tippünk: mindkét csapat gólt szerez – a legjobb oddsok a 1xbet fogadóirodánál 1,57
Bundesliga 17. köre: Dortmund – Monchengladbach, December 21

Labdarúgáspéntek, 2018 December 21, Németország, Bundesliga, 20:30
Maradjunk még a Bundesliga versenyén, ezúttal a 17. kör első párbaját nézzük közelebről, benne Dortmund fogadja Monchengladbach csapatát. Dortmund az idén sok gólt szerzett. A hazai bajnokság eddigi 16 körében 42 gólt, ami átlagban majdnem 3 gól egy párbajban. A jelenlegi formájáról meggyőződött Bremen csapata is, amely Dortmundban 2:1 eredménnyel szenvedett vereséget. Tekintettel a mérkőzés fejleményeire egészen megérdemelten. A Bajnokok Ligáján is jól megvan,ahol Monaco stadionján 0:2 győzelmet szerzett a csoportok fázisa utolsó párbajában, így biztosította magának a tovább jutást a nyolcaddöntőbe. A csapat edzője elsősorban a spanyol támadóra Alcácerre támaszkodik, aki az idén már 12 gólt szerzett. Jó formáját Marco Reus is bozonyítja, ako az idén már 13 gólt szerzett. Ezeket a támadókat a tevékenységeiben Sancho, Witsel és Philippo támogatják, ezek együtt a legjobbak közé tartoznak a német bajnokság versenyén.
Monchengladbach is az utolsó hetekben megállíthatatlan. Utoljára a ligában Norimberk ellen gőzött 2:0 eredménnyel. A párbajában Stuttgart ellen 3:0 győzött, tekintettel a párbaj fejleményeire ismét egészen megérdemelten. Hasonló módon említésre méltó a magas győzelme Hannover ellen, ez 4:1 eredménnyel végződött. Nem meglepetés tehát, hogy Monchengladbach már az idén a hazai bajnokságon eddig 35 gólt szerzett. Jelenleg a táblázatban a 2. helyen áll és tekintettel arra, hogy milyen jó fényben mutatkozik a pályán, egészen megérdemelten. Csak a rend kedvéért, 33 pontot szerzett a csapat 10 győzelemért, 3 döntetlenért, eddig 3 vereséget szenvedett, utoljára Lipcse ellen 2:0 eredménnyel idegenben. Azelőtt még októberben Freiburgban szintén vereséget szenvedett. A hazai mérlege otthon egészen más, az utolsó 5 párbaját megnyerte.
Ahogyan már megírtam, ismét két olyan csapat áll egymással szembe, amelyek tudnak gólokat szerezni, és szereznek is. Mivel az első találkozik a másodikkal, a győztest megjósolni nehéz és bizontalan. Inkább csak maradjunk a góloknál, fogadjunk arra, hogy mindkét csapat gólt szerez. A gólok száma talán meghaladja a 2,5 gólt.
A mi tippünk: mindkét csapat gólt szerez – a legjobb oddsok a 1xbet fogadóirodánál 1,53
Bundesliga 16. köre: Bremen – Hoffenheim, December 19

Labdarúgás, szerda, 2018 December 19, Németország, Bundesliga, 20:30
Bremen klub rajongói biztosan nem panaszkodhatnak arra, hogy a csapatuknak problémái lennének gólokat szerezni, még a Bundesliga legjobb csapataival sem, mint például Bayern München, bár ez a párbaj végül is 1:2 eredménnyel végződött a bajor csapat javára. Vagy az utolsó bajnoki párbajban az első Dortmund stadionján, amely ellen Bremen ismét sikeres volt gólszerzésben. Hogy Bremen problémák nélkül játszik támadó jellegű játékot az is bizonyítja, hogy az idén eddig minden alkalommal minden ellenfelének legalább 1 gólt rúgott. Így nem csoda, hogy az idei évadban eddig 25 gólt szereztek. Azonban a csapat gyengéje elsősorban a védelem. Bremen elégé sok gólt kap is, ezért is az utolsó 5 bajnoki párbajból csak egyetlenben tudott győzni. Összesen így már 25 gólt kaptak, többet már csak Nürnberg, Hannover és Düsseldorf kaptak. Ha tehát Bremen csapatának valamiben javulni kellene, ez biztosan a védelem.
Hoffenheim a német bajnokságban olyan csapatok közé tartozik, amely elsősorban a támadásra fektetik a hangsújt. A támadó játékosai, mint Szalai, Kramarič, vagy Joelinton jó minőséggel rendelkeznek, ami természetesen a német csapat eredményein is tükröződik. Hofffenheim tartja az átlagos 2 megszerzett gólt egy párbajban. Eddig majdnem minden alkalommal tudott gólt szerezni, olyan csapatok ellen is, mint Bayern. Gólt az idei évadban először csak az utolsó bajnoki körben nem tudtak szerezni Monchengladbach ellen, akivel csak 0:0 döntetlen volt a végeredmény. Az edzőjük nem választja a támadó taktikát csak a gyengébb ellenfelek ellen, hanem majdnem minden alkalommal. Ez is az oka annak, hogy Hoffenheim az idei évadban majdnem minden párbajában kapott gólt, mint a hazai bajnokságban, úgy a Bajnokok Ligáján is, ahol végül az utolsó helyen végzett.
Tekintettel arra, hogy miylen két csapat találkozik a gyepen egymással, a legjobb lehetőség a fogadásra szerintem az, hogy a párbajban mindkét csapat gólt szerez. Aki szeretne egy kicsit kockáztatni, az a gólok számára is fogadhat, legalább 2,5 gólt szerez a két csapat a párbajban.
A mi tippünk: mindkét csapat gólt szerez – a legjobb oddsok a 1xbet fogadóirodánál 1,37
Premier League 17. köre: Liverpool – Manchester United, December 16

Labdarúgás, vasárnap, 2018 December 16, Anglia, Premier League, 17:00
Kiverpool egy olyan csapat, amely edzője Klopp elsősorban a támadásra támaszkodik, és nem is csoda, ha a jétékosaira nézünk, amelyek rendelkezésére állnak. Liverpool oldalán van a három sztár támadó Salah, Firmino, Mane. Nekik is hála Liverpool átlag góljai száma több, mint 2 gól egy párbajban. A jó minőségű támadáson kívül ez azért is van, mert Klopp majdnem minden alkalommal 3 támad´t választ a csapatba. A hazai bajnokságon már 34 gólt szerzett, ami átlagban több, mint 2 gól egy párbajban. Ha figyelembe vesszük, hogy milyen jó minőségű az angol bajnokság, ez egyáltalán nem rosz mérleg. A csapat az erejét bebizonyította az utolsó bajnoki párbajban is Bourne,outh stadionján, ahol már az első pillanatoktól nyomást gyakorolt az ellenfelére, ezt majdnem nem engedte a labdához. Így csak 2 alklommal veszéjeztette Liverpool kapuját. Ellenkezőleg, Liverpool egyik esélyt a másik váltotta fel, végül 0:4 győzelmet szerzett és megerősítette a kiváló jelenlegi formáját.
Manchester United is jelenleg nagyon jó minőségű játékosokkal rendelkezik, a színeiben játszanak Romelu Lukaku, Marcus Rashford, Paul Pogba, Matič, Mata, Shaw, és David de Gea. Közösen ezek a játékosok nagyon erős csapatot alkotnak, amely az idei Bajnokok Ligáján nagyon sikeres. Azonban a hazai bajnokságon már nem olyan nagy a dicsőség. Manchester 16 kör után csak a 6. helyen áll, de ennek ellenére sem lehet állítani, hogy ne tudna gólokat szerezni. Ezt az utolsó párbajában is bizonyította, amelyben Fulham csapatát 4:1 eredménynel győzte le. Egészében tehát az idei szezonban 28 gólt szereztek a hazai bajnokságon. United idegenben átlagosak az idén, a gólarányuk itt 14:15, idegenben a 7. helyen állnak. Mourinho azért az ellenfelének valamivel megnehezíti a dolgát, de Klopp erre fel lesz készülve.
Tekintettel arra, hogy milyen két csapat áll egymással szembe, nem a győztesre szeretnék fogadni, hanem arra, hogy mindkét csapat gólt szerez. Bár a bukmékerek nagyon szép szorzókat írtak United győzelmére, mivel Liverpool a kiemelt csapat, mivel otthon játszik, jobb formájában van, nem kockáztatom ezt a fogadást.
A mi tippünk: mindkét csapat gólt szerez – a legjobb oddsok a 1xbet fogadóirodánál 1,80
La Liga 16. köre: Celta Vigo – Leganes, December 14

Labdarúgás, péntek, 2018 December 14, Spanyolország, La Liga, 21:00
Pénteken este Celta Vigo kezdi a spanyol La Liga 16. körét Leganes ellen. A házigazda jelenleg a táblázatban a 11. helyen áll, eddig 20 pontot szerzett 5 győzelemért és 5 döntetlenért. A vereségeiből is 5 van. A gólaránya 28:24, ami 3,5 gól egy párbajban átlagban, a megszerzett gólok száma is átlagban közelíti a 2 gólt. A hazai párbajaiban az átlag még magasabb, itt 3,1 gólt szereztek 1 párbajban. A statisztikákból is látható, hogy Celta Vigo nagyon támadó jellegű labdarúgást játszik. Több megszerzett gól már csak Barcelona számláján világít. Ezen túlmenően úgy látszik, hogy a csapat jelenleg jó formában van, mivel az utolsó 2 párbaj számára győzelmet jelentett. Először otthon 2:0 Huesca ellen és az utolsó körben Villarealban 2:3 győzelmet. A csapatot a gólszerzésben elsősorban Iago Aspas húzza 10góljával a számláján, mögötte Gomez 8 góllal áll. A csapat gazdag tehát a gólesélyekre is, a párbajait a nézők nagy figyelemmel figyelik, nem unatkoznak a mérkőzésein.
Leganes a táblázatban a 16. helyen áll, a számláján 17 pont van. A csapat az utolsó 5 párbajában nem szenvedett vereséget, 3 döntetlent és 2 győzelmet szerzett. Azonban idegenben csak 1 alkalommal szerzett győzelmet, kétszer döntetlent szerzett és 5 alkalommal már vereséget szenvedett, itt a gólaránya 7:13. A csapat tehát az idén nem nagyon sikeres, főleg a nem túl kifejező védelme miatt is. Gyakran a hibák miatt a védelemben veszíti a pontjait a párbajokban. A bajnokságon már eddig 19 gólt kapott, de azért gólokat szerezni is tud, még a spanyol liga legjobb csapatai ellen is. Erről győződtünk meg az utolsóelőtti körben is, amikor Valladolidnak 4 gólt is tudott rúgni.
Természetesen, Celta Vigot tartom kiemelt csapatnak, mégis csak jobb a minősége, a játéka is jobb, dinamikusabb, de ez a csapat is azért beengedi a gólokat, így talán jó választás a fogadásra az, hogy mindkét csapat gólt szerez. A győztes csapatra ezúttal nem merek fogadni, mivel a kockázat igen csak magas.
A mi tippünk: mindkét csapat gólt szerez – a legjobb oddsok a 1xbet fogadóirodánál 1,95
Bajnokok Ligája: Manchester City – Hoffenheim, December 12

Labdarúgás, szerda, 2018 December 12, Bajnokok Ligája, 21:00
A Bajnokok Ligája már a hatodik, utolsó körében jár, benne találkoznak Manchester City és Hoffenheim. A helyzet az F csoportban még mindig bonyolult, nem tudni, hogy ki jut majd tovább. Manchesetr City tovább juthatna, de nem feltétlenül az első helyről, ha Lyon győzni fog és Manchester vereséget szenvedne. Akkor Sachtar is tovább juthatna, mivel a harmadik helyen van 5 ponttal. Lyonra csak 2 pont hiánya van és ha itthon győzni fog, tovább jut. Hoffenheim az utolsó 3 ponttal, de a győzelem esetében és ha Sachtar vereséget szenved, a németek tovább mennek. City az első és biztosan tovább jut, de Pepa Guardiola csapata biztosan au első helyről szeretne tovább menni, azért is, hogy otthon játszik, és azért, hogy a hétvégén 2:0 vereséget szenvedett Chelseatól, így egy könnyebb kijózanodás jött, mert a Premier League első helyére Liverpool jutott. City 14 gólt szerzett 5 találkozóban, ami nagyon jó mérleg. Egyúttal csak 1 gólt kapott átlagban egy párbajban. Az első meccsben City otthon Lyonnal vereséget szenvedett 1:2 aránnyal, szintén Lyonban megbotlottak, amikor csak 2:2 döntetlent szereztek.
Hoffenheim tehát az utolsó helyen van és gyakorlatilag nem veszíthet el semmit. Azért utazni Angliába, hogy csak védjen butaság lenne, mivel így semmit sem védene meg, talán ezt nem is tudja csinálni, mert elégé sok gólt kap a csapat. A verseny 5 párbajában 12 gólt kaptak, 10 gólt azért szereztek is. A gólok átlag száma így 4,4 egy párbajra, ezért egy olyan csapatról van szó, amely párbajaiban az egész versenyben a legtöbb gól esik.
Ebben a párbajban City győzni szeretne egy egyértelmű eredménnyel és világos gólkülömbséggel. De nem lesz számára kellemes Hoffenheim ellen játszani, mivel a csapat nem veszíthet el semmit, így lazíthat és támadói játékstílussal játszhat elül. Hoffenhei játékstílusa jól jön City támadásának, mivel ott lesznek Sterling, Jesus Gabriel és talán Mahrez vagy Sané is. Ezek technikailag nagyon tehetsaéges támadók, akik előtt nem állnak a szélső védők, és könnyebben átjutnak a nagy alakú kozépvédőkön. Szerintem Hoffenheim tud majd gólt szerezni. De City a veresége után Chelseavel javítani szeretne és több gólt is szerez majd.
A mi tippünk: Manchester City győzelme – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,23
La Liga 15. köre: Huesca – Real Madrid, December 09

Labdarúgás, vasárnap, 2018 December 09, Spanyolország, La Liga, 16:15
Real Madrid 380 km utazik Huescaba, ahol találkozik a házigazdával. SD Huesca 14 párbaj után a táblázat utolsó helyén kuporog csupán 7 ponttal. A csapat azutolsó körben ismét vereséget szenvedett Celta Vigoval 2:0 eredménnyel, így ne tud feljebb emelkedni a táblázatban. A verseny újonca nagyon rosszul boldogul, nem segített neki az edző cserélése sem. A játékosainak hiányzik a tapasztalat és az egyfajta nyugodság a játékban. A rossz pszihikai állapot hibákat követ el, és ezeket az ellenfelei azonnal megbüntetnek. Az új edző Francisco Rodriguez a párbaj előtt elmondotta, hogy köszöni a bizalmat, de azóta, amióta megérkezett a csapathoz nem volt olyan benyomása, hogy győzni tudnának. És valóban, a csapat védelme a legroszabb az egész versenyben, már 29 gólt kaptak. Az így is már gyenge védelmet ezen túlmenően még elhagyja a csapat támasza Rúben Semedo, aki megsérült. Szintén a legjobb gólszerző is megsérült, Álex Gallar. Ez a játékosuk legalább az év végéikg hiányozni fog. Nagyon nehéz párbaj vár a legyengített és fáradt csapatra, talán a legközelebb áll a kiesésre a La Liga versenyből.
Real Madrid CF 14 párbaj után az 5. helyen áll 23 ponttal. Az utolsó körében kijavította szégyenes vereségét Eibarban 3:0 aránnyal, amikor otthon Valenciát verte meg 2:0. A játékosok már mindent kijavítottak a Bajnokok Ligáján a római AS stadionján, amikor 0:2 győzelmet szereztek és így biztosították maguknak az alap csoporrtban az első helyet. Ennek ellenére a vezetőség elégedetlen az 5. hellyel, ez csak az Európa Ligát biztosítja, ami Real számára nem elég. Ha ebben a párbajban győzni fognak, akkor biztosan legalább a 4. helyen cserélik Alavest, vagy a harmadikon Atletico Madridot. A motivációjuk íhy óriási, ehez a leggyengébb csapatot kapták ellenfélnek, amely például Barcelonától 8 gólt kapott. Real már itt nem habozhat, olyan játékosa is van, mint Luka Modrič, aki joggal szerezte meg az Arany labda díjat.
Real oldalán áll nem csak a minőség, hanem a pszihikai jóĺlét is, a tapasztalatok és a káder minősége, nem beszélve az óriási motivációról. Nem tudom elképzelni, hogy mi miatt ne győzzön ez a csapat.
A mi tippünk: Real Madrid győzelme – a legjobb oddsok az Bet2u fogadóirodánál 1,32
Copa del Rey: Levante – Lugo, December 06

Labdarúgás, csütörtök, 2018 December 06, Spanyolország, Copa del Rey, 12:00
Spanyolországban ez a kupa nagyon nészerű, fontos verseny ez a klubok számára. Az érdekes ebben a párbajban az, hogy benne találkozik egy csapat az első ligából az ellenfelével a második ligából. Ez már a visszavágó lesz, az első párbajt a csapatok döntetlen 1:1 eredménnyel fejezték be október végén. A házigazda Levante a La Ligában nagyon jól játszik, a táblázatban a hatodik helyen áll 21 ponttal és a híres Real Madridra csak 2 pont vesztessége van. A gólaránya 23:21Ezen túlmenően a párbajaiban a saját közönségük előtt nagyon jó a mérlege, az utolsó 4 párbajából hármat megnyert erős ellenfelekkel. És az utolsó bajnoki párbajban a híres Atletico Bilbaot 3:0 vereséggel küldte haza. Levante magyon támadó jellegű labdarúgást játszik, majdnem minden párbajban tud gólt szerezni, még az erősebb ellenfeleivel is.
Lugo érkezik Levante stadionjára a második ligából, ahol nagyon kínlódik, csak a táblázat 16. helyén kuporog. Már csak 1 pont választja a kieséstől. Eddig csak 16 pontot szerzett a versenyben, a gólaránya is igazán szörnyű, 13 gólt szereztek és 17 gólt kaptak. Ez a gólarány mindent elmondó. A párbajaiban idegenben még rosszabb, hiszen az utolsó 5 párbajban két alkalommal döntetlent szerzett és háromszor szenvedett vereséget. Az utolsó 8 párbajából idegenben csak 1 győzelme van. Az utolsó párbajában vasárnap december másodikán Osasunával idegenben 0:1 veresége van a számláján, ez a csapat a táblázatban a 8. helyen van és 25 pontot tudott osszeszedni 16 párbajban.
Ahogyan megemlítettem, az első kölcsönös párbajuk 1:1 döntetlennel végződött, és éppen ez az 1 gól idegenben Levantenek nagy esélyeket ad a tovább jutásra. A csapat formája jelenleg nagyon jó és Lugo, amely csak kínlódik, nem lehet számára akadály. Nem beszélve a hazai környezet előnyeiről és a saját rajongók előnyéről. Éppen ezért nem nagyon értem a bukmékerek gondolkodását, mivel számomra a győztes nagy valószínűséggel majdnem hogy csak biztos. A bukmékerek Levante győzelmére 1,5 körüli értékü oddsokat írtak ki.
A mi tippünk: Levante győzelme – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,51
Premier League 15. köre: West Ham – Cardiff City, December 04

Labdarúgás, kedd, 2018 December 04, Anglia, Premier League, 20:45
West Ham jelenleg a 13. helyen áll a táblázatban, a csapat vezetősége biztosan jobb helyet kívánt a klubnak azért is, hogy mennyi pénzt fektetett a klubba a nyáron és milyen nevek érkeztek a csapathoz. De a csapatban gondok vannak a védelembe, mivel már 22 gólt kapott 14 párbajban, és néha megtörténik, hogy a csapat teljesen lerobban. Azonban az utolsó mérkőzésben sikert ünnepeltek, mert Newcastle United stadionján sikerült nekik győzelmet szerezni 0:3 aránnyal. A párbajban kétszer volt sikeres Javier “Chicharito” Hernandéz és egy alkalommal Felipe Anderson. Szükséges lenne, hogy a csapat a hazai mérkőzésekben is gondosabban játszana, mert otthon csak két alkalommal győzött a hét hazai meccsből. Utoljára otthon Manchester City 0:4 aránnyal verte meg a csapatot. West Ham edzője elsősorban Felipe Anderson, Marko Arnautovič és Javiér Hernándezre támaszkodik. Ezek a játékosok együtt alkotják West Ham támadó erejét. A csapat az tolsó 4 bajnoki párbajban 8 gólt szerzett, ami átlagban 2 gól egy párbajra.
Cardiff a táblázatban a 16. helyen áll, 11 pontot szerzett 3 győzelemért és 2 döntetlenért, 9 alkalommal vereséget szenvedett. A csapat gólaránya 13:27, ebből látszik, hogy majdnem 2 gólt kapott minden meccsben. Az utolsó mérkőzésén győzelmet ünnepelt, mert otthon fogadta Wolves csapatát, ezt 2:1 aránnyal verte meg. Az előző párbaját is otthon Brighton ellen megnyerte, szintén 2:1 eredménnyel. A baj azonban a párbajokkal van, amelyek idegenben játszódnak. Itt a pontot csak 1 alkalommal szereztek 6 párbajból, amikor döntetlent szereztek Huddersfieldben 0:0, másképen 5 vereségük van 2:12 gólaránnyal. Szörnyű mérleg. A Premier league legroszabb csapatai közé tartozik, de mégis csak nem mondható, hogy simán adná a pontokat az ellenfeleinek. Gyakran a legszorosabb eredményekkel szenvednek vereséget, mint például az utolsó bajnoki körökben Leicester és Huddersfield ellen. Otthon még Fulham csapatát verte meg 4:2 eredménnyel, így látható, hogy harcol.
Most van itt az alkalom, hogy ismét pontokat szerezzen, hiszen a második legroszabb csapat ellen játszik hazai közönség előtt, a támadó sztárok talán biztosítani tudják a győzelmét.
A mi tippünk: West Ham győzelme – a legjobb oddsok a Bet2u fogadóirodánál 1,73